Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) keddi ülésén úgy határozott, továbbra is kötelező marad a fej- és nyakvédő rendszer (HANS) használata. A Ferrari brazil pilótája, Rubens Barrichello viszont nem akarja viselni a szerkezetet, emiatt eltilthatják hazája futamától. Jean Todt csapatfőnök szerint a McLaren még nem érte utol együttesét.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Rubens Barrichello az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után panaszkodott arra, hogy kiesését a Nemzetközi Automobil Szövetség által kötelezően előírt fej- és nyakvédő rendszer, azaz a HANS okozta, a szerkezet olyan erővel nehezedett rá, hogy nem tudott a vezetésre koncentrálni. Bíráló szavai korántsem az elsők voltak, korábban már számos klasszis (köztük Jacques Villeneuve és Michael Schumacher) jelezte, kényelmetlen és zavaró a HANS viselése.

Barrichello a múlt vasárnapi Malajziai Nagydíjon (amely egyébként nézőcsúcsot hozott, összesen 168 ezer néző látogatott ki hétvégén a ringre) az orvosokkal való hosszas egyeztetések után kivételesen engedélyt kapott arra, hogy HANS nélkül versenyezzen, az FIA azonban keddi ülésén úgy döntött, a továbbiakban senkivel sem tesz kivételt, aki nem vesz fel a HANS-t, az semmilyen körülmények között nem vehet részt Forma-1-es futamon. A döntnököket különösebben az sem hatotta meg, hogy a brit Justin Wilsont kórházba kellett szállítani a sepangi futam után, egy ideg becsípődését okozta az új vívmány.

Az új szabályok okozták Barrichello vesztét/sport/f-1/20030311azuj.htmlWilsont kórházba vitték a HANS miatt/sport/f-1/20030324schumacher.htmlRubens Barrichellohttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=30183

A határozat kimondja, hogy amennyiben valaki képtelen HANS-szal versenyezni, csapata köteles olyan pilótára lecserélni, akit nem akadályoz a versenyzésben az új szerkezet. A Ferrari háza tájáról érkezett hírek szerint komoly esélye van annak, hogy emiatt éppen hazájában nem állhat rajthoz Barrichello, a brazil ugyanis képtelen megbarátkozni az új eszközzel. Helyét elméletileg Luca Badoer (hivatalosan ő a harmadik számú versenyző), gyakorlatilag viszont Felipe Massa, a marketingszempontokat is szem előtt tartó istálló brazil tesztpilótája vehetné át.

"A malajziai futamon kiderült, hogy a jelenlegi beállítások mellett Rubensnek fájdalmat okoz a vezetés" - nyilatkozta a Ferrari szóvivője. "Dolgozunk a megoldáson, az e heti, barcelonai tesztelést is részben ennek szenteljük. Remélhetőleg idejében sikerült valamit kitalálnunk, ha azonban nem járunk szerencsével, Interlagosban sajnálattal ugyan, de Rubens helyett az egyik tesztpilótát indítjuk."

[origo]