Vágólapra másolva!
Meglepő McLaren-fölényt hozott az idénynyitó Ausztrál Nagydíj Melbourne-ben, az első helyet a 13. futamgyőzelmét arató David Coulthard, míg a harmadikat Kimi Räikkönen szerezte meg. A második hely a williamses Juan Pablo Montoyának jutott, azaz hosszú idő után a Ferrari nem képviseltette magát a dobogón: Michael Schumacher csak negyedik, Rubens Barrichello az új idény első kiesője lett. Meglepően jól szerepelt a Renault, Jarno Trulli és Fernando Alonso is pontot szerzett, utóbbi az újoncok közül egyedül ment végig.

Hihetetlenül izgalmas versenyt hozott a 2003-as Forma-1-es idény első futama, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj. Mindebben szerepet játszott, hogy a rajt előtt szemerkélt az eső az Albert Parkban, emiatt többen is a száraz, valamint nedves aszfaltra is alkalmas intermediate abroncsok mellett tették le voksukat. Mint később kiderült, a nyerő taktika a száraz gumik bevetése volt, ennek némiképp ellentmond David Coulthard győzelme: a skót volt ugyanis az első, aki a boxba hajtott kereket cserélni.

Forrás: EPA
Amikor még nyugodtak lehettek a Ferrari-hívek




David Coulthard a szemerkélő esőre való tekintettel intermediate gumikkal vágott neki a futamnak, számítása azonban nem jött be, s mindjárt a második körben ki kellett mennie kereket cserélni. A Ferrarik elképesztő tempót diktáltak, négy kör alatt kilenc másodpercet vertek Montoyára. Folytatódott Heidfeld vesszőfutása, előbb csapattársa, Frentzen, majd a Renault-val versenyző Fernando Alonso is elment mellette, remek manőver után. Jacques Villeneuve is esőgumikra szavazott, ezért neki is meg kellett látogatnia szerelőit, csakúgy, mint Jenson Buttonnak.

Az ötödik kör végére hat másodpercre csökkent a Ferrarik előnye, Alonso felnyomult a negyedik helyre, Heidfeldet mindenki előzgette. Rubens Barrichello elnézett egy fordulót, így ő lett a verseny első kiesője: alaposan falhoz csapta autóját. Később Ralph Firman is ugyanezt tette, ráadásul ugyanott a Jordanjével, Michael Schumacher meg a boxba hajtott, s ekkor régen látott dolog történt: hibáztak a Ferrari szerelői, s Schumacher 14 másodpercig vesztegelt.

Schumacher a bukik favoritja az Ausztrál Nagydíjon/sport/f-1/20030306schumacher.htmlF1: Berger távozik a BMW-től, a versenyzők nyugodtak a rajt előtt/sport/f-1/20030306f1mindenki.htmlEcclestone beszólt Schuminak/sport/f-1/20030306ecclestone.htmlA pilóták szerint Fisichella volt a legjobb tavaly/sport/f-1/20030305apilotak.htmlCsendben mutatta be idei autóját a Minardi/sport/f-1/20030305csendben.htmlDa Matta világbajnok akar lenni/sport/f-1/20030305damatta.htmlForma-1http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28437

Cristiano da Matta számára is befejeződött az Ausztrál Nagydíj, s ez már a rendezők részére is intő jel volt, pályára küldték a safety cart. Az állás ekkor Montoya, Alonso, Trulli, R. Schumacher, Webber, Räikkönen volt, azaz totálisan felborultak az erőviszonyok. 47 körrel a leintés előtt hagyta el a biztonsági autó a pályát, előtte még Alonso is meglátogatta szerelőit. Michael Schumacher így feljött a hatodik helyre, hogy nem sokkal később már ötödik legyen, Mark Webbert úgy hagyta ott, mintha az ausztrál parkolt volna. Montoya, Trulli, R. Schumacher, Räikkönen, M. Schumacher, Webber, Coulthard, Villeneuve volt ekkor a sorrend, az ifjabbik Schumacher pedig elkezdett felnyomulni Trullira, bátyja meg Räikkönenre.

A 15. kör végén a Forma-1-ben régen látott dolgot regisztrálhattunk, nevezetesen, hogy az első nyolc versenyző 12 másodperces távolságban volt egymástól. Montoya sokadszorra is a leggyorsabb kört autózta, ezúttal már a tavalyi pályacsúcsnál is jobbat ment. Mark Webber versenye is véget ért, noha szépen maga mögött tartotta Coulthardot, autója megadta magát. Az első öt mindeközben békésen elvolt egymással. A 17. körben rút hibát vétett a Williams, Montoyát és Ralf Schumachert egyszerre hívták ki a boxba. Utóbbi bátyjához hasonlóan pórul járt, s 18 másodpercig vacakoltak vele szerelői. Elképzelhető, hogy nem előmelegített gumikat kapott, mert miután visszatért a pályára, rögvest megpördölt. Jarno Trulli is letudta első boxkiállását, az első helyet Kimi Räikkönen vette át, a második helyen Michael Schumacher nyomult. A 18. körben újból a pályára küldték a safety cart, Mark Webber rossz helyre leparkolt autója miatt. A harmadik helyen Coulthard, mögötte Villeneuve, Button és Panis volt a sorrend. Justin Wilson újjáépítési munkálatokra a boxba hajtott, a szerelők olyan nyugodtan végezték munkájukat, mintha tengernyi idejük lenne. Persze a Minardinak a részvétel a fontos...

A 21. kört már ismét a biztonsági autó nélkül kezdték a versenyzők, Räikkönen kicsit meglépett Schumitól, Montoya megelőzte Panist, s feljött a hatodik helyre. Nick Heidfeld betegeskedő autója is megadta magát, futóműje ment tönkre. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy majdnem telibe kapta Ralf Schumachert, miközben a kavicságy felé tartott. A 23. körben Michael Schumacher támadást indított a McLaren finnje ellen, aki - mondhatni szokás szerint - kicsit megijedt a némettől, s vétett néhány hibát. Érdemes azonban megemlíteni, hogy Räikkönen ekkor még nem volt kint kereket cserélni (egyszer sem).

A 26. körben a BAR lemásolta a Williams hibáját, az addigi negyedik és ötödik helyezett, Villeneuve és Button egyszerre hajtott a boxba. Wilson autója a sok fáradozás ellenére is megadta magát, a brit kiesett. A sorrend Räikkönen, M. Schumacher, Coulthard, Montoya, Panis, Frentzenre módosult a Honda "távozásával", M. Schumacher pedig a leggyorsabb kört autózta. Az ötszörös világbajnok eztán másodszor is kiment kereket cserélni, ezúttal hiba nélkül dolgoztak szerelői, így visszatérhetett a hatodik helyre. A 30. kör után Räikkönen, Coulthard, Montoya, Frentzen, Fisichella, M. Schumacher, Trulli volt a sorrend, a finn a leggyorsabb kört autózta, Antonio Pizzonia meg megpördült a Jaguarral. Olivier Panis büntetést kapott, mert a boxutcából kihajtva átlépte a fehér vonalat.

Forrás: EPA
David Coulthard ünnepel






A Forma-1-es világbajnokság állása/sport/f-1/20030309aforma1es.html

Ezen a versenyen roppant szokatlan módon sokáig (azaz 4-5 körön keresztül) nem történt semmi érdemleges, így a hajrának ugyanilyen állással vágtak neki a pilóták. Hét körrel a vége előtt Coulthard magabiztosan őrizgette az első helyet, Räikkönen utolérte Montoyát, M. Schumacher meg a finnt, ők hárman másfél másodpercen belül autóztak. Pizzonia kiesett a Jaguarral, Fisichella a boxba hajtott a Jordannel, nem is ment már vissza a pályára. Három körrel a leintés előtt sem fogott még harcba a Montoya, Räikkönen, Schumacher trió, Coulthard mindeközben egyre növelte előnyét, ami azt jelezte előre, hogy nem is fog már változni semmi.

Nos, így is lett, azaz a 2003-as Forma-1-es szezon első futamát a 11. helyről rajtoló David Coulthard nyerte, második Juan Pablo Montoya, harmadik Kimi Räikkönen lett, a világbajnok Michael Schumachernek csak a negyedik hely jutott. Az ötödik Jarno Trulli, a hatodik Heinz-Harald Frentzen lett, s pontot szerzett még az újonc Fernando Alonso és Ralf Schumacher.