Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint holnap hajnali négy órakor megkezdődik a 2003-as Forma-1-es szezon, az ausztráliai Melbourne-ben az első időmérő edzésre kerítenek sort. Az izgalomnak szinte nyomát sem lehet felfedezni a pilótákon, mindenki nyugodt. Gerhard Berger szeptemberben viszont elhagyja a BMW-t, eldőlt, hogy Cathy Freeman inti le a futamot, az FIA elnöke, Max Mosley pedig nem vesz részt az idénynyitón, mert megsértődött.
Forrás: EPA
Räikkönen testőrével "kergette el" a pimasz televíziósokat Fotó: EPA

Ugyan az időjósok korábban esővel riogatták a Forma-1-es pilótákat, az idénynyitó helyszínén, Melbourne-ben egyelőre gyönyörűen süt a nap. Noha a rajt már egészen közel van (az első időmérő edzést pénteken, magyar idő szerint hajnali négy órakor rendezik - a szombati tréninget, és a vasárnapi futamot ugyanebben az időpontban élőben követhetik nyomon az [origo]-n), a versenyzők egyelőre a maguk szórakoztatásával foglalatoskodnak. Michael Schumacher például focizgatott egy jót az Albert Parkban, öccse, Ralf pedig hajókirándulásra indult, s delfinekkel játszadozott.

"Jól esett ez a kis móka, egészen feltöltődtem energiával" - mondta a Williams-BMW pilótája. A sauberes különítmény, Nick Heidfeld és Heinz-Harald Frentzen sem a boxban ücsörgött, sétáltak egy jót, a kolumbiai Juan Pablo Montoya ellenben inkább pihent, s újdonsült feleségével, Connyval a csapat kamionjában múlatta az időt. S ezzel még nem is értek véget az ellazulást elősegítő programok, a melbourne-i állatkertbe mindenkit meghívtak a szervezők egy kis összejövetelre. A rendezvényen a Sauber kivételével várhatóan mindenki részt vesz. A nap derültségét a McLaren pilótája, a finn Kimi Räikkönen okozta, akivel hazája egyik televíziós társasága kívánt interjút készíteni. A 23 esztendős versenyző mosolyogva közölte, csak holnap zaklassák, egyelőre ugyanis még szabadságon van.

Kiderült, hogy Nigel Mansell a Sauber egyik legnagyobb rajongója, már évek óta figyeli a csapat munkáját. "Régóta a svájciak nagy rajongója vagyok, igen szimpatikus csapatot ismertem meg bennük" - mesélte az 1992-es világbajnok. "Bevallom őszintén, örülnék neki, ha a Sauber végre begyűjtené első győzelmét, a legjobb az lenne, ha erre már itt, Melbourne-ben sor kerülne."

Montoya Mansell kedvence/sport/f-1/20011114montoya.htmlMansell visszatérhet a Forma-1-be/sport/f-1/20021219mansell.htmlEcclestone beszólt Schuminak/sport/f-1/20030306ecclestone.htmlVerstappen esőt vár Melbourne-ben/sport/f-1/20030304verstappen.htmlSchumi tart a McLarentől/sport/f-1/20030303schumi.htmlForma-1http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28437

Ha esetleg így is alakulnak az események (amire lássuk be, nem sok esély mutatkozik), annak biztosan nem lesz szemtanúja a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) sokat bírált elnöke, Max Mosley. A hivatalos indoklás szerint "repülésszervezési problémák" (mint utóbb kiderült, megsértődött, mert elfogytak az első osztályú helyek...) miatt mondta le az utazást, emiatt elmaradt a csütörtökre tervezett sajtótájékoztató. A vasárnapi futam lesz az első, amelyen alkalmazzák a közelmúltban hozott, szinte földindulásszerű változást jelentő szabályokat. Az új edzés- és pontrendszert, s a vasárnapi rajtot megelőző tankolási tilalmat Mosley - az elitkategóriát irányító Bernie Ecclestone-nal együtt - a műfaj meghatározó szereplőinek akarata ellenére reformálta meg, emiatt folyamatosan a támadások kereszttüzében áll azóta. Mindezek fényében igencsak fura távolmaradása.

Gerhard Berger, a Williams-BMW sportigazgatója mindeközben bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg szeptemberben lejáró szerződését. "Már több alkalommal mondtam, hogy előbb-utóbb befejezem" - fogalmazott az osztrákok egykori klasszis versenyzője. "Úgy érzem, egy kicsit kiégtem, húsz év elég volt ebből a mozgalmas vándoréletből. Szeptemberben szakítok a Forma-1-gyel, szeretnék jóval több időt tölteni a családommal." Berger, aki 1984 és 1997 között 210 futamon indult, 1998 óta tevékenykedik az angol-német istállónál.

Eldőlt az is, hogy Cathy Freeman olimpiai- és kétszeres világbajnok futó inti le a vasárnapi futamot. A szervezők azután kérték fel a megtisztelő feladatra a Sydneyben 400 méteren aranyérmes atlétát, hogy Barry Sheene egészségi állapota miatt nem vállalta a szereplést. A gyorsasági motoros vb 500 köbcentiméteres kategóriájának kétszeres győztese nyelőcső- és gyomorrákban szenved, s bár helikopterén elutazott a verseny helyszínére, orvosai nem javasolták neki a fellépést. "Cathy lengeti majd a kockás zászlót, és részt vesz a díjkiosztón is" - mondta Geoffrey Harris, a GP szóvivője. Az Ausztrál Nagydíj történetében eddig csak a motoros sportágakban híressé vált sportolók intették le a futamot.