Vágólapra másolva!
Jacques Villeneuve, a Forma-1 1997-es világbajnoka visszavonul, ha nem lesz jobb új csapattársánál, Jenson Buttonnél. A kanadai pilóta hozzátette, hogy egyelőre nem a Button elleni párharc foglalkoztatja, sőt nem is tekinti igazán veszélyesnek az angol versenyzőt.

"Amennyiben kikapok tőle, akkor jobb, ha visszavonulok! Jenson sikerei ugyanis azt jelentenék, hogy tudásom megkopott, már nem elég a Forma-1-hez" - szögezte le a BAR-Honda versenyzője.

Versenyzők, tesztpilóták/sport/f-1/20030128aforma1.htmlDátumok, helyszínek/sport/f-1/20030204aforma1.html

Villeneuve 1996-ban mutatkozott be a Forma-1-ben, s az összetett pontverseny második helyén végzett. A következő szezonban a legjobbnak bizonyult, de azóta egyre gyengébb eredményekkel szomorítja még mindig számottevő szurkolótáborát. Az 1998-as idényben 5. lett, s az utolsó futam után távozott a Williamstől. A BAR-ral 1999-ben nem szerzett pontot, 2000-ben és 2001-ben egyformán 7. volt, míg tavaly a 12. helyen zárt.