Vágólapra másolva!
Német lapértesülés szerint az októberi szabálymódosítások után további változások várhatók a Forma-1-ben.

Az auto, motor und sport című magazin úgy értesült, hogy Bernie Ecclestone, a sportág első számú irányítója azt szeretné, ha a kocsik ismét szélesebbek lennének 20 centivel, és 1997 után újra lehetne mintázat nélküli, úgynevezett slick gumikat használni. Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke állítólag már előre jóváhagyta a változtatásokat.

A Forma-1 reformjárólhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=48061

A két nagy hatalmú sportvezető december 4-én találkozik a csapatfőnökökkel, és további számos új javaslatot is megtárgyalnak. Az egyik szerint a szurkolók számára is hallhatóvá kell tenni a boxrádiókat, valamint "felpörgetnék" a tankolást a mostani 12-ről 18 liter/másodpercre. Ugyanakkor megtiltanák, hogy a boxutcából távirányítással lehessen módosítani bizonyos technikai paramétereket az autókon. Két nappal később újabb egyeztetésre kerül sor, akkor döntenek arról, hogy megnagyobbítsák-e a hátsó terelőszárnyakat és a motorháztetőt, így ugyanis több hely jutna a szponzorok logóinak elhelyezésére.

A FIA vezérkara október 28-án úgy határozott, hogy jövőre teljesen újszerű lesz a pontrendszer a Forma-1-ben: az eddigi hat helyett a legjobb nyolc versenyző kap pontot. Változtatást vezetnek be az időmérő edzés lebonyolításában is, egy helyett két kvalifikációt terveznek. A reformok célja, hogy izgalmasabbá váljanak a versenyek, mivel idén a német Michael Schumacher és a Ferrari nyomasztó fölénye miatt alaposan csökkent az érdeklődés a sportág iránt.