Vágólapra másolva!
Zsinórban ötvenedik alkalommal állhatott dobogóra ferraris versenyző a Forma-1-ben, miután Michael Schumacher és Rubens Barrichello kettős győzelmet aratott a vasárnapi Belga Nagydíjon. Az 1999-es malajziai futam óta tartó sorozatban komoly szerepe van a Bridgestone-gumiknak, az idei elsöprő sikerekre viszont már Jean Todt csapatfőnök sem talál szavakat.

Fotó: Amber PR


Nyomasztó a Scuderia fölénye
Fotó: Amber PR


A japán cég vezetője elárulta, hogy az idényzáró futam (Szuzuka, október 13.) után elkészítik a 2003-as modelleket, melyeket novembertől már tesztelnek is a szigetországban. A Belga Nagydíjon idei 12. győzelmét aratta a japán abroncsgyártó.

Csapata szezonbeli hatodik kettős győzelme után a Ferrari sportigazgatója mámorosan nyilatkozott: "Álomverseny: egy újabb az idén. Minden tökéletesen működött; az autó, a motor, a gumik, a pilóták és a csapat is. Nem lehet szavakkal leírni, milyen szezont futunk. Bármilyen típusú pályán képesek vagyunk nyerni, a kivételes autónknak köszönhetően."