Vágólapra másolva!
Nagy János harmadszor is megvédte nagypehelysúlyú kisvilágbajnoki címét a Boksz Világszervezetnél (WBO), miután a budapesti mérkőzésen a hetedik menetben kiütötte a dél-afrikai Zukile Khandisát.

Nagy kezdett jobban és már az első menetben padlóra küldte ellenfelét. Khandisa azonban ezt még könnyedén kiheverte, és a folytatásban némi meglepetésre magára talált. A harmadik menetet már sikerült döntetlenre hoznia a dél-afrikainak, majd a hatodikban egy rövid ideig fölénybe is került. A gongszó előtt azonban Nagy egy kitűnő testre irányzott ütéssel másodszor is földre kényszerítette riválisát.

A hetedik menetben a magyar bokszoló aztán befejezte az összecsapást, újra kitűnő ütemben ütötte gyomron Khandisát, aki harmadszorra már nem tudta folytatni a küzdelmet.

Nagy a 18. profi összecsapásán is sikerrel zárt, összesen 12. alkalommal nyert kiütéssel. Khandisa az ötödik vereségét szenvedte el.