Vágólapra másolva!
A szervezők tájékoztatása szerint az Amplatz-BMC versenyzője két csapattársát, Kusztor Pétert és Marek Caneckyt előzte meg a harmadik alkalommal megrendezett szombati viadalon, amelyen 20 kör, azaz 125 kilométer várt a résztvevőkre. A nőknél Szeghalminé Kenyó Anita ért elsőként a célba Bragmayer Zsanett és Marton Orsolya előtt. Az indulók a nap elején tiszteletkört tettek az edzésbalesetben 2014-ben elhunyt Riczu Imre emlékére. A programban utánpótlás Magyar Kupa-futamok, amatőr felnőtt viadalok is szerepeltek, illetve parakerékpáros bajnokságot is rendeztek. Riczu Imre - aki versenyző, edző és a válogatott szerelője is volt - 2014. június 21-én, kerékpározás közben szenvedett balesetet a Velencei-tónál. Olyan súlyos agykárosodás érte, hogy másfél hét múlva, július elsején elhunyt. Idén október 20-án lenne 37 éves.