Kiss Pál Tamás felemás bravúrja

Kiss Pál Tamás WTCC
A második helyen végzett Kiss Pál Tamás, a Zele Racing pilótája a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi versenyhétvégéjének betétprogramjában, az AutoGP elnevezésű, együléses autókat felvonultató sorozat első futamát követő sajtótájékoztatón a Hungaroringen 2014. május 3-án.
Vágólapra másolva!
Bár Kiss Pál Tamás nagyszerű versenyhétvégét produkált az AutoGP nürburgringi nagydíján, érthetően csalódott volt a verseny után, hiszen hiába nyerte meg mindkét hétvégi futamot, az első futamban megszerzett győzelmét elvették tőle, így az összesítésben második helyen álló magyar versenyzőnek nem maradt esélye a pontverseny megnyerésére. 

Az első futamban a harmadik helyről induló Kiss Pál Tamás nagyszerű versenyzéssel győzött, de mivel egy sárga zászlós esetnél nem lassított le kellőképpen, ezért a futam után utólag 25 másodperces büntetést kapott, így végül a negyedik helyen zárt. Kiss Pál elismerte, hogy hibázott, de érthetően feldúlt volt, mondván, a labdarúgásban sem ítélnek utólag büntetőt, ha bebizonyosodik , hogy szabálytalanság történt.

A második futamot már dühből megnyerte a magyar versenyező, jól rajtolt, és végig magabiztosan versenyezve győzött. Az első futamban elért győzelmével még maradt volna esélye a pontverseny megnyerésére is, de a negyedik hellyel biztossá vált, hogy a japán Szato Kimija végez az élen összesítésben.

Kiss Pál Tamás, a Zele Racing pilótája Forrás: MTI/Marjai János

„Csalódott vagyok. Egyrészt a szombaton történtek miatt, másrészt azért, mert bár csak matematikai esélyem volt a végső sikerre, az is elszállt. S hogy minek köszönhető a vasárnapi győzelem? Felhúztam magam rendesen azon, hogy megbüntettek, a szokásosnál is elszántabb voltam a rajt előtt. Mert én azt a futamot igenis megnyertem szombaton, megérdemelten nyertem meg, mégsem tarthattam meg a kupát. A második versenyen jó rajtot vettem, s bár viszonylag nehéz volt előzni, a riválisoknál gyorsabb tempót diktáltam, azután pedig amint tudtam, elhúztam Pommertől" – nyilatkozta Kiss Pál a Nemzeti Sport Online-nak.