Katasztrófával fenyegeti a NATO-t Oroszország

Vágólapra másolva!
Oroszország óva inti az Egyesült Államokat és a NATO-t attól, hogy olyan lépéseket tegyen, amelyek aláássák Oroszország biztonságát – közölte Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Vágólapra másolva!

Maria Zaharova hangsúlyozta, hogy "a nukleáris kockázatok szintje drámaian megemelkedett a Nyugat romboló politikája következtében, amely tele van az atomhatalmak közötti közvetlen katonai konfrontációval"– számolt be a Tass, az orosz hírügynökség.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Fotó: Russian Foreign Ministry Press

Egyértelmű jelzéseket küldünk az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, figyelmeztetve őket az Oroszország biztonságát veszélyeztető politikájuk katasztrofális következményeire

 – jelentette ki.

Zaharova úgy véli, hogy a nukleáris kockázatok szintje drámaian megemelkedett a Nyugat pusztító politikája következtében, "amely tele van az atomhatalmak közötti közvetlen katonai konfrontációval" – mondta Zaharova, hozzátéve, hogy 

Oroszország soha nem hagy fel a nukleáris elrettentés céljából tett erőfeszítéseivel.

– Ezen túlmenően Oroszország rendszeresen felülvizsgálja doktrínáit, hogy felmérje azok relevanciáját a jelenlegi fenyegetésekkel szemben – jegyezte meg Zaharova.

Így az oroszországi nukleáris elrettentés megbízhatósága és hatékonysága a megfelelő szinten biztosított

Úgy véli, mindezt nem szabad kétségbe vonni.

Oroszország már nem először figyelmeztet, korábban Szergej Lavrov az ország külügyminisztere jelezte, hogy kitörhet a nukleáris háború. Lavrov úgy vélte, hogy

Ukrajna fegyverekkel való ellátása a nukleáris hatalmak közvetlen összecsapásához vezethet.

Lavrov azt követően nyilatkozott az Ukrajnába irányuló nyugati fegyverekkel kapcsolatban, hogy hétfőn az Egyesült Államok újabb, 200 millió dollár értékű biztonsági segélyt jelentett be. A támogatás egyebek mellett légvédelmi lőszereket, tüzérségi lőszereket és aknamentesítő berendezéseket tartalmaz. Washington továbbá kiegészítő költségvetésen is dolgozik Kijev számára – írta meg a Magyar Nemzet a Reuters alapján.

A tárcavezető szerint az ukrajnai háborúban nagy felelőssége van a Nyugatnak, mely Oroszország gyengítését tűzte ki célul, ám mindez temérdek emberi áldozattal jár.

Beszédében rámutatott, Washington és Kijev továbbra is elutasítja a béketárgyalásokat. „Az Egyesült Államok által vezetett NATO nem áll készen arra, hogy feladja Oroszország megfékezésére irányuló geopolitikai projektjét" – fűzte hozzá Lavrov. Az orosz külügyminiszter szerint történelmi időket élünk, amikor egy igazságosabb és fenntarthatóbb világrend van kialakulóban.