Brutálisan kivégezte barátnőjét és annak 4 éves kislányát egy férfi - videó

Vágólapra másolva!
Megöltek egy 36 éves nőt és annak 4 éves kislányát az Egyesült Államokban, a Hillsborough megyei Doverben. A gyilkosság egy lakókocsiparkban történt, lakótársuk talált rá előbb a gyerek, majd az édesanya holttestére.
Vágólapra másolva!

A mészárlással a nő élettársát gyanúsították, aki véres tenyérnyomokat is hagyott a lakókocsi oldalán. Egy helybéli azt mondta, hogy

a gyilkosság időpontjában női sikolyt hallott, de nem értesítette a rendőröket, hiszen ez megszokott jelenség a környéken.

A rendőrség hajtóvadászatot indított a 31 éves Angel Cuz-Choc ellen, és kevesebb mint 24 órán belül el is fogták - írja a Crime Online-ra hivatkozva a Tények.hu. Az rendőrök egy testkamerás felvételt is közzétettek, amelyen látható a férfi elfogása egy bozótos területen, alig pár kilométerre a vérengzés helyszínétől.

 

Angel Cuz-Choc beismerte tettét, jelenleg pedig letartóztatásban van. A hatóság közölte, családjával együtt körülbelül három hónappal ezelőtt érkezett legálisan Floridába Guatemalából, és hogy a kislánynak nem a férfi volt a vér szerinti apja.