A halálhírét az édesanyja erősítette meg. A szépségkirálynő még csak 26 éves volt. Úgy tervezték, hogy részt vesz majd a 2023-as Miss Latin America és a 2023-as Miss World versenyeken, de tragikus autóbalesetet szenvedett a floridai Lake Nona-ban és meghalt.
A modell elaludt a volánnál, és nekiütközött egy teherautónak.
Sokat dolgozott és kimerülten vezetett. Sikerült újraéleszteni a balesetet követően, az intenzív osztályra akarták szállítani, de szívrohamot kapott és meghalt - írja a Marca.
A lány Peruban élő édesapja nem tudott részt venni a temetésén, mivel egy nappal a temetését követően adták csak ki az utazáshoz szükséges vízumát.
Miss Venezuela a Dominikai Köztársaságba,
Punta Canába tervezett utazni, hogy részt vegyen a 2023-as Miss Latin America szépségversenyen,
később pedig egy New York-i divatbemutatón debütál volna.
A családjával együtt a egy saját válallkozást vezetett, amely háztakarítási szolgáltatásokat kínál.