Szombaton temetik az osztrák elnököt

Vágólapra másolva!
Kedd este 23 óra 33 perckor elhunyt Thomas Klestil. Az osztrák elnök hétfő reggel lett rosszul, és azóta nem tért magához. Elnöki megbízatásának lejártáig már csak két napja volt hátra. Halála miatt három napos gyászt rendeltek el Ausztriában, temetésére szombaton kerül sor Bécsben.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Thomas Klestil

Háromnapos gyászt rendeltek el Bécsben Thomas Klestil államelnök halála miatt. Az elnököt szombaton helyezik örök nyugalomra Bécs központi temetőjében.

A 71 éves államfőt hétfő óta mesterséges kómában tartották egy bécsi kórházban, miután rosszul lett rezidenciáján. Sajtóértesülések szerint hétfőn 8 órára rendelte az épület elé szolgálati gépkocsiját, hogy a Burgba induljon, ahol újságíróknak számolt volna be 12 éves elnöki tevékenységének eredményeiről. Feleségétől már elbúcsúzott, de a villa kijáratáig már nem ért el. A pontosan érkezett gépkocsivezető csak 8 óra 5 perckor csengetett a rezidencia kapuján, az elnökre, akinek leállt a szíve, az ekkor előjövő személyzet talált rá.

A személyzet, majd a riasztott orvos újraélesztette a 71 éves politikust, akit helikopterrel szállítottak kórházba. Klestil szíve a helikopteren is leállt, kétszer is a klinikai halál állapotában volt. Orvosai a mesterséges kómával szerették volna elérni, hogy az elnök belső szervei kellőképpen regenerálódjanak, mivel a megszakadt vérellátás következtében komoly károsodásokat szenvedtek.

Klestil már hosszabb ideje tüdőproblémákkal küszködött. Először 1996 szeptemberében került kórházba atípusos tüdőgyulladással. Akkor 4 napig tartották mesterséges kómában, majd novemberben tüdőembólia miatt 10 napra ismét kórházba került. Azután tavaly júniusban szorult kórházi ápolásra enyhe tüdőgyulladással, novemberben pedig olyan szerencsétlenül esett el az elnöki rezidencia fürdőszobájában, hogy mindkét Achilles-ínját meg kellett operálni.

Most hétfőn kritikus állapotban szállították kórházba, de szervezete annyira károsodott, hogy orvosai már nem tudták eszméletre téríteni. Betegágya mellett volt felesége és első házasságából származó 3 felnőtt gyereke.

"Igazi osztrák és európai"

A köztársasági elnököt szerdán a bécsi államelnöki hivatalban felravatalozzák, ahol először az ország politikai vezetésének tagjai róják le kegyeletüket az államfő koporsójánál, majd a lakosság előtt is megnyitják a termet.

Wolfgang Schüssel kancellár szerdán igazi osztrákként és európaiként méltatta az elhunyt elnököt, aki egész életét hazája és honfitársai szolgálatába állította. A kormányfő szerint államfőként fontos részt vállalt abban, hogy kedvező kép alakuljon ki Ausztriáról szerte a világban.

Az alkotmány előírásainak megfelelően a köztársasági elnök elhunyta miatt kedd éjszaka az osztrák parlament három vezetője vette át testületileg az államfői teendők ellátását, amíg csütörtök délelőtt beiktatják tisztségébe Heinz Fischer áprilisban megválasztott köztársasági elnököt.

Diplomatából köztársasági elnök

Forrás: EPA
Forrás: EPA

Thomas Klestilt először 1992. május 24-én, majd másodszorra 1998. április 19-én választották államfővé. Az 1932. november 4-én született Klestil hosszú éveken keresztül hivatásos diplomata volt. Ausztria képviselőjeként dolgozott több nemzetközi szervezetnél, így Párizsban az OECD-nél, New York-ban az ENSZ-nél és Washingtonban.

Az osztrák külügyminisztériumban 1987-ben nyerte el az akkori legmagasabb diplomatatisztséget, a főtitkári besorolást. Öt évvel később a Hatalomnak ellenőrzésre van szüksége jelmondattal megnyerte az elnökválasztást, és Ausztria II. világháború utáni történelmének 7. köztársasági elnöke lett. Közvetlen politizálásának példájaként emelik ki osztrák méltatói, hogy ő honosította meg a bécsi államelnöki hivatlaban a Nyitott ajtók napját, amikor vendégül látta irodájában a választókat.

Felemelte szavát az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kormányra kerülésével szemben, de államelnöki jogköre nem tette lehetővé a koalíciós kormány hivatalba lépésének a megakadályozását.

Klestil több mint 130 külföldi látogatáson járt, és több mint 500 állami vendéget fogadott a bécsi Hofburgban. Aktívan támogatta a Közép-európai Kezdeményezést (KEK), és ő volt a házigazdája a közép-európai elnökök első - Alpbachban megrendezett - találkozójának, illetve ő volt az első osztrák államfő, aki 1994 novemberében ellátogatott Izraelbe. Az államelnöki hivatal szerint 12 éves államelnöki tevékenysége alatt több mint 1400 beszédet mondott. A július 8-ra, elnöki búcsúztatására tervezett utolsó beszédét már tudja nem megtartani. Két nappal elnöki megbízatásának lejárta előtt elhunyt.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!