Változások a Mindentudás Egyetemén

Vágólapra másolva!
A jubileumi szemeszter lezárásával ebben a formában befejeződnek az előadások a Mindentudás Egyetemén, a program azonban tovább folytatódik.
Vágólapra másolva!

A Magyar Telekom és a Magyar Tudományos Akadémia egyedülálló, példaértékű összefogásaként létrejött ismeretterjesztő kezdeményezés keretében az eredetileg tervezett három helyett tíz szemeszteren keresztül, összesen 163 előadáson és 46 klubrendezvényen mutatták be a közönség számára a tudomány legújabb érdekességeit.

A tizedik szemeszter utolsó előadását tartotta május 21-én az ME. Pléh Csaba pszichológus ismertette a kapcsolatok tematikáját több tudományterületen, majd Bodó Balázs közgazdász, médiakutató mutatta be a kapcsolatépítő és információmegosztó internetes oldalakat.

Az ME létrehozásakor az alapítók a legmagasabb szintű tudományos ismeretek közérthető bemutatását és a hazai tudósok népszerűsítését tűzték ki célul, ennek érdekében a Magyar Tudományos Akadémia szakmai közreműködésével és a Magyar Telekom által biztosított legkorszerűbb információs és kommunikációs technológiák segítségével öt éven át hétről hétre a magyar tudomány egy-egy kiemelkedő képviselőjével ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az eredetileg három szemeszterre tervezett program rendkívüli népszerűségének köszönhetően az előadásokat 2002 szeptemberétől 2007 májusáig tíz szemeszteren, azaz egy teljes egyetemi perióduson keresztül látogathatta a közönség.

Az elmúlt öt év 163 előadása és 46 klubrendezvénye során a magyar akadémikusok több mint kétharmada kapott lehetőséget arra, hogy az ME katedrájára állva ízelítőt adjon tudományos munkásságából, s a program televíziós közvetítéseit hetente átlagosan 250-300 ezer néző kísérte figyelemmel. Az alapítók által kitűzött célok teljesültek, az ME betöltötte küldetését - hangsúlyozta az előadások befejezése kapcsán Sallai László, a Mindentudás Egyeteme Kht. ügyvezető igazgatója.

A program további működésének formájáról 2007. május 30-án döntenek az alapítók. Az egészen bizonyos, hogy működni fog, és jelentős fejlesztések előtt áll a program internetes honlapja, melyen az érdeklődők bármikor megtekinthetik a tíz szemeszter előadásairól készült felvételeket, illetve kitölthetik az ezekhez kapcsolódó teszteket. Az elmúlt öt év során hatalmas ismeretanyag halmozódott fel az ME-n. Folytatódik az előadások feldolgozása a már megkezdett könyvsorozat formájában is, még további négy kötet vár kiadásra.

A program folytatásának további részleteiről a Mindentudás Egyeteme Kht. a közeljövőben tájékoztatást ad.