Elton John túl öreg az apasághoz

Vágólapra másolva!
Elton John úgy véli, túl öreg ahhoz, hogy örökbe fogadjon egy gyermeket. A multimilliomos brit szupersztár 54 éves.
Vágólapra másolva!

Elton John az Aftonbladet című svéd bulvárlapnak beszélt az apasághoz fűződő viszonyához. Az énekes elmondta, ő és partnere, David Furnish komolyan gondolkoztak azon, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket. "De végül arra a következtetésre jutottam, hogy már túl késő. Ha húsz évvel fiatalabb lennék, habozás nélkül megtenném" - nyilatkozta Sir Elton. "Nem akarom, hogy hetvenéves vén trotty legyek, amikor a lányom 16. születésnapját ünnepeljük" - tette hozzá a csípős humoráról ismert popsztár.

Elmondta még, hogy a másik ok, amiért lemondanak a gyerekvállalásról, az a sztárságukkal járó "extra felelősség"; Elton úgy véli, a média állandó figyelme külön terhet róna rájuk, mint szülőkre. Ugyanakkor a zenész életmódját is nehéz lenne összeegyeztetni a gyerekneveléssel.

Elton John legújabb, négy év óta első "szellemi gyermeke", a Songs From The West Coast című album október 2-án jelenik meg Amerikában.

Ajánlat:

Elton John honlapja

David Furnish rajongói oldala

Korábban:

Elton John bekeményít