Az egész világot legyőzték a Corvinus hallgatói

koronavírus, Budapest, Corvinus Egyetem, oktatás, rendelet, bezárt, havazás
A Budapesti Corvinus Egyetem főbejárata (korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
Első helyezést értek el a Corvinus hallgatói az egyik legrangosabb nemzetközi üzleti esetversenyen, amelyet az amerikai Cornell Egyetem rendezett november elején.
Vágólapra másolva!

A világ 127 csapata, 49 legjobb egyeteme és csaknem 600 MBA- és mesterszakos hallgatója között küzdött sikeresen a Corvinus egyetem hallgatói csapata a Cornell Egyetem Emerging Markets Institute esetversenyén.

A november 3-i döntőbe egyetlen európaiként kerültek be a magyar hallgatók, két amerikai és két indai csapat mellett, a corvinusos csapat így a verseny hétéves történelmében első európai csapatként nyerte meg a nemzetközi versenyt; a győzelem mellé hatezer dollár nyeremény is járt az egyetem közleménye szerint. A Corvinus csapatának tagjai a Vezetés és szervezés mesterszak végzős hallgatói voltak: Hadházy Adél, Horváth Luca, Józsa Tamás és Keményfi Gergely. A csapat mentora, Felsmann Balázs, a Corvinus docense volt.

a Budapesti Corvinus Egyetem főbejárata korábbi felvételen Fotó: Csudai Sándor - Origo

A versenykiírás szerint a résztvevő csapatoknak a brazil félvezetőipar állami vállalata számára kellett stratégiai és működésfejlesztési megoldást adniuk.

A magyar csapat javaslatában globális geopolitikai, regionális és vállalatspecifikus tényezőket figyelembe véve azt javasolta a vállalatnak, hogy - költségcsökkentések mellett - külső forrásból csatornázzon be tudást gyártókapacitásokért cserébe. A friss és folyamatosan bővülő tudás ugyanis lehetővé teszi, hogy a cég megkezdje a kutatást és fejlesztést. A vállalat ezáltal vertikálisan bővítheti értékteremtő tevékenységét, amely javítja a termékei versenyképességét a globális piacon - ismertették.