Ameddig lehetett, fenntartotta a kormány a szankciós benzinár elleni árstopot

benzin, benzinár, benzin ár, benzinkút, árstop, benzinárstop eltörlés, gázolaj, dízel, üzemanyag, üzemanyag ár, ársapka, piaci ár, 95-ös benzin, hivatalos piaci üzemanyag ár, benzin árak, gázolaj árak, üzemanyagárstop vége, 2022.12.07. Budapest,
Vágólapra másolva!
Arról, hogy mi az árstopok lényege, és hogyan kell megítélni azok létjogosultságát, meddig tarthatóak fenn, Kiszelly Zoltán politológust, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatóját kérdeztük. Kiszelly szerint az árstopok nem kőbe vésett, hanem átmeneti intézkedések, amelyeket ameddig csak lehet, a kormány fenntart. A benzinárstopot a hétfőn életbe lépett, brüsszeli olajszankciók miatt már nem lehetett tovább fenntartani. Kiszelly Zoltán szerint a magyar kormány alkalmazkodik a megváltozott környezethez, és felkészül arra, hogy ha az Európai Unió által tervezett, februárban bevezetendő új olajszankciók miatt nehezedne a helyzet, akkor már ne kelljen ilyen döntéseket meghoznia.
Vágólapra másolva!

Kiszelly Zoltán az Origónak adott interjúban elmondta, hogy az árstopok lényege az, hogy

főként a nyugdíjasok és a kis jövedelmű családok, háztartások számára fontos termékeket elérhetőbbé teszi, így például az étolajat, a lisztet, a cukrot, amelyeket a tavaly októberi áron lehet megvásárolni.

Ez természetesen az inflációt is valamelyest visszafogta, hiszen ezek a termékek nem drágultak, ugyanakkor a kereskedők megpróbálták áthárítani a fogyasztókra a különbséget, de mivel árverseny van, így ez nem sikerült teljes mértékben. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy korábban, amikor az ágazati különadót bevezette a kormány, ugyanezek a viták zajlottak le 2010 után: akkor sokan azt jósolták, hogy az ágazati különadót majd a termékekre fogják ráterhelni, de miután Magyarországon a cégek között elméletileg árverseny van, így ezt csak mérsékelten tudták megtenni. Tehát volt ilyen tapasztalatunk már – tette hozzá.

Kevesebb a termék, emelkedtek az árak

Kiszelly Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány segíteni próbál az árstopos termékekkel, de nem szabad elfelejteni, hogy

a brüsszeli szankciók miatt drágult az energia, a meglévő forrásokért élesebb a verseny. Nyáron egy történelmi mértékű aszály volt, ráadásul Ukrajnából nem érkezett megfelelő mennyiségű alapanyag a háború miatt.

A napraforgómag hiánya így nehezítette az étolajellátást, és befolyásolja az élelmiszerek árát a mai napig, ezen felül pedig az, hogy a Föld lakossága elérte a 8 milliárdot, szintén a kereslet, és ez által az árak növekedéséhez vezet.

Az élelmiszerárstop főként a nyugdíjasoknak és az alacsony jövedelműeknek jelent segítséget Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mindenki éhes, nem jut el az ukrán gabona Afrikába, ezért is emelkednek az árak. Kína most jön ki a Covidból, ott is emelkednek az árak, nő a kereslet. Ezek olyan tényezők, amelyek árfelhajtó hatásúak, a szankciók miatt pedig, ha az üzemanyagot nézzük, amit az európaiak nem vesznek meg az oroszoktól, azt máshol adják el, így például Indiában, Kínában.

A szankciós infláció tehát úgy jelenik meg, hogy egyrészt kevesebb alapanyag érkezik, másrészt pedig amit az Unió a szankciók miatt nem vásárol meg, azt máshol értékesítik. Európában az így kialakuló hiány is árfelhajtó hatású.

Akadoznak a globális ellátási láncok a háború miatt

Az igazgató leszögezte, hogy nemcsak nálunk vannak ilyen problémák, hanem Európa-szerte. Érdemes emlékezni arra, hogy

ugyanez volt a helyzet a briteknél kb. fél évvel ezelőtt, amikor volt üzemanyag, csak a pánikvásárlások miatt nem győzték kiszállítani a töltőállomásokra.

A lengyel kamionsofőröknek kellett visszautazni, hogy kiszállítsák a töltőállomásokra az üzemanyagot, mert a fekete-afrikai migránsok nem akartak kamiont vezetni. Amerikában idén májusban a bébiétel fogyott el, amit katonai repülőgépekkel szállítottak Európából Amerikába. Nyugaton az étolaj hirtelen drágult literenként öt euró fölé és hiánycikké vált, és csak lassan állt helyre az ellátás. A háború miatt tehát egész Európa küszködik.

– emlékeztetett az igazgató.

A briteknél körülbelül fél évvel ezelőtt hasonló helyzet állt elő, és pánikvásárlásba kezdtek az emberek Forrás: hungliaonline.com

Várjuk vissza az osztrákoktól a nekik adott üzemanyagot

– hangsúlyozta Kiszelly Zoltán. Hozzáfűzte: korábban a briteknél nem volt üzemanyag, nyáron pedig azért kellett Ausztriát kisegíteni a magyar stratégiai készleteinkből, mert a schwechati olajfinomító nem tudott visszatérni a termelésre egy balesetet követően. Így a magyar kormány kisegítette az OMV-t, egy osztrák cégnek nyújtott segítséget, amelyre talán sokan már nem is emlékeznek. Kiszelly elmondta:

a tartalékainkból segítettünk, amelyet most vissza kell tölteni. Miután a százhalombattai olajfinomító újraindult, most lehet visszapótolni a készletet, de ez egyelőre lassan megy. Ez is magyarázza azt az átmeneti helyzetet, amiért most kevesebb az elérhető üzemanyag itthon.

Az igazgató arról is beszélt az Origónak, hogy a németeknél és hollandoknál – ha még emlékszünk rá –, nyáron 5 euró volt az étolaj ára, és fel voltak háborodva rajta.

Az emberek Európában, de Magyarországon sincsenek hozzászokva, hogy valami hiánycikké válik, hogy sorba kelljen állni benzinért a kutaknál. Ezek mind a háború és a meggondolatlan brüsszeli szankciók következményei.

Az árstopok kapcsán az is fontos, hogy ezek nem kőbe vésett, hanem átmeneti intézkedések. Ezeket rendszeresen figyeli, rendszeresen felülvizsgálja a kormány, és vannak szempontok, amelyek alapján azt nézik, meddig fenntarthatóak.

A brüsszeli szankciók miatt kell kivezetni a benzinárstopot

Mint ahogyan arról az Origo beszámolt, a hétfőn hatályba lépett olajszankció után két nappal a kormány az üzemanyagárstopot megszüntette. Kedd késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten a bejelentéskor elmondta, hogy az orosz kőolajra való szankciók miatt bekövetkezett amitől tartottak: zavarok vannak a hazai üzemanyagellátásban, és a Mol közölte, hogy a nem tudja import nélkül fenntartani az ellátást.

A brüsszeli szankciók miatt a kormány arra kényszerült, hogy feladja a benzinárstopot.

Kiszelly Zoltán az Origónak úgy értékelte a döntést, hogy az árstopos termékek addig tarthatóak fenn, amíg két szempont érvényesül. Ezeket mondta el Nagy Márton miniszter a múlt héten, miszerint a benzinnél is azt figyelte a kormány, hogyan alakul a magyarországi gyártás, és az ellátás biztonsága adott-e. Kiszelly szerint a benzinárstopdöntéssel

a magyar kormány alkalmazkodik a megváltozott környezethez, és felkészül arra, hogy ha az Európai Unió által tervezett, februárban bevezetendő új olajszankciók miatt nehezedne a helyzet, akkor már ne kelljen ilyen döntéseket meghoznia.

Az igazgató szerint most a hétfőn bevezetett olajszankció tovább nehezíti az amúgy sem egyszerű helyzetet, mert most már nem lehet olajat importálni tengeri útvonalon keresztül.

A benzinárstop megszüntetése az Európai Unió új szankcióihoz való alkalmazkodást jelenti. Ezzel a döntéssel az új helyzetben is van esély arra, hogy biztosított lesz az ország ellátása.

Kedden 23 órakor lépett hatályba a benzinárstop megszűnése. 641 forint lesz a benzin, míg 699 forint a dízel ára mostantól Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kiszelly Zoltán szerint fontos hangsúlyozni azt is, hogy Magyarország korábban a csehekhez és a szlovákokhoz hasonlóan mentességet kapott a Barátság Kőolajvezetéken keresztüli szállításra, így az ellátás nálunk biztosított. Az igazgató szerint