Rekordokat döntött a diákhitel

felvételi, egyetem, gimnázium, középiskola, oktatás, illusztráció, diákhitel
Miskolc, 2020. március 12. A Miskolci Egyetem egyik üres előadóterme 2020. március 12-én. Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország teljes területére az új koronavírus-járvány miatt. Intézménylátogatási tilalmat rendeltek el a magyarországi egyetemeken, csak távoktatásban folytatható az oktatás. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Rekordévet zárt a Diákhitel Központ: az egy évvel korábbinál több mint háromszor több, 42 ezer szerződést kötött a társaság, és tavaly fordult elő először, hogy a harmincmilliárd forintot is meghaladta a folyósított hitelek összege - írta a Világgazdaság kedden.
Vágólapra másolva!

A tavaly kötött új szerződések több mint kétharmadát a 2020. május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz tette ki. A lehetőséggel élők 98 százaléka a maximális, félmillió forintos hitelt vette fel a maximális, ötéves törlesztési idő mellett - tájékoztatta a lapot Magyar Péter vezérigazgató.

Hozzásegített a rekordmértékű kihelyezéshez, hogy 2020 augusztusától a kormány döntése szerint a korábbi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a szabad felhasználású Diákhitel 1 havi maximálisan igényelhető nagysága.

Forrás: MTI/Vajda János

A vezérigazgató szerint a koronavírus-járvány okozta munkaerőpiaci nehézségeknek - a tanulás mellett beszűkült munkavállalási lehetőségeknek - is szerepük volt abban, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen magasabb arányban, 80 százalékban igényelték a maximális hitelt az egyetemi, főiskolai hallgatók.

Magyar Péter az idei évre

újabb csúcsot vár a kihelyezésekben a szak- és felnőttképzési hitelek bevezetése nyomán.

E hitelek május 31-től igényelhetők teljesen online módon a Diákhitel Központnál. A kamatmentes Képzési Hitel 2-ből - ahogyan a Diákhitel 2-ből is - a képzési költségek egésze fedezhető. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású lesz, 1,99 százalékos kamat mellett, a havi maximális nagysága 150 ezer forint. Ez azoknak nyújt majd nagy segítséget, akik eddig anyagi okokból nem tudtak elsajátítani új szakmát vagy részt venni a felnőttképzésben - írta a lap.