Sokkal fenntarthatóbban működik a világ egyik legfontosabb iparága

Párizs Eiffel torony Szajna 5+1 múzeum, amit ne hagyj ki, ha Párizsban jársz! Utazás
Vágólapra másolva!
Elsősorban az új technológiai megoldások, a környezettudatos üzleti gondolkodás és a szigorodó szabályozás vezetett ahhoz, hogy az acélipar 40 százalékkal csökkentette energiafelhasználását – hangzott el Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) rendezvényén.
Vágólapra másolva!

Az energiafelhasználás mellett, az acélipari termeléshez kapcsolódó széndioxid kibocsátás is jelentősen csökkent az elmúlt 40 évben. Az acéliparban lezajlott fejlemények szinte minden iparágra kihat a fenntarthatóság vonatkozásában.

Harmad annyi acélból építenék fel ma az Eiffel tornyot

Az acélipari változások akkor is jelentősek, ha abból a szélesebb közvélemény kevesebbet vesz észre.

– mondta el Móger Róbert, a MVAE igazgatója a szimpóziumon. Azzal, hogy vékonyabb lemezekből képesek az autógyártók ugyanazt az ütközési ellenállást biztosítani, vagyis kevesebb acélt használva könnyebb autókat gyártanak, egy személygépkocsi széndioxid kibocsájtása 2,2 tonnával csökkent az életciklusa során – tette hozzá a szervezet vezetője.

Sokat zöldült mára az acélipar, a fejlődő technológiáknak köszönhetően ma már mindenből kevesebb is elég ugyanahhoz Forrás: Thinkstock

A szakember szerint

az elmúlt 40 évben a jelentős, 40 százalékos energiafelhasználás-csökkenés,

ha nem is teljesen egyedülálló, de mindenképpen figyelemre méltó egy olyan iparágban, amelyet a közgondolkodás talán elsőre kevésbé tart környezettudatosnak.

1 tonna acél 20 ezer kilométert jelent

A rendkívül energiaigényes acélgyártásnál minden megtakarításnak jól értelmezhető haszna van.
Akár 1 százalékos energia megtakarítás 100 milliós költségcsökkenést eredményezhet. Ilyen tekintetben a gazdasági és fenntarthatósági érdekek egyáltalán nem ellentétesek, sőt bizonyos szempontból egymást segítő folyamatokat generálnak – hívta fel a figyelmet a MVAE igazgatója.

Az acélipari termelés és az energiafelhasználás alakulása Forrás: MVAE

A hazai acéliparban a Dunaferr és az ÓAM Ózdi Acélmű is hatalmas lépéseket tett az energiatudatos fejlesztésekkel a fenntarthatóbb, környezettudatosabb működés felé.

Az igazgató idézte a világ legnagyobb globális szakmai szervezete, a World Steel Association tanulmányát, amely szerint 1 tonna acél előállítása ma annyival kevesebb energia felhasználással jár, amennyivel egy átlagos személyautó kétszer, parttól-partig keresztülhajthatna az USA-n közel 20 ezer kilométert megtéve.

Hatalmas nyomás az uniós acéliparon

Bár a hazai acélipar fellendülőben van, az uniós széndioxid-kibocsátási szabályozás hatalmas nyomást jelent az iparágnak.

A törvény 2020-ig 20 százalékos széndioxid kibocsátás csökkentést irányoz elő, ám eközben ugyanilyen mértékű energiahatékonyság-javulást vár el a cégektől.

Az unió 2030-ra még szigorúbb feltételeket szab: 40 százalékos széndioxid kibocsátás csökkentést és további 27 százalékos energiahatékonysági javulást. Azt ugyanakkor a szakember is megjegyezte, hogy

az unió célja előremutató, azt szeretnék, hogy ne a széndioxid kvótakereskedelme erősödjön,

hanem a vállalatok fejlesztésekkel érjék el a szénmonoxid kibocsátás csökkenést. Ugyanakkor szerinte az unió által meghatározott elvárások nem reálisak, jelenleg még nincs olyan technológia, amellyel biztosíthatóak lenne ezek elérése.

Több munkavállalót is képes lenne foglalkoztatni a magyar acélipar Forrás: 123rf.com

Az iparág Magyarországon emellett küzd a munkaerő-hiánnyal is.

Az ágazatban nem csak több mérnökre, hanem szakmunkás dolgozókra is szükség lenne. A technológiai fejlődés ellenére ugyanis itt még mindig jóval magasabb arányban vannak a fizikai munkát végzők, mint más, szintén modernizált ágazatokban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!