Rövidesen eldőlhet az Erste és a Raiffeisen sorsa

Vágólapra másolva!
Rendkívül pesszimista elemzés látott napvilágot a Raiffeisennel kapcsolatban, a Berenberg elemzője szerint ugyanis csak fele annyit ér a bankpapír, mint a jelenlegi piaci ár, amit a pénzintézet hatalmas tőkeszükségletével indokolt a szakértő. Ennek ellenére nem estek kétségbe a Raiffeisen befektetői, sőt, az osztrák szektortársával, az Erstével karöltve igen fontos ellenállásszintekhez értek, melyek legyűrése némi optimizmusra adhatna okot.
Vágólapra másolva!

Lesajnálták a Raiffeisent

Rendkívül pesszimista előrejelzést vázolt a Raiffeisennel kapcsolatban a Berenberg elemzője, véleménye szerint csupán fele annyit ér a részvény, mint a jelenlegi árfolyam. A szakértő 12 eurós célárfolyammal állt elő az osztrák bankpapírra az eddigi 22 eurós várakozásával szemben. Ráadásul eladási ajánlását is megerősítette a bankpapírra.

Forrás: Origo

Lépését az Erste júliusi tőkeemelésével indokolta, ugyanis a különböző szabályoknak, előírásoknak való megfelelés miatt a Raiffeisennek is friss tőkére lehet szüksége. Ennek mérete pedig többszöröse lehet az Erste által bevont 660 millió eurónak. A Berenberg számításai szerint mintegy 1,7-2 milliárd eurónyi tőkeemelésre lesz szüksége a Raiffeisennek 2014-ig, ami a jelenlegi piaci kapitalizáció 43-50 százalékára tehető. Ennek egy részét pedig a még korábban kapott 2,5 milliárd eurós állami mentőcsomag visszafizetésére használhat fel az osztrák pénzintézet.

Az Erstével sem bánnak kesztyűs kézzel

Eközben az Erste Bank bejelentette a tervekkel összhangban, hogy sikeresen zajlott le a tőkeemelés. A részvények elszámolásra pedig majd július 23-án, jövő hét kedden kerül sor.

Ennek ellenére az Ersténél sem fenékig tejfel az élet, ugyanis a Moody's minősítette le román leányának, a BCR-nek a besorolását. Az Erste nem hagyta szó nélkül a Moody's lépését, az osztrák pénzintézet ugyanis nem ért egyet a hitelminősítővel. Véleménye szerint a BCR jó utón halad afelé, hogy ismét nyereséges legyen, ami a román céltartalékképzés nagy mértékű csökkenésében is nyomon követhető.

Kulcsszinteken az osztrák bankpapírok

Az Erste lejtmenetét az elmúlt hetekben egy igen fontos sáv fogta meg a 19,3-20 eurós szintek között, ahonnan egészen a 21,5 eurós szintig felpattant. Itt azonban már egy dupla ellenállás állja az útját, így ennek legyűrése pozitív jelként lenne értelmezhető. A 22,5-22,9 eurós szintek közelében még várna rá egy nagyobb feladat, ekkor a nevezetes mozgóátlagok állnák az útját. Innen azonban már csaknem 27 euróig szabad az út.

Az Erste Bank árfolyama (Bécs)

Forrás: Origo

A január óta csökkenő trendben mozgó Raiffeisen árfolyama nemrégiben éppen a csatornaaljról pattant fel, mostanra pedig már el is érte első ellenállását 21,7 eurónál. Ha ezen sikerül túljutnia, akkor akár a csatornatetőt is célba veheti az árfolyam, ellenkező esetben viszont ismét a csatornaaljban bízhat a bankpapír. Nem érdemes megfeledkezni róla, hogy egyelőre még a csökkenő trend van érvényben a Raiffeisen esetében, ugyanúgy, mint az Ersténél.

A Raiffeisen Bank International árfolyama (Bécs)

Forrás: Origo