Kincskereső kalandorok kíméletes hazugságai

Kincskereső kalandorok
Kincskereső kalandorok
Vágólapra másolva!
Aki szerette Indiana Jones kalandjait, az ne hagyja ki a Netflix legújabb sorozatát. A Kincskereső kalandorok, bár nem bővelkedik akciójelenetekben, viszont a szerethető karakterek révén hamar meg tudja nyerni a nézőket magának. Ráadásul az is szembetűnő, hogy hitelesen képes a sorozat az emberi kapcsolatok ábrázolására.
Vágólapra másolva!

Az egészen biztos, hogy Adrian Grunberg nem az akciójelenetek rendezésével írja be magát a filmtörténetbe, gondoljunk csak arra, hogy az ő nevéhez fűződik a Rambo ötödik része, ami finoman szólva nem egy sikertörténet. Legújabb sorozatában, amelynek címe a Kincskereső kalandorok sem az akciójelenetekkel brillírozik, sőt, akkor a legélvezetesebb a sorozat, ha konkrétan nem történik semmi, csak beszélgetnek egymással a szereplők.

Kincskereső kalandorok
Kincskereső kalandorok
Fotó: Netflix

Kincskereső kalandorok és szerelmes párok viadala

Ester Expósito már bizonyította korábban is az Elit című 2018-as alkotásban, hogy tehetséges színésznő, ebben a sorozatban egészen hitelesen képes alakítani a végzet asszonyát, aki remekül titkolja, hogy van szíve, de a nézőt nem tudja becsapni. A sorozat főszereplőjét Alfonso Dosal játssza, aki egyrészt halálosan szerelmes Ester Expósito által alakított Lilibe, másrészt Alzheimer-kórban szenvedő édesapját gondozza. Az adósságai miatt viszont közel áll ahhoz, hogy utcára kerüljenek édesapjával együtt, aki bár lehet, hogy temérdek dologra nem emlékszik, de a maják legendás kincséről többet tud bárkinél. Tudása mégsem elegendőt ahhoz, hogy megtalálják a kincset. A sorozat egy nyomozás története, amely révén rájönnek, hol rejtették el a maják értékes kincseiket.

Kincskereső kalandorok
Kincskereső kalandorok
Fotó: Netflix

A filmtörténetben kincskereső filmekből nincsen hiány, a mexikói sorozatról eszünkbe juthat például a 2008-as Bolondok aranya Matthew McConaughey, Kate Hudson és Donald Sutherland főszereplésével. Aztán ott van A nemzet aranya Nicholas Cage és Diane Kruger feledhetetlen alakításával, ahol a Gates család már hét generáció óta őrzi a titkot, amely szerint George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin Amerika Függetlenségi háborúja idején jelentős mennyiségű arany-tartalékot rejtettek el, a rejtekhelyhez pedig az Alkotmány, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányaiban található titkos utalások vezetnek el.

Persze a film több jelenetében utal az örök klasszikusra, az Indiana Jones-filmekre is, amelyet Steves Spielberg rendezett, és amelyben Harrison Ford játssza a szórakozott professzort, aki olyan kalamajkákba keveredik, amelyből csak igazi kalandorhősként lehet kijönni. Persze egy igazi régészt mindig az vezérel, hogy a páratlan leletet, amelyhez temérdek lelemény és életveszélyes kalandok révén jut hozzá, mindenki láthassa és a történelemről való tudásunkat árnyalja.

Kincskereső kalandorok
Kincskereső kalandorok
Fotó: Netflix

Érdekes módon az Indiana Jones-filmekhez képest a Kincskereső kalandorok sokkal mélyebben ábrázolja a szereplők közötti viszonyrendszert, elhisszük, hogy a két főhős között valódi szerelem bontakozik ki, ráadásul a hamisító Wilson szerepében Juan Pablo Medina apai érzelmeit halálakor érti meg igazán a főhőssel együtt a néző is, búcsúja nemcsak emlékezetes, de megrendítő is.

A filmkészítők jó dramaturgiai érzékét dicséri, hogy megfelelőképpen adagolják a komoly és érzelemdús jeleneteket, a vicces poénkodással, a kincskeresést az akciózással, miközben az élet legfontosabb kérdéseiről való beszélgetésre is jut idejük a főhősöknek. Aki pedig a korábbi kincskereső kalandfilmekben keveselte a romantikát, az a sorozata megnézése után biztosan nem fog panaszkodni.


Sommásan 7/10

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!