Bottas kezdett az élen Toszkánában, Leclerc meglepően jól ment a Ferrarival

Események

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Mercedes' Finnish driver Valtteri Bottas drives during the first practice session at the Mugello circuit ahead of the Tuscany Formula One Grand Prix in Scarperia e San Piero on September 11, 2020. (Photo by Miguel MEDINA / AFP)
Vágólapra másolva!
Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Toszkán Nagydíj első szabadedzésén Max Verstappen előtt. A Mercedes és a Red Bull mögé némi meglepetésre Charles Leclerc ért oda a Ferrarival.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Tökéletes toszkánai időjárás, ragyogó napsütés és 27 fok fogadta a Forma-1 mezőnyét az első Toszkán Nagydíj első szabadedzésén péntek délelőtt. A festői környezetben elterülő, 5245 méter hosszú mugellói aszfaltcsíkon először gurultak pályára a pilóták hivatalos versenyhétvégén, ennek ellenére az első szűk húsz perc meglehetősen eseménytelenül telt, mindössze négy pilótának, Valtteri Bottasnak, Pierre Gaslynak, Kimi Räikkönennek és Alex Albonnak volt mért köre.

A sorrendet az első 20 perc végén a Mercedes finnje vezette kemény gumikon elért 1:20.540-es körével, ami már a hétvége ilyen korai szakaszában is kevesebb mint két másodperccel maradt csak el Rubens Barrichello nem hivatalos, 1:18.704-es körrekordjától, amit a brazil még a 2004-es Ferrarival ért el tesztelés közben.

Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, Lirim Zendelli, Dennis Hauger
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, nézők
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, nézők
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Nicholas Latifi, Williams, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alex Albon, Red Bull, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Kevin Magnussen, Ferrari, Haas

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, George Russell, Williams

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Toszkán Nagydíj,
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Nicholas Latifi, Williams

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Esteban Ocon, Renault

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Williams Racing motorhome, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Otmar Szafnauer, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Simon Roberts, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Mercedes, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Versa log, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Racing Point, Lance Stroll, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Lance Stroll, Toszkán Nagydíj

Forma-1, George Russell, Williams Racing, Toszkán Nagydíj, Pirelli logo

A folytatásban többen is túlszárnyalták Bottas körét, de csak Verstappen tudta őt megelőzni azonos keveréken, a holland pilóta 1:19.439-es idővel az első helyen állt az első húsz perc végén. Mögötte Gasly, Hamilton, Leclerc, Sainz, Bottas volt a sorrend, a finn pilótán kívül azonban mindenki közepes gumit használt.

A mugellói pálya a motorversenyek miatt kizárólag kavicságyas bukóterekkel rendelkezik, így várhatóan a hibákat is keményebben fogja büntetni. Az első pilóta, aki "megnyalta" a kavicsot, a kísérleti első szárnnyal köröző Carlos Sainz volt, aki az ötös kanyar kijáratát vette egy kicsit szélesre.

A pilótáknak az első 40 perc végén szokás szerint vissza kellett szolgáltatniuk az első szett gumit, így 50 perccel a tréning vége előtt kicsit elcsendesedett a pálya. Az élen továbbra is Verstappen állt, miután 1:19.017-re javított a kemény gumin. Mögé 52 ezredre Hamilton zárkózott fel közepeseken, őt pedig némi meglepetésre Charles Leclerc követte 1:19.468-as idővel, szintén sárga oldalfalú Pirelliken. A kemény gumikon kezdő Sebastian Vettel eközben csak a 17. pozíciót foglalta el Lando Norris és a két Haas előtt.

Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, Lirim Zendelli, Dennis Hauger
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, nézők
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, nézők
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Nicholas Latifi, Williams, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alex Albon, Red Bull, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Kevin Magnussen, Ferrari, Haas
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Toszkán Nagydíj,
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Williams Racing motorhome, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Otmar Szafnauer, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Simon Roberts, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Mercedes, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Versa log, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Racing Point, Lance Stroll, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Lance Stroll, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Simon Roberts, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Toszkán Nagydíj, Pirelli logo
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, Lirim Zendelli, Dennis Hauger
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, nézők
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, nézők
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Nicholas Latifi, Williams, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alex Albon, Red Bull, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Kevin Magnussen, Ferrari, Haas
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Toszkán Nagydíj,
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Williams Racing motorhome, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Otmar Szafnauer, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Simon Roberts, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Mercedes, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Versa log, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Racing Point, Lance Stroll, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Lance Stroll, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Simon Roberts, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Toszkán Nagydíj, Pirelli logo
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, Lirim Zendelli, Dennis Hauger
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, nézők
Forma-3, Toszkán Nagydíj, szabadedzés, nézők
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Nicholas Latifi, Williams, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alex Albon, Red Bull, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Kevin Magnussen, Ferrari, Haas
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Toszkán Nagydíj,
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Williams Racing motorhome, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Otmar Szafnauer, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Simon Roberts, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Mercedes, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Versa log, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Racing Point, Lance Stroll, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Lance Stroll, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Simon Roberts, Williams Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Toszkán Nagydíj, Pirelli logo

Hogy milyen óriási javulásra számíthattunk az edzés második felében, azt a rövid szünet után elsőként mért kört teljesítő Kimi Räikkönen mutatta meg, miután lágy gumikon a 3. helyre jött fel, és csupán 2 tizeddel volt lassabb Verstappen körénél. Nem sokáig tanyázhatott azonban ilyen előkelő helyen a 2007-es világbajnok, nem sokkal később ugyanis Norris vette át a vezetést 1:18.981-gyel szintén lágyakon, majd Ricciardo, Kvjat, Ocon és Bottas is bejött Räikkönen elé.

Az első pilóta Hamilton volt, aki lágy gumin átadta a múltnak Barrichello pályacsúcsát, Bottas azonban még nála is sokkal gyorsabb volt, több mint fél másodpercet vert a csapattársára, és 1:17.879-es körrel átvette a vezetést.

Mögé a Ferrarival továbbra is biztatóan teljesítő Leclerc sorolt be mindössze 3 tizeddel lemaradva, majd Verstappen választotta szét a Mercedest és a Ferrarit, miközben csupán 48 ezreddel volt lassabb előbbinél. Hamilton így visszacsúszott a negyedik helyre.

A hátralevő időben a köridején már senki nem javított, hiszen spórolni kell az abroncsokkal, ezért mindenki a második félidőre feltett szettjét koptatta. Hamilton mögött a sorrend a következőképp alakult: Gasly, Ocon, Kvjat, Norris, Albon, Ricciardo, Räikkönen, Grosjean, Vettel, Giovinazzi, Sainz, Russell, Magnussen, Stroll, Pérez és Latifi. A Racing Pointok gyenge szereplését magyarázza, hogy ők lágy abroncsok kezdték a szabadedzést, majd a második félidőre kemény keverékre váltottak.

A 90 perces tréning komolyabb vezetői hiba nélkül telt el, mindössze egy megforgást láthattunk, Nicholas Latifi parkolta bele a Williams hátulját a kavicságyba a kettes kanyarban, de szerencséjére nem ásta el magát, így tovább tudott menni.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix