Társoldalunk:

Drámai befutó után Hamiltoné a győzelem a Brit Nagydíjon

2020.08.02., 14:50
rendezés

Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat, amelynek nem akármilyen befutót kölcsönzött az utolsó körökben érkező defekthullám, ami a végig vezető hatszoros világbajnokot sem kímélte. A Mercedes három működő kerékkel teljesítette az utolsó fél kört.

A szombatihoz hasonlóan kellemes, de kissé hűvös időjárás fogadta a mezőnyt az idei negyedik verseny rajtjánál Silverstone-ban, ami az első sorból induló Mercedeseknek kedvezett, a címvédő istálló ugyanis bevallottan szenved a kánikulában. A Hungaroring után – ahol Max Verstappen autóját kellett rekordidő alatt megszerelni a rajtrácson – a Brit Nagydíjon sem maradtunk utolsó pillanatos dráma nélkül, a koronavírussal fertőzött Sergio Pérez helyére beugró Nico Hülkenberg ugyanis nem tudott felállni a rajtrácsra, Racing Pointjában valamilyen műszaki hiba ütötte fel a fejét, a csapat pedig 10 perccel a rajt előtt közölte, hogy nem tudják azt megjavítani a rajtig, a német pilóta így el sem indulhatott a versenyen.

Hülkenberg szerelői tanácstalanul nézik a magát megmakacsoló Racing Pointot

19 autó azonban így is felsorakozott a rajtrácsra, ebből öten indultak lágy gumin, mindenki más a közepes keveréket részesítette előnyben. Nem meglepő módon piros oldalfalú Pirelliken csak azok voltak, akik ilyen abroncson jutottak be a Q3-ba, ezért kénytelenek voltak ezen a keveréken rajtolni.

A piros lámpák kialvását az élmezőnyből Max Verstappen kapta el a legjobban, a két Mercedes közül azonban egyiket sem tudta megelőzni, helyette a negyedik helyről induló Leclerc-rel bonyolódott nagy csatába, de végül sikerült megtartania a harmadik pozíciót. Az első kör végén Hamilton, Bottas, Verstappen, Leclerc, Sainz, Ricciardo, Norris, Stroll, Ocon és Vettel volt az első tíz sorrendje.

Sokáig nem autózhatott versenytempóban a mezőny, a 13. helyen autózó Alex Albon ugyanis az első kör végén kipöckölte Kevin Magnussent az utolsó kanyarban, a védőfalnak csapódó Haas miatt pedig pályára lépett a biztonsági autó.

Magnussen hibázott, aminek köszönhetően a Red Bull pilótája megpróbált bebújni mellé, a dán azonban becsukta a kaput, amin rajta vesztett, így ő lett a nap első kiesője. Albon később 5 másodperces büntetést kapott ütközés okozásáért.

Magnussen a kavicságyban - Galéria!Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A biztonsági autó az ötödik kör végén hajtott ki a bokszba, a Mercedesek pedig azonnal begyújtották a rakétákat, és faképnél hagyták Verstappent. Hátrébb a lágy gumin levő McLarenek és Renault-k kezdték el szorongatni az előttük levőket, Leclerc a negyedik, valamint Stroll a nyolcadik helyen is kényelmetlen perceknek nézett elébe, utóbbit Ocon majdnem meg is előzte a Stowe kanyarban. Az első kerékcserére sem kellett sokat várni, Alex Albont már a hetedik körben behívta a Red Bull, és feltette neki a kemény gumikat.

A következő körökben megmerevedtek az erőviszonyok, Hamilton hamarosan 5 másodpercnyire szakította le Verstappent, Bottas azonban árnyékként követte a hatszoros világbajnokot 1,5 másodperces távolságból. Előzési kísérletre egyedül az előrelépni lágy gumijai ellenére sem tudó Vettelnek volt sansza, DRS-távolságból szorongatta Ocont a 9. helyért.

Amikor úgy tűnt, hogy az első kiállásig unalmas vonatozásba torkollik a verseny, Danyiil Kvjat gondoskodott róla, hogy ne így legyen, és a 12. körben hatalmasat esett a gyors Maggotts kanyarban, ripityára törve az Apha Taurit. Azonnal pályára küldték a biztonsági autót, a mezőny pedig fejvesztve rohant kereket cserélni. Mindenki a kemény gumit tette fel, a sorrend pedig csak kis mértékben változott, az első négy helyen maradt a Hamilton, Bottas, Verstappen, Leclerc állás, a negyedik pozícióba azonban feljött Grosjean, aki egyedüliként nem hajtott ki a szerelőihez.

Kvjat lebontotta az Alpha Taurit - Galéria!Forrás: 2020 Pool/2020 Pool/Andrew Boyers

A 18. körben bekövetkezett újraindulás pillanatában a francia mögött Sainz, Ricciardo, Norris, Stroll és Vettel sorjázott, de nem sokáig Ocon ugyanis azonnal visszavette a kerékcserénél elveszített helyét Vetteltől, Norris pedig Ricciardót ugrotta át, hogy aztán kis híján csapattársát is megelőzze. Sainz ellenben nem hagyta magát, néhány körrel később pedig már Grosjeant támadta, majd a 22. körben meg is előzte. Nem sokkal később Norris is követte a példáját.

Eközben az élen Hamilton és Bottas felváltva szórta a leggyorsabb köröket, aminek eredményeként ismét leszakították magukról Verstappent, aki pedig Leclerc-től lépett el, a 30. körre már 12 másodperccel volt a monacói előtt.

Úgy tűnt, hogy izgalmak legfeljebb a negyedik helyért várhatóak, a két McLaren ugyanis még lőtávolon belül volt a jobbik Ferrarihoz képest, valamint némi bizonytalanságot még az szült, hogy kinek mennyire bírják végig az autóján a kemény gumik.

A 30. és a 40. kör között Grosjean finoman szólva is érdekes védekezési manőverei (a Sainz elleni rálegyezésért fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott), Vettel Gasly elleni csatája, valamint Verstappen rádióüzenete szolgáltatott némi érdekességet. A holland pilóta annyira unatkozott a harmadik helyen, hogy még arra is volt ideje, hogy figyelmeztesse versenymérnökét, ne felejtsen el inni a bokszfalon.

A kerékcserék után Verstappennel nem sok minden történt - Galéria!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A várva várt katarzis úgy tűnt, hogyl nem következik be, Bottas az utolsó tíz körben vibrációt jelentett, majd szépen fokozatosan leszakadt Hamiltontól, akinek így egyáltalán nem kellett izgulnia azért, hogy meglesz-e hetedik győzelme a Brit Nagydíjon. Verstappen nyugodtan kocsikázott a harmadik helyen, Leclerc-t nem tudták utolérni a McLarenek, egyedül az utolsó pontszerző helyekért zajlott csata: Ocon megelőzte Strollt a nyolcadik helyért, majd hamarosan Gasly is megtette ugyanezt a kilencedikért. 

És amikor már mindenkit azt hitte, hogy a két Mercedes jön be az első két helyen, Valtteri Bottas az utolsó előtti körben bal első defektet kapott és elbukta a második helyet, miután egy teljes kört kellett megtennie foszladozó gumikkal.

Az igazi drámának azonban ezzel nem volt vége, az utolsó körben az ötödik helyen haladó Sainz, majd a vezető Lewis Hamilton is bal első defektet kapott.

A hatszoros világbajnoknak fél kört kellett megtennie három keréken, az előnye azonban akkora volt Verstappenhez képest, hogy a Red Bull versenyzője így sem tudta utolérni.

Hamilton defektes bal elsővel evickélt be a célba - Galéria!Forrás: 2020 Pool/2020 Pool/Andrew Boyers

A bikások verhetik a fejüket a falba, mivel Bottas defektjével egyidőben kihozták kerékcserére Verstappent, hogy megszerezhesse a leggyorsabb körért járó extra pontot, amit meg is tett.

Ám ha ezt nem lépik meg, Verstappen nyerte volna a versenyt.  

Bottas a pontszerző helyektől is elbúcsúzhatott a defekt miatt, és bár a célvonal előtt még támadhatta Vettelt, végül csak a 11. lett. A dobogó harmadik fokára így Leclerc ért oda a Ferrarival. A további sorrend a pontszerző helyeken Ricciardo, Norris, Ocon, Gasly, Albon, Stroll és Vettel volt.

„Az utolsó körig minden viszonylag simán ment, a gumik nagyszerűnek érződtek. Valtteri elképesztően keményen nyomta, én valamennyire vigyáztam a gumikra, de úgy tűnt, hogy ő nem – értékelt Hamilton. – Amikor szóltak, hogy defektet kapott, ránéztem a gumijaimra és úgy tűnt, hogy nincs bajuk, az autó jól fordult, úgyhogy azt gondoltam, minden rendben lesz. Elkezdtem visszavenni a tempóból, az utolsó körben azonban egyszer csak defektes lett, észrevettem, hogy kicsit megváltozott az alakja. Ekkor a szívem a torkomban dobogott, mert nem tudtam, hogy mi lesz, amikor rálépek a fékre, mert a gumi elkezdett lejönni a felniről. Ezután csak imádkoztam, próbáltam gyorsan menni, de olykor a gumi mindent leszakít az első szárnytól kezdve, úgyhogy majdnem nem jutottam túl az utolsó két kanyaron.”

Hamilton sem nagyon hitte el, hogy megúszta a defektet - Galéria!Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason - Formula 1

„Szerencsések voltunk meg nem is – nyilatkozta a szemlátomást kicsit sem csalódott Verstappen. – A versenyen a két Mercedes túl gyors volt, aztán az utolsó tíz körre már nem néztek ki jól a gumik. Amikor Valtteri defektet kapott, kicsit visszavettem, aztán kihívtak a bokszba, majd jött Lewis defektje. Ennek ellenére nagyon boldog vagyok a második hellyel, nagyon jó eredmény ez nekünk.”

„Nagyon-nagyon trükkös futam volt – kezdte a dobogó harmadik fokát megöröklő Leclerc. – Amint szóltak, hogy Valtteri defektet kapott, nagyon lelassítottam. Szerencsénk volt, hogy mi nem kaptunk defektet, ettől eltekintve azonban kihoztuk a legjobbat a mai napból, nagyon jó volt az egyensúly és a gumikezelés. A teljesítmény továbbra sem olyan, mint szeretnénk, de ma minden lehetőséget kihasználtunk, úgyhogy boldog vagyok.”

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
14:40

Megállítja-e valaki Hamiltont?

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a hamarosan kezdődő Brit Nagydíj alkalmából! Lewis Hamilton indul a pole pozícióból és úgy tűnik, ma csak Valtteri Bottas okozhat nehéz pillanatokat a számára, de reméljük, az idei szezonra jellemző, fordulatos verseny lesz ma is. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
14:43

A Mercedes nem a leggyorsabb taktikát követi

Az élmezőny közepes keverékű gumikkal rajtol, ez a Pirelli szerint nem a leggyorsabb stratégia, de a gyakorlatban a pilóták próbálják kerülni a piros jelzésű lágy abroncsokat.

GPHírek
14:47

Albonra megint érdemes figyelni

A thai pilóta váratlanul kiesett a Q2-ben, a kevés pozitívum egyike, hogy maradtak új lágy gumiszettjei, amelyek jól jöhetnek, ha a verseny vége felé esetleg bejön a biztonsági autó. A Red Bull versenyzőjének ismét fel kell majd zárkóznia a dobogó közelébe.

GPHírek
14:50

Hülkenberg nem állt ki a rajtrácsra

Gond a Racing Pointnál, Sergio Pérez helyettese, Nico Hülkenberg nem tudott kihajtani a garázsból az erőforrás hibája miatt. Remélhetőleg legalább a bokszból elrajtolhat.

GPHírek
14:54

Grosjean miatt aggódhat a mezőny

A Haas pilótája az előző öt Brit Nagydíjából négyet nem fejezett be, többször is okozott már galibát. A sereghajtók között most sem garantált, hogy nem kerül bajba. 

GPHírek
14:57

Ideális az időjárás a versenyzéshez

Silverstone-ban nem ritka, hogy eső áztatja a pályát, de még sohasem rendezték ennyire későn az évben a Brit Nagydíjat, így nem meglepő, hogy a szokásosnál melegebb van és nem érkezett meg az égi áldás sem. A pálya hőmérséklete félúton van a pénteki és a szombati értékek között.

GPHírek
15:01

Verstappen nem tart Leclerc-től

Az RTL riportere megkérdezte Max Verstappent, hogy mire számít a mellőle induló Charles Leclerc-től, de a holland pilóta azt felelte, semmire, mert a Ferrari túl lassú. A Sky Sports szakértője, Paul di Resta szerint Verstappennek a rajtnál kell támadnia a Mercedeseket, ha előrébb akar végezni a rajtpozíciójánál.

GPHírek
15:02

Hülkenberg nem indul a versenyen

A Racing Point szerelői nem tudták időben elhárítani a hibát, Nico Hülkenberg nem tud részt venni a Brit Nagydíjon.

GPHírek
15:04

Vadászgép mond köszönetet az orvosoknak

A Brit Nagydíj előtti szokásos légiparádé részeként az egyik Spitfire feliratával mondtak köszönetet a brit egészségügyi dolgozóknak. 

GPHírek
15:07

Nagyon szomorúak a Racing Pointnál

A várttól kissé elmaradó időmérős eredménytől függetlenül szép tündérmese lett volna Hülkenberg indulása a Brit Nagydíjon, de sajnos ez most nem valósul meg, a Racing Pointnál is nagyon szomorúak. Egyelőre nem biztos, de úgy tűnik, hogy a német versenyző a jövő héten ismételhet, akkor még Sergio Pérezt várhatóan nem engedik majd versenyezni.

GPHírek
15:09

Mindenki közepes keverékkel indul, aki teheti

Noha a Pirelli szerint gyorsabb taktika, ha valaki lágy gumikkal kezd, csak azok a versenyzők teszik ezt, akiknek az időmérős szereplésük miatt ez kötelező. Norris (5.), Sainz, Ricciardo, Ocon és Vettel (7-10.) rajtol a piros jelzésű gumikon.

GPHírek
15:11

Felvezető kör: Mindenki gond nélkül elindult

Hülkenberg kivételével mindenki elhagyta a rajtrácsot, 19 versenyzővel hamarosan elrajtol a Brit Nagydíj.

GPHírek
15:14

Rajt: Hamilton vezet, Leclerc támadta Verstappent

Bottas jobban rajtolt Hamiltonnál, de a brit pilóta keményen védte a vezetést. Verstappen néhány pillanatra Leclerc mögé került, de visszaszerezte a 3. helyet. Vettel nem tudott előrébb kerülni a 10. helyről.

GPHírek
15:16

1. kör: Hamilton megszilárdította a vezetést

A pontverseny éllovasa 1,3 másodperces előnybe került Bottashoz képest, Verstappen, Leclerc, Sainz, Ricciardo, Norris, Stroll, Ocon és Vettel a pontszerzők sorrendje.

GPHírek
15:17

2. kör: Albon ütközött, pályán a biztonsági autó!

Nem indult jól a verseny Alexander Albon számára, visszaesett a 13. helyre, majd a Club kanyarban összeakadt Kevin Magnussennel. A Red Bull kilökte a Haast, ami a kavicságyban kötött ki összetörve. Pályán a biztonsági autó.

GPHírek
15:19

3. kör: Albon autója úgy tűnik, rendben van

A thai pilóta a 12. helyen halad, a célegyenesben arra kérték, hogy cikázzon a felfüggesztés ellenőrzése érdekében, majd úgy tűnik, Jonathan Wheatley csapatmenedzser elégedett volt a látottakkal.

GPHírek
15:22

4. kör: A középmezőnynek segíthet a biztonsági autó

Lágy gumikkal nem egyértelmű, hogy egy kerékcserével meg lehet csinálni a versenyt, de így, hogy megnyújthatják az első etapot a biztonsági autós körök segítségével, szinte biztos, hogy Sainz, Ricciardo, Norris, Ocon és Vettel is tud majd kemény keverékű gumikra váltani. 

GPHírek
15:25

6. kör: Újra szabad a pálya, Hamilton vezet

A két Mercedes-pilótát arra utasították, hogy használják a DAS-t, talán ennek is köszönhető, hogy simán eljöttek az élen, Verstappen már a célegyenesben 1,6 másodpercre volt Hamiltontól. Egyelőre nincs újabb baleset.

GPHírek
15:27

6. kör: Végre a pályán is küzd a Racing Point és a Renault

Stroll a 8. helyen kénytelen védekezni Ocon ellen, a két csapat végre nem csak óvások révén próbál küzdeni, a pályán is megvívnak egymással. A kanadai pilóta egyelőre tartja magát a 8. helyen.

GPHírek
15:28

6. kör: Albont kihívták kereket cserélni, keményre váltott

Albon erősödő vibrációt érzett a biztonsági autós fázis alatt, a Red Bull ezért kihívta őt kemény gumikért. Egy újabb biztonsági autós fázis nélkül nehezen jut el a célig, de érthető a csapat húzása. A sportfelügyelők közben vizsgálják az ütközését Magnussennel.

GPHírek
15:29

7. kör: Hamilton próbál meglógni Bottastól, Verstappen jóval lassabb

A brit pilóta egyelőre bő 1 másodperces előnnyel vezet, Verstappen viszont már 4,4 másodpercet kapott. Leclerc 8,8-at. 

GPHírek
15:30

8. kör: Vettel beszorul a középmezőnybe, Gasly támadja

A négyszeres világbajnok az első rajt után megpróbálta megelőzni Ocont, de elfékezte magát és a bukótérből jött vissza. Lehetséges, hogy ez nem tett jót a gumiknak, de továbbra is küszködik, nem tudja lerázni Gaslyt sem. Ő az utolsó, aki lágy gumikkal megy.

GPHírek
15:34

10. kör: Egyelőre beáll a sorrend

Hosszútávú versenyre emlékeztet most a futam, mindenki autózza a saját tempóját, ez várhatóan addig így is lesz, amíg a lágy gumik tempója el nem kezd visszaesni. 

GPHírek
15:35

12. kör: A McLaren egy kerékcserével számol

Ahogy erre a biztonsági autó alatt számítottunk, lágy gumikkal is meg lehet csinálni a versenyt egy kerékcserével. Sainznak azt mondta a mérnöke, hogy az A tervet követik, ami az egy kerékcserét jelöli. Norristól viszont azt kérte a mérnöke, hogy vigyázzon az abroncsaira és tartsa maga mögött Strollt. Szerinte ez nehéz lesz.

GPHírek
15:36

12. kör: Újabb baleset, ismét biztonsági autó a pályán

Kvjat hatalmasat esett, teljesen összetört az Alpha Tauri, de az orosz versenyző jól van. Bocsánatot kért a rádión. Többen is kijöttek a bokszba.

GPHírek
15:41

14. kör: Szinte mindenki kemény gumikra váltott

Nagy forgalom volt a bokszutcában, Grosjean és Albon kivételével mindenki kereket cserélt, kézenfekvő módon kemény keverékű abroncsokra. A Haas pilótája külön utat jár, ő maradt a közepeseknél, egyelőre az 5. helyen. Albon a 14. helyre lépett elő, miután a korai kerékcseréjét követően most nem ment ki. 

GPHírek
15:43

15. kör: Vettel maradt a 10. helyen, de segített neki a Safety Car

A német pilóta küszködött a lágyakon, ezért jól jött neki, hogy válthatott új kemény keverékű abroncsokra. Maradt a 10. helyezett és nehéz dolga lesz a 9. helyre visszaeső Stroll ellen, de Ocont megelőzte, Grosjean pedig várhatóan nem sokáig lesz majd útban. 

GPHírek
15:46

17. kör: Még mindig törmelék van a pályán, kiemelik Kvjat autóját

Még várni kell az újraindításra, takarítják a pályát és még zajlik Kvjat autójának kiemelése. Hamilton többször is panaszkodott, hogy a biztonsági autó túl lassan megy. 

GPHírek
15:48

18. kör: Leclerc is küzd a gumihőmérsékletekkel

Hamilton után Leclerc is panaszkodik, hogy nehezen tartja a gumik üzemi hőmérsékletét, mert a biztonsági autó nem megy elég gyorsan. 

GPHírek
15:51

19. kör: Hamiltonnal az élen újraindult a verseny

A brit pilóta ismét vezet, Bottas és Verstappen követi, Leclerc egyelőre nem tudja lerázni Grosjeant, aki mögött torlóás alakult ki. Norris megelőzte Ricciardót, majd Sainzot is támadni kezdte, de lesodródott az Abbeyben. 

GPHírek
15:52

19. kör: Ocon kiszorította Vettelt a pontszerző helyekről

Ocon megelőzte Vettelt, ezzel a Ferrari versenyzője kiszorult a pontszerző helyekről. Önerőből egyelőre csak Grosjean megelőzésére számíthat.

GPHírek
15:53

19. kör: Albont megbüntették a rajtbaleset miatt

A Red Bull pilótája 5 másodperces időbüntetést kapott, de jelenleg is csak a 14. helyen halad. A sportfelügyelők szerint ő a felelős azért, mert összeütközött Kevin Magnussennel, aki kiesett a versenyből.

GPHírek
15:54

20. kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör

Az élen álló pilóta 1:30.371-et ért el, ezzel visszaszerezte Bottastól a leggyorsabb kört. Egyelőre 1,2 másodperccel vezet csapattársa előtt. 

GPHírek
15:56

21. kör: Hamilton tovább gyorsul, Verstappen a senki földjén

A Mercedes versenyzője 1:30.188-ra javította a leggyorsabb kört, de Bottas nem akar lemaradni mögötte. Verstappen már 4,7 másodpercre van tőle, esélye sincs a Mercedesek ellen, de Leclerc miatt sem kell aggódnia, a Ferrari pilótája már 10 másodpercre van Hamiltontól.

GPHírek
15:57

22. kör: Bottas reagált Hamilton tempójára

Bottas 1:30.058-at ért el, ezzel próbálja konzerválni az 1,2 másodperces különbséget. Sainz közben megelőzte Grosjeant, de nem volt könnyű dolga, a Haas pilótája egy támadásnál az utolsó pillanatban húzott rá, a spanyol versenyző szerint ez szabálytalan és veszélyes manőver volt.

GPHírek
15:58

23. kör: Hamilton már 1:30 alatti kört is tud

1:29.812 az új leggyorsabb kör a versenyen. Verstappen már 6,2 másodpercre van Hamiltontól. 

GPHírek
16:00

24. kör: Norris is megszabadult Grosjeantól

A Haas pilótája mozgó útakadályként funkcionál most a mezőnyben, a két McLaren már megelőzte, most Ricciardón, Strollon, Oconon és talán Vettelen lesz a sor. 

GPHírek
16:02

26. kör: Szigorú figyelmeztetést kapott Grosjean

A Haas pilótáját fekete-fehér zászlóval figyelmeztetik, ez a sárga lap F1-es megfelelője. Még egyszer nem védekezhet úgy, ahogy Sainz ellen tette.

GPHírek
16:05

27. kör: Hamilton megnyugtató előnyre tett szert

Az élen álló pilóta 2 másodperces előnyt halmozott fel Bottas előtt, Verstappen 7,6-re van tőle. A középmezőny szoros, de nincs olyan jelentős tempókülönbség, hogy komoly csaták alakuljanak ki. A széllel is küzdenek. 

GPHírek
16:06

28. kör: Bottas ismét csökkenti a hátrányát

A finn versenyző 1:29.764-et ért el, ez fél másodperccel gyorsabb volt Hamilton legutóbbi körénél. A különbség 1,3 másodpercre csökkent.

GPHírek
16:08

30. kör: Albon is kezdi utolérni a Grosjean-vonatot

Grosjean a 7. helyen 1:31.708-at fut, ennél az üldözői jobbat is tudnának, ennek köszönhetően már a 14. Albon is kezdi utolérni őket. A második biztonsági autós fázis révén várhatóan a thai pilóta is végig ér a versenyen, más kérdés, hogy van egy ötmásodperces büntetése is.

GPHírek
16:10

30. kör: Kihívták Albont kereket cserélni, letöltötte a büntetését is

A Red Bullnál úgy gondolták, Albon be fog ragadni az előtte vonatozó pilóták mögé, ezért kihívták Albont, és új közepes keverékű gumikat adtak neki. A thai pilóta az utolsó helyre jött vissza, valami váratlan eseményre lenne szüksége, hogy kihozzon valamit ebből a versenyből. 

GPHírek
16:12

33. kör: Egymásnak adják a leggyorsabb köröket a Mercedesek

Folyamatos a rivalizálás a két Mercedes-pilóta között, hol az egyikük, hol a másikuk futja a leggyorsabb kört. A különbség beállt 1,3 másodpercre.

GPHírek
16:16

35. kör: Verstappen unatkozik, viccelődik a mérnökével

Verstappen 9 másodperccel megy Bottas mögött és 19-cel Leclerc előtt, körözgetés közben pedig arra is van ideje, hogy figyelmeztesse mérnökét a folyadékbevitel jelentőségére. 

Giovinazzi közben 5 másodperces büntetést kapott. 

GPHírek
16:18

36. kör: Ricciardo megelőzte Grosjeant, feljött a 7. helyre

A Haas pilótája eddig jól tartotta magát, de Ricciardo keményen beszúrt mellé, Grosjean védekezése ezúttal is határeset volt. Nem sokkal később megelőzte Stroll is, majd kihívták kereket cserélni. Ez nehezen sikerült, így Grosjean csak a 17. helyre jött vissza.

GPHírek
16:20

38. kör: Vettelt most Gasly szorította ki a pontszerzők közül

A Ferrari versenyzője átmenetileg pontszerző helyen autózott Grosjean kerékcseréjének köszönhetően, de Gasly megelőzte az Alpha Taurival, így ismét csak a 11. helyen halad.

GPHírek
16:24

40. kör: Stroll bajban lehet Ocon ellen

Stroll a 8. helyen halad a két Renault mögött, mérnöke sürgetni kezdte, hogy védekezni tudjon Ocon ellen, de a rádión azt mondta, nincs több az autójában. Hamilton pár körrel ezelőtt hólyagosodást jelentett az abroncsai kapcsán, de azóta is futja a leggyorsabb köröket.

GPHírek
16:26

42. kör: Bottas is vibrációról számolt be a mérnökének

Hamilton és Bottas továbbra is 1:29.2-es köröket fut, ez igen jó, de Bottas is azt jelentette, hogy vibrációt tapasztal, pedig nem is fékezte el magát. Verstappen rögtön futott egy leggyorsabb kört, de a hátránya így is 13 másodperc.

GPHírek
16:30

44. kör: Az első négy hely sorrendje eldőlni látszik

Hamilton és Bottas között befagyott a 3 másodperces különbség, Verstappen 13-ra van Hamiltontól, Leclerc 40-re. Csak valamilyen hiba változtathat ezen. 

GPHírek
16:33

46. kör: Albon közelít a pontszerzéshez, de nem elég gyorsan

A thai pilóta megelőzte Russellt és Giovinazzit is, a leggyorsabb most a pályán, de így is túl nagy a hátránya ahhoz, hogy behozza és meg is előzze Vettelt és Gasly-t a 10. helyért.

GPHírek
16:35

48. kör: Növekszik Bottas hátránya és romlik a látása

A Sky Sports szerint Bottas azt jelentette, hogy nem lát jól, lehetséges, hogy a vibráció miatt. Szintén ezt jelentette Sainz is.

GPHírek
16:37

49. kör: Elfogytak a gumik Stroll autóján

Ocon és Gasly is megelőzte Strollt, aki visszaesett a 10. helyre. 1:31-re lassult, ez esélyt ad Vettelnek és Albonnak is a pontszerzésre. Alboné jelenleg a leggyorsabb kör, de csak akkor kapja meg a bónuszpontot, ha a legjobb 10 között zárja a versenyt.

GPHírek
16:38

50. kör: Bottas defektet kapott!

A Mercedes pilótája a 2. helyről lelassul, bal első defektet kapott. Verstappen már megelőzte és nagy távot kell megtennie a bokszig.

GPHírek
16:39

51. kör: Verstappen a bokszban új gumikért

Verstappent rögtön kihívták, ezzel megfuthatja a leggyorsabb kört és biztosan elkerülheti a defektet. Hamilton is mérsékelheti a tempóját.

GPHírek
16:40

52. kör: Albon megelőzte Vettelt és Strollt, pontszerző

A thai pilóta feljött a 9. helyre, ez 2 pontot ér, plusz egy bónuszpontot, ha csapattársa nem dönti meg az utolsó körben.

GPHírek
16:41

52. kör: Óriási dráma, Hamilton is defektet kapott!

Ugyanúgy a bal első adta fel, Verstappen rohamosan közelít a Mercedes felé!

GPHírek
16:42

52. kör: Hamilton defektes gumival nyert Silverstone-ban!

Elképesztő izgalmak a verseny végén, Hamilton fél kört defektes gumival teljesített, de 5 másodperccel így is Verstappen előtt ért célba. A holland pilóta megfutotta a leggyorsabb kört, de nem érte utol a Mercedest. Leclerc lett a 3. helyezett.

GPHírek
16:46

Sainz az utolsó kör nagy vesztese

Nem csak a Mercedesek, Carlos Sainz is defektet kapott az utolsó körben, ami azt jelenti, hogy a spanyol pilóta pont nélkül, a 14. helyen zárt. 

Hamilton, Verstappen, Leclerc, Ricciardo, Norris, Ocon, Gasly, Albon, Stroll és Vettel a pontszerzők sorrendje. Bottas az utolsó métereken keményen támadta Vettelt, de a német pilóta nem hagyta magát.

Most megköszönjük a figyelmet, hamarorsan jövünk további hírekkel!

Még több bejegyzés