Társoldalunk:

A Mercedesek az élre álltak, de a vártnál szorosabb a küzdelem

2020.08.01., 11:50
rendezés

Megérkezett a várt lehűlés Silverstone-ba, és a papírformának megfelelően a Mercedesek pilótái álltak az élre a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén, de az ellenfeleik közel kerültek hozzájuk.

A hétvégén először a Mercedesek diktálják a tempót a Brit Nagydíj során. A harmadik szabadedzésen Valtteri Bottas és Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak, de Max Verstappen a vártnál és az eddig tapasztaltaknál jóval közelebb tudott kerülni az idei évre feketére fényezett autókhoz.

Bottas volt a leggyorsabb - GalériaForrás: AFP/Will Oliver

Szombatra megérkezett a jósolt lehűlés, a levegő és az aszfalt hőmérséklete is jelentősen visszaesett a pénteki adatokhoz képest és változott a szélirány is, ez elősegítette, hogy reprezentatívabb eredmények alakuljanak ki a már téttel járó időmérő edzés előtt.

A Red Bull szempontjából felemásan alakult a tréning, mert bár Verstappen jól szerepelt, Alexander Albon ismét balszerencsés volt. Az autóján elektromos hibát észleltek az edzés elején, ezért mindössze az utolsó 14 perc során léphetett pályára. Verstappen sem siette el, vélhetően elővigyázatosságból ő is a bokszban töltötte a tréning első felét, utána viszont

a Mercedesek mögött a 3. leggyorsabb versenyzőnek bizonyult.

A Red Bullnál rengeteget dolgoznak a szerelők a hétvégén, pénteken Albon összetört autóját javították, szombatra pedig új alkatrészek érkeztek a gyárból, miután az első edzésnapon a barcelonai specifikációt használták egy újabb első szárnnyal. Nagy munkában voltak a Renault szakemberei is, Daniel Ricciardo autójának vázán hajszálrepedést fedeztek fel, ezért a kötelező pihenőidő rovására új karosszériát építettek fel az ausztrál pilótának.

A Ferrari és különösen Sebastian Vettel számára is folytatódott a mostoha időszak. A köridők tekintetében az eredményeik kevésbé alakultak kínosan, mint pénteken, de a Ferrarik továbbra is láthatóan nehezen vezethetők, és a négyszeres világbajnok ismét jelezte, hogy gond van a fékpedáljával, ezért az edzés második felében személyesen figyelte, hogy mit csinálnak a szerelők az autójával.

Sainz felgyorsult a McLarennel - GalériaForrás: Getty Images/Bryn Lennon Getty Images/Bryn Lennon Getty Images

Charles Leclerc ugyan odaért a 6. helyre, de a hátránya majdnem 1 másodpercre nőtt, Vettel pedig csak a 14. helyre került, még az edzést nagyrészt kihagyó Albon is megelőzte az utolsó percekben, bár a thai pilóta is csupán a 13. pozíciót érte el.

Érdekesen alakult a helyzet a Racing Pointnál is: sokáig úgy tűnt, hogy Nico Hülkenberg szombatra behozta Lance Stroll tempóját, de a kanadai pilóta a tréning végén feljött a 4. helyre, míg Hülkenberg a 9. helyezett lett, de csökkent a lemaradása csapattársához képest.

A szerényebb szombati eredmények után javultak a McLarenek.

A csapatnál megerősítették, hogy beváltak a fejlesztések, ezt Carlos Sainz 5. helye is alátámasztotta (bár a hátránya számottevő a Mercedesekhez képest) és Lando Norris is a 7. helyezett lett, szorosan Leclerc és Ricciardo közé ékelődve.

Az Alpha Tauri pilótapáros a 10-11. helyet érdemelte ki Pierre Gasly és Danyiil Kvjat révén, így lehetséges, hogy az időmérőn is esélyük nyílik a Q3-ra, ehhez azonban mindenképpen kell, hogy a nagyobb istállók közül valaki a vártnál gyengébb eredményt érjen el.

Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!

GPHírek
11:22

Jön a harmadik szabadedzés!

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésének élő közvetítésében! A mai napra nyoma sincs a tegnapi hőségnek, a levegő hőmérséklete a délelőtt folyamán a 20 fokot sem érte el, így kis túlzással egy teljesen másik pályán kell körözniük a csapatoknak. A hamarosan kezdődő harmadik szabadedzés arról fog szólni, hogy kinek sikerül a legjobban alkalmazkodnia a megváltozott körülményekhez.

GPHírek
11:26

Túlóráztak a Renault szerelői

A Hungaroringen a Red Bull, most pedig a Renault volt az, amelyik kihasználta évi két jokeréből az elsőt, és a kötelező takarodó után is a garázsban dolgozott. Ennek oka, hogy Daniel Ricciardo kasztniján hajszálrepedést fedeztek fel, az ausztrál pilóta így új kasztnit kapott a folytatásra.

GPHírek
11:29

Nagy baleset volt az F3-ban

A mai nap programját a Forma-3-as mezőny első versenye nyitotta, a 20 körös futam pedig biztonsági autó mögött ért véget, miután Olli Caldwell autójának teljes hátulját lebontotta a megforgó Tridentet kikerülni már nem tudó Lukas Dunner. Íme a végeredmény:

GPHírek
11:55

Kvjat büntetést fog kapni

Mindkét Alpha Tauri új váltóval kezdi meg a mai napot az előző hétvégéhez képest, ami Danyiil Kvjat esetében 5 helyes hátrasorolást jelent az időmérő edzésen elért eredményéhez képest. Pierre Gasly ugyanakkor nem kap büntetést, mivel nem fejezte be a Magyar Nagydíjat, így szabadon cserélhet.

GPHírek
11:59

Eltűnt Pérez fotója

A tegnapi nagy sietség (15 perccel az első edzés előtt kapott zöld utat Hülkenberg) során a Racing Pointnak még nem volt ideje, hogy a dizájnt is a német pilótához igazítsa, mostanra ez azonban megtörtént, többek között a csapat konténerén is felváltotta a beugró Hülkenberg portréja Pérez arcképét.

GPHírek
12:00

Elkezdődött az edzés!

Zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Lando Norris hajtott ki elsőként a pályára, őt Grosjean követte.

GPHírek
12:02

Sokkal hűvösebb van

Tegnap délután 35 fok volt, az aszfalt hőmérséklete pedig 50 fokig kúszott. Ezzel szemben most a levegő hőmérséklete 15, az aszfalté 20 fokkal kevesebb.

GPHírek
12:05

A Red Bull összerakta Albon autóját

A Red Bull szerelői ismét remekeltek, sikerült ugyanis kasztnicsere nélkül kijavítani a tegnapi bukás során keletkezett sérüléseket a kocsin, és még csak túlórázniuk sem kellett.

GPHírek
12:06

Jöhet az eső?

Az előrejelzések szerint 60% az esély rá, hogy esni fog a harmadik tréningen. Ennek ellenére a csapatok nem sietnek, egyelőre senkinek nincs mért köre.

GPHírek
12:09

Vettelé az első mért kör

Van mit bepótolnia a Ferrari négyszeres világbajnokának, miután a tegnapi első edzést teljes egészében elbukta az intercooler hibája miatt, majd a második gyakorláson a pedál cseréje miatt veszített időt. 1:29.562-vel kezdett közepes gumin, ami 7 tizeddel lassabb tegnapi legjobbjánál.

GPHírek
12:11

Räikkönen átvette a vezetést

4 tizedet adott Vettelnek és 1:29.161-gyel már az Alfa Romeo világbajnoka vezet, jóllehet, ő a lágy gumikon köröz.

GPHírek
12:12

Vettel javít

1:28.879 az új legjobb idő, Vettel ezzel visszavette az első helyet, tegnapi idejétől (ami csak a 18. helyre volt elég a második edzésen) azonban 19 ezreddel még így is elmarad.

GPHírek
12:13

Sainz megelőzte a Ferrarit

A Vettelhez hasonlóan közepes keveréken köröző Sainz áll már a tabella tetején 1:28.539-cel, amivel 3 és fél tizedet vert a németre.

GPHírek
12:15

Albon autójával gond van

Katasztrofálisan alakul a thai-brit pilóta hétvégéje. Miután tegnap összetörte az autót, a csapat összerakta, Albon beült, majd miután beindították, valamilyen problémát találtak, így azonnal ki is szállították az RB16-ból. Az autót körbekerítették, Christian Horner pedig megerősítette, hogy elektromos problémáról van szó.

GPHírek
12:17

Folyamatosan javulnak az idők

Stroll tegnapi 1:27.2-es körétől ugyan még messze vannak, de Sainz már 1:28.261-nél tart, mögé pedig Räikkönen jött fel 1:28.454-gyel. Vettel a harmadik, Norris a negyedik. Jelenleg négyüknek van mért köre.

GPHírek
12:19

Bottas a hétvége legjobbjával az élen

1:27.136-ot ment a finn lágy gumin, mögé Leclerc jött be 472 ezredes hátránnyal szintén lágyakon. Hamiltonnak közben nem tetszenek a piros oldalfalú Pirellik, vibrációt tapasztal.

GPHírek
12:21

Hamilton a gondok ellenére első

Vibráció ide vagy oda, a hatszoros világbajnok 1:26.825-tel átvette a vezetést a lágy keveréken, 3 tizedet adva csapattársának. A tavalyi harmadik szabadedzés legjobbjától ugyanakkor még messze van, 2019-ben Leclerc zárta az élen az FP3-at 1:25.905-tel. Vettel közben meglátogatta a bukóteret az első szektorban.

GPHírek
12:26

Hamilton tovább faragott

Már 1:26.568 a mai nap és egyben a hétvége legjobbja, a hatszoros világbajnok így már 568 ezreddel veri Bottast. A harmadik helyre Leclerc elé a közepes gumit használó Gasly jött be az Alpha Taurival, az ő hátránya már több mint 8 tized Hamilton mögött.

GPHírek
12:28

A Racing Point elsőre nem villantott

Stroll a hatodik, Hülkenberg a tizedik helyen tanyázik egy-egy lágy gumis kör után, utóbbi a közepest használó McLareneket sem tudta legyűrni, míg Stroll előtt ott van Ocon az ötödik helyen. Hülkenberg szempontjából viszont pozitívum, hogy csak két és fél tizeddel ment lassabb kört csapattársánál.

GPHírek
12:30

Bottas az élen

1:26.526-tal 42 ezreddel megelőzte Hamiltont a finn, miközben Verstappen első mai mért körével a harmadik helyre jött be lágyakon, hátránya 8 tized Bottas mögött. 

Második körével Hülkenberg is előrejött, már ő a negyedik, Stroll azonban nem tudott javítani, mert nagyot hibázott az első szektorban.

GPHírek
12:33

Támadnak a Racing Pointok

Strollnak is sikerült javítania és átvette a negyedik helyet csapattársától, habár csak 5 századdal ment jobb kört nála. Most a két rózsaszín autó áll a negyedik és az ötödik helyen.

GPHírek
12:34

Hamilton visszavágott

Csak nem hagyta, hogy Bottas sokáig első legyen, 1:26.332-es körrel visszavette az első helyet, 2 tizeddel megjavítva csapattársa körét.

GPHírek
12:37

Verstappen feljött a Mercedesekre

Noha a helyezésén nem javított, legutóbbi körével lényegesen közelebb került az élen álló kettőshöz, Hamiltonhoz képest 256 ezred, Bottashoz képest mindössze 6 század a hátránya.

GPHírek
12:40

Vettel először mutat valamit a hétvégén

Mostanáig a mezőny utolsó harmadában tanyázott, lágy gumis körével azonban feljött az ötödik helyre a négyszeres világbajnok, hátránya azonban 9 tized Hamiltonhoz képest. Leclerc is kijött friss lágyakon, de nagyot hibázott az első szektorban, így elengedte ezt a körét.

GPHírek
12:42

Leclerc javított

A második mért ponton mindössze 1 ezred volt a lemaradása Hamiltonhoz képest, az utolsó szektorban azonban összeszedett 4 tizedet, amivel feljött a negyedik helyre. Nem sokáig maradt azonban ott, Carlos Sainz ugyanis egy tizeddel jobb kört ment nála. 

GPHírek
12:43

Vettel majdnem eldobta az autót

Nagyon megingott alatta a kocsi a gyors Becketts-ben, de sikerült korrigálnia, és csak egy kicsit csúszott le a fűre a kanyar kijáratán.

GPHírek
12:45

Hamilton nem tudott javulni

Friss lágyakon jött ki, lila első szektor után azonban a Becketts-ben alatta is beszitált az autó, ami után inkább elvette a gázt.

GPHírek
12:47

Bottas átvette a vezetést

A finnek azonban összejött, ami Hamiltonnak nem, 1:25.873-mal közel 5 tizeddel javította meg csapattársa idejét. Ez a kör nem mellesleg már Leclerc tavalyi, 1:25.9-es idejénél is jobb.

Albon autóját közben megjavította a Red Bull, így a thai-brit pilóta az utolsó 14 percre kijöhetett az aszfaltcsíkra.

GPHírek
12:48

Vettel autójával megint gond van

Egészen pontosan a pedálokkal, valami ugyanis Vettel jelentése szerint ismét elszabadult a fékpedál környékén.

GPHírek
12:50

Verstappen és Hamilton is javított

A holland egy rövid időre átvette a második helyet, miután 3 tizedre megközelítette Bottast, Hamilton azonban gyorsan visszaelőzte, csapattársa idejétől azonban 2 tizeddel elmaradt. 

Albon első mért körét közben elvették pályaszélesítés miatt.

GPHírek
12:53

Vettel megint az autót vizsgálja

Mintha csak a tegnapi felvételeket látnánk, Vettel és a szerelők ugyanúgy kukucskálnak be az autó orrán levő lyukon, amelyen át a pedálokat lehet állítani. A négyszeres világbajnok most visszaült a Ferrariba.

GPHírek
12:55

Hamilton ismét javított

De csak egy keveset, hogy már csak 138 ezred legyen a hátránya Bottashoz képest. Közben Hülkenberg elrontotta első friss lágy gumis körét, miután elfékezte a Village kanyart.

GPHírek
12:56

Nem tapad a Red Bull hátulja

Verstappen azt jelentette a rádión, hogy továbbra sincs hátsó tapadása, és ugyanazzal a problémával küzd, mint eddig.

GPHírek
12:58

A Racing Pointok visszakúsztak a top 10-be

Miután sokan javítottak lágy gumikon, a két rózsaszín autó kikerült az első tízből, de csak mostanáig. Stroll a negyedik, Hülkenberg a kilencedik jelenleg, Otmar Szafnauer csapatfőnöknek azonban nem tetszett, amit látott. Nem is csoda, hiszen előbbi hátránya 7 tized, utóbbié 1 másodperc Bottas mögött.

GPHírek
13:00

Albonnak sem megy

Nem csoda, hogy csak a 12. időt autózta új lágyakon, hiszen az edzés nagy részét ki kellett hagynia. Vettelt így is megelőzte, a Ferrari közvetlenül mögötte, a 13. pozícióban tanyázik.

GPHírek
13:01

Räikkönen leszidta a csapatát

Csapattársa, Antonio Giovinazzi tartotta őt fel az utolsó sikán előtt, mire a finn néhány kisípolt szó kíséretében adta a csapat tudtára, hogy meglehetősen amatőr dolog, ha még csapaton belül sem tudják megoldani, hogy a két autó ne tartsa fel egymást.

GPHírek
13:02

Vettel feltartotta Hülkenberget

A Hangar egyenesben érte utol a Racing Point a Ferrarit, amely vélhetően megtankolt autós etapot futott és egy másik autó szélárnyékát használta ki, majd pont akkor húzódott át a pálya bal oldalára, amikor Hülkenberg meg akarta előzni.

GPHírek
13:04

Bottas zárt az élen

Időközben letelt a 60 perc és leintették a harmadik szabadedzést, amelyet Valtteri Bottas zárt az élen a Mercedesszel 1:25.873-as körrel. A finn mögött Lewis Hamilton végzett 138 ezredes hátrányban, míg őt Max Verstappen követte a Red Bull-lal.

A további sorrend: Stroll, Sainz, Leclerc, Norris, Ricciardo, Hülkenberg, Gasly, Kvjat, Ocon, Albon, Vettel, Grosjean, Russell, Giovinazzi, Magnussen, Räikkönen, Latifi

GPHírek
13:08

Az időmérővel jövünk vissza

Mostanra köszönjük a figyelmet, tarstanak velünk 14 óra 50 perctől is a Brit Nagydíj időmérő edzéséről szóló élő közvetítésünkben!

Még több bejegyzés