Társoldalunk:

Verstappen kezdett az élen Silverstone-ban, Vettel kihagyta az edzést

2020.07.31., 11:51
rendezés

Max Verstappen végzett az élen a Forma-1-es Brit Nagydíj első szabadedzésén. A legtöbb figyelem Nico Hülkenberget övezte, aki a koronavírusos Sergio Pérezt helyettesíti a hétvégén.

Napos időben indult el a Brit Nagydíj hétvégéje az első szabadedzéssel. A legnagyobb érdeklődés egyértelműen Nico Hülkenberget övezte, aki a koronavírusos Sergio Pérez helyett vezette a Racing Pointot, ahogyan ezt a hétvége további részében is teszi. A német pilóta a tavalyi Abu-dzabi Nagydíj óta először, 243 nap elteltével ült F1-es autóba. 

Hülkenberg 8 hónap után tért vissza a mezőnybeForrás: 2020 Pool/Frank Augstein/AP/Frank Augstein

A szokásos installációs körök után Kimi Räikkönen autózta az első gyorskört, de a finn pilóta sem futott komolyan vehető időt. Később Lando Norris, majd Max Verstappen került az élre, a Red Bull versenyzője már 1:29.192 ezredmásodperc alatt ért körbe, de ez még mindig nem minősült jó időnek.

Nem sokkal később Räikkönen és csapattársa, Antonio Giovinazzi is kipördült, utóbbinak köszönhetően pedig annyi törmelék került pályára, hogy piros zászlóval megszakították az edzést.

Ekkor a két Mercedes, valamint Sebastian Vettel még nem is autózott mért kört, és nem sokkal később kiderült, hogy utóbbi már nem is fog, mert probléma merült fel az intercoolerrel.

A körülbelül 10 percig tartó megszakítás után jöttek a Mercedesek, és előbb Valtteri Bottas, majd az abroncsokra panaszkodó Lewis Hamilton vette át a vezetést. Verstappen azonban továbbra is a 3. helyen állt, ráadásul ő nem a lágy, hanem a kemény keverékeken autózta addigi legjobb idejét.

Ezek után nem volt meglepő, hogy a holland pilóta a lágy gumikra váltva átvette a vezetést. A 22 éves versenyző 1:27.422-es idővel, közel fél másodperccel előzte meg a hatszoros világbajnokot. Bottast ráadásul mások is megelőzték, a két Mercedes-pilóta közé Stroll, Albon és Leclerc is befért.

A monacói pilóta esetében fontos megjegyezni, hogy a közepes keverékeken ment.

Ezután a Mercedes már nem is használta a lágyakat, így az élmezőny sorrendje már nem változott. Ez azt jelenti, hogy némi meglepetésre Verstappen és a Red Bull kezdett az élen Silverstone-ban. Ne feledjük, hogy az első szabadedzés végeredménye nem feltétlenül mérvadó, de ha a bikások a második gyakorláson is legalább a Mercedes közelében lesznek, akkor bizakodhatnak.

Verstappen mindenkit megelőzött a silverstone-i nyitányonForrás: 2020 Pool/Frank Augstein/AP/Frank Augstein

Bottas mögött a két Renault, Esteban Ocon és Daniel Ricciardo végzett, őket követte Hülkenberg. A német pilóta biztatóan kezdett, hiszen kevesebb mint 6 tizeddel maradt le Strolltól. A 32 esztendős versenyző ugyanakkor még nem érzi kényelmesen magát az autóban, az edzés közepén jelentette, hogy elzsibbadt a feneke.

A második szabadedzés magyar idő szerint 16 órakor kezdődik.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
11:28

Hazai pályán folytatódik az F1-es szezon

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Brit Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! Az F1 ezúttal tényleg hazai pályán szerepel, bár továbbra is közönség nélkül. Mi igyekszünk így is átadni, hogy mi történik a pályán. Bemelegítésként ajánljuk a hétvége előzetesét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
11:32

Pérez nem vehet részt a hétvégén

Sergio Pérez, a Racing Point pilótája elkapta a koronavírust, ezért nem vehet részt a következő két versenyhétvégén. A mexikói versenyző a Magyar Nagydíj után hazatért szülőföldjére, hogy meglátogassa édesanyját egy baleset után. Azt állítja, hogy minden biztonsági protokollt betartott, de a közösségi médiában felbukkantak fotók arról, hogy egy vendéglőben is járt. Minden jel arra mutat, hogy Nico Hülkenberg helyettesíti őt, ezt a versenyző már megerősítette, a csapat és az FIA még nem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
11:35

Hatéves kislány rajza díszíti Norris sisakját

Lando Norris az év elején pályázatot hirdetett, szurkolói tervezhették meg a sisakfestését a Brit Nagydíjra. A McLaren versenyzője végül a hatéves Eva rajzát választotta, mert a saját gyermekkorára emlékezteti őt a mű. Mi is gratulálunk!

GPHírek
11:54

Hülkenberg vezeti a Racing Pointot

Hivatalos bejelentés továbbra sem érkezett, de az időmérő monitorokon feltűnt Nico Hülkenberg neve és a német pilótát is látták a csapat overalljában. 

GPHírek
12:00

Zöld zászló!

Hamilton máris a pályán, lágy gumikkal engedték útjára a Mercedes pilótáját. 

GPHírek
12:04

Hülkenberg már úton volt a Nürburgringre

Néhány perccel a szabadedzés előtt befutott a Racing Point közleménye Hülkenberg beugrásával kapcsolatban. Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint nem volt könnyű helyettest találni Pérez autójába, de Hülkenberget szenzációs beugrónak nevezte, akit a csapat is jól ismer. "Bedobtuk őt a mélyvízbe, de gyorsan tanul, és biztos vagyok abban, hogy felveszi a ritmust." 

Hülkenberg hozzátette, már úton volt a Nürburgringre egy másik csapat versenye kapcsán, amikor Szafnauer felhívta.   

"Ez kevesebb, mint 24 órával ezelőtt történt, kissé szürreális itt lenni, de szép kihívás. A helyzet nyilvánvalóan nehéz a Racing Point és Checo számára. Jó haverom, régi csapattársam, és gyors felépülést kívánok neki. Beugrok a helyére, és próbálom a legjobbat nyújtani a csapat számára!"

GPHírek
12:07

Hülkenberg, Kvjat és Verstappen még vár

Az első percek során szinte mindenki megjelent a pályán, Hülkenberg autóján még dolgoznak a szerelők, Verstappen és Kvjat is várakozik egyelőre.

GPHírek
12:08

Változatos a gumihasználat

Az installációs körök során ennek nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani, de érdekes, hogy mennyire eltérően választottak gumikat a csapatok. Lágy, közepes és kemény gumikon is megjelentek pilóták, a Ferrarinál például Vettel közepessel, Leclerc keménnyel ment ki.

GPHírek
12:09

Aerodinamikai vizsgálatokkal kezdtek

A Mercedesnél neonzöld flow-vis festékkel vonták be a fekete autót, a Red Bull pedig nagy mérőkeretekkel küldte ki Albont, és bekészítettek neki egy alternatív első szárnyat is. Eleinte ez lesz a program, a McLaren is új alkatrészeket tesztel, erre Silverstone ideális helyszín.

GPHírek
12:13

Hülkenberg a pályán!

Kihajtott a bokszutcából a német versenyző, aki Pérez helyén szerepel a Racing Pointnál. Lágy gumikat kapott, egyelőre natúr, mindössze szponzori matricákkal ellátott sisakban vezet. 

GPHírek
12:16

Ismerős a csapat, de van mit megszokni

Hülkenberg korábban versenyzett már a Racing Point elődjének tekinthető Force Indiánál, most azonban meg kell szoknia az autó bonyolult kormányát, és Pérez stábját is, egyebek mellett számára új versenymérnöke is van a hétvégén.

GPHírek
12:23

Verstappen apró probléma miatt panaszkodik

A Red Bull pilótájának autóján a fejtámlánál apró gumi elemeket helyeztek el, amelyek csökkentik a rázkódást és a sisak érintkezését a fejtámlával. A holland versenyző azt mondta, nem tetszik neki, hogy a bukkanókon nem mozog olyan szabadon a sisakja.

GPHírek
12:25

Kezdenek jönni a mért körök

Az első bő 20 perc után Norris vezet 1:29.439-cel, Verstappen 1:29.582-vel felzárkózott a 2. helyre. Ocon, Gasly, Räikkönen, Kvjat, Giovinazzi és Grosjean egyelőre 1:30-on kívüli időre képes.

GPHírek
12:28

Mindkét Alfa Romeo kicsúszott!

Először Räikkönen csúszott ki a kavicságyba a Luffield kanyarban, majd néhány pillanattal később Giovinazzi is a pályán kívül találta magát a Chapelnél. Mindkét pilóta kemény keverékű gumikon volt kint, az olasz versenyző autójának abroncsai nagyon megsérültek, komoly vibrációt okoztak a bokszutcáig, így várhatóan nagyobb javításra lesz szükség.

GPHírek
12:28

Piros zászló!

Takarítani kell a pályát, miután Giovinazzi autójáról törmelékek váltak le. Az idő ilyenkor fogy, de az autóknak vissza kell térni a bokszba.

GPHírek
12:32

Gond lehet Vettel autójával

Bakokon áll a Ferrari és nem is nagyon sürgölődnek körülötte a szerelők. 1 óra maradt az edzésből, lehet, hogy valami komolyabb probléma merült fel Vettel autójával?

GPHírek
12:36

Gyanús Räikkönen és Giovinazzi kicsúszása

Mindkét versenyző a csúcspont után, kigyorsításkor vesztette el uralmát az autó fölött, lehetséges, hogy a beállításokkal akadt probléma, két ennyire hasonló esetnél nem valószínű, hogy egyszerűen vezetői hiba történt.

GPHírek
12:38

Vettel számára véget ért a szabadedzés

A Ferrari tájékoztatása szerint "valami probléma" merült fel Vettel autóján az intercoolernél, ezért szét kell szedniük az autót, hogy megvizsgálhassák a rendszert a második szabadedzés előtt. 

GPHírek
12:39

Ismét szabad a pálya, Stroll ki is ment

A Racing Point után az egyik Red Bull is felsorakozott és Hamilton is újra kihajt. A csapatok eddig nem sok érdemi munkát végeztek az aktuális hétvégével kapcsolatban, várhatóan most nagyobb lesz a forgalom.

GPHírek
12:42

Hamilton új MGU-K-t kapott

A Mercedes beszerelte a második MGU-K-t Hamilton autójába, ez azért érdekes, mert még csak a szezon negyedik hétvégéjénél tartunk, de a címvédő ebből az alkatrészből már nem kaphat új egységet büntetés nélkül.

GPHírek
12:44

Hülkenberg top 10-es idővel kezdett

Teljesítette első mért körét Nico Hülkenberg, elsőre 1,252 másodperccel lassabb a tempót diktáló Bottasnál és 0,01 másodperccel kevesebbet kapott csapattársától, Strolltól, aki jelenleg a 2. helyezett. Ez alapvetően sok, de egy ismeretlen autóval, nyolchónapos kihagyás után jó alap, amire lehet építkezni.

GPHírek
12:47

Hamilton átvette a vezetést

A brit pilóta 1:28.343-mal átvette a vezetést, ezzel elrontott a szoros sorrendet az élen, mivel eddig Bottas vezetett 1:28.869-cel, Verstappen mindössze 0,006 másodperccel, Stroll pedig 0,01 másodperccel volt lassabb nála. Ráadásul, a Red Bull nem lágy, hanem kemény  gumikon megy.

GPHírek
12:49

Hamilton szerint borzalmasak a gumik

A Mercedes pilótája fél másodperccel gyorsabb eddig a többieknél, de inkább visszatért a bokszba, mert borzalmasnak érzi a lágy abroncsokat. Sokan próbálkoznak a piros jelzésű abroncsokkal, de akadnak, akik a keményebbeket preferálják, például a 13. helyezett Leclerc is, aki a keményeken egyelőre 1,874 másodperccel lassabb Hamiltonnál.

GPHírek
12:54

Hülkenbergnek egyelőre praktikus problémái vannak

A Racing Point szempontjából kedvező, hogy Hülkenberg és Stroll néhány centiméter eltéréssel lényegében egyforma magasságú, de a német versenyző üléspozíciója egyelőre nem ideális. A rádión jelentette, hogy a fenekének jobb oldala elzsibbadt, majd ki is szállt az autóból. Eddig 9 kört tett meg.

GPHírek
12:58

Bottas kemény keverékű gumikra váltott

A Mercedes pilótája pont ellentétesen használja az abroncsokat, mint Verstappen. Bottas most kemény gumikon van kint, Verstappen lágyakra váltott.

GPHírek
13:02

Hamilton közepessel gyorsult, de Verstappen vezet

Odacsapott a lovak közé Max Verstappen lágy gumikon, 1:27.422-re gyorsult, ezzel egyelőre 0,474 másodperccel gyorsabb Hamilton közepes gumikon futott körénél. Stroll, Albon, Bottas, Ocon, Norris, Ricciardo, Magnussen, Grosjean az első 10 sorrendje.

GPHírek
13:03

Albon lemaradása továbbra is jelentős

Nem ismerjük az autók beállításait, pontos specifikációit és üzemanyagszintjeit, de ismét feltűnő, hogy lágy gumikkal Albon egyelőre 0,707 másodperccel lassabb Verstappennél, és egyelőre csak a 4. helyezett, míg csapattársa vezet.

GPHírek
13:06

Hülkenberg tartja a hátrányát, de javít a helyezésén

A Racing Point beugrója közepes keverékű gumikon 1,2 másodpercre feljött Verstappen lágy gumis eredményéhez képest, Strollnál azonos gumikkal egyelőre fél másodperccel lassabb. A kanadai pilóta a 3. helyezett, német csapattársa egyelőre a 7. helyen áll.

GPHírek
13:10

Egyre több a pályaelhagyás

Az edzés kezdeti szakaszában két Renault-tól vettek el köridőket pályaelhagyás miatt, majd egymás után kétszer törölték Norris körét is. 

GPHírek
13:12

Leclerc igyekszik tartani a frontot a Ferrarival

A monacói pilóta nem okoz különösebb feltűnést, de közepes keverékű gumikon egyelőre az 5. helyezett a Ferrarival a két Red Bull, Hamilton és Stroll mögött.

GPHírek
13:18

Wolff a bokszfalról figyeli az eseményeket

Ritka, hogy a Mercedes csapatfőnöke kilép a garázsból, most a kerítésen áthajolva, saját szemmel figyeli az eseményeket a pályán. Az eredmények terén nincs nagy változás, most hosszabb etapokat futnak a pilóták, Norris autójáról pedig letakarítják a flow-viz festéket.

GPHírek
13:22

Verstappen visszatért a pályára

A holland pilóta visszajött lágy gumikkal a pályára, egyelőre ő vezet és nem valószínű, hogy a Mercedesek új, lágy szettet tesznek fel a csúcstámadás érdekében, de van még 8 perc, lehetséges a sorrend változása is.

GPHírek
13:29

Vettel marad egyedül kör nélkül

A Ferrari pilótáján kívül mindenki futott mért kört, a 19. helyezett Latifitől eltekintve a többiek viszonylag szorosan követik egymást az átlagosnál hosszabb pályán. 

GPHírek
13:31

Verstappen zárta az élen az első szabadedzést

A Red Bull holland pilótája 1:27.422-vel a leggyorsabb kört futotta a Brit Nagydíj első szabadedzésén, mögött 0,474 másodperces lemaradással Lewis Hamilton zárt, de a brit versenyző nem lágy, hanem közepes keverékű gumikon futott. A 3. helyezett Lance Stroll lett a Racing Pointtal.

GPHírek
13:33

Rajtgyakorlattal zárul a tréning

Több pilóta is visszatért a rajtrácsra, hogy gyakorolják az elindulást, erre az első szabadedzés végén lehetőségük van.

GPHírek
13:34

Messze az élmezőnytől a McLarenek

Ausztriában remekül szerepeltek a McLarenek, a Hungaroringen mérsékelt versenyképességet mutattak, és egyelőre Silverstone-ban is csak a 12-13. helyre értek oda a versenyzőik, de elsősorban alkatrészeket teszteltek, nem a lehető legjobb köridőre hajtottak.

GPHírek
13:36

Hülkenberg szép részeredménnyel tért vissza

A Racing Pointhoz beugró német pilóta közepes keverékű gumikkal bő fél másodperccel lassabb volt Lance Strollnál, de mindössze 23 kört tehetett meg eddig a számára ismeretlen autóval, nyolc hónap kihagyás után. Hülkenberg a 9. helyezett lett.

Ezzel most megköszönjük a figyelmet, nemsokára folytatjuk hírekkel és a második szabadedzés közvetítésével is!

Még több bejegyzés