Ezúttal a Racing Point kezdett az élen Ausztriában

Események

Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Stájer Nagydíj 2020, péntek
Vágólapra másolva!
Azok után, hogy a múlt heti Osztrák Nagydíjon az összes edzést a címvédő istálló zárta az első helyen, ezúttal a tavalyi Mercedes klónjával versenyző Sergio Pérez végzett az élen a Stájer Nagydíj első szabadedzésén, de csak 2 tizeddel előzte meg az eggyel keményebb gumikon futó, harmadik pozíciót elfoglaló Lewis Hamiltont. A Ferrari a fejlesztések ellenére is csak a középmezőnyben fejezte be a délelőttöt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül41 bejegyzés

Verőfényes napsütésben zajlott a Stájer Nagydíj első szabadedzése. Az első szabadedzésre az állandó mezőny tagjai közül ketten kénytelenek voltak átadni a helyüket csapatuk tesztpilótájának. Antonio Giovinazzit Robert Kubica helyettesítette az Alfa Romeónál, míg George Russellt Jack Aitken pótolta a Williamsnél.

A szokásos installációs körök után a problémákkal küszködő Alexander Albon és Carlos Sainz futott először mért kört, majd nem sokkal később előbbi csapattársa, Max Verstappen került az élre a közepes gumikon. Sokáig a két Red Bull és a két McLaren állt az első négy helyen, a Mercedes és a Ferrari pedig csak a középmezőnyben tartózkodott.

Pérez végzett az élen a Stájer Nagydíj első szabadedzésén Forrás: Getty Images

Fél óra után megszakították az edzést, miután Nicholas Latifi Williamse megállt a pálya mellett. A kanadai pilóta motorhibára panaszkodott a csapatrádión, de később kiderült, hogy a váltóval volt probléma. A mentés csupán pár percet vett igénybe, így az edzés hamarosan folytatódhatott.

Nem sokkal az újraindítás után Charles Leclerc feljött a 2. helyre, igaz, mindezt a lágy abroncsokkal tette.

Ezután a Mercedes és a Racing Point is gyorsult, és hamarosan a két istálló pilótái foglalták el az első négy pozíciót. Fontos megjegyezni, hogy a 2. és 3. helyen álló Valtteri Bottas és Lewis Hamilton a közepes gumikon autózott, míg Sergio Pérez és Lance Stroll eggyel lágyabb keveréket használt. Sebastian Vettel és Charles Leclerc csupán a 10. és a 12. helyen állt.

Verstappen aztán felrakta a lágyakat, és ugyan a Mercedeseket megelőzte, de a mexikói pilóta idejét nem tudta túlszárnyalni.

Innentől kezdve csupán az borzolta a kedélyeket, hogy Danyiil Kvjat megpördült, de az élmezőnyben nem változott az eredmény, és Pérez 1:04.867 másodperces idővel végzett az 1. helyen. Verstappent 96 ezreddel előzte meg, de ami sokkal lényegesebb, hogy a két Mercedes mindössze 2 tizeddel maradt le úgy, hogy a lágy gumikat fel sem rakták.

A Mercedes közepes abroncsokon is közel volt az 1. helyhez Forrás: Mark Thompson

A Mercedesek mögött Stroll és Albon végzett, a Ferrarik pedig maradtak a 10. és a 12. pozícióban.

A maranellóiak a Magyar Nagydíjra szánt, végül azonban előrehozott fejlesztéseket tesztelték, Vettel a régi, Leclerc az új padlólemezt próbálgatta, miközben mindketten használták az új első szárnyat.

Mindketten lágy gumin futották legjobb idejüket, de így sem tudtal előrébb végezni több olyan pilótánál, akik fel sem tették a piros oldalfalú Pirellit.

Ami a mezőny hátsóbb régióit illeti, Aitken és Kubica a 17. és a 18. helyen fejezték be az edzést, és csupán Latifit és Magnussent tudták megelőzni. Utóbbinak egyáltalán nem volt ideje, mivel végig akkumulátorproblémákkal küszködött.

Folytatás 15:00-kor, a második szabadedzéssel.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix