Társoldalunk:

Räikkönen az élre állt, majd lerobbant az F1-es teszt második napján

2020.02.20., 08:50
rendezés

Továbbra sem mutat sokat a Ferrari a barcelonai F1-es tesztelésen, de az olaszok motorját használva Kimi Räikkönen zárta az élen a második napot Barcelonában. Az Alfa Romeo miatt később meglengették a piros zászlót is, míg a Mercedes a bokszutcában robbant le. Vezetői hibák csütörtökön sem hátráltatták az érdemi munkát. 

A szerdai eseményekhez képest komótosabban indult a csütörtöki tesztnap Barcelonában, ahol a csapatok a 2020-as F1-es szezonra készülnek. A legtöbb istálló pilótát cserélt az előző naphoz képest, de legalábbis a sorrendjüket megváltoztatták, így ismét autóba ült a délelőtt folyamán Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, valamint George Russell, mielőtt átadják a helyüket csapattársaiknak.

Az Alpha Tauri, a Haas, a McLaren, az Alfa Romeo, a Red Bull és a Ferrari ma először biztosított lehetőséget Pierre Gaslynak, Romain Grosjeannak, Lando Norrisnak, Kimi Räikkönennek, Alexander Albonnak és Sebastian Vettelnek, hogy éles körülmények között is teszteljék a 2020-as autójukat, sőt, Albon korábban még filmforgatás alkalmával sem vezethette az autóját.

Pérez volt a leggyorsabb a délelőtt során - GalériaForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Ennek meg is lett a böjtje, a thai pilóta fájlalta a vállát az autóban ülve, de végül így is majdnem egy versenytávval, 59 körrel a háta mögött zárta a délelőttöt, miközben több istálló is akadt, ami az 50 kört sem érte el az ebédszünetig. Látványos műszaki hiba ezúttal sem történt, késő délutánig nem robbant le senki a pályán és baleset miatt továbbra sem volt szükség a piros zászlóra.

A Renault, a Ferrari és a McLaren ettől függetlenül 50 kör alatti futásteljesítménynél maradt az ebédszünetig, miközben Hamilton 106 kört ment a Mercedesszel. 

Az Ezüstnyíl adta a mai nap és az eddigi tesztelés legnagyobb szenzációját azzal, hogy egy Twitter-felhasználó a fedélzeti kamera képén észrevette, hogy a brit pilóta képes mozgatni a kormányoszlopot. A szünetben a Mercedes technikai igazgatója kijelentette, az FIA tud a fejlesztésről és nem aggódnak, hogy esetleg szabálytalan lenne. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Mindenkit Hamilton kormánya tart lázban - GalériaForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A Mercedes újítása mellett természetesen továbbra is beszédtéma a délelőtti szakaszt az élen záró Racing Point új autója, ami feltűnően hasonlít a tavalyi Mercedes W10-re. Andrew Green technikai igazgató elismerte, hogy a tavalyi Mercedes-sebességváltó van az autójukban, ami meghatározza a hátsó futómű kialakítását is, de kategorikusan tagadta, hogy lekoppintották a tavalyi Ezüstnyilat.

A tempót Sergio Pérez diktálta a délelőtt során 1:17.347-tel, a 2. helyezett Daniel Ricciardo bő 4 tizedmásodpercet kapott tőle, 

miközben az ausztrál pilóta a nap folyamán többször is időt vesztett, egyszer a garázsajtót is lehúzták a Renault-nál, ami kizárólag akkor engedélyezett, ha leszerelik az autó padlólemezét is. Az idén is megpördüléssel kezdte a tesztelést Pierre Gasly, de a kavicságyon átcsúszva visszatért a pályára, a reggeli, hűvös aszfalton Romain Grosjean is többször elfékezte magát. „Nem sokat vezettem a szimulátoron és némi gokartozásin kívül a télen, jó volt újra érezni egy F1-es autó erejét, élveztem az első napomat. A megforgásomkor 4-5 fok volt kint, nagyon hidegek voltak a gumik, kicsit meglepett a kicsúszás, de nem történt nagy dráma, teljesítettük a tervet” – nyilatkozta Gasly a Sky Sportsnak.

Russell aerodinamikai mérésekkel kezdett - GalériaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Majdnem két órát kellett várni arra, hogy mért kört fusson a Williams, ennek oka, hogy a csapat különböző konfigurációkat használva aerodinamikai méréseket végzett, utána George Russell gyorsan beugrott a középmezőnybe a tempó és a délelőtt folyamán teljesített körök tekintetében is.

Jött Vettel, gond a Mercedesnél és az Alfa Romeónál

Délután végre Vettel is munkához láthatott, miután szerdán még influenzával küzdött. A német pilóta nem is tétlenkedett sokat, egy bő versenytávot levezetett a délután folyamán, a körszám és a köridő tekintetében is felülmúlta csapattársát, igaz, ennek jelenleg nincs különösebb jelentősége. „A csapat megpróbálta elérni, hogy a beállításokat flexibilisen a vezetési stílusomhoz lehessen igazítani, az idén ez lehet a legnagyobb változás. Ennek előrelépést kellene hoznia – nyilatkozta az első teszthetet a mai nappal letudó Leclerc. – Az idén bizonyosan rugalmasabb az autó beállítása, ez mindig jó hír mindkét pilóta számára, mert a részleteket jobban tudjuk igazítani a vezetésünkhöz. Egyelőre nem hajszoljuk az autót, de tudjuk, hogy nagyobb a rugalmasság, ez tény."

Vettel is munkához látott Barcelonában - GalériaForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A Mercedesnek nem alakult jól a délután, Bottas váltotta Hamiltont az ebédszünetben, majd ő is levezetett a rajtszámának megfelelő, 77 kört, de elektromos probléma (az ERS hibája) miatt idejekorán fel kellett adnia a napot. Igaz, Hamilton előtte 106 kört betett a Mercedesbe, így összesen nagyobb távot tettek meg, mint a nyitónapon. „77 kört mentem, ami jó szám. Egy probléma rövidre zárta a napunkat, de így is sokat tanultunk az autóról, majdnem teljesítettem egy teljes versenyszimulációt, ebből sok jó tapasztalatot szereztünk, sok adatot tudunk kielemezni a holnapi nap előtt – összegzett Bottas. – Nekem személy szerint is van mit tanulnom a versenyszimulációból. Az autót jó érzés volt vezetni, remélhetőleg ezúttal problémamentes napunk lesz."

Az Alfa Romeo megnézte, mikor fogy ki a benzin a C39-esből

Délutánig, pontosan 17 perccel a leintés előttig kellett várni az idei tesztelés első piros zászlójára, Räikkönen alatt a 2-es szektorban megállt az Alfa Romeo, működésbe lépett a lefulladásgátló, és arra kérte a mérnöke, hogy teljesen áramtalanítsa az autót egy biztonságos ponton. A csapat később megerősítette, hogy szándékosan fogyasztották ki az üzemanyagot a C39-esből.  

„Első tesztnapnak okés volt, a fontos, hogy látszólag minden jól működik, nincsenek nagy problémáink. Az első benyomásaim pozitívak, de még korán van. Szerintem előreléptünk tavalyhoz képest. Ki tudja, hogy ez mire lesz elég, de eddig rendben vagyunk" – értékelt Räikkönen.

Nem sokkal korábban volt esély arra, hogy egy baleset miatt is lengetni kezdik a piros zászlót: Grosjean megpördült, a kavicságyba csúszott és koccant a védősávval is, de lábon vissza tudta vinni a Haast a szerelőkhöz, akik nagyjavításba kezdtek, ezért bevetették az idei évtől egyébként betiltott paravánokat is. A hátsó szárny megsérült, de más nem, úgyhogy fel kell szerelnünk egy másikat. Szerencsére már csak 25 perc volt hátra [amikor a baleset történt], úgyhogy majdnem befejeztük az egész programunkat – nyilatkozta Steiner a Sky Sportsnak. – Eddig elég boldogok vagyunk az autóval, reagál a változásokra, a versenyzők is jól érzik magukat benne, volt egy kisebb versenyszimuláció is, ami rendben volt, ugyan nem volt tökéletes, de azért vagyunk itt, hogy jobb legyen. A megbízhatóság remek."

Ricciardo nem sok kört tett meg - GalériaForrás: AFP/Lluis Gene

Egyetlen csapat volt csütörtökön, amelyik 100 kör alatti futásteljesítménnyel zárta a napot: Ricciardo délelőtt mindössze 41 körig jutott a Renault-val, Esteban Ocon még az utolsó percekben is igyekezett, hogy a nap végére összejöjjön a 100 kör, de ez végül nem sikerült az enstone-i istállónak, ahol kissé gondterheltnek tűnt a felsővezetés az eredmények láttán. 

Nem mentünk sok kört, de egy hideg pályára jövünk, amit jól ismerünk, nem éreztem szükségesnek, hogy beletegyünk 80 kört az autóba a délelőtt során. Ha kell, akkor legyen, de így is elégedett vagyok azzal, amit eddig elvégeztünk – nyilatkozta Ricciardo. – Kicsit későn kezdtük meg a munkát, mert az indításnál gondok merültek fel, aztán a 9-es kanyart kissé szélesre vettem, és elkaptam a kerékvető második részét, amitől megsérült a padlólemez. Az én hibám volt. Egyébként simán ment minden, a végén még beszoríthattunk volna egy etapot, de ismét volt egy kis gondunk, de semmi komoly. Próbáltunk óvatosak is lenni, és nem mentünk ki akkor, amikor problémáink lehettek volna."

Szó sincs ilyesmiről a korábbi partner Red Bullnál, Christian Horner kifejezetten bizakodó, kijelentette: a hibrid éra 2014-es kezdete óta még soha nem voltak ilyen jó formában a szezon előtt.

Ma Alex Albon ült az autóban, 1:17.912-es idővel a negyedik helyen zárt és 134 kört tett meg azok után, hogy a nap elején időt vesztett amiatt, hogy fájt a válla az RB16-osban, ezért kicsit módosítani kellett az ülésén, majd délután is csak késve tudta megkezdeni a munkát, mert miután a Honda látott valamit az adatokban, a Red Bull elővigyázatosságból kicserélte az erőforrást az autóban, de miután leellenőrizték a kiszerelt darabot, nem találtak semmilyen problémát, így pénteken már ismét az fog dolgozni az RB16-ban.

A Red Bullnál elégedettek - Galéria!Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

„Eddig pozitívan alakul a teszt, az autó úgy viselkedik, ahogy vártuk, teljesítjük vele, amit kitűztünk – nyilatkozta a csapatfőnök. – Nehéz megjósolni, hogy a többiek mit csinálnak, de ami minket illet, elégedettek vagyunk az eddigiekkel. Eddig többnyire arra koncentráltunk, hogy minél több kilométert tegyünk meg, megértsük a gumikat és az autó karakterisztikáját, mielőtt elkezdődik a fejlesztések kipróbálása a jövő héten, ahogy mindenki elkerülhetetlenül elkezdi bevetni az első versenyre szánt csomagját. Nagyon keményen igyekeztünk, hogy levonjuk a tavalyi autóval kapcsolatos következtetéseket és átültessük az ideibe. Az első jelek biztatóak azzal kapcsolatban, hogy megoldottunk néhány tavalyi gyengeséget, a versenyzők elég boldognak tűnnek a reakcióik alapján."

Boldognak tűnt Sergio Pérez is, akit Kimi Räikkönen csak az utolsó óra kezdetén tudott letaszítani az első helyről, így végül második lett. A tavalyi Mercedes kiköpött másával köröző mexikói annak örül, hogy végre nem kell magukat utolérniük a szezon elején. „Végre egy olyan autónk van, ami nagyon közel áll ahhoz, amivel majd Melbourne-ben rajthoz állunk. Sokkal többet tanulhatunk most, mint a korábbi években, amelyekben késésben voltunk az új autóval. Most jó úton vagyunk, van potenciál az autóban, erősen kezdhetjük a szezont.”

Hiába lehet nagyon versenyképes a Mercedes-klón RP20-as, Pérez szerint kockázatos is abból a szempontból, hogy kialakítása és működtetése merőben különbözik az eddigi autóik tervezési filozófiájától, ugyanakkor szerinte megéri a kockázatot.

Barcelona teszt - 2. nap eredményekForrás: Pirelli
GPHírek
08:28

Indul a második tesztnap

Kellemes délelőttöt kívánunk Kedves Olvasóinknak, nemsokára kezdjük az előszezoni F1-es tesztelés második napjának élő közvetítését! Ha ma is akkora forgalom lesz, mint a nyitónapon, nem fogunk unatkozni!

GPHírek
08:30

Minden szempontból a Mercedes az élen

Az első tesztnapot a Mercedes két pilótája zárta az élen a köridők és az összesített körszám terén is, de ebből messzemenő következtetést nem érdemes még levonni. A szerdai események krónikája és a reakciók alább olvashatók!

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
08:32

Képáradat az új autókról

Noha a legtöbb autót már a bemutatók alkalmából lehetett látni, a Haas, az Alfa Romeo, a Renault és a Racing Point igazán csak szerdán látta meg a napvilágot. Ezekről és a mezőny többi tagjáról is sok szép képet gyűjtöttünk a szerdai galériánkba!

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli
GPHírek
08:44

Jön Räikkönen és Vettel

A csütörtöki névsor hasonló a szerdaihoz, de akadnak azért változások. Nagy kérdés, hogy Sebastian Vettel tudja-e vállalni a vezetést a délután, miután tegnap még influenzával küzdött.

Mercedes: Lewis Hamilton, Valtteri, Bottas
Ferrari: Charles Leclerc, Sebastian Vettel
Red Bull: Alexander Albon
McLaren: Lando Norris
Renault: Daniel Ricciardo, Esteban Ocon 
Haas: Romain Grosjean
Williams: George Russell
Racing Point: Sergio Pérez
Alfa Romeo: Kimi Räikkönen
Alpha Tauri: Pierre Gasly

GPHírek
08:56

Letekert motorral ment szerdán a Ferrari

Charles Leclerc gyanúsan gyenge eredményeket ért el a szerdai tesztnap során, erre magyarázat lehet, hogy az Auto Motor und Sport szerint az autó letekert motorral ment. A csúcssebessége 307 km/h volt a mért ponton, míg Sainz 329 km/h-t is tudott.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
09:00

Tegnaphoz hasonlóan ígéretes az időjárás

A levegő 9, a pálya 11 fokos, felhőt nem látni az égbolton. Hűvös van, de erre lehetett számítani az év jelenlegi szakaszában Barcelonában. 

GPHírek
09:01

Zöld zászló!

Norris az első a pályán, a McLaren tegnap is rögtön munkához látott, Sainz közvetlenül a Williams után hajtott ki a bokszutcából. 

GPHírek
09:03

Rögtön megélénkült a forgalom

Zajlanak az installációs körök, Ricciardo, Räikkönen és Albon kivételével mindenki rögtön kihajtott a barcelonai pályára. Pérez a "pink Mercedesnek" csúfolt Racing Pointtal kint is maradt.

GPHírek
09:06

Először ismét aerodinamikai tesztek zajlanak

A hűvös aszfalt miatt a csapatok ismét aerodinamikai mérésekkel kezdik a napot, ilyenkor felkerülnek a nagy aero rake-ek az autókra. Ezek 7-8 kg plusz súlyt és megnövekedett légellenállást jelentenek, viszont a rácsra szerelt pitot csövek segítségével hasznos információhoz juthatnak a csapatok. 

Alex Albon is kihajtott a pályára. 

GPHírek
09:07

Megvan az első komolyabb kicsúszás

Pierre Gasly a 2-es szektorban megpördült, a kavicságyat is megjárta, de szerencséjére vissza tudott jönni a pályára. Hasonló volt az eset Kevin Magnussen szerdai piruettjére, de ő olcsóbban megúszta az esetet. Gasly is nagyon lassan ment, de a gumik nem voltak üzemi hőfokon. 

GPHírek
09:11

Hamiltonnak és Gaslynak már van mért köre

A Mercedes pilótája 1:21.574-gyel kezdett, az Alpha Tauri versenyzője 1:37.755-tel, de ezeknek az időknek még csak reprezentatív a jelentősége. Közepes keverékű gumikkal mentek. 

GPHírek
09:13

Ilyen bonyolult egy mérőkeret az Alfa Romeón

GPHírek
09:15

Gasly azt mondta, nem változtat a hozzáállásán

Az Alpha Tauri pilótája tavaly balesettel kezdte a tesztelést még a Red Bull színeiben, ugyanabban a kanyarban ütközött a falnak, ahol most is megpördült, igaz, akkor megcsípte a füvet a pálya szélén. A 2019-es balesetre rögtön emlékeztette is az F1 TV rendezője, mi pedig felidézzük, hogy kérdezték is Gaslyt a tavalyi balesete kapcsán.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

 

GPHírek
09:17

Hamilton megszakította az etapját, rajtot gyakorolt

A Mercedes pilótája még mindig mérőkeretekkel megy, de végig hajtott a bokszutcán és rajtot gyakorolt a végén. Ha több tesztnap lenne, most lehet, hogy a garázsban várakozna a Mercedes, de próbálják a nap minden szakaszát kihasználni valamire. 

GPHírek
09:21

Vettel fog vezetni délután a Ferrarinál

A Sky Sports értesülése szerint Vettel nincs se jobban, se rosszabbul tegnap óta, de a Ferrari szerint délután ő fog vezetni. Egyelőre Leclerc hajtja az autót, de még nem ment érdemi etapot.

GPHírek
09:24

Miért nem szörppel kísérleteznek a csapatok?

A tesztelés alkalmával több érdekes trükk is előkerül, amelyeket a versenyeken nem láthat a közönség. Az aerodinamikai méréseket segítő eszközöket tavaly Kling Sándor, a Red Bull Technology szerkezeti elemzője mutatta be vlogjában. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
09:29

Szétszedték a Ferrarit, de Leclerc benne maradt

Lekerültek a kerekek és az első szárny is a Ferrariról, most pedig a motorburkolatot is leszerelték. Lehetséges, hogy leeresztik az üzemanyagot és Leclerc rövidebb etapokat fut majd. 

GPHírek
09:30

Most nincs az a nagy sietség, mint tegnap volt

Az első félóra során mindössze két pilóta futott mért kört, Lewis Hamilton 1:20.933-at ért el, Pierre Gasly 1:29.919-et. Az eddigi legszorgalmasabb versenyző George Russell 11 körrel. 

GPHírek
09:34

Szépen látszanak a szárnyról leváló áramlatok

Egy nézői videó örökítette meg, hogy Pierre Gasly elszáguld a célegyenesben, távolodás közben szépen látszik, ahogy leválnak a légáramlatok a hátsó szárnyról. 

GPHírek
09:39

Grosjeant sürgetik a rádión, ez a pályán is látszik

A francia pilóta többször is elfékezte magát, közben bejátszottak egy rádióüzenetet, amelyben mérnöke sürgeti őt, hogy fokozza a tempót és melegítse fel a gumikat. 

Ettől függetlenül feljött Hamilton mögé a 2. helyre 1:20.978-cal, közepes keverékű gumikkal. Némi várakozás után a hatszoros világbajnok is visszatért a pályára kemény keverékű abroncsokkal, nála is olyan gyenge a tapadás, hogy a 3-as szektorban kicsúszott a pálya régi nyomvonalára. 

GPHírek
09:45

Az első óra vége felé Ricciardo is megjelenik

Nem siette el a kezdést a Renault, Daniel Ricciardo csak 44 perc elteltével lép először pályára, kemény gumikkal hajt ki a garázsból. Bő 3 órája marad, mielőtt átadja az autót Esteban Oconnak.

GPHírek
09:47

Hamilton és Leclerc már 1:20 alatt jár

A Mercedes pilótája rákapcsolt a kemény gumikkal is, 1:18.915-tel erősítette meg a vezetést, Leclerc feljött a 2. helyre 1:19.202-vel, szintén kemény abroncsokkal. Ricciardo is rögtön mért kört kezdett a Renault-val, de egyelőre csak 1:21.773-ig jutott.

GPHírek
09:52

Kerékcsere-gyakorlat után Hamilton a bokszban marad

A Mercedes pilótája egy gyakorlat erejéig a bokszba hajtott, el is végezték a kerékcserét, de utána inkább betolták az autót. 

GPHírek
09:58

Räikkönen C3-assal lépett pályára

A finn pilóta a közepes keverékű gumit kapta az autójára, az 5. helyre ugrott előre. Hamilton és Leclerc közé nemrég beugrott Ricciardo. Räikkönen aero rake-et most nem visz, viszont flow-vis festékkel bevonták az autóját a bargeboardoknál.

GPHírek
10:04

Négy pilóta nem futott mért kört az első óra alatt

Íme a részeredmények a csütörtöki első óra után:

1. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.915, 21 kör
2. Daniel Ricciardo (Renault), 1:19.140, 10 kör
3. Charles Leclerc (Ferrari), 1:19.202, 15 kör
4. Pierre Gasly (Alpha Tauri), 1:19.371, 15 kör
5. Romain Grosjean (Haas), 1:20.782, 20 kör
6. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), 1:21.506, 8 kör
7. George Russell (Williams), idő nélkül, 17 kör
8. Alexander Albon (Red Bull), idő nélkül, 11 kör
9. Lando Norris (McLaren), idő nélkül, 7 kör
10. Sergio Pérez (Racing Point), idő nélkül, 6 kör

GPHírek
10:05

Gasly az élen kezdi a második órát

Az Alpha Tauri pilótája 1:18.749-re gyorsult C3-as gumikkal, miközben Alexander Albon kiszáll a Red Bullból. A thai pilóta eddig 11 kört tett meg, de mért kört egyelőre nem futott. 

GPHírek
10:07

Fáj Albon válla az új Red Bullban

Ez az első alkalom, hogy Alexander Albon vezetheti az új Red Bullt és rögtön egy elemi probléma merült fel: a thai pilóta arra panaszkodik, hogy fáj a jobb válla az autóban ülve, ezek szerint nem tökéletes az ülése vagy az üléspozíciója. Ezért szokták a csapatok megengedni mindkét pilótának, hogy a filmforgatáson vezethessék az autót, mert az ilyen apróságok már akkor is kiderülnek.

GPHírek
10:13

Megérkeztek az első csütörtöki fotóink Barcelonából

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson
GPHírek
10:14

Leclerc az élre állt a Ferrarival, C3-as gumikkal

A Ferrari pilótája a 2-es szektorban volt nagyon gyors, 1:18.335-ös körrel majd' 2 tizedmásodpercet vert Gasly eredményére.

GPHírek
10:16

Még mindig hűvös az aszfalt, Gasly kicsúszott

A francia pilóta a 10-es kanyar előtt fékezte el magát, de gond nélkül kiengedhette az autót a pálya régi nyomvonalára. Közben Alexander Albon is visszatért a pályára C2-es gumikkal. Lehet, hogy neki is összejön az idei első mért köre?

GPHírek
10:22

Megérkezett Pérez is, C2-essel eredt az élmezőny után

A Racing Point szerdán nagy feltűnést keltett az új autójával, ami igen erősen emlékeztet a tavalyi Mercedesre, főleg azután, hogy az RP20-as gyorsnak is bizonyult. A silverstone-i csapat a csütörtöki kezdést nem siette, de az első másfél óra végén Pérez feljött a 4. helyre 1:18.695-tel. Albonnak is van már mért köre, ő a 2. helyezett 1:18.462-vel.

GPHírek
10:25

Russell tempós körre készülhet, Ricciardo az élre állt

Daniel Ricciardo átvette a vezetést a Renault-val, 1:18 alatti időt produkált ma elsőként. Az ausztrál versenyző 1:17.749-et teljesített, most bő fél másodperccel van Leclerc előtt, C3-as gumikkal ment. Érdekes lesz most Russellt is figyelni, C5-össel ment ki a pályára.

GPHírek
10:30

Russell még mindig nem futott mért kört

A Williams pilótája 20 körnél jár, de honfitársához, Norrishoz hasonlóan még mindig nincs mért eredménye a csütörtöki tesztnapon.

GPHírek
10:33

Hamilton és Grosjean fél versenytáv közelében

Ma nem annyira aktív a mezőny, mint tegnap volt, azonban így is gyűlnek a körök. Hamilton és Grosjean 31-31 körnél jár, egy versenytáv 66 kör, így a délelőtt során ismét összejöhet nekik egy Spanyol Nagydíj. A legkevesebbet eddig Lando Norris tette meg, mindössze 10 kört ment és most sem ül az autóban. 

GPHírek
10:41

Úgy tűnik, elhárultak az akadályok a Miami GP elől

A Miami Nagydíj szervezői lemondtak arról, hogy közutakat használjanak a jövőre tervezett verseny kapcsán, megígérték a lakosságnak, hogy tanítási időben nem lesz akció a pályán és méréseket is végeztek a várható zajterhelés kapcsán, így várhatóan elhárulnak az akadályok a jövő májusra tervezett futam megrendezése elől.

GPHírek
10:42

Állítható a kormányoszlop a Mercedesben

F1-es autóban ilyet eddig nem nagyon lehetett látni, Hamilton tudja állítani a kormánykerék helyét az autóban. 

GPHírek
10:50

Norris is feliratkozott a köridő táblázatra

A McLaren pilótája C1-es gumikkal futott mért kört, ez a legkeményebb a repertoárban. Nem csoda, hogy 1:20.105-öt ért el, ezzel egyelőre az utolsó, bár Russellnek még mindig nincs mért eredménye. A McLaren hátsó felfüggesztését flow-vis festékkel vonták be.

GPHírek
10:54

Pérez az élre állt a Racing Pointtal

A tavalyi Mercedesre hasonlító Racing Point 1:17.347-tel az élre állt C3-as gumikkal. Az első két szektorban Pérez abszolút leggyorsabb volt, a harmadikban egyéni legjobb eredményt ért el. 

GPHírek
10:56

Lassan 10 órát ment a mezőny piros zászló nélkül

Kisebb kicsúszások és megpördülések előfordultak, de baleset és lerobbanás nem történt a tesztelés első 10 órája során, ami meglepően jó eredmény még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a szabályok nem igazán változtak. 

GPHírek
11:02

Az utolsóból lett az első az előző óra során

Íme az állás 2 óra után

1. Sergio Pérez (Racing Point), 1:17.347, 23 kör
2. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.749, 17 kör
3. Pierre Gasly (Alpha Tauri), 1:18.165, 37 kör
4. Charles Leclerc (Ferrari), 1:18.335, 32 kör
5. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.387, 36 kör
6. Alexander Albon (Red Bull), 1:18.423, 31 kör
7. George Russell (Williams), 1:18.521, 26 kör
8. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), 1:19.490, 25 kör
9. Romain Grosjean (Haas), 1:19.580, 26 kör
10. Lando Norris (McLaren), 1:19.581, 21 kör

GPHírek
11:07

A Racing Point kategorikusan tagadja, hogy lemásolták a Mercedest

Andrew Green, a Racing Point technikai igazgatója az F1 TV műsorában egyértelműen kizárta, hogy információk vagy formatervek felhasználásával lemásolták a Mercedest, megerősítette, hogy a sebességváltó valóban a tavalyi Ezüstnyílból származik és ez szerinte diktálja a futómű kialakítását is, de az autó koncepciója kapcsán tagadta, hogy vétettek a szabályok ellen. 

GPHírek
11:12

Újabb látványos fotók érkeztek Barcelonából

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli
GPHírek
11:13

Lesz mit megbeszélni a Mercedes képviselőivel

Az idei tesztelés során napközben rendeznek egy hivatalos sajtótájékoztatót, a mai meghívottak között Lewis Hamilton és a Mercedes technikai igazgatója, James Allison is szerepel. Az Ezüstnyílon több érdekes innováció is látható, kezdve a hátsó felfüggesztéssel és a mozgó kormányoszloppal, miközben a Mercedes egyelőre nem reagált arra sem, hogy a Racing Point autója nagyon hasonlít a tavalyi W10-esre.

GPHírek
11:17

Adatgyűjtés miatt kellett várni Russell mért körére

Majdnem 2 óra eltelt a mai esztnapból, mire George Russell először mért kört teljesített, az Autosport szerint a Williams azzal magyarázta a helyzetet, hogy a brit pilóta "számos, különböző konfigurációval gyűjtött aerodinamikai adatokat" az első etapok során.

GPHírek
11:25

Babonás-e a Mercedes a 7-es számmal?

"Azt hiszem, furcsa módon már túlvagyunk a számok világán - nyilatkozta Toto Wolff, amikor a Sky Sports riportere arról kérdezte, hogyan viszonyul a 7. világbajnoki cím megnyerésének lehetőségéhez. - Élvezzük, amit csinálunk, próbálunk a lehető legjobban fejlődni, és feszegetni a határainkat. Ez az egész nem a hetedik bajnoki címről szól, hanem arról, hogy minden hétvégén a legjobbat adjuk ki magunkból. 2021 valóságos forradalmat fog hozni a költségvetési plafonnal és a technikai szabályok megváltozásával, mi viszont 2020-ban is szeretnénk versenyképesek lenni."

GPHírek
11:31

Látványos videóban látható, mennyire elfoglalt egy pilóta

Sergio Pérez belsőkamerás videóját feliratozták a Twitteren, a készítő elmagyarázta, hogy a pilóta vezetés közben éppen milyen funkciókat állít az autón, kezdve a sebességváltástól a kijelző állapotán át a nyomatékleadásig. 

GPHírek
11:34

A Netflix már a harmadik évadot forgatja?

A jövő hétvégén érkezik a tavalyi, nagysikerű Drive to Survive második évada a Netflixre, de a műsorgyártó stábja Barcelonában is ott van, gyaníthatóan már a következő felvonáshoz forgatnak.

GPHírek
11:38

Lehúzták a rolót a Renault-nál

Bezárták a garázsajtót a Renault-nál, az új szabály szerint ez csak akkor megengedett, amikor darabokra szedik az autót. Ez nagyobb munkálatokat sejtet, ami rossz hír Ricciardónak, aki késve kezdte csak a munkát a mai délelőtt során és lehet, hogy megint értékes időt veszít, mielőtt átadja a helyét Oconnak.

GPHírek
11:43

Pérez jó úton járt az újabb leggyorsabb kör felé

Két abszolút leggyorsabb szektort futott, a kör végére viszont fél másodperces hátrányba került. A visszajátszás szerint megcsípte egy kicsit a kavicságyat, de ez csak időveszteséget okozott neki. 

GPHírek
11:51

Russell a középmezőnybe jutott a Williamsszel

A grove-i istálló autója sokáig nem futott mért köröket a délelőtt folyamán, Russell viszont az elmúlt percek során feljött az 5. helyre C3-as gumikkal, 1:18.266-tal. 46 körnél jár.

GPHírek
11:54

A Red Bull azt hitte, a Mercedes csak kísérletezik a kormánnyal

A Sky Sports riportere szerint Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt hitte, a Mercedes csak kísérletezik a valóban mozgó kormányoszloppal, a világbajnoki címvédő istálló egyik képviselője viszont megerősítette, hogy nem ez a helyzet, azt tervezik, hogy az újítás az autón marad. 

GPHírek
11:56

Jó hír Ricciardónak, visszatér a Renault a pályára

Ismét pályára lépett a Renault, remélhetőleg a következő bő egy órát még Ricciardo is hasznosíthatja, miután eddig mindössze 17 kört tett meg az RS20-assal, és délután átadja a helyét Oconnak. 

GPHírek
12:03

Továbbra és Pérez vezet az utolsó órára kanyarodva

Legalábbis a délelőtti felvonásból. Alig 1 óra van hátra az ebédszünetig. 

1. Sergio Pérez (Racing Point), 1:17.347, 36 kör
2. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.749, 21 kör
3. Alexander Albon (Red Bull), 1:18.155, 57 kör
4. Pierre Gasly (Alpha Tauri), 1:18.165, 55 kör
5. George Russell (Williams), 1:18.266, 46 kör
6. Charles Leclerc (Ferrari), 1:18.335, 41 kör
7. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.387, 78 kör
8. Romain Grosjean (Haas), 1:18.496, 63 kör
9. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), 1:18.525, 48 kör
10. Lando Norris (McLaren), 1:18.537, 38 kör

GPHírek
12:10

Leclerc kiszállt a Ferrariból, a bokszfalon beszélget

Charles Leclerc kiszállt az autóból és a Ferrari bokszfalánál beszélget. Ez rossz hír, mert még majdnem egy óra van hátra, eddig csak 41 kört ment (feleannyit, mint Hamilton), és ha Sebastian Vettel meggyógyult, akkor a hét további szakaszában ő vezetheti az autót. A Ferrarinál megint sorfalat állnak a szerelők.

GPHírek
12:15

Hamilton másfél versenytáv közelében jár

Eddig 90 alkalommal fordult a ma délelőtt során Lewis Hamilton a barcelonai pályán, ha fut még 9-et, akkor (legalább) másfél versenytávval zárja a mai műszakját. A Mercedes egyelőre nem a köridőre hajt, csak a középmezőnyben szerepel, de gyűjtik a kilométereket, ami fontos adatokat szolgáltat a csapatnak.

GPHírek
12:22

Az ellenfelek örülnek, hogy az internet lebuktatta a Mercedest

Ted Kravitz, a Sky Sports riportere arról számolt be, hogy a Mercedes ellenfelei nagyon örülnek, hogy élő közvetítés van a tesztelésről, és egy Twitter-felhasználó kiszúrta az Ezüstnyíl mozgó kormányoszlopát, mert különben csak Melbourne-ben vették volna észre a Mercedes újabb nagy dobását.

GPHírek
12:29

Új képeink a Barcelonában tesztelő mezőnyről

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: NurPhoto via Getty Images/Jose Breton/NurPhoto/Nurphoto
GPHírek
12:32

A Renault is a Mercedes kormányát kémleli

Marcin Budkowski technikai igazgató és Cyril Abiteboul csapatfőnök is meredten figyeli a monitort, amelyen Lewis Hamilton mozgó kormánya látható. Ez egyértelműen az idei tesztelés eddigi legnagyobb szenzációja. Közben a brit pilóta már 102 körnél jár, de az utóbbi időben a belső kamerás felvételein már nem látható, hogy használja az innovációt.

GPHírek
12:34

Tanácstalanul állják körbe a szerelők a Ferrarit

Nem úgy néz ki, hogy a Ferrari az ebédszünet előtt visszatér, a szerelők az autó hátulját, a felfüggesztést vagy a sebességváltót nézegetik. Többen körbeállták az SF1000-est, de nincs lázas sürgölődés és sorfal sem, bár anélkül sem lehetett rendesen látni, hogy mivel foglalkoznak. 

GPHírek
12:40

Fél év is eltelhet, mire lemásolják a Mercedes trükkjét

Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport tudósítója megtudta, hogy az ellenfelek szerint fél év is kellhet ahhoz, hogy megértsék, pontosan mit csinál és hogyan működik a Mercedes mozgó kormányoszlopa, majd a megvalósítás sem kézenfekvő. "Ha a dolgok félrecsúsznak, a karosszéria kicserélésére is szükség lehet" - nyilatkozta Andrew Green, a Racing Point technikai igazgatója.

GPHírek
12:45

Hamilton elment ebédelni, befejezte mára

A Mercedes pilótája 107 kört ment reggel 9 óta, a csapata úgy gondolta, hogy ennyi egyelőre elég lesz, és a brit versenyző elmehetett ebédelni. Délután Valtteri Bottas ülhet a helyére.

GPHírek
12:52

Leclerc visszatért az utolsó percekre, a Renault-n dolgoznak

Összerakták a Ferrarit, így Charles Leclerc mehet még néhány kört az ebédszünet előtt, de ezzel együtt úgy tűnik, csak a Renault megy kevesebb kört a délelőtt során az olasz istállónál.

GPHírek
12:55

Kioszthatjuk a hét legmenőbb kabátja díjat

Ha Ferrari szurkoló valaki, ha nem, ez a kabát mindenképpen különdíjat érdemel!

GPHírek
12:59

Vettel megérkezett a pályára

Sebastian Vettel feltűnt a barcelonai pályán, bár tegnap reggel is ott volt, de a vezetést nem vállalta. Ezúttal valószínűleg már megpróbálkozik, kérdés, hogy bírja majd a terhelést.

GPHírek
13:02

Rózsaszín Racing Point zárta az élen a délelőttöt

Az utolsó órában csak Kimi Räikkönen tudott marginálisan javulni, egyébként csak a körszámok emelkedtek. A mezőny 14 órától lép újra pályára, de közvetítésünk addig is folytatódik!

1. Sergio Pérez (Racing Point), 1:17.347, 48 kör
2. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.749, 41 kör
3. Alexander Albon (Red Bull), 1:18.155, 59 kör
4. Pierre Gasly (Alpha Tauri), 1:18.165, 76 kör
5. George Russell (Williams), 1:18.266, 71 kör
6. Charles Leclerc (Ferrari), 1:18.335, 49 kör
7. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.387, 106 kör
8. Romain Grosjean (Haas), 1:18.496, 87 kör
9. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), 1:18.508, 65 kör
10. Lando Norris (McLaren), 1:18.537, 48 kör

GPHírek
13:12

Ezúttal a Racing Pointtal kapcsolatban kérdezünk

A Racing Point tagadja, hogy lemásolták volna a tavalyi Mercedest, Ön mit gondol erről?

GPHírek
13:22

Trükkös Mercedes, gyors Racing Point - délelőtt összefoglaló

A szerdai eseményekhez képest komótosabban indult a csütörtöki tesztnap Barcelonában, ahol a csapatok a 2020-as F1-es szezonra készülnek. A legtöbb csapat pilótát cserélt az előző naphoz képest, de legalábbis a sorrendjüket megváltoztatták, így ismét autóba ült a délelőtt folyamán Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, valamint George Russell, mielőtt átadják a helyüket csapattársuknak.

Az Alpha Tauri, a Haas, a McLaren, az Alfa Romeo és a Red Bull ma először biztosított lehetőséget Pierre Gaslynak, Romain Grosjeannak, Lando Norrisnak, Kimi Räikkönennek és Alexander Albonnak, hogy éles körülmények között is teszteljék a 2020-as autójukat, sőt, Albon korábban még filmforgatás alkalmával sem vezethette az autóját.

Pérez volt a leggyorsabb a délelőtt során - GalériaForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Ennek meg is lett a böjtje, a thai pilóta fájlalta a vállát az autóban ülve, de végül így is majdnem egy versenytávval, 59 körrel a háta mögött zárta a délelőttöt, miközben több istálló is akadt, ami az 50 kört sem érte el az ebédszünetig. Látványos műszaki hiba ezúttal sem történt, nem robbant le senki a pályán és baleset miatt sem volt szükség a piros zászlóra.

A Renault, a Ferrari és a McLaren ettől függetlenül 50 kör alatti futásteljesítménynél maradt, miközben Hamilton 106 kört ment a Mercedesszel. 

Az Ezüstnyíl adta a mai nap és az eddigi tesztelés legnagyobb szenzációját azzal, hogy egy Twitter-felhasználó a fedélzeti kamera képén észrevette, hogy a brit pilóta képes mozgatni a kormányoszlopot. Az innováció működési mechanizmusát és a szabályosságát cikkünk írásakor még csak találgatják a csapatok is, de komoly felfordulást okozott a paddockban.

Mindenkit Hamilton kormánya tart lázban - GalériaForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A Mercedes újítása mellett természetesen továbbra is beszédtéma a délelőtti szakaszt az élen záró Racing Point új autója, ami feltűnően hasonlít a tavalyi Mercedes W10-re. Andrew Green technikai igazgató elismerte, hogy a tavalyi Mercedes-sebességváltó van az autójukban, ami meghatározza a hátsó futómű kialakítását is, de kategorikusan tagadta, hogy lekoppintották a tavalyi Ezüstnyilat.

A tempót Sergio Pérez diktálta a délelőtt során 1:17.347-tel, a 2. helyezett Daniel Ricciardo bő 4 tizedmásodpercet kapott tőle,  

miközben az ausztrál pilóta a nap folyamán többször is időt vesztett, egyszer a garázsajtót is lehúzták a Renault-nál, ami kizárólag akkor engedélyezett, ha leszerelik az autó padlólemezét is. Az idén is megpördüléssel kezdte a tesztelést Pierre Gasly, de a kavicságyon átcsúszva visszatért a pályára, a reggeli, hűvös aszfalton Romain Grosjean is többször elfékezte magát.

Ricciardo nem sok kört tett meg - GalériaForrás: AFP/Lluis Gene

Majdnem két órát kellett várni arra, hogy mért kört fusson a Williams, ennek oka, hogy a csapat különböző konfigurációkat használva aerodinamikai méréseket végzett, utána George Russell gyorsan beugrott a középmezőnybe a tempó és a délelőtt folyamán teljesített körök tekintetében is.

GPHírek
13:31

NASA technológiát használ a McLaren az új autón

Az MCL35 megfelelő üzemi hőfokának biztosításához a tervezők egyebek mellett a műholdakhoz is használt aranyfóliát alkalmaztak. További részleteket az alábbi cikkben olvashatnak!

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
13:42

Az FIA állítólag engedélyezte a Mercedes mozgó kormányát

A GPToday.net szakértője úgy tudja, az FIA engedélyezte a Mercedes trükkös, mozgó kormányoszlopát, állítólag részben azért, mert a világbajnok istálló már a teszten beveti és nem várja meg a versenyeket. 

Az Auto Motor und Sportnak Andrew Green, a Racing Point technikai igazgatója értelmezte az új fejlesztést. Ez alapján a Mercedes innovációjának lényege, hogy a kanyarok előtt a kerékösszetartás pozitív legyen (oldalfalak síkja az autó előtt metszi egymást), ettől jobban melegszik és tapad a gumi. Green elmondta, a szabály szerint kormánnyal csak első kereket lehet irányítani, de azt nem specifikálja, hogy milyen irányban. A Mercedesnél valószínűleg külön mechanikával toldhatták meg kormányművet, ami ezt lehetővé teszi. 

GPHírek
13:53

Az eddigi legjobb felvétel a trükkös Mercedes-kormányról

GPHírek
14:02

Norris az első a pályán a délutáni félidőben

A McLaren fiatal tehetsége délelőtt nem jutott el egy versenytávig, délután nem sokat várt, hogy pályára léphessen. A délelőtti legénység közül egyelőre ő az utolsó.

GPHírek
14:03

Kellemes tavaszi idő lett Barcelonában

A levegő 15, a pálya 23 fokos, ez egyelőre csak Norrist csábította ki a garázsból, ő is rajtgyakorlatot csinál egy istallációs kör után.

GPHírek
14:10

Vettel kész beülni a Ferrariba

A német pilóta már tűzálló overallban, de egyelőre baseball sapkában áll a garázsban, viszont úgy tűnik, végre ő is pályára lép majd az SF1000-essel.

GPHírek
14:17

Bottas is megjelent a pályán

Gyorsan megoldották a Mercedesnél a pilótacserét, Bottas már mért köröket is kezdett az Ezüstnyíllal. Ha úgy megy, mint Hamilton, akár 200 kör is összejöhet, ami új rekord lenne. 

GPHírek
14:20

A Renault padlólemezt javít

Sérülést fedeztek fel padlólemezen, ezért lehúzott garázsajtó mellett dolgoznak, de az F1 TV riportere szerint fél órán belül ismét a pályán lehetnek. Szükségük is van rá, hiszen eddig csak 41 kört mentek. A Red Bull is felhúzta a paravánokat, náluk viszont nem problémáról, csupán olyan elvégzendő változtatásokról van szó, amelyekhez szét kellett szerelni az autót.

GPHírek
14:23

Vettel beült az autóba

Egyelőre a kerekek még nincsenek fent, de a négyszeres világbajnok már elfoglalta a helyét, hamarosan megkezdheti ő is a 2020-as előszezoni tesztelést.

GPHírek
14:28

Vettel a pályán

C2-es gumikon, egy próbarajt után jött ki a Circuit de Barcelona-Catalunyára a német, aki hivatalosan is megkezdte a tesztelést Spanyolországban.

GPHírek
14:31

A Ferrari ügyvezetője a bokszból figyel

Louis Camilleri ezúttal is ott van a helyszínen, érdeklődve nézte a monitorokon, ahogy Vettel egy lassú installációs kör után visszatért a bokszutcába, de nem állt meg a garázs előtt, hanem egy újabb próbarajt után ismét kihajtott a pályára.

GPHírek
14:33

Megvan Vettel első mért köre

1:20.595-tel kezdett, amivel jelenleg csak a hosszú etapokat futó Bottast előzi meg a tabellán, a 11. helyre iratkozott fel.

GPHírek
14:36

A Ferrari nem óvatoskodik

Szemmel láthatóan nem csak finom puhatolózó körökkel kezdett Vettel, a pályát teljes szélességében kihasználva űzi az autót a katalán körbe. Az időeredményei ezt ugyanakkor nem tükrözik, második mért körével becsúszott 1:20 alá, majd harmadik körével is csak mininálisat javított, 1:19.930-cal továbbra is a tizenegyedik helyen áll.

GPHírek
14:38

Bottas hosszú etapokat megy

A C1-es, tehát a legkeményebb keverékkel kezdte meg a tesztelést a finn, aki mostanra 15 körnél tart. Így nézett ki az első etapja, aminek a végén a bokszba hajtott egy első szárny cserére, de rögtön folytatta is a munkát: kivezető kör - 1:21.4 - 1:21.4 - 1:21.3 - 1:21.2 - 1:21.2 - 1:21.6 - 1:21.4 - 1:21.3 - bevezető kör.

GPHírek
14:40

A Renault már nem bújkál

Felengedték a garázsajtót, Esteban Ocon pedig már beöltözve várja, hogy beülhessen az RS20-ba és megkezdhesse a mai munkáját.

GPHírek
14:44

Új alkatrészek érkeztek a Mercedeshez

A csapatok gyárában gőzerővel zajlik a fejlesztés, a második teszthétre több istálló is jelentős fejlesztésekkel készül, a Mercedes azonban már lehet, hogy holnap újításokkal lép pályára? Ez majd kiderült, annyi mindenesetre biztos, hogy új elemeket kapott a gyárból a címvédő.

GPHírek
14:47

Bottas is teszteli az új rendszert

Egy ideje a bokszban van a W11-es, a mérnökök pedig tüzetsen átvizsgálják a flow-vis festékkel bekent első felfüggesztést, minden bizonnyal az időközben nevet is kapó (DAS=dual-axis steering, azaz két tengelyes kormányzás) újítás működését tanulmányozva.

GPHírek
14:49

A Renault is megkezdte a munkát

Valamivel több mint fél órával a délutáni etap kezdete után Esteban Ocon is kigurult az aszfaltcsíkra, sőt, már mért köre is van: 1:19.201. Vettel időközben ismét megjelent és 1:18.864-gyel már a 11. helyen áll. Tizedik körét rója jelenleg.

GPHírek
14:53

A McLaren maratoni etapot futott

A "kicsik" is hosszú etapokat futnak a délután folyamán, a továbbra is vezető Pérez nemrég egy kilenc köröset fejezett be, ennél azonban jóval többet ment Norris, aki C2-es gumin 24 kört tett meg. Gyanús, hogy ez már egy versenyszimuláció első felvonása volt, rövid bokszutcai kitérő után ugyanis ismét a pályán az MCL35-ös. 

Nézzük az első etap köreit: kivezetó kör (2:11.4) - 1:23.9 - 1:24.2 - 1:24.1 - 1:24.0 - 1:23.9 - 1:24.3 - 1:23.7 - 1:23.6 - 1:23.9 - 1:23.7 - 1:23.7 - 1:23.4 - 1:23.6 - 1:23.7 - 1:23.4 - 1:23.4 - 1:23.5 - 1:23.7 - 1:23.5 - 1:23.8 - 1:23.7 - 1:23.6 - bevezető kör (1:31.6)

GPHírek
14:58

A Haas is 100 kör fölött

Mostanáig a Mercedes és Lewis Hamilton volt az egyedüli, aki átlépte a 100 körös határt, nemrég ez azonban a Haasnak és Grosjeannak is sikerült, 103. körét rója éppen a francia. A többiek közül Gasly áll a legjobban 89 körrel, őt Norris követi 77-tel.

GPHírek
15:01

Vettel egyelőre rövid etapokat fut

Kétszer járt eddig a pályán a négyszeres világbajnok, eddig összesen 15 kört tett meg, mindkétszer C2-es gumit használt. A következőképp alakult a második etapja: kivezető kör - 1:18.6 - 1:19.0 - 1:20.3 - 1:20.8 - 1:20.7 - 1:32.3 - bevezető kör

GPHírek
15:05

Továbbra is Pérez vezet

Lepörgött az első óra a délutáni etapból, az élen továbbra is a mexikói áll, mostanra minden ma szolgálatban levő pilóta teljesített mért kört. Íme az állás 3 órával a vége előtt.

1. Sergio Pérez (Racing Point), 1:17.347, 65 kör
2. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.749, 41 kör
3. Alexander Albon (Red Bull), 1:18.155, 59 kör
4. Pierre Gasly (Alpha Tauri), 1:18.165, 92 kör
5. George Russell (Williams), 1:18.266, 71 kör
6. Charles Leclerc (Ferrari), 1:18.335, 49 kör
7. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.387, 106 kör
8. Romain Grosjean (Haas), 1:18.496, 105 kör
9. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), 1:18.508, 80 kör
10. Lando Norris (McLaren), 1:18.537, 82 kör
11. Sebastian Vettel (Ferrari), 1:18.684, 15 kör
12. Esteban Ocon (Renault), 1:18.760, 10 kör
13. Valtteri Bottas (Mercedes), 1:21.246, 15 kör

GPHírek
15:07

A Red Bull is megkezdte a munkát

Délután még nem láttuk a garázsba bezárkózó bikásokat, akik hosszasan állítottak valamint az RB16-on, amellyel Alex Albon az imént kihajtott a pályára.

GPHírek
15:10

Bottas megforgott a Mercedesszel

C2-es gumin jött ki a pályára a finn, a felvezető körének végén pedig bemutatott egy szép piruettet a 13-as kanyarban, ott, ahol tegnap Verstappen második megforgását produkálta. 

GPHírek
15:16

Vettel feljött a 8. helyre

Először kapta meg a C3-as, sárga oldalfalú gumikat a német, aki ismét egy olyan kört mutatott be, amiben nem sokat hagyott benne vezetési szempontból. Az utolsó sikánból kifelé kicsit meg is indult alatta az autó hátulja, de időben korrigált. 1:18.431-es körével Grosjean elé és Hamilton mögé jött be.

GPHírek
15:19

Albon jó körön volt, majd hibázott

Nagyon nyomta a C2-esen a Red Bull thai-brit pilótája, a gyors 9-es kanyar kijáratán is igen szélesre futott, két egyéni legjobb szektor után a harmadik elején található 10-es kanyart viszont csúnyán elrontotta, kis híján kiszaladt a bukótérbe.

GPHírek
15:24

Gasly feljött a negyedik helyre

Pont azt az Albont előzte meg, akivel helyet cserélt a tavalyi szezon közben. A francia C2-es gumi ért el 1:18.121-es időt, ezzel 34 ezreddel jött be a Red Bull elé.

GPHírek
15:26

Grosjean és Bottas versenyzett egy kicsit

A Haas pilótája a célegyenes végén vetődött be a Mercedes mellé és sikeresen végre is hajtotta a manővert. Mindezt egy célegyenesben ülő néző osztotta meg a Twitteren, íme:

GPHírek
15:28

Megrongálódott a Williams

A délelőtt 71 körig jutó George Russellt még nem láthattuk a délután folyamán, ennek oka pedig az, hogy az autó hátulján megsérült pár kábel, amelyek javításához a csapatnak le kellett vennie a padlólemezt, amit ezekben a percekben helyeztek vissza, 10-15 percen belül pedig ismét a pályán lehetnek.

GPHírek
15:32

Räikkönen kicsúszott

Bottas után a 2007-es világbajnok is áldozatául esett a 13-as kanyarnak és füstölő kerekekkel kipördült a bukótérbe, majd egyenesbe állította az Alfát és továbbment.

GPHírek
15:35

Vettel kiszállt a Ferrariból

Valamivel hosszabb megszakításra készülhetnek a vörösök, a 24 körnél járó négyszeres világbajnok ugyanis elhagyta a pilótafülkét. Paravánokat egyelőre nem látni a garázs előtt.

GPHírek
15:40

Nincs nagy mozgás a Ferrari garázsában

Az autó jelenleg kerekek nélkül, érintetlenül pihen a bakokon, Vettel pedig sisak nélkül mászkál a garázsban. Nem úgy tűnik, mintha bármilyen probléma lenne az SF1000-rel, úgyhogy ez egy előre tervezett szünet lehet.

GPHírek
15:42

A Racing Pointnál viszont nagy a nyüzsgés

Az autó elején dolgoznak a szerelők. Továbbra is Pérez vezet, 87 kört tett meg eddig.

GPHírek
15:46

Sainz szerint a Red Bull még nagy falat

Éppen túrát tart az F1 TV riporterének a McLaren garázsában a spanyol, aki szerint azt még nem lehet várni a wokingiaktól, hogy egy teljes szezonon keresztül megszorongassanak bárkit a top 3-asból.

GPHírek
15:49

Norris és Verstappen is csatáztaklegy kicsit

Jó barátok, egymással és egymás ellen is szoktak szimulátorozni, bizonyára ezt a kis csörtét is élvezték. A holland megpróbálta megelőzni kollégáját a célegyenesben, Norris viszont nem hagyta magát és becsukta a kaput a Red Bull előtt.

GPHírek
15:52

Vettel újra a pályán

C3-as gumin folytatja a munkát a Ferrari világbajnoka, rajta kívül Pérez, Russell, Norris, Ocon és Bottas vannak még kint.

GPHírek
15:55

Vettel megelőzte Leclerc-t és Hamiltont

1:18.273-ra javított a C3-as keveréken, ezzel a nyolcadikról a hatodik helyre ugrott előre, közvetlenül csapattársa, Charles Leclerc elé. Mindössze 62 ezred a különbség a két Ferrari-pilóta között.

GPHírek
16:02

Többen is 100 kör fölé mentek

Két óra van hátra a mai tesztnapból, a hatodik óra végére pedig már több versenyző is átlépte a száz körös határt. Ami a csapatokat illeti, a Mercedes áll a legjobban, ha Bottas így folytatja, akár a 200 kör is meglehet a címvédő istállónak. 

Az állás a hatodik óra után:

1. Sergio Pérez (Racing Point), 1:17.347, 97 kör
2. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.749, 41 kör
3. Pierre Gasly (Alpha Tauri), 1:18.121, 103 kör
4. Alex Albon (Red Bull), 1:18.155, 78 kör
5. George Russell (Williams), 1:18.266, 84 kör
6. Sebastian Vettel (Ferrari), 1:18.273, 33 kör
7. Charles Leclerc (Ferrari), 1:18.335, 49 kör
8. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.387, 106 kör
9. Romain Grosjean (Haas), 1:18.496, 114 kör
10. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), 1:18.508, 98 kör
11. Lando Norris (McLaren), 1:18.537, 108 kör
12. Esteban Ocon (Renault), 1:18.557, 25 kör
13. Valtteri Bottas (Mercedes), 1:21.126, 53 kör

GPHírek
16:05

Vettel a régi pályát is ismeri

A 13-as kanyar után úgy döntött, hogy a régi, az F1-ben legutóbb 2006-ban használt nyomvonalon megy tovább, majd jön be a bokszba. Ha megkezdett volna egy mért kört, azzal előnyt is szerezhetett volna ahhoz képest, ha beveszi az utolsó sikánt, hiszen ily módon jóval nagyobb tempót lehet átvinni az utolsó kanyaron.

GPHírek
16:06

Albon visszavette a harmadik helyet

Először ment be 1:18 alá a Red Bull versenyzője, 1:17.983-as idejével pedig visszavette a harmadik pozíciót Pierre Gaslytól. Mindehhez a C3-as keveréket használta.

GPHírek
16:09

Bottas javított

Ezzel viszont továbbra is az utolsó helyen áll, C2-es gumin 1:21.031-gyet ment a hosszú etapon levő finn.

GPHírek
16:15

A Mercedes szerint semmit nem ér a matt festés

A Red Bull kezdte, tavaly pedig a Ferrari, majd idén a McLaren is matt színűre változtatta az autója festését, sőt, a teszten használt átmeneti, fekete fényezése a Renault-nak is félig matt. Ted Kravitz, az F1 TV és a Sky Sports riportere James Allisonnal, a Mercedes technikai igazgatójával folytatott beszélgetése után elmondta: Allison határozottan állította, mindez csak marketing, sem a pletykák szerinti aerodinamikai, sem súlyelőnnyel nem jár a matt szín. Akár hiszünk neki, akár nem, nem árt feltenni a kérdést, hogy milyen színt használ az utóbbi hat vb-címet megnyerő Mercedes? 

GPHírek
16:19

Norris befejezte a versenyszimulációt

Nem a klasszikus versenyszimulációt teljesítette a McLaren pilótája, két "bokszkiállása" során ugyanis nem csak egy gyors kerékcserét tudtak le, hanem be is tolták a garázsba, ahol akár állíthattak is a kocsin, valamint üzemanyagot tölthettek bele/szívhattak le a tankból.

Norris végig C2-es gumit használt, íme az utolsó etapja: kivezető kör - 1:23.5 - 1:23.3 - 1:23.3 - 1:24.5 - 1:23.6 - 1:23.5 - 1:23.8 - 1:24.8 - 1:23.9 - 1:23.8 - 1:23.7 - 1:23.6 - 1:23.4 - 1:23.8 - 1:23.5 - 1:23.6 - 1:23.9 - 1:24.3 - bevezető kör

GPHírek
16:21

Vettel vadonatúj gumin a pályán

Friss C3-as abroncsokon jelent meg a Ferrari németje, első mért körében azonban így sem tudott javítani, 1 tizeddel elmaradt a legjobb idejétől. Nem lassított le, második köre viszont az elsőnél is 1 másodperccel lassabbra sikerült. Közben Bottas is csatlakozott a többiekhez, új C2-es gumin jött ki.

GPHírek
16:25

Bottas javított

1:19.595-öt ment az új gumin, az első szektorban nem, a másodikban és a harmadikban viszont egyéni legjobbat autózott. Pozíciót nem javított, a 12. helyezett Ocontól is 1 másodpercre van, a vezető Péreztől pedig 2,2-re.

GPHírek
16:31

Ránézésre jól bánik a gumival a Mercedes

Egy dolog az egykörös tempó, Bottas utóbbi két hosszú etapjából viszont az látszik, hogy a versenytempója is jó a W11-esnek, amely a jelek szerint nem bánik rosszul a gumikkal, erre utal.

Kivezető kör - 1:22.6 - 1:22.3 - 1:22.6 - 1:22.8 - 1:22.4 - 1:22.6 - 1:23.9 - 1:22.6 - 1:22.9 - 1:22.6 - 1:22.4 - 1:22.5 - 1:22.4 - 1:22.7 - 1:22.3 - 1:22.2 - 1:22.1 - 1:22.2 - Bevezető kör

Kivezető kör - 1:21.3 - 1:21.4 - 1:21.3 - 1:21.6 - 1:21.6 - 1:21.6 - 1:21.9 - 1:22.3 - 1:22.1 - 1:22.1 - 1:23.0 - 1:21.7 - 1:21.3 - 1:21.2 - 1:21.5 - 1:21.6 - 1:21.0 - 1:21.0 - 2:00 - 1:54.9 - 1:55.9 - 1:22.2 - 1:21.2 - 1:23.4 - Bevezető kör

GPHírek
16:34

Ilyen egy kör Vettellel

A tesztelést ma elkezdő négyszeres világbajnok fedélzeti kamerájából nézhetünk meg egy C3-as gumin teljesített kört Barcelonából.

GPHírek
16:37

A Mercedes túlszárnyalta tegnapi önmagát

Köridőben nem, de megtett km-ek számában már jobban áll a címvédő istálló, hiszen tegnap összesen 173 kört ment az Ezüstnyíl, ma pedig már 183-nál tartanak. Bottas az imént behajtott a bokszba, de ha később visszatér a pályára, szinte biztosan eljutnak 200-ig, miután még 1 óra és 20 perc van hátra a mai tesztből.

GPHírek
16:44

Kordon a Mercedes körül

Valami készül Bottas autójával, a csapat ugyanis kordonnal zárta körül. Vélhetően az ERS-sel lehet kapcsolatos, így akadályozzák meg az embereket, hogy hozzáérjenek a kocsihoz, egy esetleges áramütést kockáztatva.

GPHírek
16:48

Lehet, hogy ma sem lesz piros zászló?

Közeledünk az utolsó órához, és egyelőre továbbra sem volt megszakítás nemhogy ma, de a két napot együttvéve sem, ami azt jelenti, hogy lassan 15 órája futnak komolyabb probléma nélkül az autók. Nem semmi.

GPHírek
16:53

A Mercedes bízik az újításában

James Allison technikai igazgató és Lewis Hamilton is nyilatkozott a Mercedes riválisokat is meglepő megoldásáról, amelyet szabályosnak tartanak, az FIA-val már jóval korábban egyeztettek a használatáról, a működésének részleteit viszont megtartották maguknak. Bővebben az alábbi cikkben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
16:56

Gondban lehet a címvédő

Az iménti kordonozás nem lehetett véletlen, a Mercedes azóta lehúzta a garázsajtót és a bokszfalról is mindenki bement, nem tudni, hogy láthatjuk-e még ma Bottast.

GPHírek
16:58

Vettel lágy gumin

C4-es keveréken is ment pár kört a négyszeres világbajnok, aki először próbálta ki a piros olfalfalú Pirelliket, javítani viszont nem tudott rajtuk. 

GPHírek
17:07

Räikkönen villantott

Beléptünk az utolsó órába, ezzel egyidőben pedig a finn veterán belépett a top 3-ba, 1:17.535-ös körrel a második helyre hozta fel az Alfa Romeót, mindezt C4-es gumin.

A sorrend a hajrá előtt:

1. Sergio Pérez (Racing Point), 1:17.347, 122 kör
2. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), 1:17.535, 121 kör
3. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.749, 41 kör
4. Alex Albon (Red Bull), 1:17.983, 111 kör
5. Pierre Gasly (Alpha Tauri), 1:18.121, 133 kör
6. George Russell (Williams), 1:18.266, 106 kör
7. Sebastian Vettel (Ferrari), 1:18.273, 54 kör
8. Charles Leclerc (Ferrari), 1:18.335, 49 kör
9. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.387, 106 kör
10. Lando Norris (McLaren), 1:18.474, 126 kör
11. Romain Grosjean (Haas), 1:18.496, 145 kör
12. Esteban Ocon (Renault), 1:18.557, 34 kör
13. Valtteri Bottas (Mercedes), 1:19.307, 77 kör

GPHírek
17:10

Ocon és Norris is hibázott

Pár perccel korábban történt mindkét eset, a francia a 3-as kanyarban, a hosszú nyújtott balosban ment ki a bukótérbe, Norris pedig a 12-es kanyarban csúszott le látványosan az ideális ívről, o azonban meg tudta fogni az autót a bukótér előtt, majd behajtott a bokszba.

GPHírek
17:12

Vettel javított lágy gumin

C4-esen 1:18.154-re tornázta le az idejét a Ferrari világbajnoka, amivel egy helyet előrelépett a tabellán, George Russellt ugrotta át és átvette a hatodik pozíciót.

GPHírek
17:15

Albon minimálisat javított

C2-es gumin köröz a Red Bull versenyzője, korábbi 1:17.983-as ideját pedig 1:17.912-re módosította, maradt a 4. helyen.

GPHírek
17:18

Néhány új kép a galériában

A délután becsatlakozókról is találnak már fotókat a mai napról készült galériánkban, a képre kattintva nyílik!

A képre kattintva GALÉRIA nyílik a második tesztnaprólForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli
GPHírek
17:19

Räikkönen átvette a vezetést!

Az Alfa Romeo volt az első csapat, amely felpakolta a C5-ös, leglágyabb keveréket és kiküldte Räikkönent egy sprintre. A finn leggyorsabb első és harmadik, valamint egyéni legjobb második szektor után 256 ezredet adott a mostanáig vezető Péreznek, és 1:17.091-gyel az élre állt. 

GPHírek
17:23

Grosjean falhoz verte a Haast!

Megvolt az első anyagi kárral járó kicsúszás is a teszten, és hát ki más is követhette volna el, mint Romain Grosjean. A Haas versenyzője a négyes kanyar kigyorsításán veszítette el az uralmat az autó fölött és háttal belecsúszott a védőfalba, amitől hátsó szárnyának jobb oldali tartópillére teljesen eltűnt. Sikerült kikecmeregnie a kavicságyból és visszamennie a bokszba, de miután a padlólemez is sérült, ma már aligha láthatjuk újra a franciát.

GPHírek
17:27

Bottas befejezte a munkát

Ahogy az sejthető volt a korábbi bezárkózásból, a Mercedes ma már nem lép pályára, jelentette az F1 TV riportere. Hogy milyen gondja volt a csapatnak, egyelőre nem ismert.

GPHírek
17:33

Norris lekergette a pályáról Gaslyt

Nagy tempóval érte utol az utolsó szektorban a franciát, aki az utolsó sikán előtt inkább kirongyolt előle a bukótérbe, viszont már így is akadályozta a McLaren pilótáját, aki könnyedén javíthatott volna az idején két egyéni legjobb szektort követően, így viszont inkább a boksz felé vette az irányt.

GPHírek
17:35

Elektromos probléma a Mercedesnél

Ahogyan az a körbekordonozásból sejthető volt, a Mercedesnél az ERS-sel vannak gondok, ez kényszerítette őket a mai nap idő előtti befejezésére, erősítette meg Ted Kravitz az F1 TV-nek.

GPHírek
17:40

Nem túl nagy a forgalom a pályán

Jelenleg csak négyen rójják a köröket, Räikkönen, Pérez, Gasly és Russell vannak kint, az eddig csak 46 kört teljesítő Ocon például sehol, miközben a Renault-nak nagy szüksége lenne a kilóméterekre.

GPHírek
17:45

Piros zászló, Räikkönen megállt a pályán!

Kevesebb, mint 20 percet kellett volna csak kibírjon a mezőny, hogy az első két nap piros zászló nélkül teljen el, Kimi Räikkönen 9-es kanyar előtt megálló Alfa Romeója azonban előcsalogatta a piros zászlókat. Füst nincs, de ettől még lehet persze műszaki hiba, vagy csak simán kifogyasztotta a benzint a csapat, hogy megnézzék, mennyi fér pontosan a tankba.

GPHírek
17:49

Még mentik az autót

Räikkönent már visszavitték a paddockba, az Alfát azonban még csak most teszik fel a trélerre. Kicsit több mint 10 perc van hátra, az utolsó percekre még újraindíthatják a tesztet.

GPHírek
17:54

Zöld zászló!

Az utolsó hat percre folytatódik a körözés, Russellen kívül mindenki kijött, akinek nincs gond az autójával.

GPHírek
18:02

Senki nem javított, vége a második napnak!

Senki nem tudott gyorsabbat menni eddigi legjobbjánál az utolsó percekben, így Räikkönen maradt az élen, mögötte Pérez és Ricciardo zárt. Köszönjük a mai figyelmet, de ne menjenek messzire, hamarosan jelentkezünk a második tesztnap szöveges összefoglalójával, amelyet folyamatosan frissítünk a versenyzők mai nyilatkozataival!

A 2. tesztnap végeredménye:

1. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), 1:17.091, 134 kör
2. Sergio Pérez (Racing Point), 1:17.347, 145 kör
3. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.749, 41 kör
4. Alex Albon (Red Bull), 1:17.912, 134 kör
5. Pierre Gasly (Alpha Tauri), 1:18.121, 147 kör
6. Sebastian Vettel (Ferrari), 1:18.154, 73 kör
7. George Russell (Williams), 1:18.266, 116 kör
8. Charles Leclerc (Ferrari), 1:18.335, 49 kör
9. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.387, 106 kör
10. Lando Norris (McLaren), 1:18.474, 137 kör
11. Romain Grosjean (Haas), 1:18.496, 158 kör
12. Esteban Ocon (Renault), 1:18.557, 52 kör
13. Valtteri Bottas (Mercedes), 1:19.307, 77 kör

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: