Társoldalunk:

Hamilton nyerte az év utolsó futamát, a többieknek esélye sem volt ellene

2019.12.01., 13:48
rendezés

Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, mögötte utcahosszal lemaradva Max Verstappen végzett. A Ferrari ismét hibát hibára halmozott, ami könnyen lehet, hogy a Charles Leclerc által szerzett dobogós helyezésbe kerül.

A Mercedes pénteki második szabadedzésen látott versenytempóját elnézve a fő kérdés az volt a 2019-es szezon utolsó versenye előtt, hogy képes lesz-e valaki megszorongatni a pole pozícióból induló Lewis Hamiltont, avagy a hatszoros világbajnok eltűnik a távolban, és vissza sem néz. Végül utóbbi történt, a Mercedes versenyzője tükörsima futamot teljesített, jól jött el a rajtnál, a második helyről induló Max Verstappen sem tudta támadni, ezután pedig a közelébe sem ért senki, a verseny végén ráadásul a leggyorsabb kört is megfutotta, így a maximálisan megszerezhető 26 ponttal zárta az idei évet. 

Hamilton maradt az élen a rajtnál - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Még ha az első helyért nem is volt csata, a dobogóért zajlott egy kis küzdelem. Ez rögtön a rajt utáni elkezdődött,

a harmadik helyről rajtoló Charles Leclerc a Ferrari egyenesbeli tempóját kihasználva elviharzott Verstappen mellett,

akit a topcsapatok pilótái közül egyedüliként a lágy keveréken rajtoló Sebastian Vettel is szorongatott, de végül nem tudott megelőzni. Közrejátszott ebben az is, hogy a 18. körig technikai hiba miatt senki sem használhatta az állítható hátsó szárnyat.

 A DRS hiánya nem csak Vettelt, hanem a motor és egyéb erőforráselemek cseréje miatt az utolsó helyről rajtoló Valtteri Bottast is érzékenyen érintette. A finn pilóta néhány helyet már a rajtnál nyert, többek között Lance Stroll és Pierre Gasly első kanyarban történt ütközésének köszönhetően, állítható hátsó szárnnyal azonban minden bizonnyal gyorsabb lett volna az előrehaladása.

Bottas felzárkózását a DRS hiánya lassította - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Francois Nel

A kerékcserék előtt Hamilton, Leclerc, Verstappen, Vettel, Albon volt a sorrend az élmezőnyben, de csak egészen a 12. körig, a két Ferrari ekkor ugyanis egyszerre hajtott be a bokszba fehér oldalfalú Pirellikért, amire rá is fáztak. A Mercedes által az idén többször is tökéletesen végrehajtott páros kerékcserét a Leclerc mögött érkező Vettelnél nem sikerült tökéletesen kivitelezni, mindkét bal oldali keréknél gondok adódtak, a négyszeres világbajnok így az ideális 2,5 másodperc körüli idő helyett 7 másodpercet töltött álló helyzetben, amivel menthetetlenül lemaradt csapattársa mögött.

A Ferrarik kiállására Alex Albonnal reagált a Red Bull a következő körben, a thai-brit pilóta ezzel együtt nem előzte meg Vettelt. Az élen autózó Hamilton és Verstappen a Ferrarikkal és Albonnal ellentétben nem jött ki, mindketten megnyújtották az első etapjukat, utóbbi a 25., előbbi a 26. körben jött végül ki kemény gumikért. Ekkor már csak az időközben az élmezőnyre felérő Bottas nem cserélt a topcsapatok közül, amikor pedig letudta a kiállását, a hatodik helyre tért vissza, reális eséllyel arra, hogy Albont és Vettelt is elkapja.

Verstappen később vissza tudta szerezni a rajt után elbukott második helyet - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

Az élen eközben Verstappennek adódtak komoly gondjai a motorjával, több alkalommal is panaszáradatot zúdított mérnökére a rádióban, a bokszfalról azonban közölték, vele: nincs mit tenni, így kell végigcsinálnia a versenyt.

Mindez a tempóján viszont olyannyira nem látszott, hogy a frissebb gumikon előbb utolérte, majd a 32. körben megelőzte a szenvedő Leclerc-t, és visszavette tőle a második helyet,

majd ott is hagyta a monacóit. Végül egyik Ferrari sem tudta megcsinálni a versenyt egy kiállással, a 38. körben egy újabb dupla cserét iktattak be, Leclerc lágy, Vettel közepes szettet kapott. Előbbi megőrizte a harmadik helyét, utóbbi azonban visszaesett Bottas és Albon mögé.

A hajrára gyakorlatilag két fontosabb kérdés maradt: kibírja-e Verstappen alatt az autó, illetve Bottas utol tudja-e érni Leclerc-t. Utóbbira egy ideig úgy tűnt, nem lesz a válasz, a friss lágyakon a monacói ugyanis 8 másodperc fölé növelte a kettejük közti különbséget, az utolsó 10 körre azonban elkezdtek elfogyni a gumijai, Bottas pedig begyújtotta a rakétákat. Mindez végül arra volt elég, hogy 9 tizedmásodperccel Leclerc mögött érjen célba, talán ha marad még egy kör, támadhatta volna a Ferrarit. Az első helyen Lewis Hamilton sétakocsikázott be, idei 11. győzelmét aratva. Az autóból kiszállva köszönetet mondott a csapatának, elmondta, nem gondolta az év elején, hogy ilyen sikerekben lesz részük. Kiemelte, hogy a bajnoki címek megnyerése után is igyekeztek, hogy még többet kihozzanak a „műremeknek" tartott W10-esből, valamint méltatta Max Verstappen és Charles Leclerc teljesítményét.

Hamilton 11. győzelmét ünnepelhette az idén - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

„Sok új srác érkezett, a másodiktól a nyolcadik helyig csak hihetetlenül fiatal pilóták álltak a rajtrácson. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan időszakban versenyezhetek, amikor ilyen remek fiatalok jönnek – mondta a futamgyőztes. – Ezek a srácok fenséges munkát végeznek, kiváltság itt lenni, és várom, hogy a jövőben további szoros csatákat vívjunk. Reméljük, jövőre közelebb leszünk egymáshoz."

Verstappen elégedett volt a második helyezéssel, amellyel bebiztosította harmadik helyét az összetettben. „Akadt néhány probléma, de ezek nem befolyásolták [az eredményt]. Valami mást kellett csinálnunk, mint a Ferrari, a tempónk jó volt, de Lewis túl gyorsnak bizonyult – értékelt a Red Bull versenyzője. – Szép lezárása az évnek a [pontverseny] 3. helye. Mindannyian keményen dolgozunk, de jó egy kicsit megpihenni, a családdal és a barátokkal lenni, jövőre pedig erősebben visszatérni."

Aki az első hármasból a legkevésbé lehetett felszabadult, az Charles Leclerc, és nem csak azért, mert ő végzett a legrosszabb helyen, hanem inkább azért, mert nem volt biztos, hogy megtarthatja ezt a helyezést.

A Ferrari a verseny előtt elkövetett ugyanis egy szabálytalanságot, nem annyi üzemanyagot töltött Leclerc autójába, amennyit a jelentésében megjelölt az FIA-nak.

Christian Horner a rajt előtt azt mondta, meg lenne lepve, ha emiatt nem zárnák ki a 16-os rajtszámú Ferrarit. A felügyelők a verseny után tárgyalták az esetet, végül pedig 50 ezer eurós pénzbírságot osztottak ki a Ferrarinak, Leclerc így maradhatott a harmadik.

Leclerc elveszítheti a harmadik helyezést - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

Ami a további helyezéseket illeti, Vettel még mentette a menthetőt, és az utolsó körben megelőzte Albont az ötödik helyért. A második Red Bull mögött Sergio Pérez végzett, így ő lett a középmezőny legjobbja, amihez a hajrában kellett megelőznie Lando Norrist. Az utolsó két pontszerző helyet Danyiil Kvjat és Carlos Sainz szerezte meg,

utóbbi az összetettben végzett a hatodik helyen, ami remek teljesítmény azt nézve, hogy tavaly hol tartott a McLaren.  

A két Renault éppen, hogy lemaradt a pontszerzésről, Daniel Ricciardo a 11., a könnyen lehet, hogy élete utolsó Forma-1-es futamát teljesítő Nico Hülkenberg a 12. helyen végzett. Egy másik pilótát szinte biztosan utoljára láttunk Forma-1-es futamon részt venni, Robert Kubica ott zárta a szezont, ahol a legtöbb időt töltötte az idei évben, az utolsó helyen jött be.

Hamarosan jelentkezünk a bővebb összefoglalóval!

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
13:27

Az idei 21. nagydíj következik

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj élő közvetítésében! Hosszú versenysorozat áll mögöttünk, de az utolsó ütközet még vár ránk. Noha az egyéni világbajnokság 3. helyén kívül nincs sok nyitott kérdés, reméljük, talán pont ez izgalmassá teszi a versenyt!

GPHírek
13:28

Közrefogják a mezőnyt a Mercedesek

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas zárta az élen a szombati időmérő edzést, de a finn pilótát a mezőny végére küldték motorcserék miatt, így az 1. és a 20. kockában is Ezüstnyíl rajtolhat majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
13:32

Ketten búcsúznak a mezőnytől

Nico Hülkenberg és Robert Kubica nem lesz ott jövőre az F1-es rajtrácson, jó eséllyel mindketten pályafutásuk utolsó nagydíjára készülnek. A német versenyző 177. alkalommal áll rajthoz, lengyel ellenfele a 97. indulásra vár, ebből megnyerte a 2008-as Kanadai Nagydíjat.

GPHírek
13:35

Nem jellemző a Safety Car

Abu-Dzabiban a statisztikák szerint 20%-os a Safety Car megjelenésének valószínűsége, így kockázatos erre építeni a taktikát. Vettelnek és Bottasnak jól jöhet, ha a biztonsági autó a megfelelő pillanatban jelenik meg.

GPHírek
13:37

Leclerc bajban

Az FIA technikai küldöttje, Jo Bauer jelentette a sportfelügyelőknek, hogy jelentős eltérést tapasztalt a Ferrari által lejelentett és a Leclerc autójába ténylegesen betöltött üzemanyag mennyisége között. Már a verseny előtt eldől az összetett 3. hely sorsa?

GPHírek
13:40

Vettel taktikája sem tűnik rossz ötletnek

Elsőre furcsa, hogy az élmezőnyből egyedül Sebastian Vettel rajtol lágy gumikon, de a Pirelli előrejelzése szerint ez sem automatikusan rossz döntés.

GPHírek
13:43

Hamilton és Verstappen valószínűleg egy cserére készül

Az élmezőnyben csak Bottasnak és Leclerc-nek maradt lágy gumija, de ezek valószínűleg csak extrém helyzetben kerülnek elő.

GPHírek
13:48

Räikkönen megelőzi Alonsót az örökranglistán

A 2007-es világbajnok minden idők 2. legrutinosabb pilótája lesz, miután elrajtol Abu-Dzabiban és 2020-ban megelőzheti a jelenlegi listavezető Rubens Barrichellót is a nagydíjrészvételek terén.

GPHírek
13:52

Alonso megerősítette, hogy visszatérne az F1-be

A korábbi kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso a Sky Sports műsorában megerősítette, egyelőre a Dakar-ralira és a jövő évi Indy 500-ra összpontosít, de jövőre elgondolkodik azon, hogy 2021-re visszatérjen-e az F1-be.

GPHírek
13:54

Egy vagyonért adták el Schumacher vb-győztes Ferrariját

Először tartott aukciót az RM Sotheby's, egyebek mellett Michael Schumacher Ferrari F2002-ese is kalapács alá került. A legendás autót 5,9 millió dollárért adták el.

GPHírek
13:56

A Red Bull arra számít, hogy kizárják Leclerc-t

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondta a rajtrácson a Sky Sportsnak, hogy a technikai szabályzat fekete-fehér, és megjegyezte, hogy a jelentés szerint Leclerc autójában "jelentős" eltérés mutatkozott a lejelentett és a betöltött üzemanyag mennyisége között, ezért nehezen tudja elképzelni, hogy Leclerc-t nem zárják ki a verseny után.

GPHírek
13:58

Verstappen szerint nehéz lesz megverni Hamiltont

A Red Bullnál azt remélik, hogy Verstappen le tudja rajtolni Hamiltont, utána a Mercedes tempója és a kevés előzési pont miatt is arra számítanak, hogy nehéz lesz legyőzni Hamiltont. Verstappen a győzelemre és a világbajnoki 3. helyre is hajt. (Sky Sports)

GPHírek
14:00

Egyelőre a Ferrari sem érti, hogy mi a gond Leclerc-nél

A Sky Sports szerint Mattia Binotto azt mondta, még ők is értelmezik a helyzetet, egyelőre nem értik, hogy mi volt a probléma Charles Leclerc üzemanyag-mennyisége körül. Binotto élő adásban nem akart nyilatkozni.

GPHírek
14:02

Tökéletesek a körülmények az utolsó nagydíjhoz

A hőmérsékletek persze csökkennek majd, ahogy beesteledik Abu-Dzabiban.

GPHírek
14:04

Keserédes a szezon az FIA elnöke számára

Jean Todt, az FIA elnöke azt mondta a Sky Sportsnak, hogy szomorú a szezon Charlie Whiting és Anthoine Hubert halála miatt, de a versenyzés szempontjából úgy érzi, jól alakult az idény. 

GPHírek
14:06

Hamilton beállíthatja a saját legjobb eredményét

Amennyiben Lewis Hamilton nyer, 11 győzelemmel zárja a szezont, ezzel beállítja saját legjobb eredményét és a pontok terén új mércét állít.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
14:09

Megérkeztek az első fotóink a versenynapról

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson
GPHírek
14:11

Az alsóházban csak Giovinazzi indul lágyakkal

Elindult a felvezető kör: Vettel, Norris, Ricciardo, Sainz, Hülkenberg és Giovinazzi indul lágyakon, Kvjat, Russell és Kubica keményeken, a többiek közepes keverékű gumikon kezdenek.

GPHírek
14:15

Rajt: Hamilton vezet, az élmezőny sorrendje alig változott

Az első hat sorrendje az első néhány kanyar során nem változott, de a hátsó egyenesben Leclerc faképnél hagyta Verstappent és Vettel is támadta őt. 

GPHírek
14:17

1. kör: Hamilton meglógott Leclerc-től, Gasly a bokszban

A Mercedes pilótája 1,6 másodperces előnnyel vezet Leclerc előtt, Gasly visszaesett az utolsó helyre és ki kellett állnia a bokszba, mert az 1-es kanyarban összeakadt Stroll-lal. Bottas a 15. helyre jött fel.

GPHírek
14:19

2. kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör, elhúz Leclerc-től

A Mercedes pilótája 1:42.740-nel a leggyorsabb kört futotta, 1,9 másodpercre növelte az előnyét Leclerc előtt. A sportfelügyelők nem vizsgálják Gasly és Stroll ütközését. Lehet használni a DRS-t, ez segíthet a 14. helyezett Bottasnak.

GPHírek
14:20

3. kör: Hamiltoné ismét a leggyorsabb kör

A Mercedes pilótája 1:42.503-at futott, ezzel tovább növelte az előnyét a 2. helyezett Leclerc előtt. 

GPHírek
14:21

4. kör: Kikapcsolták a DRS használatát

Technikai hiba miatt megtiltották a DRS használatát, az FIA valószínűleg nem tudja betartatni a zónák használatát valamilyen szenzorhiba miatt. Ez Vettelnek és Bottasnak rossz hír.

GPHírek
14:23

5. kör: Bottas DRS nélkül is megelőzte Strollt

A Mercedes pilótája feljött a 13. helyre Stroll megelőzésével. A kanadai pilóta a gumikkal küszködik, miután a rajtnál összeakadt Gaslyval. 

GPHírek
14:25

6. kör: Giovinazzi is Bottas horgára akadt, Pérez megelőzte Magnussent

Mozgás a középmezőnyben: Pérez menekül Bottas elől Magnussen megelőzésével, a Racing Point pilótája átvette a 10. helyet, miközben a finn versenyző kifékezte Giovinazzit, és a 12. helyre lépett.

GPHírek
14:27

7. kör: Leclerc hátránya már 4 másodperc, de az A tervet követi

Hamilton növeli az előnyét a Ferrarival szemben, de Leclerc-nek azt mondták, hogy az "A" tervet követik, ami valószínűleg az egykiállásos taktika. Verstappen 1,9 másodperccel halad mögötte, a Red Bull kijelzőjén hibás adatok jelennek meg a fordulatszámmal kapcsolatban.

Bottas megelőzte Magnussent és már a 11. helyezett, 29,4 másodperccel halad Hamilton mögött.

GPHírek
14:28

8. kör: Vettel feladta Verstappen támadását

Lassan elvész Vettel előnye a lágy gumik használata révén, lehetséges, hogy az ő bokszkiállása láncreakciót indít majd az élmezőnyben. Leclerc-nek mondták, hogy nyomja, ahogy csak tudja, de 5,2 másodperc a hátránya Hamilton mögött.

GPHírek
14:29

8. kör: Norris kereket cserél, kemény gumikat kap

A brit pilóta az elős az élmezőnyben, aki a bokszban járt, Giovinazzi is követte, mindkettejük kerékcseréje jól sikerült. Bottas utolérte Pérezt a 11. helyen.

GPHírek
14:30

9. kör: Leclerc vibrációra panaszkodik

Kanyarodás közben ráz az autója, arra kérte mérnökét, hogy ellenőrizzék a gumikat. Körönként átlagosan 0,3 másodperccel lassabb Hamiltonnál. Leclerc mérnöke azt mondta, az adatokban minden rendben lévőnek tűnik.

GPHírek
14:32

10. kör: Bottas 4 másodpercre a 6. helytől

A finn pilóta egyelőre a 10. helyen halad, miután Norris kiállt előle a bokszba, de így is felzárkózik a középmezőny éléhez. A 6. helyen haladó ainz mindössze 4 másodperccel megy előtte.

GPHírek
14:33

11. kör: Vettelt is sürgetik, azt mondja, igyekszik, ahogy tud

Készenlétben állnak a Ferrari szerelői, hamarosan kerékcsere jöhet. A cél: visszaérni Sainz elé. Ez Leclerc-nél sima ügy lesz, Vettelnél még nem egyértelmű.

GPHírek
14:34

11. kör: Ricciardo is kereket cserélt, ez Bottasnak kedvez

Újabb ellenfél tűnt el átmenetileg Bottas útjából, Ricciardo kemény kerekekre váltott, miközben a finn pilóta támadja Pérezt. A Renault kerékcseréje Sainz-ot is a bokszba csalhatja.

GPHírek
14:36

12. kör: Dupla Ferrari-kerékcsere, nem is sikerült

Leclerc és Vettel egymás után hajtott a bokszba, mindketten kemény keverékű gumikat kaptak, de Vettel autóján gond volt a bal első rögzítésével, ezért elhúzódott a munka. 

Bottas közben DRS nélkül is megelőzte Pérezt.

GPHírek
14:37

13. kör: Vettel kénytelen Pérezzel csatázni

Az elrontott kerékcsere miatt Vettel visszaesett a 8. helyre, rögtön el is fékezte magát, miközben megelőzte Pérezt. Várhatóan beragad Bottas mögé, de a szintén kemény gumikra váltó Albon csak mögé ért vissza. 

GPHírek
14:39

14. kör: Hamilton és Verstappen megnyújtja az etapot

Leclerc kerékcseréje után Hamilton és Verstappen állt az élre, mindkét pilóta meg tudja nyújtani az első etapját, ami később, a verseny végén jól jöhet. Leclerc 1:41.938-cal új leggyorsabb kört futott, 18,7 másodperc a hátránya a Red Bull mögött, 28 másodperc Hamiltonhoz képest.

GPHírek
14:42

16. kör: DRS nélkül Vettel nem elég gyors Bottas ellen

Sokba fog kerülni az elrontott kerékcsere Vettel számára, Albonhoz hasonlóan beragadt Bottas mögé a 6. helyen. A Mercedest Hülkenberg tartja fel, ő egyelőre a 4. helyet tartja, és nem akar kiállni a bokszba.

GPHírek
14:44

18. kör: Vettel támadja Bottast, de nincs helycsere

Érdekes csatát vív Sebastian Vettel és Valtteri Bottas: a Mercedes pilótája nem nagyon védekezett, nem zárta le a belső ívet, hagyott helyet Vettelnek, de a Ferrari így sem volt elég gyors, hogy elmenjen mellette.

Visszakapcsolták a DRS-t, ez változtathat a helyzeten.

GPHírek
14:45

18. kör: Visszakapcsolták a DRS-t, Bottas rögtön előzött

A Mercedes pilótája szinte azonnal faképnél hagyta renault-s ellenfelét és átvette az átmeneti 4. helyet, Vettel nem tudott előzni, és Albon is utolérte őt, majd Hülkenberg kerékcseréje révén ők is elindulhattak Bottas után.

GPHírek
14:48

20. kör: Hamilton a Safety Car megjelenésétől tart

A brit pilóta azt mondta, aggódik, hogy mi történik, ha bejön a Safety Car, neki pedig kemény gumikkal kell majd újra felvennie a tempót. Mérnöke azt mondta, ez nem gond, mert mindenki ugyanabban a cipőben jár majd vagy rosszabb helyzetben lesz, mint ő.

GPHírek
14:50

21. kör: Gond van Vettel motorjával?

Mérnöke arra kérte a német pilótát, hogy változtasson a beállításokon. Vettel visszakérdezett, mérnöke viszont csak annyit mondott, hogy erre szükség van. Lehetséges, hogy spórolni kell az erőforrással, ami Monza óta üzemel az autóban.

GPHírek
14:53

23. kör: Kezdenek kopni a gumik Verstappen autóján

Féltávhoz közelít az élmezőny a közepes keverékű gumikkal, Verstappen szerint kezd nehéz lenni a haladás a hátsó abroncsaival. Leclerc 3,2 másodpercre megközelítette őt. 

Vettel szintén 3 másodpercre megy Bottas mögött sokkal újabb, kemény keverékű abroncsokkal.

GPHírek
14:55

24. kör: Giovinazzi és Kubica ütközött

A 15. helyért csatázik Kubica és Giovinazzi, össze is ütköztek, a sportfelügyelők vizsgálják az esetet. Ennél érdekesebb, hogy egyelőre nem kell takarítani a pályát a törmelék miatt, ami Hamiltonnak és főleg Verstappennek igen rossz hír.

GPHírek
14:57

25. kör: Bottasnak azt mondták, célkeresztbe vették Leclerc-t

A Sky Sports szerint azt mondták Bottasnak, hogy a verseny végén a 3. helyezett Leclerc-t is támadhatják majd, ez valószínűleg azt jelenti, hogy a Ferraritól két bokszkiállásra számítanak. 

GPHírek
14:58

25. kör: Verstappen és Kubica megint egyszerre cserélt kereket

A holland pilóta szerencséje, hogy Kubica a pályán most jóval előrébb járt, mint ő, így nem ismétlődtek meg a szoros interlagosi pillanatok a bokszkiállás után. Verstappen kemény gumikra váltott, a 3. helyre jött vissza Leclerc mögé.

GPHírek
15:00

26. kör: Hamilton is a bokszban járt, már csak Bottasra várunk

Mindössze 3,2 másodperc alatt végeztek Hamilton kerékcseréjével, de ez simán belefér, a Mercedes pilótája így is 6 másodperccel vezet a jóval kopottabb gumikat használó Leclerc előtt. Verstappen a motorjára panaszkodik, szerinte valami nincs rendben, új üzemmódot javasoltak neki. 

GPHírek
15:01

28. kör: Nyugtatják Verstappent, nem büntetik Kubicáékat

Nyugalomra inti mérnöke Verstappent, aki nem érti, hogy hirtelen miért nem működik jól az erőforrása (túl erős motorféket érez). A sportfelügyelők közben úgy döntöttek, nem büntetik Kubicát és Giovinazzit az ütközés miatt.

GPHírek
15:04

28. kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör, simán otthagyja Leclerc-t

A Mercedes pilótája 1:41.070-nel új leggyorsabb kört futott, 9,6 másodperccel vezet Leclerc előtt. Verstappen továbbra is panaszkodik az autójára, de 2,8 másodpercre csökkentette a lemaradását Leclerc mögött.

GPHírek
15:05

29. kör: Bottas kereket cserél, visszaér Pérez elé

A finn pilóta is kemény keverékű gumikat kap, gyorsan végeztek a cserével, így visszaér Pérez elé. Vettelt és Albont is utolérheti még a maradék 25 kör alatt.

GPHírek
15:07

31. kör: Annyira rossz Verstappen autója, hogy támadja Leclerc-t

A Red Bull pilótája közben "segítséget" kér mérnökétől, hogy mit kezdjen a motorjával, de egyelőre nem kap választ.

GPHírek
15:10

32. kör: Verstappen megelőzte Leclerc-t, körrekord Bottastól

Leclerc és Verstappen is DRS-sel ment a hátsó egyenesben, de a holland pilóta befért a Ferrari mellé. Leclerc megpróbált visszatámadni, de Verstappen résen volt, és megtartotta a 2. helyet. Bottas közben új pályacsúccsal a leggyorsabb, 1:40.953-at futott.

GPHírek
15:11

33. kör: "Nem tudunk mit csinálni, de elég gyors vagy"

Verstappen továbbra is siránkozik a rádión az autója miatt, de mérnöke közölte vele, hogy nem tudnak mit kezdeni vele, ám így is elég gyorsnak tartják őt. Leclerc közben azt javasolja, hogy álljanak át a "C" tervre.

GPHírek
15:14

35. kör: Bottas nagy léptekkel megy Vettel és Albon után

A Mercedes pilótája 5,5 másodpercre van a 4. helyezett Vetteltől és 3,7-re Albontól, Vettel morgott is nemrég, amikor a lekörözött Kubica mögé ért, mert a Williams pilótája több kanyaron keresztül haladt előtte.

GPHírek
15:17

37. kör: Mire vár a Ferrari?

Leclerc a 2. hely elvesztése után javasolta a "C" tervet, ami valószínűleg az egyetlen lágy gumiszett felrakását jelenti, erre még előnye is van, mert 22 másodperccel megy Vettel előtt. Valamiért mégsem lépik meg ezt a nyilvánvalónak tűnő húzást.

GPHírek
15:20

38. kör: Vettel bokszkiálláson gondolkodik

Pérez közben ki is ment kerékcserére, ő viszont ma először járt a bokszban. Kemény gumikat kapott 16 körre, a 12. helyre jött vissza, de lőtávolban van a közvetlen ellenfeleihez képest.

GPHírek
15:21

38. kör: Újabb dupla kerékcsere a Ferrarinál

Leclerc lágy gumikat kapott, ezzel bebiztosítja a 3. helyét Albonnal és Bottasszal szemben (ha esetleg nem zárják ki), Vettel közepeseket kapott (nem volt neki lágyból új), a 6. helyre jött fel. Bottas megelőzte Albont.

GPHírek
15:25

40. kör: Most eléggé leosztottak a lapok az élmezőnyben

Hamilton rajt-cél győzelem felé halad, 14 másodperc az előnye, Verstappen 28 mp-cel megy Leclerc előtt. Bottas 5,2-re van a Ferraritól, de Leclerc új gumikat használ, Albon 3,2-re van a Mercedestől, de körönként 1 másodpercet kap. Norris feljött a 6. helyre Vettel mögé, miután Kvjat kiállt a bokszba, a további sorrend Hülkenberg, Sainz, Pérez.

GPHírek
15:27

42. kör: Sainz újra kereket cserél

A spanyol pilóta javasolta a bokszkiállást, mert úgy érezte, hogy nem fog eljutni a verseny végéig a kemény gumikkal, amiket használt. Korábban elfékezte magát, ezért felborult a boksztaktikája. A 14. helyre esett vissza.

GPHírek
15:28

43. kör: A Mercedes nem biztos, hogy kibírják Leclerc gumijai

Bottasnak másik motor-üzemmódot javasoltak, és mérnöke azt mondta, még nincs vége a versenynek, mert visszaeshet a többiek tempója a végére. Ez optimistának tűnik, főleg, hogy Bottas most 1,3 másodpercet kap körönként. 

GPHírek
15:30

44. kör: Érdekesek a taktikák a "B ligában"

Kvjat és Sainz után Ricciardo is kereket cserélt, a 7. helyezett Norris azonban marad egykiállásos taktikán. Itt még lehet csata a verseny végén.

Hamilton közben unatkozhat, mert abszolút leggyorsabb volt az 1-es szektorban.

GPHírek
15:33

46. kör: Pérez bátor előzéssel megy Norris után

A mexikói pilóta a többieknél sokkal később állt ki az egyetlen kerékcseréjére, szép manőverrel beszúrt Hülkenberg mellé és átvette tőle a 8. helyet. 2,3 másodperc a hátránya Norris mögött, a gumielőnyének köszönhetően elkaphatja a McLarent is.

GPHírek
15:35

47. kör: Kvjat is bevetődött Hülkenberg mellé

Az orosz pilóta is szépen kifékezte a búcsúzó Hülkenberget, de a német pilóta még 9,6 másodperces előnnyel őrzi az utolsó pontszerző helyet. Stroll kiesett műszaki hiba miatt.

GPHírek
15:38

49. kör: Leclerc kizárása dönthet Sainz javára

Gasly és Sainz egyelőre pontegyenlőséggel harcol az egyéni világbajnokság 6. helyéért. Ha így marad, Gasly végez előrébb, mert 2. lett Brazíliában, Sainz pedig csak a 3. helyen ért célba, ha viszont kizárják Leclerc-t, Sainz megörökli a 10. helyet, és ezzel 1 pontot, ami már felé billenti a mérleg nyelvét.

GPHírek
15:41

51. kör: Bottas megindult Leclerc után

A finn pilótával mindent feltekertettek a Mercedesen, 6 másodpercről szinte rögtön 4,8-ra csökkent a különbség. Pérez közben támadja Norrist a 7. helyért.

GPHírek
15:42

52. kör: 2 körrel a vége előtt érheti utol Bottas Leclerc-t

Mérnöke szólt Leclerc-nek, hogy 4,4 másodperc a különbség (már csak 4), és arra számít, hogy ezzel a tempóval 2 körrel a leintés előtt éri utol a Mercedes a Ferrarit. 

GPHírek
15:46

53. kör: Vettel megelőzte Albont, Hamilton pályacsúcsot futott

A Ferrari versenyzője átvette az 5. helyet a Red Bull pilótájától, közben Hamilton új pályacsúcsot futott 1:39.283-mal. Vettel panaszkodott, hogy Albon nekiment volna, ha nem vigyáz vele.

GPHírek
15:48

55. kör: Hamilton tökéletes győzelemmel zárta a szezont

A hatszoros világbajnok idei 11. győzelmét aratta, új rekordot állított az adott szezon során megszerzett pontok terén. Hamilton a pole-ból végig vezetve, a leggyorsabb kört futva nyert. 

Verstappen szép előzéssel, a motorgondok ellenére is 2. helyezett lett, Leclerc bejött a 3. helyen Bottas előtt, de technikai szabálytalanság miatt a sportfelügyelők vizsgálni fogják a verseny után. Viszontagságos verseny után Vettel az 5. helyen ért célba Albon előtt. 

Az utolsó körben Pérez átvette a 7. helyet Norristól, Kvjat a 8. lett, Sainz pedig szintén a verseny végén megelőzte Hülkenberget, 1 pontjával letaszította a rajtnál balesetbe keveredő Gasly-t az egyéni pontverseny 6. helyéről. 

Ezzel most megköszönjük a mai és az egész szezon során tartó figyelmüket, további összefoglalóval és hírekkel folytatjuk! 

Még több bejegyzés