Társoldalunk:

Verstappen nyerte a drámai csavarokban gazdag Brazil Nagydíjat

2019.11.17., 17:50
rendezés

Előbb a gumik tartósságának hiánya, aztán Bottas motorhibája tette fordulatossá az interlagosi futamot, a csattanó pedig az volt, hogy a Ferrarik egymással ütköztek, Hamilton meg Albonnal. A világbajnok büntetést kapott, új dobogósokat avat a Forma-1.

Szenzációs versennyé alakult a Brazil Nagydíj, amelynek különböző pontjain több pilóta is nyeregben érezhette magát az eltérő haditervek által, de végül az élről induló Max Verstappen nyerte meg, miközben az élmezőny maradék tagjai szinte teljes egészében kigolyózták magukat a dobogóért folyó küzdelemből.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Carl De Souza

Szó szerint, a Ferrarik ugyanis kiestek egy gyakran csak ártatlan kimenetelű nagyságú koccanástól, Lewis Hamilton pedig kiforgatta Alexander Albont, amikor a 2. helyért csatáztak, és utólag időbüntetést kapott, így még a bronzérmet sem tarthatta meg.

Nem voltak tartósak a gumik

A rajtnál Verstappen megőrizte a vezetést, Sebastian Vettelt lehagyta Hamilton. A hármas nem bonyolódott csatába az első kerékcserékig, onnantól viszont eléggé szerteágaztak a stratégiák, amit a Mercedes indított el a 20. körben: Hamiltonnak ismét egy lágy gumiszettet adtak, ebből kiderült, hogy két kiállást terveznek.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Nelson Almeida

A Red Bull azonnal reagált ugyanilyen módon, s bár Verstappen csak a brit mögé tért vissza a pályára, a picit frissebb abroncsokon visszaelőzte a célegyenes végén. Ebben a segítségére volt Charles Leclerc is, aki kint maradt és kicsit feltartotta a Mercedest.

Vele, ahogy csapattársával is, alapból valószínűleg egyetlen bokszkiállást tervezett a Ferrari, csakhogy a felmelegedő időt nem viselték jól a gumik, ezért Vettel és Leclerc később szintén többször járt a szerelőknél.

Vettel helyzete jónak tűnt, miután a közepes keverékre váltott, Verstappen és Hamilton ugyanis nem szakadt el tőle a legpuhább, éppen ezért legsérülékenyebb típuson, így ahogy várható volt, az élre állt a riválisok második kiállását követően.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Robert Cianflone

Ekkor természetesen fordult a kocka, Verstappenék kerültek előnybe, a holland a 43. körben még 7 másodperces hátrányát rohamtempóban felfalta, és csak azért nem előzéssel foglalta el újra az 1. helyet, mert a németet kihívták a bokszba. Ezzel a 3. helyre esett vissza, miközben mögötte Albon, Valtteri Bottas és Leclerc között szintén fordulatos csata zajlott.

Az új motor miatt rajtbüntetést kapó Leclerc néhány kör alatt felzárkózott a saját kategóriájához, Bottashoz hasonlóan a kemény keveréket kapta meg első kerékcseréjekor, de ez a típus sem vált be. A Ferrari és a Mercedes fiatalabb pilótája egymásra talált a pályán Albont üldözve, ám a hajszában túlmelegedett Bottas motorja (52. kör), ami hatalmas tűzijátékot robbantott ki a táv utolsó szakaszára.

Óriási kavarodás

Noha látszólag biztonságos helyen parkolt le a finn, a versenyirányítás szerint Safety Car-ra volt szükség. Ekkor Verstappen vezetett Hamilton, Vettel, Leclerc és Albon előtt, és a Mercedes arra utasította talpon maradt pilótáját, hogy a bokszutcához érve Verstappenhez képest ellentétesen cselekedjen. A Red Bull olcsón, mindössze egy pozíció feladásával friss gumit rakott fel, a Ferrari ugyanígy tett Leclerc-rel.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Douglas Magno

Az újraindítás izgalmas végjátékot ígért, nem is kellett csalódni. Hamilton képtelen volt kivédeni a frissebb és jobban tapadó gumin fenyegető Verstappen támadását, a holland gyorsan eldöntötte az ügyet. "Lewis nagyon gyors volt ma, úgyhogy folymatosan nyomnom kellett, nagyon jól kellett taktikáznunk. Amikor másodjára megelőztem az volt az egyetlen lövésem. A végsebességünk az egész hétvégén jó volt, örülök, hogy sikerült megelőznöm" – mondta.

Eközben Albon a 3. helybe kapaszkodott a Ferrarik ellen, és végül nem miattuk bukta el azt – a piros autók ugyanis koccantak a 65. körben, Leclerc és Vettel olyan szerencsétlenül ért egymáshoz, hogy mindketten defektet kaptak és kiestek. "Tudtam, hogy Seb újra próbálkozni fog [az előzéssel], amit meg is tett."A külső ívet választotta, de hagytam neki egy kis helyet, meg is előzött – magyarázta Leclerc. – Az egyenes vége felé megpróbált befelé szorítani, nagyon közel mentünk egymáshoz. Minden villámgyorsan történt."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Douglas Magno

A drámák itt nem értek véget, az utolsó csattanó hátra volt. Szó szerint: az újabb biztonsági autós fázis miatt ezúttal a Mercedes hívta ki a depóba Hamiltont, aki a 4. helyre csúszott, de akár nyerhetett is volna a gumielőnnyel. Csakhogy miután megelőzte Pierre Gasly Toro Rossóját 2 körrel a leintés előtt, nekiment Albonnak a kanyargós szektorban.

Őszintén elnézést kérek Albontól, teljes mértékben az én hibám volt

– ismerte el. – Az ajtó valamennyire nyitva volt, de a végén bezárult."

A Red Bull kiforgatott pilótája nem szerzett pontott, és Hamilton is csak néhányat, mert hiába futott be harmadikként, centikkel lemaradva Gaslytól a célvonalnál, 5 másodperces időbüntetést kapott, ami a 7. helyre vetette vissza.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A Forma-1 így papíron két új dobogóst avatott, a középmezőnyt egész nap vezető Gasly mellett az utolsó helyről rajtoló Carlos Sainz is az első háromban végzett. Az Alfa Romeo megszakította a négy versenyen át tartó pont nélküli sorozatát és rengeteget gyűjtött.

A Haas a jó kezdés ellenére megint kimaradt az osztásból: egy ideig Romain Grosjean és Kevin Magnussen egyaránt a top 10-ben ment, de a francia a kerékcserékkel sokat vesztett, a dánt pedig kiforgatta Daniel Ricciardo, amikor sikertelenül próbált bebújni mellé a második egyenes végén. 

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
17:49

Húsz perc, és elrajtol a Brazil Nagydíj!

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Brazil Nagydíj élő közvetítésében, 20 perc van az idei szezon utolsó előtti futamának rajtjáig. Az élről – pályafutása során másodszor – Max Verstappen rajtol, ezzel a körrel:

GPHírek
17:49

Vettel a századik versenyére készül a Ferrarinál

Verstappen mellől, a második rajtkockából várhatja a piros lámpák kialvását Sebastian Vettel, akinek ez a századik versenye a Scuderia Ferrarinál. A négyszeres világbajnok a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon debütált a vörösök színeiben, azóta kétszer lett második, egyszer harmadik, egyszer pedig negyedik a pontversenyben.

GPHírek
17:50

Bruno Senna már lázba hozta a közönséget

Ayrton Senna unokaöcsse megtett pár kört a futam előtt nagybátyja első világbajnok autójával, a világverő McLaren MP4/4-gyel, a közönség pedig tombolva fogadta az ismerős színeket.

GPHírek
18:01

Izgalmakat hozhat a felmelegedett idő

Jóval melegebb a levegő, és ami ennél fontosabb, az aszfalt hőmérséklete, mint a hétvége során bármikor, és mivel a csapatok a pénteki második szabadedzésen futott hosszú etapokkal készültek a versenyre, kissé a sötétben fognak tapogatózni. James Allison, a Mercedes technikai igazgatója szerint az fog örülni, akinek az autója a legjobban reagál a melegebb körülményekre, valamint aki a legjobban tudja majd megjósolni a gumitaktikát menet közben, az abroncsok kopását figyelve.

GPHírek
18:05

Dani Alves is a helyszínről követi az eseményeket

 Az FC Barcelona, a Juventus és a Paris Saint Germain korábbi jobbhátvédje jelenleg a Sao Paulo FC-ben rúgja a bőrt, így még csak messzire sem kellett mennie. Lando Norris pózolt vele a rajt előtti órákban.

GPHírek
18:06

A Pirelli az egykiállást javasolja

A legjobb taktikának azt tartják, ha valaki lággyal kezd, majd keményre váltva elmegy a verseny végéig. Utána jön a hosszabbra nyújtott első etap szintén lággyal, majd közepessel a végéig. Ezzel majdnem egyformán gyorsa a két kiállás lágy-lágy-közepes elosztásban, a leglassabb szóba jöhető változat pedig a közepes-kemény változat. Charles Leclerc közepessel rajtol a mezőny közepéről, ezek szerint eleve hátrányban van?

GPHírek
18:08

Sainznál mindent kicseréltek

Tegnap az időmérőn motorhiba miatt az utolsó helyen végző Carlos Sainz így is, úgy is az utolsó helyről rajtolt volna, a McLaren így kihasználta az alkalmat, és minden erőforráselemből újat szerelt az autójába, amelyek megegyeznek az addig használt specifikációval. Új fejlesztéseket tehát nem próbál ki a spanyol, akinek még az utolsó percekben is ügyködtek az autóján a rajtrácson.

GPHírek
18:09

Vettel autóján is dolgoztak a rajtrácson

Egy kisebb toldást tettek be a fejtámaszának belső oldalára. A brazíliai aszfaltcsík az óramutató járásával ellentétes irányú, ezért a szokottnál jobban megterheli a versenyzők nyakát. Vettelnél azt igyekezett ezzel segíteni a csapat, hogy ne készüljön ki a nyakizma a 71 kör végére.

GPHírek
18:11

Elindult a felvezető kör

Mindenki eljött a rajtrácsról, az aszfalt jó 15 fokkal melegebb, mint tegnap, a gumiknak tehát döntő szerepe lesz. Többen azt jósolják, hogy Vettelnek csak akkor van esélye, ha már a rajtnál az élre áll, mivel várhatóan a vörösök fogják a legjobban koptatni a gumikat.

GPHírek
18:14

Rajt: Verstappen maradt az élen, Hamilton előzött

Mér az első kanyarban lenyomta Vettelt a hatszoros világbajnok, Bottas és Albon jön a negyedik-ötödik helyen.

GPHírek
18:15

1. kör: Leclerc 3 helyet javított

Nagy csatát vívott a célegyenesre fordulva Norrisszal, akit végül megelőzött, így már a 11. pozíciót foglalja el. Verstappen 1,6 másodperccel vezet Hamilton előtt.

GPHírek
18:16

2. kör: Verstappen szárnyal

3 tizeddel ment gyorsabb kört Hamiltonnál, 1 másodperccel Vettelnél. Leclerc közben már a tizedik.

GPHírek
18:17

3. kör: Leclerc folymatosan tör előre

A kör végén Magnussent előzte a célegyenesben a 9. helyért, miközben Verstappen előnye 2 másodperc, Hamiltont 1,2 másodpercre követi Vettel az elején.

GPHírek
18:18

4. kör: Sainz is szép munkát végez az utolsó helyről

Felzárkózása nem olyan gyors, mint Leclerc-é, de már ő is 5 helyet javított, noha a mezőny végével kicsit könnyebb dolga volt. Leclerc közben Grosjeant is lelépte, és már a 8. helyen van.

GPHírek
18:19

5. kör: Verstappen egyre jobban elhúz

Már 2,5 másodperces az előnye a Mercedes előtt, miközben az első ötös elkezdett ellógni a hatodik helyet megtartó Gaslytól. Az első tízben csak Leclerc van közepes gumin, a többiek lágyakat használnak.

GPHírek
18:21

6. kör: Leclerc Räikkönent is megelőzte

A 7. körre fordulva vitorlázott el a célegyenesben a 2007-es világbajnok mellett, aki nem tanusított nagy ellenállást. Verstappen előnye kicsit csökkent, 2,2 másodperc.

GPHírek
18:22

7. kör: Norris jeladója rakoncátlankodik

Kisebb pánik alakult ki a McLarennél emiatt, az autó működését ez azonban nem érinti a jelek szerint. Közben Sainz felzárkózása megakadt, a 15. helyre van beszorulva Ricciardo mögé.

GPHírek
18:23

8. kör: Ricciardo összeakadt Magnussennel

Rohamosan esett hátra a dán, Ricciardo a 13. helyért előzte a második egyenes végi balosban, Magnussen azonban ráhúzta az ajtót. Ricciardo első szárny cserére érkezik a bokszba.

GPHírek
18:24

9. kör: Magnussen leidiótázta Ricciardót

Megkövetjük magunkat, a visszajátszás alapján a dán hagyott elég helyet a Renault-nak, ezt a rádióüzenetéből ítélve ő is így gondolta. Közben Leclerc Gaslyt is megelőzte a célegyenesben a 10. körre fordulva, ezzel feljött a 6. helyre.

GPHírek
18:26

10. kör: Beállt Verstappen előnye

Kérdés, hogy direkt nem nyomja-e jobban (vélhetően igen), vagy nem tud gyorsabban menni. Úgy tűnik, kivárásra játszik az élmezőny, Hamilton 2,2-re van a hollandtól, őt ugyanennyire követi Vettel.

GPHírek
18:27

11. kör: Ricciardo két kiálláson van

Lágy gumit kapott a kényszerű cseréke után, miközbe a verseny előtt úgy tűnt, ő lehet az egyik, aki megpróbálhatja az egy cserét. Noha papíron nem kéne többször kijönnie, a lágyakon aligha fogja tudni befejezni a versenyt.

GPHírek
18:28

12. kör: Verstappennek vibrál a gumija

A bal első egy kicsit vibrál, de különben rendben vannak a gumik, jelentetet a rádión mérnöke kérdésére. Előnye továbbra is 2,2 másodperc Hamilton előtt.

GPHírek
18:29

13. kör: Vizsgálják Ricciardóék ütközését

A két kis jel ott van mindkét pilóta neve mellett, ránézésre vagy versenybalesetnek minősítik az esetet, vagy Ricciardo kaphat büntetést. 

GPHírek
18:30

14. kör: Vettel még az A terven van

Azt mondta neki a mérnöke, hogy „A terv plusz kettő”, ami vélhetően azt jelenti, hogy az eredetileg tervezetthez képest két körrel tovább fog kint maradni.

GPHírek
18:32

15. kör: Megbüntették Ricciardót

5 másodperces időbüntetést kapott baleset okozásáért, amit vagy a következő kerékcseréénél kell letöltenie, vagy ha az nem lesz (lesz), akkor a verseny végén hozzáadják az idejéhez.

GPHírek
18:33

16. kör: Vettel kezd leszakadni

Már 4 másodperc fölötti a hátránya Hamilton mögött, őt pedig 5 másodperccel követi Bottas. Leclerc lopózik közelebb Albonhoz a hatodik helyen, már csak 2,3 másodpercre van tőle.

GPHírek
18:35

17. kör: Verstappen gumijai kopottabbak lehetnek

Legalábbis a sokat bírált gumigarfika szerint, az ugyanis azt mutatja, hogy 50%-osak az abroncsai, míg Hamiltonnak 80 körüliek. Azért ezt az infót fenntartásokkal kell kezelni.

GPHírek
18:36

18. kör: Hamilton továbbra is tapad

Még mindig 2,2 másodpercre követi a Red Bullt, miközben Vettel hátránya már 4,8 másodperc Hamiltonnal szemben.

GPHírek
18:37

19. kör: Verstappen elkezdett kicsit aggódni

Azt mondta, azon gondolkozik, vajon meddig bírják a gumik. Ez akár egy szofisztikáltabb megfogalmazása is lehet annak, hogy nem ártana lassan kereket cserélni. Hamilton 2 másodpercen belülre osont, ez is jele lehet annak, hogy kopnak a Red Bull gumijai.

GPHírek
18:38

20. kör: Hamilton a bokszban

1,7 másodpercre volt Verstappentől, amikor kiállt, majd lágy gumikat kapott, Hamilton tehát 2 kerékcserén van. „Ne szalasszuk el a lehetőséget” – szólt be a csapatnak a kiállása előtt, majd Leclerc mögé jött vissza a hatodik helyre. Nézzük, sikerül-e az elévágás!

GPHírek
18:40

21. kör: Verstappen is kiállt, Hamilton mögé jött vissza

Ő is lágyakat kapott, majd maga elé az egyik Williamset is. Vélhetően nem ezen múlt, de Hamilton mögé jött vissza, virtuálisan tehát elbukta a vezetést.

GPHírek
18:41

22. kör: Verstappen visszaelőzte Hamiltont!

Hamilton a kanyargós középső szektorban elment Leclerc mellett, de Verstappen is egyből követte, majd a célegyenesben DRS-sel bevetődött a Mercedes mellé. Szép manőver volt.

GPHírek
18:43

23. kör: Hamilton megelőzt Albont

Verstappent természetesen nem tartotta fel csapattársa, Hamiltonnak azonban kívülről kellett megelőznie a thai-brit pilótát a célegyenes végén. 

GPHírek
18:44

24. kör: Albon is kiállt kereket cseréni

Ő már közepes gumit kapott, úgyhogy akár az egykiállást is megpróbálhatja. Közben bejátszottak egy igencsak ingerült rádióüzenetet korábbról Hamilton részéről, aki azt kifogálsolta, hogy nem figylemeztették Verstappen támadása előtt, hogy nincs feltöltve az akkumulátora.

GPHírek
18:45

25. kör: Vettel is kiállt, más taktikán van

Közepes gumit kapott, úgyhogy ő is egykiállással próbálkozhat. Az ötödik helyre jött vissza 6 másodperccel Leclerc, 13 másodperccel Hamilton mögé.

GPHírek
18:46

26. kör: Bottas is megejtette a kerékcserét, Verstappen vezet

Már ott volt a váltóján a holland, amikor a finn behúzott a bokszba, hogy kemény gumikat kapjon, amivel szinte biztosan el fog menni a végéig, míg Albonnál és Vettelnél ez kérdéses. Bottas az 5. helyre jött vissza, 7,5 másodperccel Vettel mögé.

GPHírek
18:47

27. kör: Hamilton még tapad Verstappenre

1,8 másodpercre van, a legutóbbi köre kerek 1 tizeddel volt lassabb Verstappennél. Ami aggodalomra adhat okot a Mercedesnél, hogy Hamilton azt jelenti, nem tudja tartani a lépést a Red Bull-lal.

GPHírek
18:48

28. kör: Vettel begyújtotta a rakétákat

Megelőzte Leclerc-t, majd 1:12.259-cel megfutotta a leggyorsabb kört, jelelnleg 11 másodpercre van Hamiltontól.

GPHírek
18:49

29. kör: Hamilton szerint rossz takikán van

Azt mondta, hogy szerinte rossz gumit adtak neki, a közepeset kellett volna, amit Vettel és Albon is feltett. Leclerc-t közben a C tervre állították, majd kijött a bokszba kemény gumiért, így ő is biztosan egy cserével megy.

GPHírek
18:51

30. kör: Hamilton újabb tizedeket kap

Egészen pontosan négyet, így már 2,5 másodperc a hátránya Verstappen mögött. Közben azt jelentette, hogy elkezdett felerősödni a szél, ami jelenleg 2,8 km/h-val fúj.

GPHírek
18:52

31. kör: Hamilton egyéni legjobbat ment, de ez sem elég

1:12.791-nél állította meg a stopper, Verstappen azonban 2 tizeddel így is gyorsabb volt, de nemcsak ő, hanem Vettel is, aki jelenleg 9,7 másodperccel követi Hamiltont. Nagyjából 22 másodpercet vesz igénybe itt egy bokszkiállás.

GPHírek
18:54

32. kör: Fél másodperccel nőtt Verstappen előnye

3 másodperc fölé nőtt a különbség a holland javára, miközben Vettel 7 tizedet hozott Hamiltonon. Leclerc egyébként a 6. helyre jött vissza a kerékcsere után, 13 másodpercre van lemaradva Albontól.

GPHírek
18:54

33. kör: Hamilton továbbra is a szelet emlegeti

„Sokkal szelesebb, nem?” – kérdezte, a mérnöke azonban nem lát nagy változást.

GPHírek
18:55

34. kör: Vettel már a B terven van

A kerékcseréje előtt még az A tervet tartották, mostanra B-re változtattak. Riccardo Adami azt is közölte vele, hogy Hamilton szenved a lágyakon (ezúttal 3 tizedet kapott a Ferraritól, másfelet Verstappentől).

GPHírek
18:57

35. kör: Hamilton hátránya megint nőtt

3,3 másodperc most Verstappen mögött, miközben Vettel-lel közölték, hogy gyorsabb, mint az élen haladók, és nagyon jó tempót megy.

GPHírek
18:58

36. kör: Életjelet adott magáról a Mercedes

Egyéni legjobb körrel, 1:12.5-tel jelentkezett Hamilton, és hosszú idő óta gyorsabb volt Verstappennél és Vettelnél is, előbbinél 3, utóbbinál 4 tizeddel.

GPHírek
18:59

37. kör: Egy csata zajlik jelenleg, a 13. helyért

Kvjat szorongatja DRS-távolságon belül lágy gumin a keményeken haladó Norrist, hamarosan előzésre kerülhet sor.

GPHírek
19:01

38. kör: Fogynak Vettel gumijai

Vettelnek azt mondta a mérnöke, hogy a vártnál kisebb a gumikopás, ő azonban óvatos, mivel a hátsó abroncsai kicsit kezdnek visszaesni.

GPHírek
19:02

39. kör: Bottas is szenved a széllel

Össze-vissza változik az autójának az egyensúlya a kavargó szél miatt, ezért kért egy kis segítséget a csapattól, azt várja, hogy többször jelentsék neki a szélirányt.

GPHírek
19:03

40. kör: Verstappen is panaszkodik a szélre

Megnyugtatták, hogy mindkét Mercedes ugyanezt jelentette. Vajon ki hibázik bele először a szemre gumikímélős kocsikázásba?

GPHírek
19:04

41. kör: Hamilton nem elégedett

Halottaka gumik szerinte, habár azért tartja 3 másodperc körüli hátrányát. Közben a Mercede szerelői készülődnek.

GPHírek
19:05

42. kör: Bottas a bokszban járt, nincs egykiállás

Ez váratlan volt, a 41. kör végén stratégiát váltott a Mercedes, közepest adott Bottasnak, amivel egy kis segítséget nyújthatnak Hamiltonnak arról, hogy érdemes-e neki is váltania.

GPHírek
19:07

43. kör: Hamilton nem érti, mire várnak

Azt mondta, ennél közelebb nem tud kerülni Verstappenhez, úgyhogy a kör végén ki is hívták kereket cserélni. Közepes gumit kapott, és a harmadik helyre jött vissza, 12 másodperccel Vettel, 3,5 másodperccel Albon elé.

GPHírek
19:08

44. kör: Verstappen reagált Hamilton kerékcseréjére

Nem várt a Red Bull, egyből felpakolta Verstappennek a közepes abroncsokat, amivel a holland simán visszajött Hamilton elé, aki az egyik Haas mögé szorult be.

GPHírek
19:09

45. kör: Vettel 7 másodperccel vezet

Verstappen és Hamilton kerékcseréjével a négyszeres világbajnok állt az élre, kérdés, hogy megpróbál-e elmenni a végéig, vagy a végén megy egy rövid sprintet. Az előnye mindenesetre rohamosan elkezdett fogyni Verstappennel szemben.

GPHírek
19:10

46. kör: Bottas-Leclerc csata az ötödik helyért

A kör elején Bottas megpróbált bevetődni a monacói mellé a célegyenes végén, de Leclerc zárta az ívet, majd egy körrel később ugyanazt kísérelte meg, de ekkor sem járt sikerrel.

GPHírek
19:11

47. kör: Vettel előnye rohamosan fogy

Már csak 3.5 másodperccel vezet Verstappen előtt, a Red Bull hamarosan meg fogja előzni. Hamilton 1,9 másodperccel van lemaradva a hollandtól, így ha Vettel kicsit fel tudja tartani Verstappent, akkor lecsaphat.

GPHírek
19:12

48. kör: Bottas hiába próbálkozik

Leclerc váltóján csücsül szinte, de az egyenesben DRS-sel sem tud elmenni a Ferrari mellett. Verstappen 2 másodpercre Vetteltől.

GPHírek
19:13

49. kör: Leclerc nagyon keményen védekezik

Az utolsó pillanatban húzódott be a célegyenes végi féktávon a támadó Bottas elé, aki fékezett is egy füstölőset. Az ötödik hely a tét, de mintha az első lenne.

GPHírek
19:14

49. kör: Vettel kijött a bokszba

Lágy gumikat tettek fel neki, mielőtt Verstappen megelőzte volna a pályán. Albon mögé és a Leclerc-Bottas duó elé jött vissza a negyedik helyre.

GPHírek
19:15

50. kör: Bottasnak túlmelegszik az autója

Rászóltak, hogy nem túl jó a hűtés a Ferrari mögött, el is emelte kicsit hamarabb az egyenes végén a gázt. Közben Albon kijött a harmadik helyről lágy gumiért és a hatodik helyre tért vissza.

GPHírek
19:17

51. kör: Hamilton támadást indít Verstappen ellen?

3 tizeddel ment jobbat Verstapppennél, csak 1,2 másodpercre van a Red Bulltól, ami majdnem DRS-távolság. Bottas motorja közben kisebb füstöt pöfögtetett ki.

GPHírek
19:18

52. kör: Bottas alatt megállt a Mercedes

Nem volt véletlen a füst, a célegyenes utáni Senna S-ben kilehelte a lelkét a W10-es. Nincs VSC, Bottas jó helyre parkolt.

GPHírek
19:18

53. kör: Hamilton nagyon közel van

1,1 másodperc csak a hátránya, miközben Verstappen arra panaszkodik, hogy Hamilton nem lassított le eléggé a sárga zászlónál. Bagoly mondja verébnek.

GPHírek
19:19

54. kör: Beküldték a biztonsági autót

Úgy látszik, mégsem parkolt olyan jó helyre Bottas, pályán a Safety Car. Ez izgalmassá teheti a hátralevő köröket.

GPHírek
19:21

54. kör: Verstappen a bokszban, Hamilton kint maradt

Ez gyakorlatilag egy ingyen kerékcsere volt a hollandnak, aki lágy gumira váltott közepesről, miközben Hamilton kint maradt sárga Pirellin, ezzel átvéve a vezetést. Leclerc is kijött az ötödik helyről.

GPHírek
19:22

55. kör: Verstappen a második helyre jött vissza

Friss lágyakon támadhatja a használt közepeseken levő Hamiltont a rajt után, mögöttük a Hamiltonhoz hasonlóan nem cserélő Vettel van a harmadik helyen. Leclerc-t is érdekes lesz figyelni, friss lágyakon az ötödik helyen halad.

GPHírek
19:24

56. kör: Hamiltonnak most semmi nem tetszik

Arra panaszkodik, hogy nem lesz esélye Verstappen ellen, miközben Bernd Maylanderrel sincs kibékülve, aki szerinte túl lassan vezet a Safety Cart.

GPHírek
19:26

57. kör: Még mindig bent a Safety Car

A lekörözöttek visszavehették a körüket, hogy az újraindításnál ne zavarjanak bele a versenybe. Hamilton küszködik a gumik hőmérskékleten tartásával.

GPHírek
19:28

58. kör: Leclerc majdnem nekiment Albonnak

A második szektorban kicsit megelőzte a Red Bull újoncát, amikor az a fékeit melegítette. Ha nem rántja el a kormányt, a Albon autójának hátuljában kötött volna ki.

GPHírek
19:30

59. kör: Kijött a Safety Car

Hamilton nagyon lemondódan mondta a biztonsági autó távozása előtt mérnökének, hogy nem tudja, hogy fogja maga mögött tartani Verstappent. Nem is tudta, Verstappen rögtön az első kanyarban körbeautózta, miközben Albon feljött a 3. helyre. Hamilton visszatámadott a második egyenesben, de nem tudott előzni.

GPHírek
19:31

60. kör: Leclerc Vettelt szorongatja

Vettel lehet jobban tenné, ha elengedné csapattársát, hátha a friss lágyakon még Albon után tud eredni. Ez Vettelnek szemmel láthatóan nem sikerül azok után, hogy az újonc megelőzte.

GPHírek
19:32

61. kör: Verstappen faképnél hagyta Hamiltont

2 másodperc fölötti már az előnye Hamilton előtt, aki tehetetlen volt a használt közepes gumikon. Közben Vettel visszajött Albonra, a következő körben pedig már DRS-sel támadhatja.

GPHírek
19:34

62. kör: Hamilton 5 tizeddel lassabb Verstappennél

Hacsak valami rendkívüli nem történik, Verstappent ma már senki nem fogja meg. Hamiltont azonban megfoghatja, Albon csak 8 tizedre van tőle, a Red Bullt pedig a két Ferrari követi szorosan.

GPHírek
19:35

63. kör: Verstappen majdnem megelőzte Albont

A célegyenes végén bevetődött mellé kívülről, de amikor észrevette, hogy Albon leszorítani készül, inkább belefékezett, és besorolt a Red Bull mögé. Kemény de fair volt a thai pilóta.

GPHírek
19:36

64. kör: Hamilton lélegzhethez jutott

Az iménti Albon-Vettel csörtével egy kis egérutat nyert, miközben Vettelnek rendeznie kell a sorait, hogy ismét elég közel érjen a Red Bullhoz.

GPHírek
19:38

65. kör: A két Ferrari összeütközött!!

Leclerc megelőzte Vettelt a célegyenes végén, ő azonban a Senna S után egyből viszament mellé, majd miközben kicsit elkezdte terelni a pálya belső oldala felé, bal hátsója hozzáért Leclerc jobb elsőjéhez. A monacói kiesett, Vettel defekttel poroszkál vissza a bokszba. Bejött a Safety Car.

GPHírek
19:40

66. kör: Mindkét Ferrari kiesett

Nem jutott visssza a bokszba Vettel, leparkolta a Ferrarit, így mindkét vörös autó kiesett. Hamilton bejött a bokszba friss lágyakért, amivel visszaesett a 4. helyre, az élen a sorrend: Vettel, Albon, Gasly, Hamilton.

GPHírek
19:43

68. kör: Hamiltont lehet, hogy csapata elütötte a dobogótól?

Lance Stroll közben teleszórta törmelékkel a pályát egy defekttel, jelen állás szerint az is elképzelhető, hogy a 71 körös verseny a Safety Car mögött ér véget, így pedig Hamiltonnak nem lesz lehetősége visszavenni a kerékcserével elbukott helyeket.

GPHírek
19:44

68. kör: Kijött a Safety Car!

Érdekes módon nem várták meg a törmelék eltakarítását, újraindult a futam, Hamilton egyből a célegyenes végén megelőzte Gaslyt, és már Albont támadja nagy erőkkel. Verstappen eközben meglógott az élen.

GPHírek
19:45

70. kör: Hamilton kiütötte Albont!

Türelmetlen volt a hatszoros világbajnok és a hajtűben belement Albonba, akinek ez lehetett volna az első F1-es dobogója. Hamilton első szárnya sérült, Gasly is megelőzte.

GPHírek
19:48

71. kör: Verstappen megnyerte a Brazil Nagydíjat

A végén Hamilton még megpróbálta visszaelőzni Gaslyt, de nem tudta, így a francia lett a második, pályafutása első F1-es dobogóját ünnepelheti ezzel. A negyedik helyen Carlos Sainz jött be, a további sorrend: Räikkönen, Giovinazzi, Ricciardo, Norris, Pérez, Kvjat. Max Verstappen idei harmadik győzelmét ünnepelheti. Mi most megköszönjük a figyelmet, de ne menjenek messzire, hamarosan jövünk a reakciókkal! A viszontlásásra!

Még több bejegyzés