Hamilton majdnem nekiment Bottasnak, a Ferrarik legyőzték őket

Események

Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Vettel, Ferrari
SAO PAULO, BRAZIL - NOVEMBER 15: Sebastian Vettel of Germany driving the (5) Scuderia Ferrari SF90 on track during practice for the F1 Grand Prix of Brazil at Autodromo Jose Carlos Pace on November 15, 2019 in Sao Paulo, Brazil. (Photo by Robert Cianflone/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A két Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak a Brazil Nagydíj második szabadedzésén Max Verstappen és a két Mercedes előtt, amelyek az időmérő-szimuláció során majdnem összeütköztek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül41 bejegyzés

A nedves pályán megrendezett első szabadedzés után a második tréning nagyrészt száraz pályán zajlott Interlagosban, ami lehetőséget biztosított a csapatoknak, hogy megkezdjék az érdemi felkészülést a vasárnap várhatóan száraz pályán zajló Brazil Nagydíjra. Ezzel a Toro Rosso és részben a Williams nem tudott élni, miután műszaki hibákkal és balesetekkel piros zászlókat okoztak.

Az első tréninget kihagyó Robert Kubica már az első mért köre során összetörte az autóját, majd az edzés második felében mindkét Toro Rossóban elfüstölt a Honda-motor. Pierre Gasly esetében még elég volt egy VSC-fázis, Danyiil Kvjat miatt azonban ismét, ezúttal véglegesen le kellett állítani a körözést.

Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brazil Nagydíj

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alan Permane, Renault, James Allison, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Brazil Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Brazil Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Brazil Nagydíj

Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Brazil Nagydíj

Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Brazil Nagydíj

Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Brazil Nagydíj

Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Brazil Nagydíj

Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Brazil Nagydíj

Forma-1, Paul Monaghan, Red Bull Racing, Tanabe Tojoharu, Honda Racing, Brazil Nagydíj

Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Vettel, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Mercedes, Bottas
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hülkenberg, Renault

Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Sainz, McLaren

Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Grosjean, Haas

Menet közben sem alakultak zavartalanul az események, elsősorban a forgalom okozott problémát a rövid aszfaltcsíkon, de az edzés során ismét esni kezdett az eső, igaz, még intermediate gumikra sem volt szükség. A pilóták néhány percre visszavonultak a garázsokba, utána viszont lágy gumikkal teljesítették az időmérő-szimulációkat. Ez zűrzavarral kezdődött, mivel

Valtteri Bottas az ideális íven poroszkálva elrontotta Lewis Hamilton és Sebastian Vettel első körét is, ráadásul a két Mercedes majdnem össze is ütközött.

Az incidens miatt Vettel csak a második próbálkozásra tudott igazi gyors kört futni, de így is ő érte el a legjobb eredményt, míg Charles Leclerc az első mért körével lett 2. helyezett. Bottas szintén újra próbálkozott, Hamiltonnak pedig további két mért kör kellett, hogy az eleinte bő 4 tizedmásodperces hátrányát 0,2 másodpercre csökkentse.

Kubica balesete

A változékony időjárás és tapadási viszonyok miatt nehéz messzemenő következtetéseket levonni az eredmények alapján, de a pole pozícióért vívott csata ismét háromesélyesnek tűnik a csapatok szintjén, mivel Max Verstappen be tudott furakodni a két Ferrari és a két Mercedes közé, még úgy is, hogy Christian Horner csapatfőnök kénytelen volt megállapítani,

a Ferrarik ismét nagyon gyorsak voltak a pálya padlógázas szakaszán.

Noha a hétvége előtt az FIA újabb technikai direktívát adott ki, ezzel reagálva az ellenfelek aggályaira a Ferrari feltételezett trükkjei kapcsán, Horner szerint a Scuderia autói megint 0,7 másodpercet vertek a többiekre az egyenesben, bár ezt a mért pontokon nem támasztotta alá kiugróan magas csúcssebesség.

Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alan Permane, Renault, James Allison, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Brazil Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Brazil Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Brazil Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Brazil Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Paul Monaghan, Red Bull Racing, Tanabe Tojoharu, Honda Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Vettel, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Mercedes, Bottas
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hülkenberg, Renault
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Sainz, McLaren
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Grosjean, Haas
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alan Permane, Renault, James Allison, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Brazil Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Brazil Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Brazil Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Brazil Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Paul Monaghan, Red Bull Racing, Tanabe Tojoharu, Honda Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Vettel, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Mercedes, Bottas
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hülkenberg, Renault
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Sainz, McLaren
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Grosjean, Haas
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alan Permane, Renault, James Allison, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Brazil Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Brazil Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Brazil Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Brazil Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Brazil Nagydíj
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Paul Monaghan, Red Bull Racing, Tanabe Tojoharu, Honda Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Brazil Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brazil Nagydíj
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Vettel, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Mercedes, Bottas
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hülkenberg, Renault
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Sainz, McLaren
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Grosjean, Haas
Forma-1, Brazil Nagydíj, péntek, Hamilton, Mercedes

Az egykörös tempót látva az élcsapatok valószínűleg ismét használhatják majd a Q2-ben a közepes keverékű gumikat, mivel lágyakon a középmezőny legjobbja, Kevin Magnussen a rövid pályán is 0,9 másodperces hátrányt szedett össze. Igaz, a McLaren valószínűleg jobb eredményre is képes, mivel Carlos Sainz autóját egy adott ponton flexszel kezdték átszabni,

Lando Norris pedig nem tudott jó köröket futni az időmérő-szimuláció során, ezért csak a 18. helyezett lett a két Williams előtt.

A 6-10. helyeken öt különböző csapat pilótái osztoztak, várhatóan nagy csata lesz majd a Q3-ba kerülés érdekében, annál is inkább, mert a 16. helyezett Romain Grosjean is csak 3 tizedmásodpercre volt a top 10-től, bár a rövid aszfaltcsíkon ezt a szokásosnál nehezebb lesz ledolgozni.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix