Társoldalunk:

Leclerc bravúros hajrával legyőzte Hamiltont és Vettelt az időmérőn

2019.09.21., 14:45
rendezés

A szingapúri időmérőn egymást érték a meglepetések, és a végén Leclerc nevetett, aki megelőzte a Q3 első kísérletei után élen álló csapattársát. Vettel Hamiltontól is kikapott, mert az utolsó próbálkozásakor nem hozta a legjobbját.

Nagyot változott a helyzet Szingapúrban péntekről szombatra, és az időmérőn bebizonyosodott, hogy a Ferrari formajavulása az utolsó edzésen nem volt délibáb. Charles Leclerc és Sebastian Vettel végig tartotta az iramot az előzetes favorit Mercedesekkel, sőt, gyorsabbak is voltak náluk, az első Q3-as kísérletek után ők vezették a rangsort.

Vettel előnye ekkor meghaladta a 3 tizedmásodpercet csapattársa előtt, akitől a Q1-ben és a Q2-ben kikapott. Ebben az évtizedben a páratlan években mindig ő indult az élről Szingapúrban, de a sorozat megszakadt, mivel az utolsó kísérleténél az első két szektorban nem javított a részidőin, majd meg is csúszott, ezért be sem fejezte a kört.

"Alapvetően jól éreztem magam az autóban, ésszerűen működött és etapról etapra tudtam javulni – jelentette ki. – Talán kicsit túl korán kerültem csúcsformába, volt egy kis megingásom, és nem volt értelme befejezni a kört. Jó helyzetben vagyunk a holnap előtt, jó versenyünk lehet."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Roslan Rahman

Leclerc ellenben a lassú kezdést követően visszavágott, több mint 2 tizedet vert Vettelre, aki elé Lewis Hamilton is befurakodott. "Nagyon jó kör volt – mondta Leclerc.

Többször majdnem elvesztettem az irányítást az autó fölött, de visszaszereztem.

"Köszönetet mondok a csapatnak. Tudtuk, hogy a pálya nehéz lesz számunkra, de lenyűgöző munkával összerakták a megfelelő csomagot."

"A tegnapi nap nem az enyém volt, nem voltam magabiztos az autóban ülve, de keményen dolgoztam, és ez ma kifizetődött." A Ferrari több újítást is hozott Szingapúrba, amelyek beváltak, nem kellett visszaváltaniuk alkatrészek korábbi példányaira.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A Mercedes ellenben nem hozott átütő formát, az is kisebb csoda, hogy az első tapadás hiányára panaszkodó Hamilton szétválasztotta a maranellóiakat. "Nem tudom, a Ferrari mitől javult fel ma – ismerte el. – Charles nagyon jó köröket futott, és tőlem valami különlegesre volt szükség, úgyhogy abszolút mindent beleadtam. Nagyon szoros volt, biztosan súroltam is a falat néhány alkalommal, de ennyit tudtam most kihozni az autóból." Bottas pedig még kevesebbet, a finn csak 5. lett Max Verstappen mögött.

Az időmérőn nem történt baleset, csupán néhány kisebb falsúrolással pumpálták magasabbra saját és főnökeik vérnyomását a pilóták. A három élcsapat tagjain kívül a McLarenek és a Renault-k jutottak be a Q3-ba, itt Carlos Sainz és Lando Norris szendvicsbe fogta Daniel Ricciardót és Nico Hülkenberget. Ami a többieket illeti, érvényesült a papírforma azt leszámítva, hogy Antonio Giovinazzi legyőzte Kimi Räikkönent az Alfa Romeónál.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
14:44

15 órától időmérő

Kellemes délutánt kívánunk kedves Olvasóinknak, hamarosan kezdetét veszi a szingapúri időmérő. Ahogy vártuk, száraz időben, 30 fok közeli melegben.

GPHírek
14:46

Kezdjünk egy büntetéssel

Pérez nekiment a falnak az utolsó edzésen, és a Racing Point az ellenőrzés során megállapította, hogy megsérült a váltó, ki kell cserélni, ami öt rajthelyes büntetést jelent a mexikói pilótának.

Így történt a baleset:

GPHírek
14:47

Meglepő változás volt a sorrendben

Lehet, hogy az estitől kicsit eltérő körülmények miatt, de Leclerc az élre repítette a Ferrarit. Pénteken még úgy tűnt, Hamilton és a Mercedes uralja a pályát, és legfeljebb Verstappen nehezítheti meg a dolgát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
14:50

Infókosár a pilótapiacról

Akik nem követték a fejleményeket, elmondjuk, hogy a napokban a Haas bejelentette, a Grosjean-Magnussen párossal folytatja, Kubica távozik a Williamstől, az Alfa Romeo próbálja megtartani egy újabb évre az eddig hullámzóan teljesítő Giovinazzit, a Red Bull pedig a Mexikói Nagydíjig eldönti, Albon vagy Gasly lesz jövőre Verstappen csapattársa. Így Hülkenberg kiszorulhat a mezőnyből, mivel a német nem szeretne csak töltelékként vezetni, a szenvedő Williams nem vonzó opció számára.

GPHírek
14:52

Horner Hamiltont látja favoritnak

"Elég ragyogóan megy, Maxtól különleges teljesítmény kell a legyőzéséhez. Leclerc is ott lehet a játékban" – mondta a Skynak. Verstappen a hasonló jellegű Hungaroringen összehozott egy bűvös kört a Q3 végén és ott sikerült megszereznie pályafutása első pole pozícióját.

GPHírek
14:53

Galéria a szombati napról

Szingapúrban azóta besötétedett, de a nap korábbi részének eseményeiből már elkészítettük a frissülő galériánkat:

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Roslan Rahman
GPHírek
14:57

Fényárban a pálya

Szöveg helyett beszéljen önmagáért a látvány. Pár perc múlva kezdődik az időmérő.

GPHírek
15:00

Új motor Kvjat autójában

A délutáni motorhiba miatt kicserélték a V6-ost a Toro Rossóban, de az orosz versenyző nem kap érte büntetést, mert nem egy vadonatúj egységről van szó.

GPHírek
15:02

Kubica az első a pályán

Eltelt az első két perc a kvalifikációból, a Williams jelent meg először.

GPHírek
15:04

Megtelik a pálya

A kezdeti közöny után szép sorban érkezik mindenki, hogy megkezdje az első mért körét a Q1-ben. Mondjuk Kubica visszatért a depóba, talán változtatni akar a beállításokon.

GPHírek
15:05

Rossz hírt közöl Sainz

A McLaren pilótája erőhiányra panaszkodik, de egyelőre megy a verda. A csapat nem teljesített jól az előző két versenyen, a Renault közelebb férkőzött hozzájuk a konstruktőri tabellán.

GPHírek
15:06

Alfa Romeo 1-2

A Q1 első harmadánál születtek meg az első eredmények, Räikkönen vezet Giovinazzi és Pérez előtt. Sainz problémái mintha megoldódtak volna, nekivágott egy gyors körnek.

GPHírek
15:08

Stroll is a tűzzel játszott

Ugyanott súrolta a falat, ahol korábban csapattársa, de talán enyhébben, így megúszhatja a sérülést.

GPHírek
15:10

Leclerc az élen, a Mercedes eltérő utat jár

Bottas és Hamilton nem a lágy, hanem a közepes gumival jött ki, a 3-4. helyet foglalták el. A gyorsabb keveréken Leclerc vezet Verstappen előtt, Vettel csak 6. Sainz mögött.

GPHírek
15:12

Leclerc fél másodpercet adott Verstappennek

Feltámadt a Ferrari szombatra? Ez tekintélyes különbség. Vettel javít, 360 ezredre megközelítette az 1:38.0-t futó csapattársa idejét.

GPHírek
15:13

Räikkönen a kiesőzónában

Az itt lévő másik négy pilóta (a Haas és a Williams párosának) neve nem meglepő, de a finn számára kicsit kínos lenne ilyen hamar befejezni. 5 perc van hátra a felvonásból.

GPHírek
15:16

Többeken ott a nyomás

A 11. Hülkenberg és a 16. Räikkönen között bő 2 tized a különbség, a 10. Ricciardo nagyjából már biztonságban érezheti magát, több mint fél másodperccel áll Hülkenberg előtt.

GPHírek
15:18

Demonstrál a Mercedes

Feltették a lágy gumit, bár nem volt szükségük rá. Bottas 1:37.3-at, Hamilton 37.5-öt repesztett, övék az első két hely. Mindjárt eldől, kik búcsúznak a Q1-ben.

GPHírek
15:20

Pérez kiszorította Kvjatot

A továbbjutó helyekről, Kvjat, Stroll, Grosjean, Russell és Kubica esik ki.

GPHírek
15:24

A Q1 végeredménye

GPHírek
15:29

Mindenki pályán a Q2-ben

A Mercedes nagyon erősnek tűnik, meglátjuk, mit kezdenek velük a többiek.

GPHírek
15:31

Leclerc veri a Mercedeseket

Hamilton és Bottas rövid időre az első két helyen találta magát, de Leclerc bejött 1:36-ra, az előnye több mint egy tizedmásodperc. Vettel megint nem tartja vele a lépést, 4.

GPHírek
15:33

Albon lassabb Norrisnál

A thai pilóta továbbra sem érzi jól a szingapúri pályát, lassabb volt a McLaren pilótájánál, pedig Norris sem rutinos róka. Verstappen a másik Red Bull-lal szétválasztotta a Mercedeseket, tahát 3.

GPHírek
15:36

Räikkönent veri a fiatal csapattárs

Giovinazzi fél másodperccel gyorsabb a finnél, bár egyelőre ez is csak a 11. helyre elég. Gasly, Pérez és Magnussen tartózkodik még a kiesőzónában.

GPHírek
15:39

Megint megtelt a pálya

Ezzel keretbe foglaltuk a Q2-t. Alighanem a változó feltételekkel próbálnak ismerkedni a továbbjutók is a Q3 előtt.

GPHírek
15:42

Csak a sorrend változott a kieső helyeken

Pérez, Giovinazzi, Gasly, Räikkönen, Magnussen számára ért véget az időmérő ebben a pillanatban. Ne feledjük, Pérez 5 rajthelyes büntetést fog kapni váltócsere miatt.

GPHírek
15:44

Gasly is bekopogott a falon

Az utolsó lassú balosból kijövet ő is eltalálta a jobb hátsó kerekével a szalagkorlátot.

GPHírek
15:45

A Q2 végeredménye

GPHírek
15:48

Megkezdődött a döntő felvonás

Indul a Q3, ahol eldől a legjobb rajthelyek sorsa. 

GPHírek
15:53

Vettel fantasztikus körrel az élen

1:36.437 az első etalon, Hamilton és Bottas 1 másodperccel lassabb. Hoppá! Leclerc hátránya sem csekély a 2. helyen, 354 ezred.

GPHírek
15:55

Verstappen 3.

Nem sokkal lemaradva Leclerc mögé sorolt be, a Mercedeseket viszont megelőzte. Hátrébb a McLarenek megelőzték a Renault-kat.

GPHírek
15:56

Hamilton az első tapadást hiányolja

Nem fordul jól az autó, ez nyilván komoly probléma ezen a pályán.

GPHírek
15:58

A páratlan év garantálja Vettel pole-ját?

Ebben az évtizedben minden páratlan évben ő indult az élről Szingapúrban, és úgy néz ki, folytatódhat a 2011-ben kezdődött sorozat. Jönnek a döntő rohamok...

GPHírek
16:00

Vettel nem javít

Az első két szektorban nem gyorsult, aztán meg is csúszott, be sem fejezte a körét.

GPHírek
16:02

Leclerc a pole-ban, Hamilton is előzött

Kiénekelték a sajtot Vettel szájából, Leclerc bravúros körrel végzett az 1. helyen, mögüle Hamilton indulhat. Vettel 3. lett Verstappen és Bottas előtt.

Még több bejegyzés