Társoldalunk:

Leclerc fölényesen verte Vettelt és a Mercedeseket a második tréningen

2019.08.30., 14:49
rendezés

A két Ferrari diktálta a tempót a Belga Nagydíj második szabadedzésén is. Leclerc nagy fölényben autózott, Vettel, a két Mercedes és meglepetésre Pérez követte őt, mielőtt kigyulladt az új motor az autójában.

Charles Leclerc révén továbbra is a Ferrari diktálja a tempót a Belga Nagydíjon, a monacói pilóta 6 tizedmásodperccel bizonyult gyorsabbnak csapattársánál, Sebastian Vettelnél. A négyszeres világbajnok időmérős köre nem volt teljesen tiszta, különösen a buszmegállóként is ismert sikánt rontotta el, ezért nem hozott ki mindent a mért köréből.

Vettel ezért jóval közelebb zárt a Mercedesekhez, mint a csapattársához, de így is gyorsabbnak bizonyult a két Ezüstnyílnál, amelyek pilótái egy körön néhány századra voltak egymástól. A két élcsapatnál látszólag nem merültek fel problémák, eltekintve Vettel és Lewis Hamilton elfékezéseitől a buszmegállóban, valamint a brit versenyző ingatag sisakjától, amit kétszer is lecseréltek.

Leclerc volt a leggyorsabb - GalériaForrás: AFP/Kenzo Tribouillard

A sorrend első meglepetését Sergio Pérez 5. helye adja, a Racing Point versenyzője a továbbfejlesztett Mercedes-motorral szárnyalt (miközben csapattársa, Lance Stroll is jól szerepelt), de a csapat nem örülhet a jó kezdésnek, mert a mexikói autójánál motorhiba lépett fel, míg Stroll is égett szagot érzett az ülése mögül.

Pérez lerobbanása miatt az edzést pár perccel a vége előtt piros zászlóval leintették, de ez a csapatok tesztprogramját érdemben már nem befolyásolta.

Noha legalább az 5. helyre várható volt, Max Verstappen a 6. helyen zárta az edzést a Red Bull-Hondával. A rikító narancssárga sisakkal versenyző pilóta 20 percig késlekedett, mire utolsóként pályára lépett, majd különböző motorhibákra panaszkodott, ezek az egész tréningen elkísérték őt. Hibázott az időmérős körében is.

Pérez alatt végül kigyulladt a Racing Point - GalériaForrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Verstappen az egyetlen a mezőnyben, aki a leggyorsabb körét nem lágy, hanem közepes keverékű abroncsokon érte el, de így is majdnem 4 tizeddel jobbnak bizonyult új csapattársánál, Alexander Albonnál. A lefokozott Pierre Gasly mindössze bő másfél tizedet kapott Danyiil Kvjattól, de a szoros sorrend miatt mégis csak a továbbra is vergődő Williamseket és Kevin Magnussent tudta megelőzni.

Az egykörös tempó terén a mezőny alsóháza meglepően szoros, 

a 11. helyezett Carlos Sainz és a 18. Magnussen között mindössze kereken 0,4 másodperc különbség alakult ki. Amennyiben ez így marad, nagy csata várható az időmérő mindhárom szakaszában, de az eredményeket a motorcserék miatti büntetések is befolyásolják majd.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
14:41

A Ferrarik kezdtek az élen

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a nyári szünet utáni második szabadedzés élő közvetítésében! Az első 90 percet a Ferrarik zárták az élen.

Összefoglalónk

GPHírek
14:45

Csodás helyszínen folytatódik a világbajnokság

Pénteki galériánkban már számos kép látható az Ardennekben zajló eseményekről.

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.
GPHírek
14:46

Szemügyre vehettük az új Mercedes-motort

A Mercedes új specifikációjú motort adott erre a hétvégére Lance Strollnak, az első szabadedzés során viszont leszakadt a motorborítás a Racing Pointról, így a kíváncsi szemek részleteket is láthattak az autó szívéről.

GPHírek
14:52

Megmaradt a pompás időjárás

Spára jellemző a változékony időjárás, egyelőre napsütés uralkodik, de csalóka a helyzet, mert vasárnapra alacsonyabb hőmérsékleteket várnak, ami boríthatja a mai erősorrendet.

GPHírek
14:56

Mind a négy gyártó motorokat cserélt

Jönnek a rajtbüntetések, legalább hat pilóta indul majd hátrébb az időmérős eredményéhez képest. Összefoglalónkat a témában itt olvashatják

GPHírek
15:00

Ismét pályára léphet az összes versenyző

A Williamsnél az első szabadedzésen Nicholas Latifi kapott lehetőséget, de a második tréningre George Russell visszakapja az autóját. Egyelőre úgy tűnik, Kimi Räikkönen és Lando Norris is tud vezetni, a lábsérüléseik ellenére is.

GPHírek
15:00

Zöld zászló!

Kevin Magnussen és Romain Grosjean az első a pályán, mindketten közepes keverékű gumikkal mennek, és ezúttal már egyforma specifikációjú autókkal.

GPHírek
15:02

Russell is megkezdte az edzést

A brit pilóta a tapogatózó körét futja, hiszen Latifi miatt kihagyta az első tréninget. Russell kemény gumikon megy. 

GPHírek
15:06

Még mindig nem döntöttek Verstappen motorcseréjéről

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak elárulta, még mindig nem döntötték el, hogy Alex Albon motorcseréje után mikor adják oda Max Verstappennek is a továbbfejlesztett változatot, ami büntetéssel jár. A brit szakember szerint nem bánják, ha az idén még a felkészüléssel foglalkoznak, és 2020-ban támadják igazán a Mercedest és a Ferrarit.

GPHírek
15:11

A Ferrarik megint az élre álltak

Ez egyelőre nem meglepő, mivel a Ferrari az első élcsapat, ami kilátogatott. Először Vettel, majd Leclerc állt az élre, közepes gumikkal. Albon nemsokára pályára léphet, Verstappen autóján még nincsenek kerekek.

GPHírek
15:15

Már csak Verstappenre várunk

A két Mercedes is megjelent kivezető körökön, Verstappen viszont egyelőre a bokszban várakozik. Eddig 13 pilóta futott mért köröket.

GPHírek
15:19

Hamilton Bottas beugrott a két Ferrari közé

A Mercedes világbajnoka egyelőre 0,244 másodperccel lassabb Leclerc-nél, aki 1:45.377-tel vezet. Bottas 0,404 másodpercet kapott, de Vettelt így is verik mindketten egyelőre. Eddig az összes pilóta közepes gumikkal futotta a mért köreit, kivéve Kubicát és Russellt, ők lággyal és keménnyel mennek. 

GPHírek
15:21

Verstappen is megjelent a pályán

20 percet várakozott, de már a holland pilóta is kilátogatott a pályára, közben Alexander Albon egyelőre a 7. helyezett, az élmezőny tagjai után Pérez és Hülkenberg is gyorsabb nála.

GPHírek
15:24

Verstappen a 2. helyen kezdett

A holland pilóta elsőre mindössze 0,017 másodperccel marad el Leclerc eredményétől. Nem ismerjük az üzemanyagszintet és a programot, de egyelőre bő 1 másodperccel veri Albont, aki új motort is használ.

GPHírek
15:29

Verstappen motorgondokat jelent

A holland pilóta részletesen, kanyarról kanyarra elmondta, hogy hol, milyen rendellenességeket tapasztal az erőforrás működésében, majd visszatért a bokszba. Nagy baj nem lehet.

GPHírek
15:32

Leszavazták a tankolások visszatérését

Az Auto Motor und Sport értesülése szerint a csapatok egyhangúlag elutasították a tankolások újbóli bevezetését, nem támogatják az FIA-elnök Jean Todt ötletét, amivel könnyíteni lehetne az elmúlt évek során alaposan meghízott autókat.

GPHírek
15:37

Vettel időmérőt szimulál, vezet lágyakkal

A Ferrari pilótája 1:44.753-ra gyorsult lágy gumikkal, de a buszmegálló sikánnál sok időt eldobott a be- és a kijáratnál is. Bottas ennek ellenére 6 tizedet kap tőle az 1-es szektorban. 

GPHírek
15:40

Hamilton és Bottas szinte azonos tempót fut

A két Mercedes néhány századra jár egymástól, a középső szektorban ők a leggyorsabbak, de a kör egésze során Bottas 0,216, Hamilton, 0,262 másodpercet kapott Vetteltől. 

GPHírek
15:41

Leclerc megint ellépett Vetteltől

A monacói fiatal 1:44.123-at ért el, ez 0,63 másodperccel jobb Vettel eredményénél. Ez elég sok, még akkor is, ha ez egy hosszú pálya. Bottas hátránya már 0,846 másodperc.

GPHírek
15:46

Furcsa hibával küszködik Hamilton

A Mercedes pilótája egyszer már sisakot cserélt a második szabadedzés során, majd később is jelentette, hogy a hosszú egyenesben inog a fején a sisakja. 

GPHírek
15:51

Eddig hasonló az összkép, mint az első tréningen

Az élmezőny végzett az időmérő-szimulációkkal, Leclerc nagy előnnyel vezet Vettel előtt, Bottas és Hamilton követi őket még számottevő lemaradással. Pérez egyelőre tartja az 5. helyet, mert Verstappen nem hozott ki mindent a lágy gumis köréből (a legjobbja még mindig az, amit közepessel futott), de az 1,2 másodperces hátránya még így is 0,4-gyel jobb Albon 10. helyet érő pozíciójánál.

GPHírek
16:00

A kemény gumi eddig nem kelendő

A Renault szerint a kemény keverékű abroncs túl kemény ezen a hétvégén, ezért ők nem tervezik, hogy bevetik a futamon, és valószínűleg a többiek is így gondolják, mert mindössze George Russell tett meg köröket ezzel az abronccsal a második szabadedzés során, eddig összesen négyet.

GPHírek
16:03

Szegény Gasly teljesen zavarban van

A Toro Rossóhoz lefokozott versenyző azt jelentette, hogy rádiózaj van, más csapatok forgalmazását is hallja. Vagy csak még nem szokta meg, hogy nem Mike Lugg, az eddigi versenymérnöke beszél hozzá...

GPHírek
16:09

Hamilton is elvétette a buszmegállót

Megtankolták a Mercedest, ezért a vártnál hosszabb fékútra lett volna szükség a hosszú, padlógázas szakasz végén. Korábban Vettel is hibázott ugyanitt.

GPHírek
16:12

Stroll egyelőre figyelemre érdemes

A kanadai pilóta a 7. helyen zárta az első szabadedzést, most a 8. pozícióban van, jobban áll csapattársánál, Sergio Péreznél. A fiatal versenyző az új Mercedes-motorral halad, ezért rajtbüntetést kap majd, ráadásul furcsa szagot is érzett a pilótafülkében. 

GPHírek
16:17

Verstappen és a motorja is köhög

A Red Bull pilótája a rádión kissé köhögve azt mondta, ugyanazt a hibát tapasztalja az erőforrásával, amit korábban is jelentett. A legutóbbi üzenetében lényegében mindenféle tünetet leírt, ami egy motorral megtörténhet. Egy rutinszerű gumicsere után továbbra is a pályán van. 

GPHírek
16:22

A Williams helyzete megint reménytelen

A nyári szünet és a gyors pálya sem hozott megváltást a grove-i istállónak, Russell 1,5 másodpercre van a legközelebbi ellenféltől, és Kubicát további fél másodperccel veri. 

GPHírek
16:24

Ricciardo és Räikkönen kisebb versenyt fut

A Renault pilótája keményen beszúrt az Alfa Romeo mellé a buszmegállóban, de Räikkönen utána üldözőbe vette őt, de nem volt elég közel ahhoz, hogy visszatámadjon. 

GPHírek
16:26

VSC: Kigyulladt Pérez autója

Füstölve, és eleinte kissé lángolva állt meg Sergio Pérez autója a 3-as szektor bukóterében. Elsőre úgy tűnt, hogy kipufogó gyulladt ki, de a fékek is túlmelegedtek. 

GPHírek
16:29

Piros zászlóval ér véget az edzés

Alig 2 perccel a vége előtt lefújták az edzést, mert Pérez autóját el kell szállítani a bukótérből, de ez már igazán senkit sem zavart. A két Ferrari zárt az élen a két Mercedes és pont a Racing Point-pilóta előtt. 

Köszönjük szépen a figyelmet, nemsokára összefoglalóval jelentkezünk!

Még több bejegyzés