Társoldalunk:

Verstappen megtörte a Mercedes-uralmát, Leclerc-rel koccanva nyert

2019.06.30., 14:46
rendezés

Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat, ezzel megtörte a Mercedes 10 verseny óta tartó győzelmi sorozatát, A felügyelők sokáig vizsgálták a Charles Leclerc ellen bemutatott előzését. A harmadik helyen Valtteri Bottas végzett, Sebastian Vettel lett a negyedik, Lewis Hamilton az ötödik.

Csatákkal és előzésekkel tarkított, izgalmas küzdelmet hozott az Osztrák Nagydíj, ahol a Red Bull pilótája, Max Verstappen haladt át elsőként a célvonalon, miután néhány körrel a leintés előtt koccant, és kiszorította a pályáról Charles Leclerc-t, aki a pole pozícióból indulva őrizte a vezetést, de az újabb gumikon felzárkózó Verstappent csak akadályozni tudta.

Leclerc és a 9. helyről induló csapattársa, Sebastian Vettel a vártnál tovább tudott menni a verseny első etapjában a kedvezőtlenebb, lágy gumikkal, ezért úgy tűnt, a két Ferrari gumitaktikája bizonyul helyesnek, hiszen ők és a többiek is kemény keverékű abroncsokra váltottak a második etapra. Vettel kerékcseréjére azonban a Ferrari nem készült fel, így az elhúzódó bokszkiállás során ismét visszaesett a mezőnyben.

Verstappen haladt át elsőként a célvonalon - GalériaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A monacói pilóta viszont zavartalanul haladt, a 4. helyről kezdő Lewis Hamilton eltolt kerékcseréje után visszaszerezte a vezetést, és Valtteri Bottas előtt nagyságrendileg 5 másodperces előnyt tartott. Bottas a 3. helyről indulva szintén megbízhatóan teljesített, a rajtnál feljött a 2. helyre, kihasználva, hogy Verstappen beragadt, és csak a lefulladásgátlónak köszönhetően kezdhette meg a futamot. 

A holland pilóta többször is küzdött az autójával, panaszkodott az akkumulátorára, és egy szenzor is rakoncátlankodott, 

viszont a közepes keverékű gumikon az autója megtáltosodott, és nagyot csatázva megelőzte Vettelt, Bottast, majd Leclerc-t is. Az 1. hely sorsát eldöntő koccanást azonban a leintés után vizsgálni kezdték a sportfelügyelők, de hosszas tanakodás után helyben hagyták az eredményt, így a 21 esztendős pilóta megtarthatja a győzelmet, ami a Honda első sikere 2006, illetve a 2015-ös visszatérésük óta.

„A rajtnál azt hittem, hogy vége a versenynek, de keményen nyomtam, majd elfékeztem az egyik gumimat – nyilatkozta Verstappen. – A bokszkiállás után szinte repültünk, megvolt a tempónk az előzésekhez. Hihetetlenül örülök, a Hondának is, elképesztő itt újra nyerni.” A baleset kapcsán hozzátette: „Ez kemény versenyzés, ha ez nem fér bele, akkor mi értelme a Forma-1-ben lenni?”

Leclerc szerint a gumikopás erősebb volt a vártnál, a balesetet természetesen másként látta, mint ellenfele. „Meghagyom a döntést a sportfelügyelőknek, de számomra nyilvánvaló volt, hogy én voltam kívül, nem hagyott helyet nekem, összeértünk, aztán kiszélesítettem a pályát. Kár érte.”

Vettel is próbálta feltartani Verstappent, de nem járt sikerrel - GalériaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

A Mercedes meglepetésre nem volt harcban a győzelemért, a nagy meleg miatt spórolniuk kellett, és Hamilton többször is alulkormányzottságra panaszkodott, olyannyira, hogy az első szárnya is elrepedt egy kerékvető miatt, ezért új orrkúpot kellett az autójára szerelnie. Ez megpecsételte a sorsát, és az idén először kénytelen volt lemondani a dobogós helyről. 

Az Ezüstnyilak így ismét nem tudták beállítani a McLaren rekordját, 10 zsinórban megnyert verseny után a 11. már nem jött össze nekik. 

A világbajnoki címvédő azonban így is magabiztosan vezeti a világbajnoki pontversenyt, és a Mercedes konstruktőri elsősége sincs veszélyben a közeljövőben.

„Szerintem jól rajtoltunk, de utána a vártnál nehezebb dolgunk volt, különösen a túlmelegedő erőforrás miatt, kezelni kellett a hőmérsékleteket, de legalább szereztünk néhány pontot. A nyers tempó terén megint ott voltunk, nem volt nagy különbség, de a hőmérsékletek féken tartása miatt vissza kellett vennünk” – összegzett Bottas a 3. helyen.

Verstappen és Sainz szenzációs felzárkózása

Az 1. helyen célba érő Red Bull-pilóta óriásit autózott a hazai közönsége előtt. A rajtnál úgy tűnt, rögtön el is úszott számára a verseny, Christian Horner csapatfőnök is elárulta, hogy csak dobogós helyben reménykedett, amikor a pilótája visszaesett a 7. helyre, majd 14 másodperces hátrányban is volt az 1. helyezett Leclerc-hez képest.

Magnussen nem futott jó versenyt, Sainz annál inkább - GalériaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

A holland pilóta okosan használta a DRS-t, így a nagyobb végsebességű Ferrarikkal is el tudott bánni. A leintés után azt mondta, ha egy olyan koccanás, mint Leclerc ellen nem fér bele, akkor „mi értelme a Forma-1-ben lenni”, és Horner is úgy vélte, kemény versenyzést láthatott a közönség a két versenyző között. 

Verstappen sikerét még jobban felnagyítja, hogy az 1. körben még csapattársa, Pierre Gasly mögött ment, de a leintés előtt lekörözte a másik Red Bullt vezető franciát. 

Ezt a sorsot Carlos Sainz sem tudta elkerülni, viszont így is kiválóan vezetett, és a mezőny végéről a 8. helyig zárkózott fel a McLarennel, nagyszerűen kihasználva az eltolt taktikáját. Az alsóház legjobbja csapattársa, Lando Norris lett, ezzel a McLaren ismét igazolta, hogy a franciaországi teljesítményük nem csupán tiszavirág életű fellángolás volt.

Räikkönen pontokat szerzett - GalériaForrás: AFP/Andrej Isakovic

Megőrizte a pontszerző helyeket az Alfa Romeo pilótapárosa is, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi csak a Ferrarival versenyző Vetteltől és a McLarent vezető Sainztól kapott ki, több nagy csatában is érintettek voltak. Az első 10 helyről rajtoló pilóták leginkább balszerencsés tagja Kevin Magnussen volt, aki csak az utolsó előtti helyen ért célba.

Ennek oka, hogy Magnussen nem pontosan állt meg a rajtkockájában, ezért áthajtásos büntetést kapott közvetlenül a kissé korai kerékcseréje után, és a kiesések nem segítették az előrejutását, hiszen a teljes mezőny befejezte a hőség miatt nagy megpróbáltatást jelentő Osztrák Nagydíjat.

Cikkünket frissítjük!

Percről percre közvetítésünk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
12:13

Forró Osztrák GP következik

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat az érdekesnek ígérkező Osztrák Nagydíjon! Igen meleg van Spielbergben, így a gumitaktika mindenképpen kulcsfontosságú lesz a futamon. Tartsanak velünk!

GPHírek
12:16

Egy vagy két kerékcsere lesz?

Ez a mai futam egyik fő kérdése. A pole pozícióból induló Charles Leclerc szinte biztos, hogy kétszer áll ki, a közepessel kezdő üldözőinél ez nem egyértelmű. A Pirelli szerint papíron az egy kiállás egyértelműen gyorsabb, közepessel kell kezdeni 14-20 körre, utána keménnyel folytatni a 71 körös futam végéig. A másik leggyorsabb változat sem sokkal lassabb, 12-16 kört kell menni a lággyal, majd ismét keményre kell váltani. A két kiállást mindenképpen lassabbnak tartják, de hozzáteszik, hogy számos különböző kombináció felmerülhet a futamon.

GPHírek
12:19

Leclerc is kerülné a két bokszkiállást

Erre utal, hogy hiába indul lágy gumikkal, közepesből és keményből is 1-1 új szettje maradt, igaz, van még egy használt közepes szettje, amiben mindössze 6 kör van. 

GPHírek
12:22

A Red Bull Ring is tiszteleg Niki Lauda előtt

Lépten-nyomon találkozhat a közönség és a vendégek a korábbi háromszoros világbajnok emlékével. A paddockban és a fan zone-ban is kiállították 1-1 autóját, 60 ezer piros baseball sapkát helyeztek el a nézők üléseire, az 1-es kanyar mostantól az ő nevét viseli, ahogy a győztes trófeája is.

Laudát jelképező piros sapkák a lelátónForrás: Philip Platzer/Red Bull Content Pool
GPHírek
12:28

Addig büntetik Russellt, hogy mégis visszaesik

A brit pilótának majdnem összejött a bravúr, hogy a büntetései ellenére is javítson a rajtpozícióján, de a Williams bejelentette, hogy az eddigiektől eltérő specifikációjú első szárnyat szerelnek az autójára, így mégis a bokszutcából indul majd. 

GPHírek
12:32

Nem volt könnyű kiszámolni a rajtrácsot

Tegnap az FIA-nak sem sikerült elsőre kiszámolni, hogy Lewis Hamilton végül is melyik rajtkockából indul. A spanyol F1-es elemző, Albert Fabrega szemléletes videót készített arról, hogy miként is alakult ki az Osztrák Nagydíj rajtrácsa.

GPHírek
13:35

Kezdődik a versenyzői parádé

GPHírek
13:59

A Ferrari kizárja Vettel lecserélését

Az Osztrák Nagydíj helyszínén olyan pletykák terjedtek el, hogy Sebastian Vettel jövőre visszatérhet a Red Bullhoz és a helyére Max Verstappen érkezhet, de ezt Mattia Binotto a Sky Sports műsorában lényegében kizárta.

"Biztosan nem" - felelte, amikor azt kérdezték, hogy megfontolja-e Verstappen szerződtetését a 2020-as szezonra. 

"Csak azt tudom megerősíteni, amit Seb is mondott. Van két pilótánk, akikkel él a szerződésünk, és elégedettek vagyunk. A jövő évi felállásunk rendezett, és nincs ok arra, hogy ezen változtassunk. Szerintem a dolgok jól mennek ebből a szempontból."

GPHírek
14:45

Sátrakkal védi a mezőny az autókat

Legalábbis az élcsapatok, a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes.

GPHírek
14:51

A Ferrari nem biztos a gumiválasztás helyességében

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke azt mondta, ők is majd meglátják, hogyan viselkednek a lágy gumik Charles Leclerc autóján, de jó választásnak tartotta a piros jelzésű abroncsokat, mert nagy a meleg. Laurent Mekies nemrég úgy vélte, Leclerc akár egy bokszkiállással is teljesítheti a futamot.

GPHírek
14:54

Patrick Dempsey szívesen kipróbálna egy autót

A színészként és amatőr autóversenyzőként is egyre ismertebb Patrick Dempsey elárulta, szívesen kipróbálna egy F1-es autót is, "bár nem biztos, hogy mindent ki tudnék hozni belőle."

GPHírek
14:56

Égetően forró az aszfalt

A Mercedes hőmérőjén 57 fok Celsius a pálya hőmérséklete, tavaly 48 volt, és mégis gondok voltak a gumikezeléssel, írta Adam Cooper szakújságíró. Mario Isola, a Pirelli autósportért felelős menedzsere pénteken egy sajtóbeszélgetésen azzal viccelt, hogy a csapatok mégis azért lobbiznak, hogy visszatérjenek a tavalyi specifikációjú gumik.

GPHírek
14:58

Ez minden idők legfiatalabb első sora

Még sohasem indult olyan alacsony átlagéletkorú pilótapáros egy F1-es nagydíj első sorából, mint az Osztrák Nagydíjon. Charles Leclerc 1997. október 16-án született (21 éves), Max Verstappen pedig 1997. szeptember 30-án látta meg a napvilágot. Az átlagéletkor 21 év és 265 nap.

GPHírek
15:01

Kiváló a hangulat a helyszínen

Ausztriáról nem feltétlenül a szenvedély jut az ember eszébe, kétségtelenül nem olyan az atmoszféra, mint mondjuk Monzában, de a helyiek és persze főleg a hollandok nagyon jó hangulatot teremtenek, valamint a Red Bull is példás eseményt szervezett, ismét.

GPHírek
15:03

Csomagolnak már a csapatok, de valaki már a jövő hétre készül

Marcus Ericsson is feltűnt a hétvégén Spielbergben, a Sauber tavalyi versenyzője a jövő héten újra F1-es autóba ülhet, a Pirellinek fog gumikat tesztelni.

GPHírek
15:06

Az esőgumikat nyugodtan el lehet pakolni

Ahogy tegnap, úgy ma is 0% az eső valószínűsége, a legfontosabb környezeti hatás természetesen a nagy forróság, de a szélirány is változékony, ahogy az egész hétvégén is az volt. 

GPHírek
15:09

Rövid áttekintés gumi ügyben

Leclerc az élről lágyakkal indul, utána Verstappen, Bottas és Hamilton közepessel, majd Norris, Räikkönen, Giovinazzi és Gasly, Vettel és Magnussen szintén lágyakkal. A 11. helyezett Grosjeantól kezdve mindenki a közepes keveréket választotta. 

GPHírek
15:11

Gond nélkül elindult a felvezető kör

Indul a vad rohanás is a rajtrács és a garázsok között, most a szokásosnál is jobban kell sietni, mert ez a legrövidebb kör a szezon során.

GPHírek
15:13

Rajt: Leclerc vezet, Verstappen nagyon beragadt

A két Mercedes felzárkózott Leclerc mögé ,de Norris támadja Hamiltont. Vettel feljött a 6. helyre, mindkét Red Bull mögötte megy.

GPHírek
15:15

1. kör: Leclerc DRS-en kívül van Bottashoz képest

A Ferrari pilótája 1,2 másodperces előnnyel vezet, így nem kell aggódnia a hamarosan aktiválandó DRS miatt. Vettel feljött Norris mögé, de egyelőre nem tudja keményen támadni a McLarent.

GPHírek
15:16

2. kör: Leclerc a leggyorsabb, szakad el Bottastól

A verseny elején jól működnek a lágy gumik Leclerc autóján, 1,8 másodpercre növelte az előnyét a leggyorsabb körrel, de hamarosan fordulhat a kocka, és előnybe kerülhet a közepes keverékű gumi.

GPHírek
15:17

4. kör: Vettel keményen leszorította Norrist

A brit fiatal nem adta magát olcsón, Vettel megelőzte őt a 3-as kanyarnál, de megpróbált visszatámadni a 4-esnél. Vettel résen volt, és tartotta magát, így feljött Räikkönen mögé az 5. helyre.

GPHírek
15:19

5. kör: Leclerc elszakadása kezd befejeződni

A Ferrari pilótája az elmúlt körök során 2,1 másodperces előnyre tett szert, de az már nem növekedik, hasonló tempót fut most, mint Bottas.

GPHírek
15:21

7. kör: Verstappen is megelőzte Norrist

A holland pilóta az akkumulátorával küzd, de így is legyűrte a McLarent vezető Norrist. Vettel is megelőzte Räikkönent, megy Hamilton után, egyelőre 5 másodperc a hátránya.

GPHírek
15:23

9. kör: Mostantól érdemes figyelni a lágy gumikat

Vettel szabad pályán mehet, de az előző körben lassabb volt a Mercedeseknél, Leclerc egyelőre 2,6 másodperccel vezet Bottas előtt. 

GPHírek
15:24

10. kör: Verstappen megelőzte Räikkönent is

Folytatja a felzárkózást azután, hogy a rajtnál működésbe lépett a lefulladásgátlója, és a 2. helyről a középmezőnybe esett vissza. Most Vettel mögött a 6. helyen megy.

GPHírek
15:26

11. kör: Magnussent vizsgálják a sportfelügyelők

A versenyirányítás szerint Magnussen nem megfelelő pozícióból rajtolt, valószínűleg nem állt meg pontosan a rajtkockájában.

GPHírek
15:27

11. kör: Magnussen lecserélte a lágy gumikat

Ő az első, aki kereket cserél, közben Leclerc-nek mondták, hogy az A tervet követik, így lehetséges, hogy egy kerékcserére játszanak.

GPHírek
15:28

13. kör: Érthetőnek tűnik, hogy Leclerc tartja az A tervet

Ahelyett, hogy visszaesne a lágy gumi teljesítménye, Leclerc 3,7-3,9 másodpercre növelte az előnyét, és folyamatosan gyorsabbnak tűnik a Mercedeseknél.

Magnussen áthajtásos büntetést kapott, egyelőre az utolsó helyen halad.

GPHírek
15:29

14. kör: Norris legyűrte Räikkönent, fáradhatnak a gumik

Az Alfa Romeón lehetséges, hogy elfáradtak a lágy gumik, Norris bevetődött mellé, és megelőzte, átvéve a 6. helyet, szintén lágy abroncsokkal. Nemsokára jöhet Gasly is.

GPHírek
15:31

16. kör: Vettel is közelít a két Mercedeshez

Nincs lefutva a dobogós helyek sorsa, a körönként 2-3 tizedet hoz Vettel a két Mercedesen, lehetséges, hogy az Ezüstnyilak hűtése nem megfelelő. Hamilton majdnem 3 másodperccel Bottas mögött megy.

GPHírek
15:33

16. kör: Verstappen a leggyorsabb a közepesekkel

A Red Bull pilótája, az autója, és az arra szerelt közepes keverékű gumik is kezdenek magukra találni, 1:09.252-vel a leggyorsabb kört futotta. Leclerc továbbra is vezet 3,7 másodperces előnnyel, egyre több visszajátszás látható arról, hogy Hamilton hibázik féktávokon.

GPHírek
15:34

18. kör: Leclerc-t sürgetik, leggyorsabb kört fut

A monacói pilóta értett a mérnöke szavából, aki azt mondta, most nyomja keményen, erre a leggyorsabb kört futotta, de Vettel még rátett egy lapáttal, és most 1:09.073-mal ő a leggyorsabb a pályán. Érik a kerékcsere a Ferrarinál.

GPHírek
15:35

19. kör: Gasly és Räikkönen látványos csatát vív

Az Alfa Romeo pilótája tartja magát, Räikkönen továbbra is a 7. helyezett, Gasly beraggadt a 8. pozícióban. Az Alfánál hamarosan kerékcsere jöhet. 

GPHírek
15:37

21. kör: Tovább bírják a lágyak a vártnál

A Pirelli 20 kört jósolt a közepes keverékű gumiknak, most a 21. fordulóban járunk, és még a lágyak is tartják magukat, Leclerc 4,4 másodperccel vezet a két Mercedes előtt, akikre Vettel kezd felzárkózni.

GPHírek
15:38

22. kör: Elrontották Vettel kerékcseréjét a Ferrarinál

Kijött Bottas, a Ferrari megpróbált reagálni erre, de nem készültek fel időre, elrontották Vettel kerékcseréjét, így a Ferrari pilótája visszaesett a 8. helyre. 

GPHírek
15:40

22. kör: Elrontották Vettel kerékcseréjét a Ferrarinál

Kijött Bottas, a Ferrari megpróbált reagálni erre, de nem készültek fel időre, elrontották Vettel kerékcseréjét, így a Ferrari pilótája visszaesett a 8. helyre. 

GPHírek
15:42

23. kör: Leclerc is kemény gumira váltott

A monacói pilóta kerékcseréje simábban ment, visszajött a 3. helyre Hamilton és Verstappen mögé. Bottas is keménnyel megy a 4. helyen. Hamiltonnak szóltak a rádión, hogy megnyújtják az etapját, azt felelte, hogy a gumik még mindig jól működnek, és megfutotta a leggyorsabb kört.

GPHírek
15:43

25. kör: Gasly is megszabadult a lágy gumiktól

Majd' 10 körrel tovább bírta a lágy keverék a Red Bullon a vártnál. Hamilton vezet 7,7 másodperccel Verstappen előtt, aki további 7-tel megy Leclerc előtt.

GPHírek
15:45

27. kör: Hamilton egyelőre még mindig Bottasszal versenyez

Az F1 szimulációja szerint Bottas még mindig előrébb jár elméletben, vagyis, ha Hamilton most állna ki a bokszba, a csapattársa mögé érne vissza. Más kérdés, hogy Hamilton újabb gumikkal futhat majd.

GPHírek
15:46

28. kör: Hamilton a leszorítóerőre panaszkodik

A brit pilóta csúszkál a kanyarcsúcspontoknál, és olykor ráfut a durva rázókövekre is, jelezte a csapatának, hogy kezd veszíteni a leszorítóerőből.

GPHírek
15:48

30. kör: Hamilton a bokszban, új szárnyat kap

A brit pilóta időt veszít, ezzel Vettel megelőzi őt a pályán, a szintén problémás kerékcseréjével együtt is. Hamilton újabb kemény gumikon mehet, Vettelé most a leggyorsabb kör.

GPHírek
15:50

31. kör: Verstappen is a bokszban, visszaállt az élmezőny sorrendje

A holland pilóta bokszkiállása is sima volt, kemény gumikkal megy tovább. A sorrend a bokszkiállások után:
Leclerc, Bottas, Vettel, Verstappen, Hamilton. A 6. helyezett Sainz még nem volt kint.

GPHírek
15:53

34. kör: Vettel üldözőbe vette Bottast

A német pilóta az elbaltázott kerékcsere nélkül már talán a 2. helyen is lenne, közben Verstappennek azt mondta a mérnöke, hogy sokan küszködnek hólyagosodással, és a verseny vége felé esélyük lehet. A holland pilóta egyelőre a 4. helyezett, Hamilton előtt, Vettel mögött megy.

GPHírek
15:55

35. kör: Leclerc a leggyorsabb, szakad el

A monacói pilóta 1:08.344-gyel már 4,5 másodpercre növelte az előnyét, magabiztosan vezet a Mercedest hajtó Bottas előtt, aki 4,7 másodperccel előzi Vettelt. Hamiltonnak azt mondta a mérnöke, hogy a verseny vége felé összerázódást vár.

GPHírek
15:58

35. kör: Az állás féltávnál

GPHírek
15:59

40. kör: Vettel araszol Bottas felé, de nem nagy a roham

A finn pilóta előnye 4 másodperc alá csökkent, lehetséges, hogy Vettel is kivárásra játszik. Leclerc 4,6 másodperces előnnyel vezet.

GPHírek
16:01

42. kör: A Ferrari szerint Vettel jókor állt ki

A csapat azt közölte, hogy Vettel a megfelelő pillanatban állt ki kereket cserélni, a szerelők rádiójával volt gond, ezért nem hallották, hogy fogadni kellene a német pilótát.

GPHírek
16:03

42. kör: Eddig bírta Sainz a közepesekkel

A McLaren pilótája a mezőny végéről egészen a 6. helyig jutott, de most ő is keményekre váltott, és ezekkel már a verseny végéig elmegy. Már csak Ricciardo tart ki, ő egyelőre a 7. helyezett.

GPHírek
16:04

44. kör: Verstappené a leggyorsabb kör, egymás után

A holland pilóta 1:08.317-tel a leggyorsabb volt, majd a következő körben 1:08.165-re gyorsult. A hátránya 9 másodperc.

GPHírek
16:06

46. kör: Verstappen kezd Vettel mögé érni

A Red Bullon 10 körrel újabb gumik vannak a Ferrarihoz képest, a különbség 1 másodperc. Kezd beigazolódni, amit a Mercedes várt, elkezd összerázódni az élmezőny.

GPHírek
16:07

47. kör: Verstappen a kör elején próbálhat támadni

Mérnöke szólt neki, hogy jelentős tempóelőnyben van a Red Bull az 1-es kanyar felé tartva, ez a DRS-nek is köszönhető. Ricciardo is kiállt kereket cserélni.

GPHírek
16:08

48. kör: Verstappen már keményen támadja Vettelt

A Ferrari pilótája egyelőre okosan védekezik, de úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy a Red Bull túljusson rajta, és átvegye a 3. helyet. 23 kört kellene még Vettelnek kibírnia, ez majdnem a táv harmada.

GPHírek
16:10

49. kör: Verstappent sürgeti a mérnöke, hogy előzzön

A Ferrari kigyorsításai láthatóan nem jók, viszont a Ferrari még mindig nagyon erős az egyenesekben, így Verstappennek hiba kellene Vettel részéről az előzéshez.

A holland pilóta mérnöke közben sürgeti a pilótáját, hogy előzzön, és menjen Bottas után.

GPHírek
16:12

50. kör: Verstappen megelőzte Vettelt, a Ferrari taktikát váltott

A 3. helyre lépett elő Max Verstappen, miután a 3-as kanyarból kifelé megelőzte Vettelt. A német pilótával azonnal taktikát váltottak, kihívták lágy gumikért, így visszaesett az 5. helyre, de így még támadhatja Hamiltont, új gumikkal.

GPHírek
16:13

52. kör: Verstappen üldözőbe vette Bottast is

A Red Bull már másfél másodpercen belül van a Mercedeshez képest is, és Leclerc is csupán 5,8-re van tőle. Egy gyors előzéssel még a győzelemre is maradna esélye.

GPHírek
16:14

53. kör: Vettel is faragott a hátrányán Hamiltonhoz képest

8 másodpercről indult a különbség, most 7 másodperccel megy Vettel a Mercedest vezető Hamilton mögött. Körönként bő fél másodpercet kellene hoznia.

GPHírek
16:17

55. kör: Verstappen aggódva rádiózik a csapatával

Azt mondta, gyengül az autója, ennek ellenére tartja magát Bottas mögött. Blöfföl?

GPHírek
16:18

56. kör: Verstappennek instrukciókat adtak, előzött

A Red Bull pilótájának beállítási módosításokat javasoltak, elsőre nem értette, majd keményen megtámadta Bottast, és visszaszerezte a rajtnál elvesztett 2. helyet. 15 köre van utolérni Leclerc-t.

GPHírek
16:19

58. kör: A Red Bull szerint nem lefutott a verseny

Christian Horner a Sky Sportsnak kijelentette, Verstappennek még a győzelemre is van esélye. Verstappen problémáját egy kipufogószenzor okozta. 

GPHírek
16:20

58. kör: Leclerc is fokozta a tempót, 5 másodperc az előnye

A következő 13 körre 5 másodperces különbség maradt a két pilóta között, Verstappen 1:07.766-ra gyorsult. Újabb gumikkal támadhatja majd az ellenfelét, Bottas közben készülhet arra, hogy önerőből ma maximum a 3. helyezett lesz.

GPHírek
16:21

59. kör: Feltekertették a motort Verstappennel

Mérnöke magasabb teljesítményszintet adott Verstappennek egészen a verseny végéig, a különbség 4,5 másodpercre csökkent.

GPHírek
16:23

60. kör: Újabb leggyorsabb kör Verstappentől

A hátránya 4 másodpercre csökkent Leclerc mögött, egyelőre elegendőnek tűnik a tempóelőnye ahhoz, hogy beérje a Ferrarit. Közben az is lehet, hogy lekörözi a csapattársát, pedig az 1. körben még mögötte volt.

GPHírek
16:25

62. kör: Lekörözések miatt még jobban fogy Leclerc előnye

Lehetséges, hogy csak átmenetileg, de Leclerc előnye még a korábbiaknál is ütemesebben fogy, elsősorban Sainz lekörözése miatt. A különbség 3 másodperc.

GPHírek
16:27

64. kör: Hamilton és Vettel között is csata alakulhat ki

Működik a lágy gumi a Ferrarin, Vettel már csak 1,6 másodpercre van Hamiltontól, a 4. hely a tét. Leclerc 1,9 másodperccel vezet Verstappen előtt.

GPHírek
16:29

66. kör: Verstappen DRS-en belül Leclerc mögött

A Ferrari kezd csúszkálni, ráadásul le kell köröznie Verstappen csapattársát, Pierre Gasly-t. 

GPHírek
16:30

67. kör: Leclerc már keményen védekezik Verstappen ellen

Óriási csata bontakozott ki, Verstappen autója sokkal jobban tapad, Vettel nem bírta olyan sokáig, ahogy most Leclercnek kellene.

GPHírek
16:31

68. kör: Leclerc és Verstappen az év csatáját vívja

Kőkemény a küzdelem a két fiatal között, a hollandok már azt hitték, hogy Verstappen el tud menni a Ferrari mellett, de gyelőre nem sikerült. 3 kör van hátra.

GPHírek
16:33

69. kör: Verstappen leterelte Leclerc-t, vezet

A 3-as kanyarban Verstappen bevetődött Leclerc mellé, a két autó össze is ért, és Verstappen lényegében kilökte ellenfelét a pályáról. A Red Bull vezet, a sportfelügyelők egyelőre csak feljegyezték az esetet. 

GPHírek
16:34

70. kör: Vettel megelőzte Hamiltont

A német pilóta átvette a 4. helyet, Hamilton nagyon el is fékezte magát.

GPHírek
16:37

71. kör: Verstappen 2019-ben is megnyerte az Osztrák GP-t, de vizsgálják a felügyelők

A Honda visszatérése óta először nyert az F1-ben a Red Bull partnereként, Verstappen az idei első győzelmét érte el, Charles Leclerc csalódott lehet, mert nem tudta győzelemre váltani a pole pozícióját. Vettel az utolsó körre utolérte Bottast, de nem tudta megszerezni a dobogós helyet, Hamilton meglepetésre csak az 5. helyezett lett a Red Bull Ringen. 

Az eredmény viszont még nincs lejátszva, mert a sportfelügyelők vizsgálják az esetet Leclerc és Verstappen között. 

Még több bejegyzés