Az F1-esek kiestek, Guerra lett a bajnokok bajnoka

Események

Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra
Benito Guerra (MEX) celebrates after winning a race during the Race of Champions on Sunday 20 January 2019 at Foro Sol, Mexico City, Mexico
Vágólapra másolva!
Benito Guerra személyében újonc győzött a Race of Champions egyéni értékelésében, ráadásul hazai pályán. A raliversenyző legyőzte Sebastian Vettelt, Pierre Gaslyt és Esteban Gutiérrezt is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül43 bejegyzés

Fordult a kocka a szombati csapatverseny után a Race of Champions egyéni értékelésében, hiszen a Nations Cupban bukdácsoló francia csapat mindkét pilótája eljutott az egyenes kieséses szakaszig, míg a csapatban döntős németek és skandinávok egyéniben nem fértek be a legjobbak közé.

Az már korán eldőlt, hogy nem lesz címvédés, hiszen a tavalyi győztes David Coulthard simán kiesett a csoportküzdelmekben, és Sebastian Vettel sem volt formában, mindössze egy győzelemmel ő sem ért el a kieséses szakaszig. Ekkor végleg biztossá vált, hogy korábbi győztes sem ismételhet a mexikói versenyen.

Bajnokok Tornája, ROC, Keep Fighting, Michael Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Lucas di Grassi
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra, Esteban Gutiérrez
Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra
Bajnokok Tornája, ROC, a mezőny
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, sisakok
Bajnokok Tornája, ROC, a mezőny
Bajnokok Tornája, ROC, David Coulthard, Tom Kristensen
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly, Benito Guerra
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Tom Kristensen, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Tom Kristensen
Bajnokok Tornája, ROC, Patricio O'Ward
Bajnokok Tornája, ROC, Johan Kristoffersson

A csoportkörben két versenyző szerepelt kiemelkedően, a szombaton még a francia csapatot erősítő Pierre Gasly és Mick Schumacher is 3:0-ra verte ellenfeleit. A negyeddöntőt azonban már egyikük sem tudta abszolválni, Schumachert a későbbi bajnok Guerra, Gaslyt a szintén korábbi F1-es pilóta, Esteban Gutiérrez búcsúztatta.

A negyeddöntők után a négyből három állva maradt pilóta mexikói volt,

azonban a döntőbe Guerra mellett a korábbi Le Mans-győztes Loic Duval jutott be, aki egyebek mellett a csoportját szintén megnyerő Tom Kristensent is legyőzte. Az egyenes kieséses szakaszban a párharcok egy-egy futam alapján dőltek el, a döntőben két futamot rendeztek, mivel a harmadikra már nem volt szükség, Guerra simán, 2:0-ra verte Duvalt.

Bajnokok Tornája, ROC, Keep Fighting, Michael Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Lucas di Grassi
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra, Esteban Gutiérrez
Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra
Bajnokok Tornája, ROC, a mezőny
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, sisakok
Bajnokok Tornája, ROC, a mezőny
Bajnokok Tornája, ROC, David Coulthard, Tom Kristensen
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly, Benito Guerra
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Tom Kristensen, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Tom Kristensen
Bajnokok Tornája, ROC, Patricio O'Ward
Bajnokok Tornája, ROC, Johan Kristoffersson
Bajnokok Tornája, ROC, Keep Fighting, Michael Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Lucas di Grassi
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra, Esteban Gutiérrez
Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra
Bajnokok Tornája, ROC, a mezőny
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, sisakok
Bajnokok Tornája, ROC, a mezőny
Bajnokok Tornája, ROC, David Coulthard, Tom Kristensen
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly, Benito Guerra
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Tom Kristensen, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Tom Kristensen
Bajnokok Tornája, ROC, Patricio O'Ward
Bajnokok Tornája, ROC, Johan Kristoffersson
Bajnokok Tornája, ROC, Keep Fighting, Michael Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Lucas di Grassi
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval, Pierre Gasly
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra, Esteban Gutiérrez
Bajnokok Tornája, ROC, Benito Guerra
Bajnokok Tornája, ROC, a mezőny
Bajnokok Tornája, ROC, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, sisakok
Bajnokok Tornája, ROC, a mezőny
Bajnokok Tornája, ROC, David Coulthard, Tom Kristensen
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Mick Schumacher
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly, Benito Guerra
Bajnokok Tornája, ROC, Pierre Gasly, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Sebastian Vettel
Bajnokok Tornája, ROC, Tom Kristensen, Loic Duval
Bajnokok Tornája, ROC, Tom Kristensen
Bajnokok Tornája, ROC, Patricio O'Ward
Bajnokok Tornája, ROC, Johan Kristoffersson

A 33 esztendős Guerra 2012-ben PWRC-világbajnok lett, az elmúlt két szezon során a WRC-2 mezőnyében indult évente néhány futamon. A RoC megnyerése azért is emlékezetes lehet a számára, mert legyőzte Sebastian Vettelt, Pierre Gaslyt és Esteban Gutiérrezt is, ráadásul Vettel ellen a világ egyik leggazdagabb embere, Carlos Slim volt az utasa.

Ez a 30 éves múltra visszatekintő verseny első mexikói győzelme,

Az egykori és jelenlegi F1-es pilóták közül ezúttal Gutiérrez jutott a legtovább, de a döntőig neki sem volt elég lendülete, de ettől függetlenül az F1-es társaság sem maradt különdíj nélkül, hiszen Vettel szerezte meg a győzelmet a ROC Skills Challenge-en, ő teljesítette a kijelölt akadálypályát a legrövidebb idő alatt, pályafutása során először.

Percről percre tudósításunk a videólejátszó ablaka alatt olvasható!