A Ferrarik az élen az időmérő előtt Austinban

Események

Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
AUSTIN, TX - OCTOBER 20: Sebastian Vettel of Germany driving the (5) Scuderia Ferrari SF71H on track during final practice for the United States Formula One Grand Prix at Circuit of The Americas on October 20, 2018 in Austin, United States. Dan Istitene/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
A harmadik szabadedzésen körözhetett először száraz pályán a mezőny az USA Nagydíj hétvégéjén, ezt pedig rögtön ki is használta a Ferrari és átvette az első helyet a pénteki napot uraló Lewis Hamiltontól. Szoros időmérőre van kilátás.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Borús és szeles idő, de legalább száraz aszfalt fogadta a száguldó cirkusz mezőnyét az USA Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyen a pénteki esőzés miatt elvesztegetett időt igyekeztek behozni a csapatok, ezért nem is vártak, és a zöld lámpa kialvása után egyből elözönlötték a pályát.

Az élcsapatok nem egyforma programon voltak, a Ferrarik egyből az ultralágy abroncsokon kezdtek, míg a Red Bullok a szuperlágy gumikat tették fel, a Mercedesnél pedig megosztották a keverékeket, Lewis Hamilton ultralágyon, Valtteri Bottas szuperlágyon jött ki. Nem csak ebben volt eltérés, hanem az üzemanyag mennyiségében is, míg a vörösök Räikkönen, Vettel sorrendben elfoglalták az első két helyet, a Mercedesek az első tízbe sem férkőztek be.

Forma-1, USA Nagydíj, Daniel Ricciardo
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Pierre Gasly
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Brendon Hartley, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Stoffel Vandoorne, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, USA Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, USA Nagydíj, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen

Fontos megemlíteni, hogy a Ferrari mindkét autójára a régi padlólemezt szerelte fel.

Miután tegnap Räikkönen autóján még az új változat volt, vélhetően azért döntöttek így, mert az esőben nem tudták rendesen összehasonlítani a két elemet, a mindössze 60 perces harmadik tréningen pedig alapból nem lett volna már erre idő.

Kisebb ijedtséget okozott a Toro Rossónál a tréning elején, hogy Brendon Hartley glóriájáról levált egy légterelő, ami fejen is találta az új-zélandi pilótát az egyenesben, de szerencsére sérülés nélkül megúszta az esetet.

Az egyik pillanatról a másikra levált a légterelő Hartley fejvédőjéről

A Ferrarik a második etapjukat is vadonatúj ultralágyakon kezdték, és még lejjebb szorították a lécet, Vettel azonban továbbra sem tudta megelőzni Räikkönent. Erre csak az edzés végén, egy harmadik ultralágyas szett felhelyezése után volt képes, de akkor is mindössze 46 ezredet vert a finnre.

Idejét senki nem tudta megjavítani, az edzés közepén többször hibázó és a huplis aszfaltra panaszkodó Hamilton azonban hajszálnyira zárkózott fel a végén,

csupán 73 ezreddel maradt el Vettel és ennél is kevesebb Räikkönen mögött.

Valtteri Bottas és a két Red Bull már tisztes távolból figyelte a vezető hármast, a Mercedes finnjének hátránya 7 tizednél is nagyobb volt, a bikások közül pedig csak az előrébb végző Max Verstappen tudott egy másodpercen belülre kerülni Vettelhez képesz.

Az edzés végén még Hartley zavarta meg kicsit a zavartalan körözést, miután keresztbeállt az utolsó előtti kanyarban,

ettől eltekintve azonban viszonylag sima edzést láthattunk. Hogy az időmérő is ilyen lesz-e, az az időjáráson is múlik, szárazon a Ferrari a jelek szerint beleszólhat az első hely sorsába, bár Vettel bármit is tesz, büntetése miatt 3 hellyel hátrébb fogják sorolni a rajtrácson, így legfeljebb a negyedik rajtkockát szerezheti meg.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix