Társoldalunk:

Vettel az élen tért vissza a havas barcelonai teszten

2018.02.27., 08:50
rendezés

Kedden Sebastian Vettel, Max Verstappen és Robert Kubica is kipróbálhatta az idei autóját az előszezoni tesztek zimankós második napján, Barcelonában. A gyors Vettelen kívül Valtteri Bottas is jó benyomást keltett a Mercedeszel.

Dermesztő hőmérsékleti viszonyok mellett folytatódott az F1-es előszezoni tesztelés Barcelonában. Hétfőn délután már ellehetetlenítették a körülmények az érdemi munkát, a csapatok viszont keddig nem tudtak megállapodni a tesztsorozat meghosszabbításában, ezért fokozódott a nyomás az istállókon, hogy ismereteket szerezzenek új autóikról.

A hideggel dacolva így kedden is pályára léptek és a Haas, valamint a McLaren kivételével minden istálló autója legalább egy versenytávot teljesített (bár a Renault ettől papíron 1 körrel elmaradt), a legjobbak pedig a hétfői eredményekhez hasonló futásteljesítményt értek el. Az időjárási körülmények miatt úgy döntöttek, hogy kedden elmarad az ebédszünet, azonban többen így is megosztották egymás között a munkát.

Vettel beülhetett a Ferrariba és az élen zárta a keddi napot - Kattintásra galéria nyílik!Forrás: AFP/Jose Jordan

A Mercedes és a Ferrari azonban nem így döntött, az Ezüstnyilat ma egész nap Valtteri Bottas vezethette (miután Lewis Hamilton saját bevallása szerint önként lemondott a mai lehetőségről) és délelőtt ő is volt a leggyorsabb a pályán. A finn pilóta nem sokkal 13 óra előtt 1:20.325-tel tette le a névjegyét lágy keverékű gumikkal, ez 0,055 másodperccel volt jobb a McLarennél tesztelő Stoffel Vandoorne ultralágy gumis körénél.

A délelőtti, fagyponthoz közelítő hőmérsékletek miatt az első három órában alig volt esemény a pályán, csak délidő felé és kora délután kezdett élénkülni a forgalom. Ekkor kisebb verseny alakult ki, Szergej Szirotkin (Williams), Esteban Ocon (Force India) és Pierre Gasly (Toro Rosso) között, a három fiatal egymást előzgetve gyűjtögette a kilométereket Barcelonában.

Lassan indult a nap a pálya állapota miatt, de amikor végre kihajtottunk, az autó megbízhatóan működött és előreléptünk a tervünk mentén  

– nyilatkozta Tom McCullough, a Force India vezető versenymérnöke. – Változtattunk a programunkon, hogy aerodinamikai méréseket végezhessünk addig, amíg a pálya állapota nem volt reprezentatív, aztán folytattuk a tegnapi munkát, ahol abbahagytuk és próbáltuk megérteni az autó aerodinamikai jellemzőit. Lefutottunk néhány hosszabb etapot is, de sajnos délután az időjárás még rosszabb lett, ez behatárolta a pályán eltölthető időt.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Bottashoz hasonlóan Sebastian Vettel is nem sokkal 13 óra előtt kezdett mocorogni. A Ferrari pilótája ma vezethette először élesben az SF-71H-t, miután tegnap Kimi Räikkönené volt az autó. Féltávnál 30 kör szerepelt a neve mellett, lágy gumival még 1 másodperccel lassabb volt az Ezüstnyíl addigi legjobbjánál.

 

Nagyon hideg van, ha az eredményeket megnézzük, az a legfontosabb, hogy majdnem 100 kört megtettünk  

– foglalta össze Vettel. – Az időjárás nyilvánvalóan korlátozó tényező. Ilyen hidegben a nehéz egyáltalán a pályán maradni, szerintem a többiek is ezzel küzdöttek. A részletekbe felesleges is belemenni. Remélem, a jövő héten több dologra rájövünk.”

„Az autó működik, nem volt gondunk a megbízhatósággal és minden ésszerűnek tűnik. Úgy tűnik, előrelépést tettünk, de a teljesítményről nem tudok mit mondani. Az általános üzemeltetés terén minden simán ment. Jó, hogy végre kipróbálhatjuk az autót. Először meg kell értenünk a működését, ez a legfontosabb. Minél több kört és kilométert kell gyűjtenünk, aztán majd foglalkozunk a tempóval.”

Kevés műszaki hiba, de nagy időveszteség

Nehezen indult a nap a Haasnál és a Red Bullnál is, Kevin Magnussen és Max Verstappen 13 óra előtt nem is tudott mért kört megtenni, pedig nekik is ez az első alkalom, hogy idén autóba ülhettek. Ezért részben Magnussen is felelős volt, mert megjárta a kavicságyat, így plusz munkát rótt a Haas szerelőire.

Aero-szenzor a McLaren-Renault-nForrás: DPPI/Florent Gooden

A Red Bullt az üzemanyagrendszer szivárgása akadályozta, Verstappen csak 13:20 körül teljesített először mért kört, később azonban ő is eljutott egy versenytáv megtételéig. Hétfőhöz hasonlóan ma is előkerült a piros zászló, most azonban csak délután volt rá szükség, először Charles Leclerc (Sauber) megpördülése után, a 4-es kanyarnál.

„Az első benyomásaim az autóról pozitívak – nyilatkozta Verstappen. – Persze, még korán van, de jól érzem magam benne. Végül is, délelőtt nem vesztettünk túl sokat, mert a pálya eléggé rossz állapotban volt eleinte. A [műszaki hiba] nem szerencsés, mert mindent le kellett ellenőriznünk és ez időbe telt. Délután elég sokat mentünk, sok dolgot elvégeztünk, amit akartunk, de a hideg miatt nehéz volt felmelegíteni a gumikat. A boxból kifelé már padlógázzal kell menni és körről körre egyre gyorsabban, hogy megtartsuk az üzemi hőmérsékletet.”

Vettel délután 2 után kezdett rákapcsolni, először megszilárdította a helyét az 1:20-as köridő-tartományban, majd továbbra is közepes keverékű gumikkal átvette a vezetést 1:20.168-cal. Épp ő okozta a nap második piros zászlós szakaszát, megpördült és bár tudta folytatni az útját, a pályát takarítani kellett miatta.

A Saubert is mérőeszközökkel látták elForrás: DPPI/Florent Gooden

Bár Fernando Alonso hétfő este azt mondta, legalább hat csapatnak komoly megbízhatósági gondjai vannak, ebből (részben a hideg miatt is) egyelőre nem sok látszott. A Ferrari és a Mercedes is 90 kör fölé jutott, a Williams az orosz Szirotkinnal és délután a visszatérő Robert Kubicával is megközelítette ezt az értéket. Érdekesség (bár a hideg miatt nem releváns), hogy Kubica ment kevesebbet, de gyorsabban az orosznál.

Igaz, a lengyel pilóta csak 15 óra után gördülhetett a pályára, az első mért körét pillanatokkal azelőtt teljesítette, hogy Vettel már az 1:20-as tartományt ostromolta lágy gumikkal. Ez nagyjából akkor történt, amikor a kicsúszás után Leclerc visszatérhetett a pályára, a McLaren viszont a délután nagy részéhez hasonlóan a boxban rostokolt a kipufogórendszer meghibásodása miatt.

Jerome Stoll, a Renault Sport Racing elnöke is majdnem megfagyottForrás: DPPI/Florent Gooden

Vettel nem 15:47 körül átvette a vezetést, az 1:19.673-as körét továbbra is lágy gumikkal teljesítette. Ekkor fél másodperccel járt Bottas előtt, de nem sokat kellett várni a Mercedes válaszára sem, a finn pilóta 10 percen belül követte a Ferrarit az 1:19-es tartományba, de Vettel megtartott 3 tizedet az előnyéből. Később megérkezett a havazás (!) a pályára, így lényegében ki is alakult az élmezőny sorrendje.

Nem hiszem, hogy a Formula-1-ben valaha is vezettem ilyen hideg körülmények közepette

– mondta Bottas. – Így is kihoztuk a legtöbbet a napból. Délelőtt különböző aerodinamikai kereteket szereltünk az autóra, délután pedig hosszú etapokat teljesítettem és a beállításokon dolgoztam. Trükkös ilyen időben vezetni, de így is kaptunk néhány választ a tesztelés alatt álló alkatrészeinkre.”

Hamilton lemondott a mai tesztlehetőségről Bottas (képünkön) javáraForrás: AFP/Jose Jordan

A havazás persze nem volt erős, de a pálya hőmérséklete így is mindössze 7 fokra süllyedt, ez pedig csak azokat a pilótákat nem tántorította el a körözéstől, akiknek mindenképpen menniük kellett. Verstappen és Kubica (immáron esőgumikkal) is több etapra megjelent a pályán, de alkalmanként Vettel (intermediate-tel) és Bottas is feltűnt a barcelonai aszfaltcsíkon.  

Mivel kedden a tesztnap befejezéséig nem sikerült megállapodni arról, hogy a tesztsorozatot terjesszék ki a pénteki napra is (amikor a Williams béreli a pályát filmforgatás céljára), a csapatok várhatóan szerdán reggel folytatják a munkát Barcelonában, 9 órától.

A keddi tesztnap eredményei

  Pilóta Csapat Modell Köridő Kül. Kör
1. Sebastian Vettel Ferrari SF-71H 1:19.673   98
2. Valtteri Bottas Mercedes W09 1:19.976 0,303 94
3. Stoffel Vandoorne McLaren MCL33 1:20.325 0,652 37
4. Max Verstappen Red Bull RB14 1:20.326 0,653 67
5. Carlos Sainz Renault R.S.18 1:21.212 1,539 65
6. Pierre Gasly Toro Rosso STR13 1:21.318 1,645 82
7. Robert Kubica Williams FW41 1:21.495 1,822 48
8. Szergej Szirotkin Williams FW41 1:21.822 2,149 52
9. Esteban Ocon Force India VJM11 1:21.841 2,168 79
10. Charles Leclerc Sauber C37 1:22.721 3,048 81
11. Kevin Magnussen Haas VF-18 1:22.727 3,054 36

A csapatok által megtett táv

Csapat Napi kör Táv (km)
Ferrari 98 456,19
Force India 79 367,745
Haas 36 167,58
McLaren 37 172,235
Mercedes 94 437,57
Red Bull 67 311,885
Renault 65 302,575
Sauber 81 377,055
Toro Rosso 82 381,71
Williams 100 465,5

A motorok által megtett táv

  Kör Táv (km)
Ferrari 215 1000,825
Honda 82 381,71
Mercedes 273 1270,815
Renault 169 786,695
GPHírek
08:53

Felvirradt Vettel és Verstappen napja

Köszöntjük F1-rajongó Olvasóinkat a 2018-as előszezoni tesztek második napján! Az események 9 órakor kezdődnek, addig ajánljuk szíves figyelmükbe a hétfői tesztnapról készült beszámolónkat.

GPHírek
08:55

A keddi felállás

Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen hétfői bemutatkozása után ma Sebastian Vettel is kipróbálhatja az új Ferrarit, Max Verstappen pedig megkóstolhatja a Red Bullt – ha az időjárás is úgy akarja.

Íme, a keddi fellépők névsora:
Mercedes: Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
Ferrari: Sebastian Vettel
Force India: Esteban Ocon
Red Bull: Max Verstappen
Williams: Robert Kubica, Szergej Szirotkin
Renault: Carlos Sainz Jr., Nico Hülkenberg
Toro Rosso: Pierre Gasly
Haas: Kevin Magnussen
McLaren: Stoffel Vandoorne
Sauber: Charles Leclerc

Lantos Gábor
09:03

Hideg van Barcelonában

Csakúgy, mint egész Európában. Monacóban - egy másik tradicionális F-1-es helyszínen - hétfőn havazott. Érdeklődéssel várjuk, hogy az időjárás miként befolyásolja a keddi tesztet.

Simon István
09:09

Elsőként a Haas a pályán

A Haas F1 versenyzője, Kevin Magnussen hajtott ki először a pályára, a szürke esőfelhők alá. A dán idén először vezetheti a VF-18-ast.

Simon István
09:12

Fagypont alatt Barcelonában

Hideg van! A Circuit de Barcelona-Catalunya Twitter-feedje szerint a levegő mindössze 0,3 Celsius-fokos, de az aszfalt sem sokkal melegebb.

Simon István
09:15

Vigyázat, csúszik!

Magnussen után a Williams újonca, Szergej Szirotkin is ment egy installációs kört a hideg, nyirkos katalán pályán. Rádión azt jelentette, hogy az aszfalt csúszik.

Simon István
09:20

Bottas eddig elégedett

Valtteri Bottas tegnap 58 kört tett meg Barcelonában az új Mercedes AMG W09-cel és a második legjobb időt futotta Daniel Ricciardo mögött.

„A hétfői tesztnap pozitív volt, mindent elvégeztünk, amit aznapra terveztünk" – mondta a finn. „Elsősorban aerodinamikai adatokat szerettünk volna gyűjteni, ezért konstans sebességgel futottam, de néhány gyakorlókört is megtettem, hiszen magamat is be kellett melegíteni. Egyelőre nem járattuk csúcsra a Mercedest, nem a teljesítmény volt a cél."

Van tehát félnivalójuk a riválisoknak.

Simon István
09:24

Kubicát is láthatjuk ma

Az összes csapat közül legkésőbb a Williams jelentette be az idei pilótáit, és - sokak keserű meglepetésére - nem Robert Kubicára esett a választásuk. Teszt- és tartalékpilótaként azonban számítanak rá, a lengyel ma délután, Barcelonában próbálhatja ki az FW41-est.

Ma délelőtt (pontosabban, a 13 órai ebédszünetig) azonban Szergej Szirotkiné a fehér versenygép.

Simon István
09:29

Pokoli látványt nyújt

...a téli szürkeségbe burkolózott Circuit de Catalunya. Ez azonban nem akadályozza meg Max Verstappent abban, hogy végre kipróbálja a Red Bull RB14-est. A múlt heti bejáratáson csak a csapattársa, Daniel Ricciardo vezethette az új autót. 

Simon István
09:35

Ocon már türelmetlen

A Force India francia pilótája is ma ismerkedhet meg először a 2018-as "fegyvertársával". A VJM11-est hétfőn, kora reggel leplezték le Barcelonában. Tegnap az orosz tesztpilóta, Nyikita Mazepin körözött vele, de nem sokat: a hátsó fékek túlmelegedése miatt a mérnökök jobbnak látták, ha délután már nem hajt ki a pályára. Ha ugyanis kigyulladna a VJM11 hátulja, nem lenne pótalkatrész a vadonatúj autóhoz.

Simon István
09:41

Nincs tapadás a pályán

Januárban újraaszfaltozták a barcelonai pályát, de az éjszakai havas eső a hétfőn felhordott vékony gumiréteget is lemosta a pályáról. Az Autosport szakértője, Gary Anderson szerint „senki sem tudja, hogyan reagálnak majd [a gumik] az új aszfalton."

A Jordan F1-es csapatának korábbi technikai igazgatója szerint egyébként az aerodinamikai tesztek lesznek porondon ma délelőtt, az első komolyabb köridőkre csak a déli órákban számít Anderson - ha addig 10 fok fölé kúszik az aszfalt hőmérséklete.

Simon István
09:46

Hátsó "létra" a Mercedesen

Szokatlan helyre, a hátsó szárny mögé, az alváz végére szerelt fel egy aerodinamikai mérőeszközt a Mercedes csapata. A "létra" segítségével a mérnökök (és a beépített szenzorok) az autó mögött keletkező turbulenciát figyelik, majd értékelik annak aerodinamikai hatásait.

Simon István
09:49

Nincs még mért kör

Noha már Bottas, Vettel, Verstappen, Ocon, Szirotkin, Sainz, Gasly, Magnussen, Vandoorne és Leclerc is megtett egy-két installációs kört fejenként, "repülőkörre" még egyikük sem ragadtatta magát. 50 perc után egyelőre a mérnökök vizsgálják az autókat, elemzik a friss adatokat.

Simon István
09:53

Interrel próbálkozik a McLaren

Továbbra is csupán 1-2 C-fokos a levegő Montmeló környékén, így az aszfalt nagyon nehezen szárad fel a hajnali esőzés után. A McLaren ezért az átmeneti körülményekhez passzoló intermediate gumikon küldte ki Stoffel Vandoorne-t, aki szintén ma vezetheti először az MCL33-at.

Simon István
10:00

Ezért törölték Alonso körét

Fernando Alonso eredetileg a 6. helyen zárta az első tesztnapját a McLarennel (miután rögtön a teszt első órájában "elhagyta" a jobb hátsó kerekét), ám a spanyol legjobb idejét utólag törölték. Miért? Mert a pálya egy jelentős részét levágva, lendületből előzte meg Brendon Hartley Toro Rossóját. Bátor húzás volt - nem jött be.

GPHírek
10:06

Kínjában viccelődik a Renault

Méghozzá a szokatlanul hideg időjáráson. Biztató fejlemény viszont, hogy a kezdeti nulláról immár 5 egész fokot kúszott fel a hőmérő higanyszála a Circuit de Barcelona-Catalunyán!

GPHírek
10:09

Hárman a pályán

Három autó, egy McLaren, egy Williams és egy Force India köröz jelenleg a pályán. A csapatok kísérleteznek a hidegben, Vandoorne ugyanis az intermediate (átmeneti), Szirotkin a vizes pályára való, Ocon pedig az ultralágy keveréken próbálkozik. Mért körük azonban továbbra sincs, a kör vége felé rendre behajtanak a garázsba.

GPHírek
10:19

Bottas a "körrekorder"

Továbbra sem vállalkoznak gyors körökre a versenyzők. Bottas eddig 4 installációs kört tett meg a Mercedesszel, mögötte az újonc Charles Leclerc (Sauber Alfa Romeo) következik 3 körrel, Vandoorne pedig 2 fordulónál jár a McLarennel. A többiek - Vettel, Verstappen, Ocon, Sainz, Gasly, Magnussen és Szirotkin - beérték egy-egy bemelegítő körrel.

GPHírek
10:22

Megvan az első mért kör!

Carlos Sainz Jr. egy óvatos 1:34,177 perces kört "repesztett" a Renault-val a Circuit de Barcelona-Catalunyán, intermediate (átmeneti) abroncsokon. Talán ezzel elindul a körlavina.

GPHírek
10:27

A Williams bumerángja

Amíg a pilóták a garázsban várakoznak az időjárás jobbra fordulását remélve, érdemes szemügyre venni az F1-es autók érdekesebb műszaki megoldásait. Spanyol F1-es szakíró kollégánk a Williams agresszív hűtőnyílását, illetve az új, vízszintes bumerángszárnyat kapta lencsevégre Barcelonában.

GPHírek
10:34

Melegen tart a Honda

Hétfőn meglepően konstans köröket futott a Toro Rosso-Honda: Brendon Hartley 93 fordulót tett meg anélkül, hogy említésre méltó probléma lett volna a japánok új erőforrásával. (Az elmúlt években a Hondával sokat szenvedett Fernando Alonso irigykedhetett is.) Az olasz-japán gárda egy praktikus újdonsággal, hőtárolós kulaccsal készült fel a fagyos barcelonai tesztelésre.

GPHírek
10:37

Bottas is körbeért

Másfél óra "tesztelés" után immár két mért körrel büszkélkedhetünk Barcelonából: Valteri Bottas 1:50,760 perc alatt óvatoskodott körbe a Mercedesszel, a lágy (sárga jelölésű) gumikon. A finn négy kört tett meg egyhuzamban viszonylag lassú, de konstans sebességgel. Ebből arra következtetünk, hogy a Mercedes aerodinamikai méréseket végez.

GPHírek
10:46

Elmarad ma az ebédszünet!

A hideg időjárás miatt kiesett reggeli-délelőtti teszidő miatt, "kárpótlásul" a Circuit de Catalunya vezetése - az F1-es csapatokkal egyeztetve - úgy döntött, ma nem tartanak ebédszünetet, azaz nem lesz leállás. Erős a gyanúnk, hogy a modern kori F1 történetében először nonstop tesztelésben lehet részünk, amely reggel 9-től délután 6 óráig tart.

GPHírek
10:52

Vettel is a pályán

Közben Sebastian Vettel is csatlakozott a pályán Valtteri Bottashoz. A négyszeres világbajnok idén először vezetheti élesben a Ferrari SF71H-t, miután a Scuderia filmforgatási napján, vasárnap Kimi Räikkönent bízták meg ezzel a feladattal. Räikkönen egyébként hétfőn a 3. idővel zárta a tesztelést, de sokkal fontosabb, hogy 80 kört teljesített problémamentesen.

GPHírek
10:59

Tárgyalnak a teszt csúsztatásáról

A barátságtalan, hideg időjárás miatt az F1-es csapatok körében komolyan felvetődött, hogy csütörtök helyett újabb egy, vagy akár több nappal is eltolják az első barcelonai tesztelés befejezését (témába vágó cikkünket itt olvashatja!). A Costa Bravát jelenleg elárasztó hidegfront ugyanis várhatóan 1-2 napon belül továbbáll, így péntekre, illetve a hétvégére már sokkal jobb idő ígérkezik Barcelona környékén.

GPHírek
11:04

Vacak idő - szép képek!

Amíg az F1-es csapatok az időközben ismét 9 Celsius-fokosra lehűlt, ezért érdemi menetpróbákra alkalmatlan aszfalt miatt morgolódnak, tekintse meg itt a barátságosabb időjárási viszonyok mellett, hétfőn készült fotógalériánkat Barcelonából!

Kimi Räikkönen (Ferrari SF71-H) a barcelonai tesztelés első napjánForrás: DPPI/Florent Gooden
GPHírek
11:13

Bottas tovább javít

A Mercedes számára aerodinamikai méréseket végző Valtteri Bottas közben javított a legjobb köridején, a finn 1:43,750 percre ment le a korábbi 1:50-es értékről. Ez azonban továbbra sem az a tempó, amire mi, az F1 kedvelői - és talán a háromszoros GP-győztes finn is - vágyna.

Leclerc és Szirotkin szintén kimerészkedett egy-egy körre a Sauberrel, illetve a Williamsszel, de hamar visszatértek a boxba.

GPHírek
11:19

Sainz feljebb tolja a lécet

Úgy tűnik, egyedül Carlos Sainz Jr. gondolja komolyan, hogy értékelhető köröket fusson ma Barcelonában. A Renault spanyolja 1:25,059-re faragja le a legjobb idejét a lágy (sárga) gumikon, ez azonban továbbra is fényévekre van Daniel Ricciardo tegnapi, 1:20,179 perces abszolút legjobbjától.

GPHírek
11:28

Claire Williamsre várva

Közben a Williams rögtönzött sajtótájékoztatóra hívta össze a Circuit de Catalunya sajtótermében, paddockjában fagyoskodó újságírókat. A csapatvezető, Claire Williams - aki a januári esküvője óta immár férjes asszonynak számít - először áll ki a tollforgatók elé a Williams FW41 február 15-i bemutatója óta.

GPHírek
11:36

Alonso visszatért - de hova?

Vicces szurkolói molinót (lepedőt?) szúrt ki a Mercedes Barcelonában unatkozó sajtósa. A kissé homályos fotó közepén a "FERNANDO IS BACK!", vagyis "Fernando visszatért!" felirat olvasható. De távozott egyátalán valahova? - teszi fel a költői kérdést a Mercedes AMG F1 team. Hmmm.

GPHírek
11:42

Vettel rejtőzködik

Néhány installációs kört leszámítva nem sok lehetősége adódott Sebastian Vettelnek, hogy "testközeli" ismeretségbe kerüljön az új Ferrarival. A Scuderia is csak annyit tudott üzenni a rajongóknak a Twitteren, hogy odakint fogvacogtató hideg van, de Sebastian "indulásra kész".

Vettel és az olaszok napja is az időjárás kezeiben van.

GPHírek
11:48

Elégedett a McLaren

Noha Stoffel Vandoorne eddig csupán négy bemelegítő kört tett meg (mért ideje nincs), a McLarennél elégedettek a belga pilótájuk munkájával. "A délelőtti program a tervek szerint folytatódik - sok-sok aerodinamikai teszt, sok információt gyűjtöttünk" - állítják a Twitteren. Optimisták, annyi szent.

GPHírek
11:54

Bottas rákapcsolt!

Valtteri Bottas ismét a pályán - a Mercedes finnje két bemelegítő kör után 1:23,381-en állította meg a stoppert, ezzel a keddi eredménylista élére ugrott, megelőzve Carlos Sainzot (Renault). Továbbra is csak ők ketten rendelkeznek mért idővel.

GPHírek
11:59

Bottas, Ricciardo közelében

Bottas tovább javít az idején: legutóbbi, 1:20,806 perces köre után már több mint 4 másodperccel előzi meg Sainzot, és megközelíti Daniel Ricciardo (Red Bull) tegnapi abszolút legjobb eredményét (1:20,179).

GPHírek
12:05

Vandoorne is beszáll

Stoffel Vandoorne is beszáll a játékba, a belga a biztató 1:21,202-es köridejével a szegényes eredménylista második helyére férkőzik be, Bottas Mercedese mögé és Sainz Renault-ja elé. Némiképp csökkenti azonban Vandoorne eredményének sportértékét, hogy a Pirelli leglágyabb keverékén, az ultralágyon érte el azt (szemben Bottas és Sainz sima lágy gumis köreivel).

GPHírek
12:12

A McLaren átveszi a vezetést

Stoffel Vandoorne rátesz még egy lapáttal és 1:20,325 precre javítja a barcelonai tesztelési mai legjobb idejét. Úgy tűnik, hogy a Pirelli leglágyabb keverékével, a rózsaszín oldalfalú hiperlágy gumikkal a (szinte) jéghideg aszfalton is csodát lehet tenni!

GPHírek
12:19

Vettel is megmutatja magát

Ahogy a pálya hőmérséklete egy keveset emelkedett, máris kiküldték a pilótákat a csapatok. Vandoorne sorozata után Charles Leclerc (Sauber), Sebastian Vettel (Ferrari) és Pierre Gasly (Toro Rosso) is kihajtott, hogy néhány étékelhető kört fusson. Vettel jelenleg az eredménylista 6. helyén tanyázik (1:34,688), de ez a köridő még mindig nem egy bevállalós repülőkör eredménye, sokkal több van még a Ferrariban.

GPHírek
12:27

Verstappen a boxban ragadt

Közel három és fél óra telt el a barcelonai tesztelés második napjából, amely a hideg pálya miatt főként az (aerodinamikai) adatgyűjtésről szólt. Eddig Bottas a legszorgalmasabb 31 megtett körrel, Max Verstappen viszont az egy szem installációs köre óta ki se dugta az orrát a Red Bull-garázsból. 

A többiek így állnak: Leclerc 22 kör, Szirotkin 19, Vandoorne 16, Gasly 15, Vettel 14, Sainz 8, Ocon 7, Magnussen 2 megtett kör.

GPHírek
12:34

Igyekeznek a fiatalok

Ocon és Szirotkin ismét megmutatja magát. A Force India francia tehetsége 1:24,857-tel a harmadik helyre lopakodott előre, amíg Pierre Gasly (1:24,488) le nem taszította onnan a Toro Rossóval. A Williams orosz újonca a lágy gumikon előbb 1:25,808-on állította meg a stoppert, de tovább javított, 1:24,012-es körével jelenleg ő a harmadik, Vandoorne és Bottas mögött.

GPHírek
12:40

A teszt aktuális állása

Három és fél óra után így állunk:

1. Vandoorne (McLaren) 1:20.325
2. Bottas (Mercedes) 1:20.664
3. Ocon (Force India) 1:23.279
4. Szirotkin (Williams) 1:23.546
5. Gasly (Toro Rosso) 1:24.488
6. Sainz (Renault) 1:25.059
7. Leclerc (Sauber) 1:26.025
8. Vettel (Ferrari) 1:34.688
9. Magnussen (Haas F1) idő nélkül
10. Verstappen (Red Bull) idő nélkül

GPHírek
12:44

A csatát nyert autó

Egy szívmelengető fotó a Force India garázsából, a részletekre mindig figyelő Craig Scarborough jóvoltából. Esteban Ocon néhány perce nagyot csatázott a képzeletbeli dobogós helyért Szirotkinnal és Gaslyval, amiből a francia került ki győztesen - egyelőre.

GPHírek
12:55

Top 3-ban Vettel és a Ferrari

Sebastian Vettel ma először látta elérkezettnek az időt, hogy megpróbálkozzon néhány gyors körrel Barcelonában. A német egy hakörös etapon folyamatosan gyorsult, végül 1:21,341 percen állította meg a stoppert, ezzel feljött a 3. helyre. Vettel eddig 23 kört tett meg, mercedeses riválisa, Valtteri Bottas már 40 fordulónál jár.

GPHírek
13:05

Tél van Barcelonában (is)

A Circuit de Barcelona-Catalunya hivatalos Twittere szerint a levegő hőmérséklete 3,4°C, az aszfalt 10 Celsius-fokos. Az elmúlt két órában nem sokat javultak a körülmények, ahhoz képest figyelemreméltó, hogy a Ferrari és a McLaren 29, a Mercedes pedig már 40 megtett körrel rendelkezik.

GPHírek
13:15

Gond van a Red Bull-lal

Egyelőre nem szivárgott ki semmi, ám fölöttébb gyanús, hogy Max Verstappen a reggeli installációs köre után az egész délelőttöt a garázsban töltötte. A szokásos ebédszünet kezdetén (ami ma elmarad) újabb két körre kinézett, de továbbra sem szerepel befejezett kör, így köridő sem a holland neve mellett. Igyekszünk kinyomozni, mi lehet a gond az RB14-essel.

GPHírek
13:23

Komoly etapot ment a Ferrari

Túl van az első komoly etapján Sebastian Vettel és az SF71-H. A német az elmúlt percekben egy 16 körös futást produkált, mely során a köridői így alakultak: 1:28.5 - 1:26.9 - 1:25.7 - 1:26.0 - 1:24.2 - 1:23.2 - 1:22.3 - 1:22.3 - 1:23.0 - 1:22.2 - 1:21.8 - 1:23.7 - 1:21.4 - 1:21.3 - 1:24.0 - 1:21.0.

Vettel továbbra is az eredménylista 3. helyén áll, legjobb ideje (1:21,010) közel 7 tizedmásodperccel marad el az előtte álló Vandoorne (McLaren) és 8 tizeddel a vezető Bottas legjobbjától.

GPHírek
13:32

Benzin szivárgott a Red Bullból

Az Auto, Motor und Sport helyszínen tartózkodó riportere szerint egy „kisebb benzinfolyás" hátráltatta a Red Bull délelőtti programját. Max Verstappen, aki ma vezetheti először az RB14-est, csak 13 óra körül merészkedett ki ismét a pályára, de 8 installációs köre ellenére továbbra sincs mért ideje.

GPHírek
13:40

Piros zászló - áll a teszt!

A Sauber újonca, Charles Leclerc okozta a keddi nap első piros zászlós leállását. A monacói pilóta alatt megállt (kicsúszott?) az Alfa Romeo Sauber a 4-es kanyarban - ott, ahol Lewis Hamilton és Nico Rosberg emlékezetes karambolja történt a 2016-os Spanyol Nagydíjon (ami végül Max Verstappen első győzelméhez vezetett).

GPHírek
13:49

Nem cserél a Mercedes

A Mercedes eredetileg azt tervezte mára, hogy az ebédszünet után Lewis Hamilton átveszi a W09-es vezetését Valtteri Bottastól. Miután azonban a finn délelőttje a zord barcelonai időjárás miatt felemásra sikeredett (igaz, 1:20,270-es idejével ő áll a lista élén), a csapat most úgy döntött, hogy Bottas az egész napra megkapja az Ezüstnyilat. Hamiltont ezek szerint csak szerdán láthatják legközelebb a rajongói.

GPHírek
13:57

Újra "zöld" a pálya

Gyorsan eltakarították Leclerc 4-es kanyarban kicsúszott Sauberjét, újraindult a tesztelés Barcelonában. Közben a Williamsnél Szergej Szirotkin arra vár, vajon Bottashoz hasonlóan ő is megkapja-e egész napja az FW41-est, vagy az eredeti terveknek megfelelve át kell-e adnia az autót Robert Kubicának. Ha utóbbi lesz a felállás, az orosz legalább mehet ebédelni.

GPHírek
14:02

Vettel ismét a pályán

A Leclerc által okozott piros zászló után Sebastian Vettel és Pierre Gasly hajtott ki először a pályára. A Ferrari németje 37, a Toro Rosso francia versenyzője 39 körnél jár. Mindkettőnek szüksége van egy hosszú etapra, ha be akarják hozni a listavezető Bottas (Mercedes) 54 körös penzumát.

GPHírek
14:11

Verstappen is nekigyürkőzik

Hosszú semmittevés és a pálya "kóstolgatása" után végre Max Verstappen és a Red Bull is elszánta magát egy hosszabb etapra. A holland a Pirelli közepes (fehér) keverékén döngetett ki a pályára (ami nagyjából a tavalyi lágynak felel meg), és a negyedik körében közvetlenül Vettel mögé, a 4. helyre lőtte be magát (1:21,014). További javulás várható V-Max-tól.

GPHírek
14:17

Vettel az élen!

Néhány bemelegítő kör után Sebastian Vettel az eredménylista élére ugrik - 1:20,168 az új legjobb idő! A Ferrari-pilóta leggyorsabb köre 11 ezredmásodperccel jobb, mint Daniel Ricciardo tegnapi legjobbja a Red Bull-lal.

GPHírek
14:21

Piros zászló Vettel miatt

Ismét (ma már másodszor) meglengették a piros zászlót a barcelonai sportbírók, pedig a 2-es kanyarban kicsúszott (és a kavicságyat is megjárt) Sebastian Vettel ezúttal önerőből, a saját lábán be tudta hozni a Ferrarit a boxutcába. Hamarosan folytatódik a tesztelés.

GPHírek
14:26

Fricska Bahreinből

Az elmúlt években többször is felvetődött, hogy Barcelona (illetve korábban még Jerez) helyett egy olyan országban tartsák meg legalább az egyik téli tesztelést, ahol garantált a napsütés, a jó idő. Bahrein ideális házigazda lehetne erre a nemes feladatra, a 2010-es évek elején teszteltek is Szahírban az F1-esek a szezon elején.

Persze, a napsütéssel nem volt bajuk az F1-es mérnököknek, de a kiszámíthatatlan széllökésekkel annál inkább. Azon kívül a költséghatékonysági szempontok is Barcelona mellett szóltak. De a mai időjárást elnézve talán sokan bánják már, hogy leszavazták Bahreint...

GPHírek
14:32

Takarítják a pályát

Vettel ugyan be tudott sántikálni a Ferrarival a garázsba, ám sok kavicsot hagyott maga után a 2-es kanyar környékén, ezért áll a tesztelés, amíg a pályamunkások végeznek a törmelék letakarításával.

GPHírek
14:39

Mindeközben Silverstone-ban...

...rendületlenül havazik (a fotó tegnapi, de a helyzet változatlan). Ahogy a Ferrari és a Toro Rosso által viszonylag gyakran használt, közép-olaszországi Mugellót is hó borítja. Nem hiába hívják ezeket a napokat "téli tesztelésnek".

GPHírek
14:48

Melegszik a pálya

Az egy órával ezelőttihez képest jelentősen, 8 C-fokot (18°C-ra) melegedett a barcelonai pálya aszfaltja, ám a levegő továbbra is csupán 10 fokos. Ez a "hőhullám" a zöld jelzés megadása után kicsalogatta az F1-es autókat is: Bottas (Mercedes), Verstappen (Red Bull) és a Sainz (Renault) is kihajtott, újabb gyorskörök következnek.

GPHírek
14:53

Alonso is figyel

Noha neki ma nincs dolga az MCL33-mal, Fernando Alonso is ott van a McLaren garázsában, mint azt a csapat Twitteren posztolt fotói mutatják. Alonso sokat kért a McLarentől 2018-ra: egyrészt, egy versenyképes F1-es autót, másrészt, hogy engedjék indulni a megbízhatósági-világbajnokságban (WEC) is a konkurens Toyotával. Cserébe viszont sokat is ad a McLarennek.

GPHírek
15:01

Veri a Red Bullt a Mercedes

Néhány percig együtt körözött a pályán Valtteri Bottas és Max Verstappen. Az Auto, Motor und Sport ezeket a köröket mérte a Red Bull holland pilótájának: 1:32.1 - 1:25.7 - 1:22.4 - 1:22.3 - 1:22.3 - 1:23.6 majd behajtott a boxba. Az összehasonlításuk alapján a Mercedes egy teljes másodperccel gyorsabb (legalábbis a ma délutáni 4 fokban, közepes abroncsokon), mint a Red Bull.

GPHírek
15:04

Vettel még mindig vezet

Nagyjából egy órával ezelőtt futotta Sebastian Vettel az 1:20,168-as körét, amivel jelenleg vezeti az eredménylistát. Vettel közepes gumikon elért mai ideje megy hajszállal (11 ezreddel) jobb, mint amit Ricciardo tegnap ki tudott hozni a Red Bullból a lágy abroncsokon. Ennek tiszteletére mutatunk egy "egész alakos" képet a Ferrari SF71-H-ról.

GPHírek
15:11

Videó: Kubica a Williamsben

Ahogy ígérték, a Williams lehetőséget ad Robert Kubicának, hogy vezesse az FW41-est. A pilótaülésről lecsúszott, ám fejlesztőpilótának szerződtetett lengyel legutóbb tavaly november végén, az Abu-Dzabiban megtartott Pirelli-gumiteszten vezethetett F1-es versenygépet. A lengyel kezdetnek a gumimelegítő köreit futja a pályán.

GPHírek
15:22

3 körrel melegített be Kubica

Három laza körre küldte ki a Williams Robert Kubicát, aki 1:27,378-cal feliratkozott az eredménylista legvégére, majd visszatért a boxba. A csapattársa, Szirotkin 1:21,822-es idővel a lista hetedik helyén áll, vagyis van mit behoznia a lengyelnek.

GPHírek
15:31

Ismét pályán a Sauber-Alfa

Több mint két óráig tartott, hogy a Sauber szerelői rendbehozzák Charles Leclerc autóját a kavicságyban történt rongálás után. Szemtanúk szerint a monacói újonc vezetői hibát vétett a 4-es kanyar bejáratánál, ez vezetett a kicsúszáshoz és a nap első piros zászlós leállásához. Lerclerc ismét a pályán rója a köröket, jelenleg 54-nél jár.

GPHírek
15:51

Vettel már 1:20 alatt!

Elsőként Sebastian Vettel tudta 80 másodpercen belül teljesíteni a barcelonai pályát egy 2018-as F1-es autóval. A Ferrari német pilótája előbb 1:19,964-es kört futott, majd további 3 tizedet javítva 1:19,673-on állította meg a stoppert, mindezt a lágy keverékű gumikon.

GPHírek
15:57

Így állunk a hajrá előtt

Bő két órával az idei második F1-es tesztnap vége előtt az állás:

1. Sebastian Vettel (Ferrari) 1:19.673 (74 kör)
2. Valtteri Bottas (Mercedes) 1:20.270 (72 kör)
3. Stoffel Vandoorne (McLaren) 1:20.325 (37 kör)
4. Max Verstappen (Red Bull) 1:21.014 (37 kör)
5. Carlos Sainz (Renault) 1:21.212 (64 kör)
6. Pierre Gasly (Toro Rosso) 1:21.318 (72 kör)
7. Szergej Szirotkin (Williams) 1:21.822 (52 kör)
8. Esteban Ocon (Force India) 1:22.850 (53 kör)
9. Robert Kubica (Williams) 1:22.142 (17 kör)
10. Kevin Magnussen (Haas F1) 1:22.727 (32 kör)
11. Charles Leclerc (Sauber-Alfa) 1:23.374 (52 kör)

GPHírek
16:03

Bottas is 80 másodperc alatt

Vettel után Valtteri Bottas is megcsinálta a 80 másodpercen belüli kört Barcelonában, a Mercedes finn pilótája 1:19,976-os kört repesztett. Ezzel mindegy 3 tizeddel elmarad a Ferrari-pilóta legjobbjától, de számára és a mérnökei számnára is fontosabb, hogy már több mint 80 kört hagyott maga mögött.

GPHírek
16:09

Kubica lopakodik

A mai penzumát csak délután megkezdő lengyel szorgalmasan rója a köröket, már 19-nél tart a Williamsszel. Kubica jelenleg a 7. helyen tanyázik, legjobb ideje 0,327 másodperccel jobb, mint amit az orosz közel háromszor annyi kört megtéve elért.

GPHírek
16:19

Verstappen a 3. helyre hajt

Két egyéni legjobb szektor után Max Verstappen egy hajszállal elmaradt Stoffel Vandoorne idejétől, amit a belga jóval korábban futott, amikor a pálya hőmérséklete a legmagasabb (18 C) volt. A hajszál pontosan egy ezredmásodpercet jelent.

GPHírek
16:22

Mercedes-Ferrari csata a pályán

"Atyaég, hogy hiányzott már ez!" - írja a Mercedes a Twitteren, és az alábbi képet posztolták hozzá. Bizony, nekünk is hiányzott már egy jó kis Mercedes-Ferrari-csata, hosszú volt ez a tél!

GPHírek
16:36

Olasz trikolór a Sauberen

Amikor az Alfa Romeo november végén bejelentette, hogy patneri kapcsolatba lép a Sauberral, sokan várták kíváncsian, vajon milyen lesz a svájciak új versenyautójának színezése? Az Alfa nem "kebelezte be" teljesen a hinwili gádát, hiszen csak a C31 motorburkolatát festették pirosra, a zöldet azonban sokan hiányolták a Sauber színezéséből. Egy kis flo-wiz festék (amit a mérnökök az autó körüli légáramlások vizsgálatára használnak) segítségével máris kész az olasz trikolór!

GPHírek
16:43

Jön a Sauber új aero-csomagja

Aerodinamikai tuning előtt áll a Sauber C37, amellyel tegnap Marcus Ericsson, ma pedig Charles Leclerc köröz Barcelonában. "Ez még csak a félkész autónk, a továbbfejlesztett aero-csomagunk a jövő héten [a következő teszten] érkezik" - mondta Frédéric Vasseur, a svájci gárda csapatfőnöke az Auto, Motor und Sport riporterének Barcelonában. Hogy ez mennyit javít majd a Sauber-Alfa teljesítményén, kérdéses, ugyanis a második tesztre rendszerint minden csapat új aerodinamikai fejlesztésekkel készül.

GPHírek
16:51

Elcsendesedett a pálya

Mintegy 70 perccel a teszt vége előtt valamennyi pilóta, illetve autó visszavonult a garázsába. A hideg miatt nehezen indult a nap, de délután, valamivel kedvezőbb időjárási viszonyok mellett utolérték magukat a csapatok és a pilóták.

Sebastian Vettel és Valtteri Bottas eddig a napi rekorder, ők fejenként 91 kört tettek meg, de Leclerc (Sauber, 81), Ocon (Force India, 77), illetve Gasly (Toro Rosso, 75) mérnökei sem panaszkodhatnak, hogy nem kaptak elég visszajelzést az autóról. A Williams párosa, Szirotkin és Kubica összesen 84 fordulónál tart.

GPHírek
17:07

Hólánc a Force Indián

Nem viccelnek - azaz, éppen hogy viccelnek - a force indiások. Barcelonában elkezdett havazni, ezért Esteban Ocon szerelői felrakták a hóláncot a VJM11-re. "Néhány hógolyó nem állíthat meg minket!" - áll a silverstone-i csapat Twitterre kitett posztjában. Téli tesztelés, ugyebár...

GPHírek
17:21

A Mercedes is a hóval poénkodik

A Force Indiához hasonlóan a Mercedesnél is igyekeznek a mai havazás pozitív oldalát nézni,ami meglehetősen szokatlan jelenség Barcelona környékén. "Valtteri Bottas imádja ezt az időt!" - kommentálja a csapat a Twitteren a hószállingózás ellenére a pályára igyekvő finn pilótáját.

GPHírek
17:34

Kubica zárja a mai napot

A hószállingózás nem ijesztette meg Robert Kubicát. A Williams fejlesztőpilótája - Bottast és Verstappent követve - kinézett még egyszer a pályára, sőt, a lengyel esőgumikon még néhány viszonylag gyors kört is megtett! Az 1:27 perc körüli ideje persze nem reprezentatív, ám a bátorsága miatt mindenképpen kijár neki az elismerés. Kubica valószínűleg a 7. helyen fogja zárni a mai "bolond" napot, 0,3 másodperccel megelőzve a márkatársát, Szergej Szirotkint.

GPHírek
17:39

Bottas volt a legszorgosabb

A barcelonai tesztelés 2. napján megtett körök listája:

1. Bottas (Mercedes), 94 kör
2. Vettel (Ferrari), 91 kör
3. Leclerc (Sauber-Alfa), 81 kör
4. Ocon(Force India), 78 kör
5. Gasly (Toro Rosso). 76 kör
6. Verstappen (Red Bull), 65 kör
7. Sainz (Renault), 65 kör
8. Szirotkin (Williams) 52 kör
9. Kubica (Williams), 39 kör
10. Vandoorne (McLaren), 37 kör
11. Magnussen (Haas F1), 32 kör

GPHírek
17:52

Gasly még próbálkozik

A Toro Rosso francia reménysége nem éri be azzal, hogy 76 kört, vagyis több mint 353 kilométert megtett az idei első tesznapján: az utolsó 10 percre ismét kihajt a pályára. Úgy tűnik, vége a hószállingózásnak.

GPHírek
17:59

Nagyot dobott a Liberty

A Formula-1 tulajdonosa, a Liberty Media is tartogatott egy nagy dobást a mai tesztnap végére. Bejelentették, hogy - ígéretükhöz híven - ettől a szezontól kezdve beindítják vadonatúj televíziós- és OTT-szolgáltatásukat. Ezek segítségével merőben új, exkluzív élményekhez juthatnak a sportág rajongói, például együtt "utazhatnak" a kedvenc versenyzőjükkel (a kiválasztott fedélzeti kamera képén keresztül), továbbá használhatják az F1 filmarchívumát is.

Az újdonságok részleteit hamarosan külön cikkben taglaljuk itt, a GPHíreken.

GPHírek
18:06

Véget ért a 2. F1-es tesztnap

Ezzel a 2018-as F1-es tesztsorozat második napának végéhez értünk - köszönjük Kedves Olvasóink egész napi figyelmét!

A nulla fokos hideg miatt nehezen pörgött fel a nap, de amikor az aszfalt kellően felmelegedett ahhoz, hogy megfelelő tapadást nyújtson az F1-es gumiknak, a versenyzők és a csapatok kitettek magukért. Sebastian Vettel zárt a legjobb idővel (a Ferrari németje a Daniel Ricciardo által tegnap felállított mércét is túlszárnyalta), és Valtteri Bottasszal holtversenyben ő futotta a legtöbb kört is.

A keddi végeredménnyel búcsúzunk mára.

1. Sebastian Vettel (Ferrari) 1:19.673 (91 kör)
2. Valtteri Bottas
(Mercedes) 1:19.976 (94 kör)
3. Stoffel Vandoorne
(McLaren) 1:20.325 (37 kör)
4. Max Verstappen
(Red Bull) 1:20.326 (65 kör)
5. Carlos Sainz
(Renault) 1:21.212 (65 kör)
6. Pierre Gasly
(Toro Rosso) 1:21.318 (80 kör)
7. Robert Kubica
(Williams) 1:21.495 (39 kör)
8. Szergej Szirotkin
(Williams) 1:21.822 (52 kör)
9. Esteban Ocon
(Force India) 1:22.841 (78 kör)
10. Charles Leclerc
(Alfa-Sauber) 1:22.721 (81 kör)
11. Kevin Magnussen
(Haas F1) 1:22.727 (32 kör)

Még több bejegyzés