Hamilton nyert, Vettel újabb motorhibával kiesett Japánban

Események

Japán Nagydíj 2017, verseny
Mercedes' British driver Lewis Hamilton (L) drives ahead of Red Bull's Dutch driver Max Verstappen during the Formula One Japanese Grand Prix at Suzuka on October 8, 2017. / AFP PHOTO / Kiyoshi OTA
Vágólapra másolva!
A Mercedes versenyzője újabb hétmérföldes lépést tett negyedik vb-címe felé, amikor az incidensekkel zsúfolt futamon sima győzelmet aratott, miután a Ferrariban már a rajt előtt elromlott egy gyújtógyertya.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Lewis Hamilton újabb óriási lépést tett a negyedik világbajnoki címe felé a Japán Nagydíjon aratott győzelmével, miközben Sebastian Vettel motorja már a futam elején felmondta a szolgálatot. A német lassan kénytelen lesz búcsút inteni a világbajnoki reményeinek, Hamilton ugyanis négy futammal a szezon vége előtt

hatalmas, 59 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot.

Vettel autójával már a rajt előtt gondok voltak, gyújtógyertyát kellett cserélni a motorjában, de a felvezető körre látszólag rendben el tudott indulni. Már a rajt után nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a rajtrácson elvégzett gyors javítás nem hozott tartós eredményt: csalódottan panaszkodott a motorerő hiányára a rádión, majd egészen a 6. helyig esett vissza az első kör végére. A pole pozícióból induló Hamilton eközben megtartotta a vezetést, és máris kezdett elhúzni a nagyot rajtoló Max Verstappen elől, akit Esteban Ocon és Daniel Ricciardo követett.

A másik Ferrari sem úszta meg baj nélkül az első kört:

Kimi Räikkönen a rajt utáni helyezkedésben a pályán kívülre került, és csak a középmezőnyben tudott újra csatlakozni a mezőnyhöz.

Hamilton megtartotta a vezetést a rajtnál Forrás: AFP/Behrouz Mehri

Megint a motor ment tönkre

Az 1. kör végén a pályára kellett küldeni a Safety Cart, miután a Toro Rossónál utolsó versenyét teljesítő Carlos Sainz az első kanyarnál kicsúszott a kavicságyba, és kiesett a versenyből. A futamot a 4. körben indították újra, és Vettel rögtön veszített egy pozíciót Sergio Pérezzel szemben. Mivel az autója továbbra is reménytelenül lassú volt, a Ferrari végül az 5. körben behívta a bokszba, ahonnan már nem tért vissza a versenybe. A német rendkívül csalódott volt, de sportszerűen viselte az újabb kiesést: megköszönte a szurkolást a japán rajongóknak, és védelmébe vette a Ferrarit.

„Kár az elmúlt futamok műszaki hibáiért, de ez is a versenyzéshez tartozik – nyilatkozta még a futam közben. – Nyilván nagyon fáj a kiesés, és mindannyian csalódottak vagyunk. De muszáj visszatérnünk – most egy kicsit pihenünk,

Vettel kiesése után Hamilton óriási esélyt kapott a győzelemre, amelyet ki is használt – bár Verstappen az egész verseny alatt néhány másodperces különbséggel loholt a nyomában, igazán közel csak az utolsó körökben került hozzá. Amikor egy virtuális Safety Car-fázis után, két körrel a leintés előtt egy másodpercen belüli különbséggel követte a Mercedest, engedélyt kért a csapattól arra, hogy mindent beleadva támadjon. Erre azonban már nem volt lehetősége, mert rosszul jött ki a lekörözésekből, így Hamilton 1,2 másodperces előnnyel haladt át a célvonalon.

„A verseny első szakaszát az irányításom alatt tartottam, de a második fele sokkal nehezebb volt – nyilatkozta a brit. – A gumik, az autóm balansza és a forgalom miatt sok időt vesztettem. A virtuális Safety Car pedig nem működtek az első abroncsaim, így túlságosan alulkormányzott lett az autóm. (Verstappen) hirtelen megérkezett mögém, de szerencsére nem hibáztam." Verstappen elismerte, annak ellenére, hogy a győzelemért hajtott, a második hellyel is elégedett. „Nagyon jó volt a tempónk, de itt nehéz előzni. Mindent beleadtam, hogy ledolgozzam a hátrányomat.

Hamilton nagyon közel került a negyedik világbajnoki címéhez Forrás: AFP/Behrouz Mehri

Dupla dobogó a Red Bullnál

Daniel Ricciardo a másik Red Bull-lal szintén felállhatott a dobogóra, miután megvédte a harmadik helyét a futam végén őt üldöző Valtteri Bottastól. A finn a mezőny nagy részével ellentétben a lágy gumikon rajtolt, így a verseny második felére kapta meg a gyorsabb szuperlágyakat, de megelőzni már nem tudta Ricciardót. „A rajt után eléggé megnőttek az autók közötti különbségek, így nem volt túl izgalmas a versenyem, de a futam végére megérkezett mögém Valtteri.

– mondta Ricciardo.

Az 5. helyen a Bottashoz hasonló gumitaktikát választó Kimi Räikkönen ért célba, akinek már a rajt utáni visszaeséssel elúsztak a dobogós esélyei. „Ez a hétvége elég messze volt az ideálistól – nyilatkozta csalódottan, Vettel kiesésére is utalva. – Muszáj megelőznünk ezeket a váratlanul jelentkező hibákat."

Räikkönen mögött a Force India két versenyzőjét intették le, ezúttal Esteban Ocon végzett előrébb, az 5. helyen. A csapat a sorozatos ütközéseik miatt már nem engedi szabadon versenyezni a pilótáit, ezért

Pérez a csapatrádión kért engedélyt arra, hogy megelőzhesse a csapattársát,

de az istálló ezt határozottan elutasította, így a leintésig változatlan maradt köztük a sorrend.

Újabb erős versenyt zárt a Red Bull Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

Eredményes napot zárt a Haas is, mindkét autójuk pontszerző helyen ért célba, Kevin Magnussen a 8., Romain Grosjean a 9. helyen végzett. Az utolsó pont Felipe Massának jutott, akinek williamses csapattársa, Lance Stroll 6 körrel a leintés előtt a kavicságyban, egy defekttel fejezte be a futamát.

A McLaren nem tudott szépen búcsúzni a Hondától a japánok hazai pályáján:

Fernando Alonso az utolsó helyről indulva ugyan előretört a 11. helyig, de a pontszerzésről épphogy lemaradt, Stoffel Vandoorne pedig csak a 14. helyen végzett.

Vettel, Sainz és Stroll mellett kiesett Marcus Ericsson és Nico Hülkenberg is: az előbbi a kettes számú Degner kanyarban dobta el a Saubert, a német Renault-ján pedig javíthatatlanul eltörött a hátsó szárny egy darabja, ami miatt a DRS-e folyamatosan nyitott állapotban volt.