Társoldalunk:

Räikkönen körrekorddal az élen az időmérő előtt

2017.08.26., 10:53
rendezés

A két Ferrari végzett az élen a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, továbbra is bizonyítva, hogy a gyors spái pályán is lehet esélyük a Mercedes ellen. Räikkönen új körrekorddal végzett az élen, de Hamilton közel tudott maradni a Ferrarikhoz.

A Ferrari már a pénteki szabadedzéseken is bizonyította, hogy lehet keresnivalója a Mercedes ellen a Belga Nagydíjon, és a szombat délelőtti dedzés eredménye is arra utal, hogy borulhat a papírforma Spában. Az elvileg a Mercedesnek kedvező, gyors pályán a Ferrarik voltak a leggyorsabbak a harmadik gyakorláson, Kimi Räikkönen ráadásul új pályacsúccsal végzett az élen.

A péntek délutáni zuhé után szombat kora reggel is eső áztatta a spái pályát, de az edzés idejére szinte teljesen felszáradt az aszfalt. Az első ellenőrző körökre még intermediate gumikon hajtott ki a mezőny nagy része, de a mért körökre mindenki slick abroncsokra váltott. Az élcsapatok 20 perc után kezdték meg az érdemi körözést, ekkor először Lewis Hamilton állt az élre egy 1:45.4-es körrel. Räikkönen már az első körében 1 tizedre megközelítette a britet, majd 10 perccel később az élre is állt. Ezután már nem engedte ki a kezéből a vezetést, és bő negyed órával az edzés vége előtt tovább javított: az 1:43.916-os körével nemcsak az edzést nyerte meg, hanem

új körrekordot is futott, megdöntve Jarno Trulli 2009-es csúcsát.

Räikkönen egyelőre remek formában vezet SpábanForrás: AFP/Emmanuel Dunand

Räikkönen mögött Sebastian Vettel végzett a másik Ferrarival, a lemaradása szűk 2 tized volt a finnhez képest. Hamilton közel azonos kört futott, mint Vettel, csupán 1 ezredmásodperc volt köztük a különbség, ezzel a brit jelezte, hogy a Mercedest sem szabad még leírni. Csapattársa azonban nem találta a ritmust: Valtteri Bottas csak a 4. helyen végzett, meglepően nagy, 1,3 másodperces hátránnyal. A finn elé befért Max Verstappen a Red Bull-lal, de ő sem lehet túl bizakodó, több mint 1 másodpercet kapott Räikkönentől.

Daniel Ricciardónak meg kellett elégednie a 6. hellyel, mögötte pedig némileg váratlanul Jolyon Palmer végzett a Renault-val. A Force Indiák az első szektorban remekeltek, rendre megfutották a legjobb részidőt, de Sergio Pérez nem tudott a 8. helynél előrébb végezni, Esteban Ocon pedig 12. lett. Fernando Alonso a McLarennek nem fekvő pályán viszonylag jó tempót diktált, tizedikként zárt, a Williamsek viszont csak a mezőny hátsó felében végeztek. Felipe Massát ráadásul vizsgálják a sportfelügyelők, mert a gyanú szerint túl gyorsan hajtott, amikor sárga zászlókat lengettek a pálya első két szektorában. Az óvatosságra Danyiil Kvjat leparkolt Toro Rossója miatt volt szükség, az orosz motorhiba miatt fejezte be idő előtt a gyakorlást.

Origo
10:43

Az utolsó szabadedzés következik

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a Belga Nagydíj harmadik szabadedzése, a hétvégén utoljára körözhetnek tét nélkül a versenyzők. Nagy aktivitás várható, miután a tegnap délutáni edzés leintése előtt fél órával megérkezett az eső, és a csapatok nem tudták befejezni a tervezett programjaikat.

Origo
10:52

Van esélye a Ferrarinak?

A pénteki szabadedzéseken a Ferrari közelebb került a Mercedeshez, mint amire a papírforma alapján számítani lehetett. A leggyorsabb kört ugyan Hamilton futotta meg, de a négyszeres spái győztes Räikkönen csupán 2 tizedes lemaradással követte őt, és a Red Bull lemaradása sem volt vészes.

Origo
11:00

Most nem esik

Spában azonban bármikor eleredhet az eső, a csapatoknak minden eshetőségre fel kell készülniük. A mai reggel is nedves, ködös idővel kezdődött, de most kitisztult az ég, száraz a pálya. A levegő 20, a pálya 23 fokos.

Origo
11:05

Elkezdődött az edzés

A legtöbb pilóta intermediate abroncsokon hajtott a pályára, mert a reggeli eső után helyenként még nedves az aszfalt. Vettel autójára azonban rögtön a száraz pályás gumikat tették fel.

Origo
11:09

Üres a pálya

Tizennégy versenyző már megtette az első ellenőrző körét, de most mindenki visszatért a bokszba. A pálya szinte teljesen száraz, a következő körére valószínűleg mindenki slick gumikkal fog kihajtani.

Origo
11:14

Kvjat már szuperlágyakon

A Toro Rosso orosz pilótája kimerészkedett a slickeken, egyelőre kihasználhatja, hogy csak az övé a pálya. Vandoorne is közölte a McLarennel, hogy a pálya "túl száraz" az intermediate gumikhoz.

Origo
11:18

Kvjaté az első mért kör

1:48.498 az első időeredmény, ez egyelőre majdnem 4 másodperccel lassabb Hamilton tegnapi idejénél. Egyre több versenyző van a pályán, már a Mercedesek is a szuperlágyakat használják, Kvjat nem fog sokáig az élen maradni.

Origo
11:20

Hamilton máris az élre állt

1:45.480-as idővel vette át a vezetést a szuperlágy gumikon. Csapattársa, Bottas áll a 2. helyen, de az ő lemaradása már több mint 1 másodperc. A két Toro Rosso követi őket.

Origo
11:24

Räikkönen a 2. helyre jött fel

A finn egyelőre remek formában vezet ezen a hétvégén, és a szombati edzést is jól kezdi: úgy áll a tabella 2. helyén, hogy mindössze 1 tized a lemaradása Hamilton mögött, és 3 tizeddel előzi meg a 3. helyen álló Ricciardót.

Origo
11:29

Vettel is mért kört futott

Az első próbálkozásával rögtön a 3. helyre jött fel, a szuperlágy gumikon másfél tizeddel marad el a csapattársától. Közben Räikkönen egy nagyon gyors körön van, átveheti a vezetést.

Origo
11:31

Räikkönen az élen

1:45.422-es idővel vette át a vezetést, 58 ezredet vert Hamilton eddigi legjobb idejére. Közben Vettel is javított, és 36 ezredes hátránnyal feljött a 2. helyre, a két Ferrari vezeti az edzést.

Origo
11:36

Az állás

Az edzés felénél járunk, a jelenlegi sorrend: Räikkönen, Vettel, Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Bottas, Palmer, Alonso, Hülkenberg, Sainz.

Origo
11:39

Kvjat a pálya szélén

A pálya első két szektorában lengetik a sárga zászlókat, miután Kvjat autójában hirtelen elszállt a motorerő, és az orosz kénytelen volt a fűre parkolnia a tönkrement autóját a Kemmel egyenes mellett. Egy pillanatra lángra is kapott az autó hátulja, de gyorsan eloltották.

Origo
11:45

Räikkönen új körrekordot futott

A finn javítani tudott az ultralágy abroncsokon, 1:43.916-os körrel erősítette meg a helyét az eredménylista élén. Ennél jobb kört még senki nem futott ezen a vonalvezetésen, Räikkönen még Jarno Trulli 2009-es rekordját döntötte meg. Hamilton rövid időre feljött a 2. helyre, de Vettel hamar megelőzte, igaz, csupán 1 ezrednyi különbséggel.

Origo
11:47

Massa ellen vizsgálat indul

Massának eddig sem volt jó hétvégéje, de most még rosszabbra fordulhat: a sportfelügyelők vizsgálni fogják, mert szerintük nem lassított le eléggé a sárga zászlós szakaszon.

Origo
11:50

Szoros az élmezőny

Räikkönent, Vettelt és Hamiltont mindössze 2 tized választja el egymástól, a 4. helyen viszont már több mint 1 másodperc Verstappen lemaradása. Egyelőre Bottas sem remekel, 1,3 másodperc a lemaradása Räikkönen mögött. A Mercedes finn pilótája már tegnap sem tudta tartani a tempót Hamiltonnal.

Origo
11:53

Sokan javítanak a középmezőnyben

A mezőny nagy része most gyors körökre hajt, az ultralágy gumikat használják, így folyamatosan változik a sorrend az élcsapatok mögött. Most például Palmer ugrott előre a 7. helyre, megelőzve a szintén javító Pérezt és Alonsót.

Origo
11:57

Az első szektor a Force Indiáké

Az előbb Pérez, most Ocon futotta meg a legjobb időt az első szektorban, de a kör második és harmadik szakaszában nem tudnak elég gyorsak lenni, így csak a 8. és 12. helyen állnak.

Origo
12:02

Vége az edzésnek

A két Ferrari az élen maradt, izgalmasnak ígérkezik az időmérő edzés. A végső sorrend: Räikkönen, Vettel, Hamilton, Verstappen, Bottas, Ricciardo, Palmer, Pérez, Sainz, Alonso.

Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk a teljes eredménylistával és az összefoglalóval.