Társoldalunk:

A Ferrarik defektje és Hamilton győzelme nyílttá tette a vb-t

2017.07.16., 13:38
rendezés

Hamilton magabiztos győzelmet aratott Silverstone-ban, de örömét a Ferrarik balszerencséje teheti teljessé: pár körrel a cél előtt Räikkönen és Vettel is defektet kapott, így 1 pontra megközelítette német vetélytársát a tabellán, aki csak 7. lett. Bottas a 2. helyre masírozott előre a rajtbüntetés után.

Lewis Hamilton ellentmondást nem tűrően zsinórban negyedszer diadalmaskodott hazájában, és az örökranglistát vezető Jim Clarkot és Alain Prostot utolérve összességében ötödször nyerte meg a Brit Nagydíjat. Az igazi ajándékot azonban nem ez, hanem a Ferrarik balszerencséje jelentette számára, ami lehetővé tette, hogy egyetlen pontra megközelítse Sebastian Vettelt a világbajnoki tabellán.

Kimi Räikkönen és Vettel ugyanis 3, illetve 2 körrel a cél előtt defektet kapott, a Silverstone-ban a legnagyobb terhelést kapó balelső gumijuk szakadt szét. Először a 2. helyet a szinte az utolsó pillanatig magabiztosan birtokló finn kárhoztathatta a sorsot.

"A balszerencse továbbra is üldöz. Nem robbant szét, de a bal első gumi futófelülete valamiért levált" - mondta a dobogón, ahova pont a csapattársát is sújtó csapás juttatta vissza. Nem érezte, hogy áthajtott volna valamilyen törmeléken, ami kivághatta az abroncsot. Vettelnél a hétvégi mintát folytatva ismét gyorsabb volt, és a defektjéig úgy nézett ki, a rajtbüntetés után felkapaszkodó Valtteri Bottas sem fogja utolérni a leintésig.

Räikkönen meg tudta menteni a 3. helyet a defekt után, Vettel többet vesztett. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Ben Stansall

A 9. kockából induló finn néhány kör alatt áthámozta magát a középmezőny tagjain, a 7. körben már az 5. pozícióban, páholyból figyelte, ahogy előtte egymást aprítja Max Verstappen és Vettel. Mivel a lágy gumin rajtolt, a 32. körig várhatott a kerékcserével, és a szuperlágyakra váltva 11 kör alatt levadászta a hozzá képest fordított gumistratégián lévő Vettelt, aki addigra egy elévágással visszaszerezte – átmenetileg – a 3. helyet Verstappentől.

Vettel támadta és védte a 3. helyet

A küzdelmes versenyt futó Vettelnek így alapból a 4. hely nézett ki, mivel csapattársa és közé beékelődött egy másik autó, így a Ferrari ahhoz a megoldáshoz sem nyúlhatott, hogy egy helycserével Räikkönen elé emeljék és kicsit növeljék a pontjai számát.

Hamilton és Räikkönen megtartotta a pozícióját a rajtnál, Vettelt azonban megelőzte Verstappen. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Rögtön a rajtnál lépéshátrányba került, mert a túlmelegedő fékek akadályozták, Verstappen pedig rámenősen körbeautózta az első hosszabb egyenesre vezető kanyarnál. Ezzel Hamilton és Räikkönen egérutat nyert az első két helyen, 11-15 másodpercre elhúztak a Red Bull mögé beragadó Ferraritól a 18. körig, amely ekkor kerített sort egyetlen kerékcseréjére.

Verstappennek addig sikerült maga mögött tartania, a legvérmesebb próbálkozását is kőkeményen hárítva a Stowe és a Vale kanyarok között. Tudtam, hogy jóval lassabb vagyok nála, de azért próbáltam előtte maradni. Mindent bevetettem, ami lehetséges" - nyilatkozta Verstappen, de az elévágással szemben már tehetetlen volt. Miután Bottas is átugrotta, egyre jobban leszakadt a két élcsapat autóitól, bár Vettel defektjével az 50. körben végül ajándékba kapott egy pozíciót.

Verstappen 4. lett a Brit Nagydíjon. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A német, aki a tervezett kerékcserék sorát megnyitotta, s ezáltal a leghosszabbra nyúlt a második etapja, nem gondolja, hogy necces stratégia áldozata lett volna. "Nem hiszem, hogy bárkit is hibáztatni kellene" - jelentette ki, rámutatva, hogy Räikkönen a 6 körrel frissebb abroncsokon ugyanúgy pórul járt.

Nála különösen rossz helyen, a bokszutcától távol dobta be a törülközőt a balelső gumi, ezért visszaesett a 7. helyre, Verstappen, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg mögé.

Bottasnak ésszel kellett sietnie

A verseny egyébként nehezen akart beindulni. A rajthoz készülődve Jolyon Palmer félrehúzódott hidraulikai probléma miatt, ezért szükség volt egy második felvezető körre, majd fél kör elteltével be kellett rendelni a Safety Cart a Toro Rossók ütközése miatt.

Carlos Sainz és Danyiil Kvjat fej-fej mellett érkeztek a gyors Maggots/Becketts kombinációba, a belső ívet birtokló orosz autója megingott, és nem tudta elkerülni az ütközést a csapattársával. Ő úgy érezte, Sainz kormányzott belé, a spanyol viszont a rádióban ironizálva úgy reagált: "Mondjátok meg Danynek, hogy szép munkát végzett..."

A páros piruett Sainz versenyének végét jelentette – két versennyel ezelőtt, Azerbajdzsánban szintén csapattársa mozdulata okozta a vesztét a rajtnál –, Kvjatnak pedig sérült autóval kellett folytatnia, a padlólemezének jobb oldalának a fele gyakorlatilag leszakadt. A sportfelügyelők emellett bokszutcán áthajtásos büntetéssel sújtották, mert veszélyesen tért vissza a pályára.

Hamilton nem zökkent ki a ritmusból, győzelme egy percig sem forgott veszélyben, és 13 másodpercre leszakította Räikkönent, mielőtt a Ferrari defektet kapott. "Sikerült tartanom, majd apránként növelnem is a távolságot Kimitől. Végül egész tűrhető lett, és onnantól csak tartanom kellett" - mondta, és megemlítette, hogy a kivetítőn látott részleteket csapattársa versenyéből is.

Hamilton és Bottas egymás mögött haladt, amikor a finn még nem állt ki a bokszba. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Ben Stansall

Amely a kezdeti előzések után egy darabig eseménymentes volt, és akkor pörgött fel, amikor szabaddá vált előtte a pálya Verstappen és Vettel bokszkiállásával. Csábító volt, hogy beszálljak a küzdelmükbe, de akkor sokat csúszkáltam volna, elfékeztem volna a kerekeket. Higgadtnak kellett maradnom, és várni a lehetőségemre - ismerte el a Sky Sportsnak. - Amikor eljött az ideje, tövig nyomtam a gázt."

A frissebb és puhább gumikon a 44. körben előzte meg Vettelt, de a Räikkönennel szembeni 8 másodperces lemaradás ledolgozására már nem lett volna ideje, ezért elismerte, hogy némi szerencséje is volt.

Csapatfőnöke, Toto Wolff ugyanakkor dicsérte fegyelmezettségét: "Tudta, hogy milyen tartományban kell tartania a gumik hőmérsékletét, és amikor látta maga előtt Sebastiant, akkor sem lépte túl a határokat."

Ricciardónak is jutott a rivaldafényből

Ricciardo az utolsó előtti helyről indulva, tömérdek előzést bemutatva jött előre 5.-nek, miután megállt a Red Bullja az időmérőn. Így hogy mindegy volt, a csapat kapott az alkalmon, és a gyakorlatban alkalmazhatatlan büntetéseket is bevállalva beszerelt egy csomó új motorelemet is az autójába.

"Őrült verseny volt, végig csatáztam, szóval rettenetesen élveztem - mondta. - Egy kicsit lopni kell abból az időből, amíg Lewis Hamiltont mutatják a közvetítésben, és én ezt tettem, igyekeztem a rivaldafénybe kerülni."

A mezőny többségéhez hasonlóan a szuperlágy keveréken rajtolt, amellyel egészen a 32. körig elment. Egy kicsúszással korábban rövid időre visszacsúszott sereghajtónak is, de a bokszkiállások kezdetéig visszaverekedte magát 10.-nek, aztán a Force Indiákat és Hülkenberg Renault-ját is lehagyta.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A német megelőzésében a segítségére volt, hogy a Renault motorereje csökkent, Hülkenberg azonban így sem volt csalódott. "6. lettem, ahogy Spanyolországban is, de ott mások balszerencséje is kellett. Ezt önerőből értük el - nyilatkozta. - Jó tempót diktáltunk, a csapat egész hétvégén kiváló munkát végzett."

A Force India versenyzői ismét láncot alkotva teljesítették a futamot, Sergio Pérez minimális távolságból kísérte Esteban Ocont egészen a célig. Az utolsó pont a williamses Felipe Massáé lett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban! 

Origo
13:21

Megnyeri-e Hamilton az ötödik Brit Nagydíját?

Köszöntjük Olvasóinkat a Brit Nagydíj élő közvetítésében! Lewis Hamilton ismét történelmet írhat, az ötödik alkalommal is megnyerheti a futamot, ami eddig csak Jim Clarknak és Alain Prostnak sikerült.

Origo
13:29

Többféle stratégia is számításba jöhet ma

A Pirelli kétkiállásos versenyt javasol, 1-1, egyenként 15 körös szuperlágy gumis etap után ők a lágy abroncsot választanák. Alternatíva lehet, ha 21 kört megtesznek a pilóták szuperlággyal, majd egy hosszú etapra bevállalják a lágy abroncsot.

Ha viszont az elején a szuperlágy körönként 0,15 másodpercnél többet lassul, 14 kör után érdemes lecserélni, és két, egyenként 19 körös, lágy gumis etapot teljesíteni. A sereghajtók próbálkozhatnak azzal is, hogy lágy gumival kezdenek az első 20 körben, majd 32 körre felteszik a közepes keveréket.

Origo
13:30

Villám McQueen is új gumikat kapott

A Pirelli szerint a szerelőik örömmel dolgoznak a Brit Nagydíjon vendégeskedő Verdákon.

Origo
13:32

Három versenyző is jubilál ma

Szinte hihetetlen, de Max Verstappen, Carlos Sainz és Kevin Magnussen is az 50. F1-es futamára készül már. Évi 20 versennyel gyorsan növekednek a számok, de ez így is lenyűgöző rutin, ilyen fiatalon.

Origo
13:35

15 évig Londonban marad az F1 központja

Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója megerősítette a Sky Sportsnak, hogy 15 évre új irodákat lízingelnek a Formula One Groupnak, a Brit Nagydíj jövőjével kapcsolatban viszont csak annyit tudott mondani, hogy hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek Silverstone-nal.

Origo
13:38

Ricciardo egyszerűen hihetetlen figura

Még a többszörös motorbüntetés sem tudta kedvét szegni, és trollkodott egyet, miközben a Sky Sports éppen Valtteri Bottast próbálta meginterjúvolni.

Origo
13:40

Alonso esőt remél

Rámutatott egy sötét felhőre a háttérben a Sky Sports élő műsorában, és azt mondta, reméli, hogy az befolyásolja majd a verseny alakulását. Azt tervezi, hogy megpróbálja Ricciardót követni a futamon.

Origo
13:41

A Mercedes öt kört ad Bottasnak

Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója azt mondta a Sky Sportsnak, hogy ez a futam kármentés lesz Valtteri Bottas számára, de arra számít, hogy az 5. körtől a finn pilóta is játékban lesz, miután körönként 1-2 autót megelőz.

Origo
13:45

A hadsereg hozta a győzelmi trófeát Silverstone-ba

Az indianapolisi szokáshoz hasonlóan Silverstone-ban is a hadsereg helikoptere szállította a helyszínre a győztesnek járó díszes RAC Trophy-t.

Origo
13:49

Vajon fog-e esni az eső a verseny alatt?

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondta a Channel 4-nak, hogy "imádkoznak" az esőért, Mark Webber, a csatorna szakértője pedig hozzátette, hogy némi szemerkélés várható 14 óra körül vagyis 1 órával a rajt után.

Origo
13:52

Rosszul lett a britek legendás versenyző-kommentátora

Martin Brundle-t épp ma tüntette volna ki Ross Brawn, az F1 sportigazgatója a két évtizedes kommentátori munkájáért, de a brit expilótát rosszullét miatt a silverstone-i pálya orvosi központjába szállították, és egyelőre nincs hír az állapotáról. (Sky Sports)

Origo
13:55

Egyelőre nincs változás a Renault felállásában

Arról kezdtek pletykálni, hogy Carlos Sainz a Magyar Nagydíjtól átveszi Jolyon Palmer helyét a Renault-nál, de Will Buxton szerint Cyril Abiteboul "nagyon világosan" kijelentette, hogy ez nem így lesz.

Origo
13:59

Nincs sok Ferrari-szurkoló a lelátókon

Bár Londonban meglepően sokan ujjongtak, amikor Sebastian Vettel előkerült, itt az elsöprő többség Lewis Hamilton győzelméért szorít.

Origo
14:01

Bottas és Ricciardo eltérő taktikával kezeli a hátrányt

A Mercedes lágy gumival indul a 9. helyről, Ricciardo viszont szuperlágyakat kapott a Red Bulltól. Gyorsan próbál majd előre jönni a mezőnyben. Elkezdődött a felvezető kör.

Origo
14:03

Még el sem rajtolt, Palmer máris kiesett

Megnyúlt a fékpedálja, és a mérnöke arra kérte, hogy álljon félre a felvezető körön. A füvön állt meg, így a 11. rajtkocka üresen marad, és elhalasztják a rajtot is, új felvezető kör kezdődik.

Origo
14:04

Vajon kinek jön jól vagy rosszul az elhalasztott rajt?

A kuplungok működtetése szempontjából nagyon nem mindegy, hogy kétszer vagy háromszor kell elrugaszkodni a rajtrácsról. A Force Indiánál ráadásul a fékek is füstöltek a forróságtól.

Origo
14:08

Rajt: Hamilton vezet, Verstappen befért a Ferrarik közé

Vettel fékjei túlmelegedtek a rajt előtt, de valószínűleg nem ezért rajtolt gyengén. Visszaesett a 4. helyre, pedig Räikkönen nagyon próbált segíteni neki, hogy visszaszerezze a dobogós helyet. Hamilton simán vezet.

Origo
14:09

1. kör: Hamilton megnyugtató előnnyel vezet, Sainz kiesett, Safety Car!

A spanyol pilóta balesetet szenvedett, Kvjat ütötte ki őt a mezőnyből. Kvjat folytatni tudta a versenyt, természetesen a csapattársát hibáztatja.

Origo
14:11

2. kör: Vizsgálják a balesetet, Sainz autogramokat oszt

Hamilton vezet Räikkönen, Verstappen, Vettel, Hülkenberg, Ocon, Bottas, Pérez, Vandoorne és Massa előtt, Ricciardo a 14. helyre jött fel, Alonso egyelőre a 16. helyezett a két Toro Rosso ütközése miatt, valamint Wehrlein kerékcseréjének köszönhetően.

Origo
14:13

Visszajátszás: Ricciardónak nagy szerencséje volt

Pont az ütközés után megpördülő két Toro Rosso között hajtott el a pályán, de rengeteg törmeléket összeszedhetett az abroncsa. Wehrlein a bokszban közepes keverékű gumit kapott, majd visszatették az autójára a lágy abroncsokat.

Origo
14:13

Visszajátszás: Ricciardónak nagy szerencséje volt

Pont az ütközés után megpördülő két Toro Rosso között hajtott el a pályán, de rengeteg törmeléket összeszedhetett az abroncsa. Wehrlein a bokszban közepes keverékű gumit kapott, majd visszatették az autójára a lágy abroncsokat.

Origo
14:15

5. kör: Távozik a Safety Car, Magnussen autója sérült

Hamilton előnye 0,69 másodpercre csökkent, Vettel továbbra is Verstappen mögött van. Magnussen autója megsérült a Toro Rossók ütközése miatt.

Origo
14:17

5. kör: Ricciardo visszaesett az utolsó helyre

Hamilton a leggyorsabb kört futotta 1:33.079-cel, bő 7 tizedet adott Räikkönennek. Ricciardo kívülről próbáltam meg Magnussen előzését, de nem maradt neki elég hely, és a sóderágyon kerwsztül kellett folytatnia az útját. Bottas megelőzte Ocont, és már Hülkenberg mögött halad Vettel után a 6. helyen.

Origo
14:19

6. kör: Hamilton lendületesen szakad el Räikkönentől

Az előnye már 2 másodperc fölött van, közben a Sauberek megint megtalálták egymást. Wehrlein agresszív manőverrel visszaelőzte csapattársát. Ericsson nem is örül ennek.

Origo
14:20

8. kör: Bottas már Vettel után következik

Megelőzte Hülkenberget, Vettel viszont nem tud mit kezdeni az előtte haladó Red Bull-lal, és rengeteg időt veszít a 4. helyen. Hamilton már 2,5 másodperccel vezet Räikkönen előtt.

Origo
14:22

8. kör: Vettel DRS-sel sem veszélyes Verstappenre

A Hangar egyenesben is csak egy ijesztésre futotta tőle, a 9. kör elején ráadásul már 1 másodpercen kívül találta magát ellenfele mögött. Ricciardo visszajött a 14. helyre.

Origo
14:24

9. kör: Kvjatot megbüntették, de nem a baleset miatt

A sportfelügyelők szerint veszélyesen tért vissza a pályára, ezért áthajtásos büntetést kap. A Sainz-cal történt baleset előzménye, hogy Kvjat kiszélesítette a pályát.

Origo
14:24

10. kör: Vettelnek valószínűleg taktikát kell váltania

Nem bír Verstappennel, és már 8,5 másodperc a hátránya Hamilton mögött, miközben Räikkönen már tudja hozni azokat a köröket, amiket a Mercedes fut az élen.

Origo
14:26

11. kör: A Williams szerint marad a száraz verseny

Paddy Lowe azt mondta a Sky Sportsnak, hogy Silverstone-ban soha sem tudni, hogy mi lesz, de egyelőre száraz versenyre számítanak. Ricciardo nagy nehezen megelőzte Alonsót a 13. helyért, Hamilton 2,6 másodperccel vezet Räikkönen előtt.

Origo
14:28

12. kör: Újabb leggyorsabb kör Hamiltontól

1:32.895-tel most majdnem fél másodpercet adott Räikkönennek, és 3 másodperccel vezeti a versenyt. Eddig minden úgy alakul, ahogy neki jó, Vettel még mindig Verstappen mögött kocsikázik, és Bottas feljöttt az 5. helyre, bár nem tud közeledni Vettelhez a lágy gumik miatt.

Origo
14:30

14. kör: Vettel végre támadja Verstappent, de nem tud elmenni

Leterelték egymást a pályáról is, keményen csatáztak, de Verstappen őrzi a 3. helyet. A Hangar egyenes végén indult az akció, de utána még 2 kanyaron keresztül szívták egymás vérét. Hamilton 1:32.504-gyel még mindig a leggyorsabb a pályán.

Origo
14:32

15. kör: Vettel többször is megcsúszik, lemarad

Bottas kezd felzárkózni hozzá, elsőre úgy tűnt, mintha defektje lenne, de Vettel összeszedte magát. Bottas viszont már csak 1,1 másodpercre van tőle.

Origo
14:33

16. kör: Hamilton egyre nagyobb előnnyel vezet

Räikkönen hátránya 4 másodperc, Verstappené 14. Hacsak nem jön a Safety Car, ez nagyon jól alakul Hamilton számára.

Origo
14:35

17. kör: Elkezd esni az eső?

A 7-es kanyarban Kvjat szerint szemerkél az eső, de második egyelőre nem jelentették ezt. Vettel ismét utolérte Verstappent, de a holland pilóta már figyel a Stowe kanyarra, és a Ferrarinak esélye sincs előre kerülni.

Origo
14:37

18. kör: Vettel már panaszkodik Verstappen védekezésére

A tavaly gyakran hangoztatott panaszát mondta el ismét, szerinte Verstappen megint fékezés alatt vált irányt. Ez papíron tilos, de eddig csak pont Vettelt büntették érte.

Origo
14:38

18. kör: Vettelt kimentették Verstappen mögül

Megpróbálják a bokszban megelőzni Verstappent, bár lágy gumikat tettek az autójára. Hamilton 1:32.360-nal a leggyorsabb kört futotta, Vettel a 6. helyre jött vissza, pont Ocon elé. Csak Bottas és Hülkenberg előzte meg.

Ricciardo feljött a 10. helyre Massa megelőzésével.

Origo
14:39

19. kör: Verstappen is a bokszban, lágy gumikat kap

Ugyanaz a taktika, mint Vettelnél, de a német pilóta két abszolút leggyorsqabb szektort futott, és simán megelőzte a Red Bullt a bokszban. Most Vettel feladata, hogy megpróbálja kompenzálni a lemaradást.

A visszajátszás szerint gond volt Verstappen bal hátsójának rögzítésénél.

Origo
14:40

20. kör: Vettel a leggyorsabb a pályán

Hamilton 1:32.286-ot futott, Vettel az új lágyakkal 1:32.225-öt, de Bottas is rákapcsolt, használt lágyakkal abszolút legjobb 1-es szektort teljesített.

Origo
14:41

21. kör: Verstappen számonkérte a csapatát

Megkérdezte, hogy mi történt a bokszban, azt mondták neki, hogy az egyik kerékanya rendetlenkedett. Vettel utolérte Hülkenberget.

Origo
14:42

22. kör: Vettel simán megelőzte Hülkenberget

A Renault pilótája nem akadékoskodott, tudta, hogy a Ferrari ellen esélye sincs, inkább a saját versenyét futja. Bottas, Vettel és Verstappen is nagyon nyomja, 1-1 szektorban mindannyian abszolút legjobb időket érnek el.

Origo
14:43

22. kör: Hamilton is rákapcsolt, bírják még a szuperlágyak

1:32.190-nel visszaszerezte a leggyorsabb kör dicsőségét, közben Verstappen is lenyomta Hülkenberget, Ricciardo pedig Vandoorne-nal bánt el, és már a 8. helyen halad.

Origo
14:45

23. kör: Most Bottas a leggyorsabb

1:32.166-ot tud 23 körös lágy abroncsokkal is. Az előnye 16,2 másodperc Vettel előtt, ő még nem volt kint kerékcserén, de később megkapja a szuperlágy gumit. Valószínűleg erre utalt mérnöke, aki azt mondta, még minden lehetséges a számára.

Origo
14:47

24. kör: Räikkönen kereket cserélt

Lágy gumikat kapott, 5 másodperccel Vettel elé jött vissza. Ez jóval kevesebb, mint a csere előtt volt, de ez nem Vettel érdeme, hanem Räikkönen lassult a csere előtt.

Origo
14:48

25. kör: Hamilton kerekeit is újakra cserélik

Nincs meglepetés, lágyakat kap, és visszajön az élre, pont Bottas elé. A finn pilóta kicsit úgy csinált, mintha támadna, de használt lágy gumikkal ennek se értelme, se realitása nincs.

Közben Hülkenberg is megjárta a bokszot, ideiglenesen a 9. helyen halad.

Origo
14:50

26. kör: Az új gumi bevált Räikkönennek

1:31.903-mal most az övé a leggyorsabb kör, de valószínűleg csak addig, amíg Hamilton be nem fejezi az első teljes körét az új abroncsokkal.

Origo
14:50

Ez történt féltávig

Lassan akart beindulni a verseny, mert Palmer tönkrement Renault-ja miatt szükség volt egy második felvezető körre is, aztán fél kör után be kellett rendelni a Safety Cart a Toro Rossók ütközése miatt. Hamilton magabiztosan masírozik a győzelem felé, Vettelnek viszont kapaszkodnia kell, mert a rajtnál megelőzte Verstappen. Egy elévágással visszakerült a Red Bull elé, de tepernie kell, mert nem tudni, mire készül a lágy gumikkal Bottas, aki még nem járt kerékcserén, és a 2. helyen halad Räikkönen és Vettel előtt.

A további sorrend jelen pillanatban: Verstappen, Ricciardo, Vandoorne, Hülkenberg, Magnussen, Ocon.

Origo
14:52

27. kör: És tényleg, Hamiltoné a leggyorsabb kör

1:31.529 az aktuális legjobb idő. Hamiltonnak az előbb szóltak, hogy ha nem tudja lerázni Bottast, akkor engedje el őt. Már a rádión mondta, hogy csapattársa lemaradt mögötte, de a tempójával is csattanós választ adott.

Origo
14:54

29. kör: Lényegében változatlan a távolság a Ferrarik között

Vettel fél másodpercet lefaragott a hátrányából Räikkönen mögött, aki valami problémára panaszkodott az előbb a rádión.

Origo
14:57

31. kör: Bottas abroncsai már nem néznek ki túl jól

A tempója viszont még mindig csak 1-2 tizeddel gyengébb a Ferrariknál. Ez a verseny végén nagyon jól jön majd neki, mert ő még szuperlágy gumit kaphat az utolsó etapjára.

Origo
14:59

32. kör: Hamilton lerázta Bottast, aki inkább kereket cserél

Bottas hátránya 5,6 másodperc volt Hamilton mögött, és 13,8-ra volt Vettel előtt, amikor az utolsó 18 körre megkapta a szuperlágy gumikat. Most lesz nagy csata a dobogós helyekért.

Origo
15:00

32. kör: Ricciardo is megkapta a lágy abroncsokat

Szokatlan a Red Bull taktikája, Ricciardo mostanáig ment a szuperlágyakkal, és most új lágy szettet kapott. Pont a két Force India mögé jött vissza a 10. helyre.

Origo
15:02

34. kör: Megint feladta Alonso alatt a Honda

Azt mondta, erőtlen az autója, erre behívták a bokszba, és Alonso ott is marad. Ricciardo közben megelőzte Pérezt, Bottas pedig 1:31.122-vel a leggyorsabb kört futotta, és 1 másodpercet hozott Vettelen.

Origo
15:03

35. kör: Ricciardo lenyomta Ocont is

A Red Bull pilótája máris a 7. helyezett Kevin Magnussent üldözheti. Utána Hülkenberg következhető, ő azonban jóval előrébb van.

Origo
15:04

35. kör: Újra Bottasé a legjobb versenykör

Működik a szuperlágy és az egyre kevesebb üzemanyag kombinációja, 1:31.059-et futott, és körönként 1 másodpercet hoz Vettelen. Ricciardo megelőzte Magnussent is.

Origo
15:05

36. kör: Eddig tartott Bottas gumielőnye?

Ebben a körben is hozott Vettelen, de csak kevesebb, mint 3 tizedmásodpercet. A hátránya azonban kevesebb már 3-nál, és még van 14 köre.

Origo
15:08

38. kör: Hamilton küzd a gumikkal, de nem látszik rajta

Szemcsésedést jelentett, de így is egyéni legjobb kört futott 1:31.421-gyel. Bottas 2,7 másodpercre van Vetteltől.

Origo
15:11

40. kör: Vettel nem tud közelíteni Räikkönenhez

Befagyott a 4,5-4,7 másodperces differencia, Bottas viszont még mindig gyorsabb a német pilótánál.

Origo
15:13

41. kör: Előrébb jut-e még Ricciardo?

7,7 másodperc a hátránya Hülkenberg mögött, de körönként 9 tizeddel gyorsabb nála. A gond az, hogy csak 9 kör van hátra.

Origo
15:14

42. kör: Bottas már Vettel nyomában halad

DRS távolságon belülre került, és Vettel csak egy órási elfékezés árán tudta visszaverni a hátulról támadni Mercedest. Az idő Bottasnak dolgozik, Vettelnek nehéz dolga lesz ellene.

Origo
15:16

44. kör: Bottas simán otthagyta Vettelt

A Mercedes új szuperlágy gumija és a DRS-e ellen nem volt Vettelnek fegyvere, a Hangar egyenesben hiába húzódött belülre, Bottas így is simán megkerülte őt.

Origo
15:18

45. kör: Bottas még a gratulációt sem akarja tartani

"Szép munka volt" - mondta a mérnök.

"Minimális beszédet" - felelte a versenyző.

Origo
15:19

45. kör: Grosjean és Ericsson összeakadt

A Sauber megpöccintette a Haast, ami kicsúszott a bukótérbe, majd a bokszba is kiállt. Verstappennek szóltak, hogy Vettel küszködik az abroncsaival.

Origo
15:20

45. kör: Bottas még Räikkönen utoléréséről sem tett le

1:31.007-et futott legutóbb, ez újabb leggyorsabb kör, 1 másodpercet faragott a Ferrari előnyéből, de még mindig 5,9 másodpercre van, és 4 kör van hátra. Bottas 1:30.905-tel folytatta.

Origo
15:22

47. kör: Félretájékoztatták Räikkönent

Kiabálva követeli, hogy pontos számokat tegyenek ki neki a bokszfalra, mert arról tájékozódik az előnyéről. Mérnöke azt mondta, hogy értették.

Origo
15:24

48. kör: Hamilton is meghajtja még a Mercedest, pedig nem kell

1:30.621-gyel visszaszerezte Bottastól a leggyorsabb kör titulusát. Ricciardo közben 1,4 másodpercre feljött Hülkenberg mögé. Egy támadásra talán marad még ideje.

Hülkenbergnek problémája van, legalábbis mérnöke erről tájékoztatta.

Origo
15:25

49. kör: Räikkönen defektet kapott!

A bal első gumija mondta fel a szolgálatot, Bottas természetesen megelőzte, és sérült gumival kellett visszaevickélnie a bokszba. Kihozták Verstappent is, kapott egy szuperlágy szettet.

Origo
15:27

50. kör: Vettel is defektet kapott!

Ő viszont sokkal rosszabb helyen, ráadásul lassabban is tud haladni, így óriási hátrányba kerül. A gumi leeresztése miatt ki is csúszott.

Origo
15:29

51. kör: Hamilton megnyerte a Brit Nagydíjat

Ez a brit pilóta 5. győzelme hazai pályán, Bottas a 9. helyről bejött a 2. helyre, Räikkönen pedig egy késői defektet megúszva a 3. helyezett lett Verstappen előtt. Ricciardo és Hülkenberg megelőzte a szintén defektet kapó Vettelt, aki a 7. helyen ért célba Ocon, Pérez és Massa előtt.

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: