Társoldalunk:

Hamilton bődületes körével utolérte Sennát Montrealban

2017.06.10., 18:47
rendezés

A Mercedes sztárja pályafutásának 65. pole pozícióját szerezte a Kanadai Nagydíj kiélezett időmérőjén, befogva az örökranglistán példaképét, Ayrton Sennát. Vettel is mindent kihozott a Ferrariból, ami csak benne volt, de 3 tizeddel lemaradt Hamiltontól. Bottas és Räikkönen nem tudták tartani a lépést a csapattársaikkal, az eddigi pályacsúcsot azonban még ők is megdöntötték.

Izgalmas hajrát hozott a Kanadai Nagydíj időmérő edzésének Q3-as szakasza, amely során Lewis Hamilton magabiztos teljesítménnyel pályafutása 65. pole pozícióját szerezte, ezzel beállította a legendás Ayrton Senna eredményét, és felzárkózott a 68 pole-t elérő Michael Schumacher mögé. Hamilton a montreali pole-ok terén be is érte a hétszeres bajnokot, mindketten hatot szereztek meg.

Az időmérő előtt váratlanul felszökött az aszfalt hőmérséklete, többen is csúszkáltak, és a Ferrarikkal is többet kellett küzdeni, mint korábban. A Mercedesek mindhárom szakaszban erős ellenfeleik voltak, bár az elején Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is szuperlágy gumikkal kezdett, és megspóroltak 1-1 szett ultralágyat.

Hamilton ma megmutatta, milyen, amikor igazán formában vanForrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

Ez a Q3-ban vált igazán fontossá, mert Vettel elfékezte magát az első mért körén a hajtűkanyarban, majd a bokszba száguldott, miután Hamilton egy szenzációs körrel, a mezőnyben akkor még egyedüliként 1:12 alatti kört futott. Vettel meglepetésre erre még tudott reagálni, az 1-es és 3-as szektorban gyorsabb is volt a Mercedesnél, középen viszont nem, és 4 ezredmásodperc hátránnyal feljött a 2. helyre.

Vettel ekkor újra a bokszba ment, és a Q3-ak során szokatlan módon harmadszor is kihajtott a pályára.

Javítani is tudott, de nem eleget, hiszen Hamilton újabb szenzációs kört teljesített, 1:11.459-cel tovább faragta a pillanatokkal azelőtti körrekordját, és 0,33 másodperces előnnyel megszerezte a pole pozíciót.

Hamilton meghatódott a Senna-család ajándékától: Ayrton Senna eredeti, 1987-es sisakját kapta megForrás: AFP/2017 Getty Images/Mark Thompson

Hamilton ma pályafutása egyik legjobb formájában vezetett, és óriási jutalmat kapott: Ayrton Senna családja felajánlott számára egy bukósisakot, amit a legendás versenyző, Hamilton gyerekkori hőse versenyen is viselt.

A brit pilóta láthatóan meghatva a magasba emelte a híres sárga sisakot, majd magához ölelte, és nem is engedte a kezéből.

Vettel és Bottas szerezte meg a 2-3. helyet, ezzel 2013 óta először fordul elő, hogy az Ezüstnyilak nem sajátítják ki az első rajtsort a Kanadai Nagydíjon, Räikkönen ezúttal a 4. helyezett lett, miután az edzés végén már nem tudott felnőni főleg Hamilton, de Vettel tempójához sem. A Red Bullok hozták a számukra papírforma eredményt, a harmadik rajtsor Max Verstappené és Daniel Ricciardóé.

Vettel a Q1-ben megspórolt egy ultralágy szettet, de ez sem volt elég a végén Hamilton legyőzéséhezForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Felipe Massa maga mögött hagyta a monacói nehézségeket, és legyőzte a nagy rivális Force India két pilótáját, Sergio Pérez és Esteban Ocon mögött Nico Hülkenberg fért még be a legjobb 10 közé, miután ismét alaposan elbánt csapattársával. Jolyon Palmer csak a 15. lett, jelentős hátránnyal, így a menesztését váró pletykák várhatóan nem hagynak alább.

Nagyobb baleset nem, de kisebb botlások történtek az időmérő során.

A Q1 végén Pascal Wehrlein törte össze a Saubert, amikor a 2-es kanyarban megcsípte a füvet, így a tavalyi Japán Nagydíj óta először kikapott a csapattársától, és az utolsó lett. Ez egyben Stoffel Vandoorne újabb Q1-es búcsúját is jelentette, miközben Fernando Alonso hozta a 12. helyet, ami a legjobb, amit a McLaren várhatott.

A Q2-ben Carlos Sainz ugyanúgy kicsúszott, mint korábban Wehrlein, ő viszont nem törte össze az autót, ellentétben Danyiil Kvjattal, aki a hajtűkanyar előtti sikán kijáratánál ment neki a falnak az autó jobb hátuljával. Egy gumi és egy felni bánta, ő pedig a 11. helyen búcsúzott a kanadai időmérőtől, ráadásul elképzelhető, hogy ki kell cserélni a sebességváltót az autójában.

Origo
17:44

Elérkeztünk a kanadai időmérőhöz is

Köszöntjük Olvasóinkat a Kanadai Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! Nemsokára kezdünk, addig egy kis visszatekintés a múltba: így utazott a Safety Car, amikor még nem a Mercedes-AMG adta a flottát.

Origo
17:47

Régi hagyomány éled újjá Kanadában

Ismét megrendezik a csapatok tagjai számára az evezősversenyt, amelyen ráadásul a FOM csapata is részt vesz, Ross Brawnnal is a fedélzeten. A csapatok nagy erővel készültek a helyi idő szerint 19 órakor kezdődő küzdelemre, a Toro Rosso még külön válogatót is tartott.

Origo
17:51

Körbemenne a montreali pályán? Csak tessék!

A Kanadai Nagydíj helyszíne nagyrészt közutakból áll, ez is lehetővé tette, hogy a Google Street View autói is körbemenjenek rajta. Így 360 fokban mi is körülnézhetünk a körön.

Origo
18:49

Visszatért a Ferrari vezérszurkolója

A "sapka" fejlesztést is kapott, immáron az idei autót próbálja imitálni.

Origo
18:50

Az élővilág is befolyásolhatja az eredményeket

Tavaly sirályok álltak Sebastian Vettel útjába, az idén pedig Lewis Hamilton majdnem elütött egy mókust. És akkor a mormoták még meg sem érkeztek.

Origo
18:52

A statisztika Hamilton mellett szól

Az eddigi hat időmérőn háromszor ő bizonyult a leggyorsabbnak, míg Vettel, Räikkönen és Bottas 1-1 elsőséget szerzett.

Origo
18:55

Kubica vajon komolyan gondolja?

A héten egy élesnek tűnő tesztet teljesített egy 2012-es Renault-val Valenciában. A Renault leszögezte, hogy nem volt tétje a gyakorlásnak, Kubica viszont az olasz Sky Sports műsorában azt mondta, hogy felkészültnek érzi magát a visszatérésre, de ő maga sem tudja, mit hoz a jövő.

Origo
18:59

Alaposan felmelegedett az aszfalt

44 fokos a hőmérséklete. A meleg a Ferrarinak általában jót tesz, de az idei gumikkal nagyon könnyű kiesni az ideális működési tartományból.

Origo
19:01

Q1: A két Toro Rosso az első a pályán

Sainz volt az első, aki kihajtott, majd Kvjat követte, de jön a helyiek kedvence, Stroll is. Jó hír, hogy Alonso alatt is megmozdult a McLaren.

Origo
19:02

Itt a legkevésbé fontos a pole?

A Sky Sports szerint mindössze a versenyek 33,1%-át nyerték meg Kanadában a pole pozícióból induló versenyzők. Ez nem jó ómen a mai leggyorsabbnak.

Origo
19:04

Szuperlágyakkal kezdenek a Ferrarik

Vettel és Räikkönen is spórol az ultralágyakkal, az alsóház viszont természetesen rögtön az ultralágyakat rakta fel. Räikkönen 1:13.548-cal vezet Vettel előtt (+0.239), Hamilton is ultralággyal jött ki.

Origo
19:07

Vettel átvette a vezetést

1:13.046-tal az élre állt, még mindig szuperlágy gumikon. Räikkönen nem javított, továbbra is a 2. helyezett, de Ocon feljött a nyakára, ő viszont mindenki máshoz hasonlóan ultralágyakon megy. Hamilton most kezdett mért kört.

Origo
19:09

Hamilton felzárkózott Vettel mögé, ultralággyal

Folytatódott a trend, az első két szektorban gyorsabb volt Vettelnél, majd a pálya végén kikapott tőle, így 0.03 másodperccel lassabbnak bizonyult, ultralágy gumikkal is. Aztán jött Bottas, és szintén ultralággyal átvette a vezetést, 1:12.864-gyel. Verstappen megelőzte Ocont, Ricciardo viszont nem bírt vele.

Origo
19:10

Räikkönennek kellene egy gyorsabb kör

Ő Vettellel ellentétben nem javított az első körén, és azzal jelenleg csak a 8. helyen áll. Még bőven van ideje a kiesőzónához képest, de ha biztosra akarnak menni, Räikkönent ki kell küldeni még egyszer.

Origo
19:12

Hamilton vezet, Bottas követi, de Vettel is biztonságban van

Sőt, már Bottas áll az élen, 1:12.685-tel, mindössze 7 ezredmásodperccel Hamilton előtt. Ez tulajdonképpen papírforma eredmény, hiszen Vettel még nem kapott az autójára ultralágy gumit.

Origo
19:15

Räikkönen súrolta a falat

Vandoorne-nak is volt egy szoros pillanata, de mindketten megúszták. Räikkönen mondjuk azóta a bokszban van, de úgy tűnik, a Ferrari biztos abban, hogy a 16. helyezett Magnussen nem fog 8 tizedet javítani.

A rádión Räikkönen az első gumik tapadására panaszkodott, ez ma már nem sokáig fog gondot okozni neki. Verstappen arról érdeklődött a mérnökénél, hogy ugyanaz-e a fékbetét, mert blokkolnak a kerekei.

Origo
19:17

Alonso is majdnem nekiment a bajnokok (gumi)falának

Az idén már nem egyszerű betonfal övezi az utolsó kanyar legendás kijáratát, de a pilóták ettől még így is tisztelik a bajnokok falát. Alonso mondjuk most majdnem nekiment, tempósan rántotta el az autóját a rázókőről.

Origo
19:19

Wehrlein összetörte a Saubert

Az autó hátulja sérült, a 2-es kanyar előtt megcsípte a füvet, és megpördülve a védősávnak ütközött. Ezzel tönkretette azoknak a körét, akik az utolsó pillanatban próbáltak javítani.

Origo
19:21

Q1: Vandoorne megint kiesett

A McLarennél nem fognak örülni, tehetségük megint kihullott már a Q1-ben.

16. Stoffel Vandoorne
17. Lance Stroll
18. Kevin Magnussen
19. Marcus Ericsson
20. Pascal Wehrlein

Origo
19:22

Íme Wehrlein összetört Sauberje

A német pilótát a tavalyi Japán Nagydíj óta nem verte el a csapattársa az időmérőn, akkor Esteban Ocon győzte le. Most a gumifal és Marcus Ericsson is megtette.

Origo
19:26

Q1: Bottas volt a leggyorsabb

A két Ferrari spórolt az ultralágyakkal, de már nem sokáig, indul a Q2, ahol ők is be fogják vetni a lila gumikat.

Origo
19:28

Csak Alonso nem jött még ki a Q2-re

Mindenki más már a pályán van, egyelőre a két Toro Rosso áll az élen, de ennek nincs jelentősége, mert a két Mercedes két melegítő kört teljesít az első éles, mért körük előtt.

Origo
19:31

Hamilton vezet, Sainz megpördült

A brit pilóta úgy is az élen áll, hogy többet is kellett előznie a mért köre során. 1:12.496-ot ért el, Räikkönen a 2. helyezett 1:12.580-nal, Bottas a 3. helyezett 1:12.584-gyel, Vettel 1:12.749-cel egyelőre a 4. helyen áll, miután majdnem összetörte a Ferrarit.

Megpördült Sainz is, ugyanúgy, mint Wehrlein, de ő nem ment neki a falnak, és folytatni tudta az edzést.

Origo
19:33

Alonso egyelőre kívül a top 10-en

Az első két, kanyargós szektorban még belül volt a legjobb 10-et elválasztó határon, de amikor kellett volna az erőforrás teljesítménye, már lemaradt, és egyelőre csak a 13. helyezett. A rádión azt mondta, hogy a motorja kevésbé erős, mint a Q1-ben volt.

Palmer elfékezte magát a 2-es kanyarban, de nagyobb baj nélkül megúszta.

Origo
19:37

Na, de mi a helyzet a Red Bullokkal?

Egyelőre eseménytelen edzésük van, mivel a Renault motornak nincs olyan időmérős üzemmódja, mint a Mercedesnek vagy a Ferrarinak. Ricciardo egyelőre az 5. helyezett, bár csak egy hajszállal van Vettel mögött, Verstappen pedig Massa elől menekül a 6. helyen. A Williamsnek jót tett, hogy új specifikációjú Mercedes motort kaptak (ahogy a Force India is), ezért kicsit javul a teljesítményük.

Origo
19:39

Hamilton nem javított, Verstappen igen

A háromszoros világbajnok elhasznált egy szett gumit, amire már nem lesz szüksége, de nem tudott javítani, és Räikkönen sem, Bottas viszont igen, ő 1:12.563-mal feljött a 2. helyre. Verstappen 1:12.751-et ért el, ez mindössze 2 ezredmásodperccel lassabb Vettel körénél.

Origo
19:42

Q2: Alonso kiesett, rossz napjuk van a spanyoloknak

Kvjat defekttel és törött jobb hátsó felnivel fejezte be az időmérőt, miután a hajtűkanyar előtti sikánnál nekicsúszott a falnak. Ez az eredményt nem befolyásolta, a 11. helyen így is kiesett.

11. Danyiil Kvjat
12. Fernando Alonso
13. Carlos Sainz
14. Romain Grosjean
15. Jolyon Palmer

Origo
19:45

Q2: Palmer megint nem cáfolta meg a kétkedőket

Inog a helye a Renault-nál, de ezúttal is alaposan kikapott Nico Hülkenbergtől. A német pilóta 1:13.406-tal a 10. helyen továbbjutott, Palmer viszont 1:14.293-mal a 15. helyen kiesett a Q2-ben. 8 tizedmásodperc különbség csapaton belül igen sok.

Origo
19:46

Q2: Hamilton és Bottas volt a leggyorsabb, a Ferrarik lépéshátrányban

Origo
19:49

Q3: Vettel siet kifelé a bokszból

Ő az első, aki elhagyja a bokszutcát, mögötte honfitársa, Hülkenberg, majd némi várakozás után Hamilton is útnak indult. A Mercedes pilótája ma a 65. pole pozícióját szerezheti meg, amivel beérné Ayrton Sennát, és felzárkózna a 2. helyre az örökranglistán a 68 pole-os Michael Schumacher mögé.

Origo
19:52

Vettel elrontotta az első mért körét, Hamilton megtorolta

Mélyen fékezett a hajtűkanyarban, blokkolt is a jobb első kereke, 1:12.423-at ért el, Hamilton 1:11.791-gyel vezet. Bottas 1:12.177-tel a 2. helyezett, Räikkönen 1:12.341-et tudott. Verstappen 1:12.540-nel az 5. helyezett.

Origo
19:53

Hamilton alaposan odapörköl a mezőnynek

Az 1:11.791-es köre az eddigi leggyorsabb Montrealban, és bő 3 tizeddel jobb annál, amit egyelőre bárki tud, beleértve a csapattársát is. Fél lábbal az övé a pole.

Origo
19:54

Vettel újra a pályán, Hamilton még tudna javítani

Hamilton az első két szektorban még javítani is tudott az előző körén, aztán ő is elfékezte a hajtűkanyart, és inkább elvette a lábát a pedálról. Vettel kijött a mai utolsó mért körére.

Origo
19:56

Vettel majdnem megfogta Hamiltont, és még próbálkozhat

1:11.795-öt ért el, igen, ez mindössze 4 ezredmásodperccel lassabb Hamilton körénél. Vettel ezt a középső szektorban vesztette el, itt többször is ellenkormányoznia kellett. A közönség nagy morajlásban tört ki.

Origo
19:59

Hamilton már a pályán, Vettel beveti a megspórolt ultralágyat

Óriási hajrá lesz, Hamilton most kezdi a mért körét, és még utána is maradhat ideje még egyre. Vettel nemrég viharzott ki a bokszból a harmadik Q3-as etapjára. Räikkönen és Bottas is kint van.

Origo
20:01

Hamiltonban van még tartalék, a többiekben már nem volt

A Mercedes pilótája 1:11.459-cel tovább javított, erre már Vettelnek sem volt válasza, de így is maradt a 2. helyen, miután 1:11.789-re javított. Bottas és Räikkönen nem tudott gyorsulni, ők a 3-4. helyről rajtolhatnak holnap. Verstappen, Ricciardo, Massa, Pérez, Ocon, Hülkenberg a további sorrend.

Még több bejegyzés