Társoldalunk:

Räikkönen rekordja után lerobbant a Ferrari a zárónapon

2017.03.10., 08:46
rendezés

Pénteken, a nyolcadik tesztnappal befejeződött a Forma-1 2017-es előszezonja. A Ferrari végre bement 1:19 alá, de nem bírta a strapát a délutáni versenyszimuláció végéig, bár csak egy kisebb elektronikai hibáról volt szó. A tesztet egyébként is hatszor kellett megszakítani - kétszer megint a McLaren miatt.

Pénteken, a nyolcadik tesztnappal véget ért a Forma-1 2017-es előszezonja. A zárónapon nagyjából az elmúlt két hétben megszokott minta rajzolódott ki: a Ferrari könnyedén gyors volt, a Mercedes kitartóan rótta a köröket, a Renault-motoros csapatok és a McLaren-Honda viszont megbízhatósági problémákkal küszködtek.

A piros zászlóval hatszor megszakított nap azonban tartogatott pár szokatlan csavart is. Ezek közé tartozott, hogy

Kimi Räikkönen nem tudta befejezni a délutáni versenyszimulációját, mert az SF70H kb. 20 körrel a vége előtt megállt alatta,

az első ízben szenvedve el olyan műszaki hibát a tesztek során, amely miatt a pályán ragadt. Ám mint rövidesen kiderült, nem volt szó semmi komolyról: a Ferrari hátsó kereke egy pillanatra leblokkolt, mert az elektronika rossz sebességfokozatba kapcsolta a váltót, de később Räikkönen még visszatérhetett a pályára.

Räikkönen Ferrarija gyors volt, de egyszer megálltForrás: Picture-Alliance/AFP/S.Lau/Gruppo

Egyébként ismét minden típusú gumival gyors volt. Már a lággyal is vert pár századot Sebastian Vettel csütörtöki, 1:19.3-as idejére, de aztán az ebédszünet előtt bevetette a két leglágyabb keveréket is, és csapattársával ellentétben nem vette el a gázt a kör végén. Ennek ellenére nem az ultra-, hanem a szuperlágyon érte el 1:18.634-es eredményét, amely csaknem 7 tizeddel jobb, mint amire bármelyik másik csapat képes volt az elmúlt két hétben, beleértve a Mercedest is.

Räikkönen ennek ellenére azt állította, futhatott volna gyorsabb kört is.

„Ha akartuk volna, megtehettük volna, de ennek a tesztnek nem ez volt a célja – mondta péntek este. – Nyilván a lehető leggyorsabban próbáltunk menni a programunkhoz mérten." A finn úgy érzi, a Ferrari számára sokkal jobban alakult az idei előszezon, mint a tavalyi, ám az erőviszonyokkal az első versenyig így sem lehetnek tisztában.

Räikkönen legjobb köre a Ferrari belső kamerájából, összehasonlítva Hamilton tavalyi pole-körével. Jól látszik, hogy az idei autók a kanyarokban sokkal gyorsabbak:

Maga Räikkönen több mint 1000 km-rel kevesebbet tett meg múlt hétfő óta, mint csapattársa, Sebastian Vettel. A kilométerlista élére a Mercedes került: ők összesen 5093 km-t töltöttek a pályán, ami ugyan a legtöbb a csapatok közül, viszont 900 km-rel elmarad a saját egy évvel ezelőtti futásteljesítményüktől. A Ferrari ellenben 500 km-rel többet ment a tavalyinál.

OLVASNIVALÓ

A Mercedes pénteken is hagyta, hogy a legjobb időkért járó babérokat mások arassák le. A délelőtt vezető Valtteri Bottas a 4., az őt a pilótafülkében délután leváltó Lewis Hamilton pedig az 5. helyen végzett, és a legjobb köridejüket csupán 5 ezred választotta el egymástól, bár azt előbbi a szuperlágy, míg utóbbi az ultralágy gumikon érte el. A Mercedes ma kivételesen csak 5. lett a napi kilométerlistán, és Hamilton elismerte, hogy nem tudott volna gyorsabban menni, bár ebben szerepet játszhattak az üzemanyagszintek és a motorüzemmódok is. Hozzátette, hogy még nem érzett rá tökéletesen a W08-ra.

Fogalmam sincs, hogy tudnék-e olyan időt, mint ők. Tényleg nincs

– mondta a Ferrariról. – Majd kiderül. Bízom benne, hogy igen, de ahogy már említettem, fantasztikus munkát végeztek. Hogy van-e még tartalék az autónkban? Ezt az idő fogja eldönteni. Egyelőre arra kell koncentrálnunk, hogy megértsük az autónk működését, és kihozzuk belőle a maximumot."

Gyorsak voltak a Renault-motoros autók

A képzeletbeli dobogós helyeket pénteken a Red Bull csapatai kaparintották meg. Max Verstappennek nem volt sima napja, mert

az RB13-at az ebédszünet után órákig a garázsban tartották a turbóval kapcsolatos gondok, ezért egész nap csak 69 kört töltött a pályán.  

A szuperlágy gumikon délelőtt elért 1:19.438-as ideje ugyanakkor a Red Bull legjobbja volt az előszezonban, és az összesítést nézve a 4. helyre bizonyult elégnek a csapatok közül a Ferrari, a Mercedes és a Williams mögött.

A Toro Rosso a sorozatos műszaki problémák után ma végre nagyjából zavartalanul dolgozhatott, bár az STR12 délután 5 körül megállt egyszer a célegyenesben, előcsalva a piros zászlókat. Carlos Sainz így is 129 kört teljesített – ezzel csupán a Williamstől maradt el –, és az ultralágy Pirelliken futott legjobbja 4 tizeddel maradt el Verstappenétől.

A Toro Rossónak végre jó napja voltForrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Jordi Galbany/Urbanandsport

„Csodálatos érzés, hogy ilyen jó nappal fejezhettük be az előszezoni tesztelést! – lelkendezett Sainz. – Nagyon elégedett vagyok a köridőnkkel és a megtett körök számával is. Sikerült végigcsinálnunk a teljes tervet, és Melbourne előtt pontosan erre volt szükségünk. Most már sokkal bizakodóbban várhatjuk a hamarosan rajtoló idényt."

Nico Hülkenberg révén, az ultralágy gumikon sikerült beférnie 1:20 alá a Renault-nak is, a pénteken a 6. helyen végző német versenyző ennek ellenére nem volt elégedett. Úgy érezte, habár új csapata jobb helyzetben van a tavalyinál, muszáj lesz fejlődnie.

Pontot szereznünk nehéz lesz, mert négy csapat egyértelműen előttünk jár,

és mögöttük már nincs sok lehetőség rá. Nem lesz könnyű dolgunk – ismerte el. – Azt nem hiszem, hogy elértük, amit vártunk. A téli tesztelés során felfedeztünk pár dolgot, amely nem volt ínyünkre."

A többiek 1:20 fölött voltak

Hülkenberg eddigi csapattársa, Sergio Pérez a 6. helyen zárta az utolsó tesztnapot, és 1:20.116-os legjobbját – amely egyben a Force Indiáé is volt a két hét alatt – az ultralágy gumikon jegyezte. A mexikói korábban azt mondta, a csapat több hiányosságot is felfedezett a VJM10-en, de miután ma rövid és hosszú etapokat teljesített, valamint foglalkozott a beállításokkal, úgy vélte, alaposan felkészültek Melbourne-re.

Mivel az idei teszteket a tavalyinál kicsit később rendezték meg, az aszfalt hőmérséklete valamivel hasonlóbb volt a futamokon megszokottnál, ami sokat segített

– mutatott rá a Force India vezető versenymérnöke, Tom McCullough. – Számunkra óriási siker, hogy teljesen új autót terveztünk, két héten át ilyen sikeresen teszteltük, és közben csak enyhébb gyerekbetegségekbe futottunk bele. Biztosak vagyunk benne, hogy felkészültünk a szezonra."

Péreznek már nem sikerült 1:19 alá mennie a Force IndiávalForrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Jordi Galbany/Urbanandsport

A Williamset ma ismét az újonc Lance Stroll vezethette, aki így összesen 1788 km-t töltött az FW40 volánja mögött, a legjobb időeredménye azonban 9 tizedmásodperccel elmaradt csapattársáétól, Felipe Massáétól. Ennek az volt az egyik oka, hogy a Williams vezető tesztmérnöke, Rod Nelson szerint nem sikerült kihoznia a maximumot az ultralágy gumis köréből, így a köridejét a lágyakon érte el. Egyébként délelőtt megkísérelt egy időmérő-szimulációt, délután pedig egy versenyszimulációt, amelyet azonban megzavartak a piros zászlós időszakok.

„Ez szórakoztató nap volt, megkaptam közben az ultralágy gumikat, és az extra tapadás nagyon kijött. Fantasztikus volt – mondta a kanadai.

Szuper kört mentem rajtuk, csak a 13-as kanyarnál sajnos túlsodródtam, ezért az időm nem lett jó.

Pedig 8 tizeddel javítottam az addigi részeredményemen, de mindegy, ez csak teszt. A délutáni hosszú etapjaim jól sikerültek, úgyhogy minden pozitívan alakult."

A McLarennek megint nem jött össze

A Haasnál ma Romain Grosjean volt soron, aki miatt kétszer is meg kellett szakítani a tesztelést:egyszer délelőtt fél 11-kor, mert kicsúszott az 5-ös kanyarnál, egyszer pedig röviddel az ebédszünetet megelőzően, akkor műszaki hiba miatt. Ő az ultralágy Pirelliken érte el legjobb, 1:21.110-es eredményét (amely 6 tizeddel elmaradt a Kevin Magnussen által csütörtökön felállított mércétől), a Sauberrel két-három hellyel mögötte végző Marcus Ericsson és Pascal Wehrlein viszont a szuperlágyon illetve a lágyon.

A legkevesebb kört, ahogy a két hét alatt is, megint a McLaren töltötte a pályán.

Fernando Alonso ma mindössze 43 kört teljesíthetett, így 884 km-rel a versenyzők kilométerlistájának legalján fejezte be az előszezont – még az első hetet kihagyó Wehrlein is többet vezetett nála. Az MCL32 pénteken, ráadásul egy órán belül kétszer is kint ragadt a pályán a visszatérő elektromos probléma miatt. A csapat tájékoztatása szerint egyelőre nem világos, hogy csütörtökön ugyanez akadályozta-e Stoffel Vandoorne-t – mára több alkatrészt kicseréltek a motorban és az autóban, de a gondokat ez sem oldotta meg. A csapat főnöke, Eric Boullier elismerte, hogy ezeket nem is lehet egyik napról a másikra orvosolni.

A sportbíróknak volt alkalmuk alaposan áttanulmányozni a McLarentForrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport

Csalódás volt így befejezni a tesztet, hiszen nem tudtunk mindent kihozni az utolsó napból 

mondta Alonso. – A délelőtt jól kezdődött, kitartóan végeztük a programunkhoz tartozó feladatokat, mígnem az autóból elfogyott az erő, és a motor leállt, úgyhogy félre kellett húzódnom vele." A McLarent délutánra megjavították, és az utolsó két órában Alonso még megtehetett vele 25 kört. Az ultralágy gumikon elért legjobb ideje 41 ezreddel maradt el Vandoorne-étól.

A Forma-1 2017-es szezonja két hét múlva, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Origo
08:33

Itt a befutó!

Szép napot mindenkinek! Valósággal elrepült ez a két hét: már el is érkeztünk az előszezon utolsó napjához. Volt idő, amikor a csapatok agyba-főbe tesztelgethettek, amennyit csak nem szégyelltek (és bírták pénztárcával), de manapság összesen nyolc napjuk van a felkészülésre a pályán. Vannak, akiknek túl korán jött ez a tesztidőszak vége. Igen, főleg a McLarenre gondolunk, de a Renault csapatai sem lehetnek nyugodtak a megbízhatóság felől.

Origo
08:35

Pályára lépnek ma

Ez még módosulhat, de ez volt a terv:

Origo
08:40

Vettel hiába altatott

Hát igen, a legjobb körei végén a célegyenesre ráfordulva elvette a gázt, veszítve 4-6 tizedet, de 1:19.024-gyel így is új körrekordot futott az ultralágy gumikon, úgyhogy a Ferrari hiába próbálta leplezni a valódi tempóját. Ennél 2008-ban Massa ment ugyan jobb (konkrétan 1:18.339-es) kört egy barcelona teszten, csakhogy kísérleti gumikon. Ma Räikkönen ül be a Ferrariba, és nyilván rajta lesz a sor, hogy kipróbálja a szuperlágy és az ultralágy gumikat.

Origo
08:44

A megtett km-ek

Ezen a téren továbbra is a Mercedes vezet, őket a Ferrari követi. Az első hét tesztnapon ekkora távot tettek meg a csapatok:

1. Mercedes 4604
2. Ferrari 3933
3. Sauber 3198
4. Williams 3110
5. Force India 3058
6. Haas 2975
7. Red Bull 2854
8. Renault 2365
9. Toro Rosso 2109
10. McLaren 1778

A McLaren egyetlen napon sem tudott 80 körnél többet teljesíteni, míg tegnap Vettel egymagában 156-ot húzott le. Egyébként a versenyzők közül eddig ő töltötte a legnagyobb távot (2751 km-t) a pályán, de ez ma még változhat, hiszen ő már nem vezet többet a héten. A legbalszerencsésebb Alonso volt, ő csak 684 km-t tehetett meg.

Origo
08:54

Lerobbant-e már a McLaren?

Az F1-es fekete humor ékes példája: a honlap, amelyen követhető, hogy "a Forma-1 legmegbízhatóbban legmegbízhatatlanabb autója" mikor hibásodott meg legutóbb, és a nap folyamán összesen hányszor. Nyilván az "ütközött-e ma Pastor Maldonado?" alkotóitól. Nagyon hasznos!

A McLaren egyébként ma Alonsót fogja szerepeltetni.

Origo
09:00

Zöld zászló!

Megkezdődött a tesztnap. Szép idő van, megint süt a nap: a levegő 9, az aszfalt egyelőre csak 11 fokos. A csapatoknak az idén különösen nagy szerencséjük volt az időjárással.

Origo
09:02

Máris autók a pályán

A csapatok nem vesztegetik az értékes időt: Grosjean, Ericsson, Sainz, Räikkönen és Alonso azonnal kiment a pályára.

Origo
09:03

A szerelők is bemelegítettek

Nekik is hosszú napjuk lesz, elgémberedett tagokkal mégsem lehet nekivágni...

Origo
09:06

Már Bottas is kint volt

Akárcsak Stroll a Williamsszel. Ő a múlt héten háromszor is kicsúszott, másfél napos veszteséget okozva a Williamsnek, de ezen a héten (eddig) szép munkát végzett. A legjobb ideje ugyanakkor még 1,1 mp-vel elmarad Massáétól.

Origo
09:07

A Mercié az első mért kör

Ki másé?! Bottas 1:22.809 alatt teljesítette. Ez kezdetnek egyáltalán nem rossz, főleg a közepes keverékű gumikon.

Origo
09:13

Már minden csapat kint volt

Legalább egy ellenőrző kört már mindenki megtett. Bottas és Verstappen 3-3 kört töltött a pályán.

Origo
09:18

Bottas az ultralágyakon volt

Ezek szerint mégsem a közepeseken, pedig a monitorunk azt mutatja. Közben Stroll is feliratkozott a tabellára, 0,630 mp-vel elmaradva a Mercedestől. Most elég sűrű a forgalom, rajta kívül Ericsson, Sainz, Alonso és Grosjean is kint van a pályán.

Origo
09:19

Mérőkeret a Red Bullon

Verstappen RB13-asára felszereltek egy áramlásmérő keretet az első kerekek és az oldalsó légbeömlők közé, arra a részre, amely az idén az aerodiamikai fejlesztések egyik legfőbb területe volt.

Origo
09:23

Már négyen tettek meg mért kört

Ericsson és Alonso is csatlakozott Bottashoz illetve Strollhoz. A McLaren főnöke, Eric Boullier "Trump-féle álhírnek" titulálta, hogy nemcsak a Hondával, hanem magával az MCL32-vel is gond van, de a pálya mellől figyelő szakértők kitartanak a mellett, hogy az autó bénán mozog, és ennek nem a motor az oka.

Origo
09:24

Stroll átveszi a vezetést

1:22.764-es időt ér el a lágy gumikon. Eddig ő tette meg a legtöbb kört is, konkrétan 8-at. Ericsson közben a jelöletlen Pirelliken van kint.

Origo
09:26

A Haas megállt

De még a bokszutcában, úgyhogy a szerelők vissza tudták tolni a garázsba. Most csak Stroll és Ericsson körözget.

Origo
09:33

A Red Bull le van maradva

Az élcsapatok altatásban is igyekeztek túlszárnyalni egymást, de Ricciardo tegnap azt állította, ők tényleg nincsenek a Mercedes és a Ferrari szintjén. „Bárcsak egy kicsit jobban altatnánk! – mondta Ricciardo a Sky-nak csütörtök este. – Az e heti teszt első napján kicsit versenyképesebbnek tűntünk, csak 2-3 tized volt a lemaradásunk. Ma viszont sokkal több. Nem voltunk gyorsak." Ricciardo tegnap Vettellel együtt tett meg egy versenyszimulációt, így különösen látványos volt, hogy mennyivel lassabb nála, a Ferrari és a Red Bull eddigi legjobb köre között pedig 0,876 mp van. „A valódi tempónk ennél közelebb van, de még nem állunk az ő szintjükön – ismerte el Ricciardo a Ferrarira és a Mercedesre utalva. – Utolérhetjük őket, csak időbe fog telni."

Ez egyébként meglepetés, hiszen mindenki azt várta, hogy az új szabályok az aerodinamikai téren penge Red Bullnak kedveznek majd. Az oké, hogy a motorok szerepe továbbra is jelentős, de a Ferrari érdekes módon szellemesebb ötletekkel állt elő az aero szempontjából is.

Origo
09:34

Egyedül Pérez köröz

Ő az ultralágy gumikon van kint. Stroll 14 kör után tért vissza a bokszba.

Origo
09:36

Räikkönen is felbukkant

A Ferrari eddig csak egy ellenőrző kört teljesített, de úgy tűnik, most belecsap a lecsóba. A Toro Rosso a kerékcserét gyakorolta Sainzcal:

Origo
09:39

A Ferrari az élen

Räikkönen 1:24.230-cal kezdett, aztán 1:22.704-re javított, 6 századot verve Strollra. Ha minden igaz, a közepes gumikat használja. Már heten tettek meg mért kört.

Origo
09:41

Baki a Toro Rossónál

Mintha összeroskadt volna a hátsó emelő a kerékcsere gyakorlása közben:

Origo
09:44

Alonso a 4.

Az ultralágy gumikon 1:23.080-ra javított. A McLaren legjobbját egyébként Vandoorne tegnap érte el, az ideje 1:21.348 volt. Stroll és Hülkenberg is kint van a pályán, Räikkönen viszont egy 6 körös etap végén visszatért a garázsba. Nem is a rendes, hanem a kísérleti, jelöletlen közepes Pirellik voltak a Ferrarin egyébként.

Origo
09:47

A Haas magához tért

Ezek szerint az előbbi probléma nem volt súlyos, mert Grosjean csatlakozott a többiekhez a pályán. Stroll a lágy gumikon, 1:22.123-mal visszaugrott az élre, Alonso pedig 1:22.731-re javított, aztán bement a bokszba.

Origo
09:56

Négyen a pályán

Stroll, Pérez, Ericsson és Sainz van kint. A Williams már 22 kört lezavart az első szűk egy órában.

Origo
09:58

Hamilton: A Ferrari blöfföl

Mondjuk ez eddig nem nagy meglepetés, mindenki számára nyilvánvaló volt, de azért a Mercedes ásza tett egy érdekes utalást is a két csapat tempójának összehasonlítására. „Szerintem a Ferrari blöfföl. Sokkal gyorsabbak, mint mutatják – mondta csütörtökön. – Nagyon közel vannak hozzánk, azt viszont nehéz felmérni, hogy melyikünk a gyorsabb. Biztosan nagyon kicsi a különbség, sőt az is lehet, hogy előttünk járnak. Bárhogy is, már alig várom, hogy megkezdődjön a küzdelem. Már csak pár hét..."

Hamilton csütörtökön 0,328 másodperccel elmaradt Vetteltől, aki pedig a célvonal előtt elvette a gázt. A brit versenyző ugyanakkor célzott rá, hogy a Mercedes nem éles időmérő-szimulációt ment, amikor nem „alacsony", hanem „alacsonyabb" üzemanyagszintről beszélt. Bottas mindenesetre elismerte: „Egyáltalán nem vagyunk biztosak benne, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak." Izgi...

Origo
10:00

Sainz feljön a 2. helyre

1:22.638-as időt ér el a lágy gumikon, ezzel még 0,515 mp-vel Stroll mögött van, Räikkönent viszont megelőzi. Megélénkült a forgalom: Stroll ugyan visszatért a garázsba, de Sainzon kívül Alonso, Pérez, Hülkenberg, Ericsson és Grosjean is a pályán van.

Origo
10:08

Az eredmények

Hülkenberg az imént az élre ugrott a szuperlágy gumikon, Räikkönen pedig a közepeseken javított egy helyet, így az első óra után így fest a tabella:

1. Hülkenberg (Renault RS17) 1:20.505 - 12 kör
2. Stroll (Williams FW40) 1:22.123 - 26 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:22.261 - 9 kör
4. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:22.638 - 15kör
5. Alonso (McLaren MCL32) 1:22.731 - 14 kör
6. Bottas (Mercedes W08) 1:22.809 - 3 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:22.970 - 16 kör
8. Grosjean (Haas VF-17) 1:25.090 - 14kör
9. Ericsson (Sauber C36) 1:25.349 - 24 kör
10
. Verstappen (Red Bull RB13) - 4 kör

 Már csak a Red Bullnak nincs körideje.

Origo
10:10

Ez a Renault eddigi legjobb ideje

Az előző, 1:21.213-asat Hülkenberg szerdán ért el, most 7 tizedet javított rajta. Közben Hamilton és Roscoe megérkezett a paddocba, de csak az egyikük fog vezetni...

Origo
10:17

Räikkönennek volt egy gyors jelenése

Egy körre kijött, de rögtön vissza is ment a bokszba. Ennél érdekesebb kérdés, hogy vajon mi folyik a Red Bullnál? Verstappen autóján reggel volt egy aerodinamikai mérőkeret, azt azonban már bőven lehetett idejük leszerelni róla. A Red Bullnak óriási szüksége lenne egy zavartalan tesztnapra, mert a Renault ERS-problémái miatt még egy versenyszimulációt sem sikerült lerobbanás nélkül teljesíteniük.

Origo
10:20

Hülkenberg és Stroll javít

A lágy gumikon 2 tizedet lefaragott az eddigi idejéből, de maradt a 2. helyen, 1,7 mp-vel Hülkenberg mögött, aki az ultralágyakon 1:20.248-ra szorította le a Renault legjobbját. Ő is csak bő 2 tizeddel bizonyult gyorsabbnak az ultralágyakon, mint a szuperlágyakon, ami nagyjából megfelel a barcelonai tapasztalatoknak.

Origo
10:22

Bottas megjelent

A Mercedes az első órában szokatlanul kevés, 3 kört tett meg, de a várakozásnak vége. Bottast a lágy Pirelliken küldték ki.

Origo
10:24

Már a Mercedes a 2.

Bottas az emlegetett lágy gumikon 1:21.678-as kört fut, amivel Stroll-lal kezdve mindenkit lejjebb tol a tabellán. 1,430 mp a hátránya Hülkenberggel szemben.

Origo
10:30

Bottas versenyszimulációt megy?

Úgy tűnik, mert 1:22-es köröket megy. És Verstappen is megjelent végre! Rajtuk kívül Stroll és Grosjean aktív jelenleg.

Origo
10:31

Piros zászló!

Ajjaj! Grosjean kicsúszott, a Haas a kavicságyban van. Épp az előbb javított 1:22.670-re a lágy gumikon, amivel a 7. helyen áll.

Origo
10:36

Ez történt

Az 5-ös kanyarnál sokallhatott be. Csak nem egy újabb fékhiba? A Haas tavaly óta küzd a Brembók kiszámíthatatlanságával. Grosjean épp tegnap mondta, hogy nincs más választásuk, mint Carbone Industrie fékekre váltani, amelyeket egyébként tavaly egyszer már kipróbáltak.

Origo
10:39

A Williams hátsó szárnya

Érdekes a "hattyúnyak", amelyben a DRS működtető mechanizmusa is benne van, és amelyre elhelyeztek egy T-szárnyat is:

Origo
10:42

Szép az idő

Igen, még mindig: 17 fok van, az aszfalt már 27 fokos. Ha Bottas tényleg versenyszimuláción volt, ez a megszakítás nem jött jókor neki.

Origo
10:45

Zöld zászló!

A Haast tréleren elszállították, Verstappen rögtön ki is robog a pályára.

Origo
10:50

Hülkenberg javít

Verstappen egy pillanatra átvette a vezetést a lágy gumikon beállított 1:20.221-es idejével, de Hülkenberg azonnal újra megkaparintotta az 1. helyet. Ezúttal 1:19.885-ös kört futott az ultralágy Pirellikkel - ez egyébként már a Red Bull eddigi legjobbjánál is gyorsabb. Nem rossz a Renault-tól.

Origo
10:54

Stroll újra pályán

Bottas egyelőre nem folytatja a versenyszimulációját, amit meg kellett szakítania Grosjean kicsúszása miatt. de a Williams visszatért a pályára.

Ericsson és Räikkönen szintén aktivizálta magát.

Origo
10:58

Ericsson megszerzi az 5. helyet

A szuperlágy gumikon 1:22.254-es időt megy, ez még elmarad a saját korábbi legjobbjától. És hopp, Bottas is pályára vitte a Mercedest, Stroll pedig a lágy Pirelliket használva 1:20.335-re javította az idejét. Ennél gyorsabb kört még nem futott a tesztelés során, az eddigi rekordja 1:20.579 volt.

Origo
11:02

Verstappen javít

Mielőtt bement a bokszba, még egy tizedet rávert a saját korábbi idejére, de így is maradt a 2. helyen. Räikkönen szintén javított, ő a közepes keverélen ment 1:21.8911-et. Továbbra is 5. a tabellán.

Origo
11:07

A sorrend

Ez az állás az első két óra után:

1. Hülkenberg (Renault RS17) 1:19.885 - 20 kör
2. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.110 - 12 kör
3. Stroll (Williams FW40) 1:20.335 - 46 kör
4. Bottas (Mercedes W08) 1:21.311 - 18 kör
5. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:21.891 - 19 kör
6. Ericsson (Sauber C36) 1:22.254 - 39 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:22.622 - 21 kör
8. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:22.638 - 17kör
9. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.670 - 23kör
10. Alonso (McLaren MCL32) 1:22.731 - 15 kör

Az elmúlt egy órában a McLaren megint csak egyetlen kört tett meg.

Origo
11:10

Stroll nagyon gyors - majdnem

A lágy gumikon abszolút legjobb részidőt ért el, de utána elmaradt korábbi legjobbjától. Miközben neki eredményes napja van (már 47 kört teljesített), a csapattársa, Felipe Massa a fényképezógéppen néz farkasszemet:

Origo
11:16

A Renault módosította a hátsó szárnyát

Erre az FIA utasította őket, mert a középső tartópillért eredetileg a DRS működtető mechanizmusának tetejére kötötték be, javítva az áramlási viszonyokat. Ez azonban nem volt egészen szabályos (bár ők annak tartották), így a pillér csatlakozási pontját pár centivel lejjebb hozták.

Origo
11:17

A McLaren lerobbant

Piros zászló! Hát, erre már nehéz szavakat találni... És már frissítették is ezt a nagyszerű oldalt...

Origo
11:22

A Mercedes túl az 1000 körön

Pont akkor büszkélkednek ezzel, amikor a McLarenre megint lecsapott végzet. Szép!

Origo
11:23

Alonso otthagyta az autóját

Meg sem várta, hogy bárki odaérjen: kipattant a pilótafülkéből, és elindult vissza a bokszba, ahonnan csak most hajtott ki - vagyis az MCL32 megint az első körében adta meg magát. 24 óra leforgása alatt háromszor állt meg a pályán.

Origo
11:27

Zöld zászló!

A McLarent tréleren elszállították a tetthelyről, és Ericsson, valamint a nemrég kicsúszott Grosjean szinte azonnal ki is használja a lehetőséget. És íme a magára hagyott MCL32:

Origo
11:32

Verstappen az élre ugrik

Mégpedig a Red Bull eddigi legjobb idejével a tesztelés során: 1:19.852 alatt ért körbe a pályán a lágy gumikon. A csapat eddigi legjobbja 1:19.900 volt, azt Ricciardo kedden az ultralágyakon érte el. Szóval ez nem rossz, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Vettel a lágy keverékkel is több 1:19.3-as kört futott tegnap. És ez egy egyetlen mért körös sprint volt Verstappentől.

Origo
11:35

Bottas a szuperlágyon

Az előző etapját befejezve megkapta ezt a keveréket, de egyelőre csak 1:20.522-re javított vele, és 2 mért kör után vissza is tért a bokszba. Az imént egyébként Grosjean is begyorsult, ő a lágy gumikon megelőzte Räikkönent (aki a közepeseken érte el az eddigi legjobbját ma).

Origo
11:42

Többen javítottak

Räikkönen (a közepeseken) és Ericsson (az ultralágyakon) megelőzte Grosjeant, Sainz pedig (a lágyakon) megelőzte őket. Ericsson 1:21.670-nel a Sauber eddigi legjobbját érte el, 2 tizedet verve at eddigire.

Origo
11:44

Ezt csinálja ma a Red Bull

"Aerodinamika tesztek + rövid etapok = 12 kör" , írták a Twitteren, de még Verstappen 1:19.8-as köre előtt.

Origo
11:46

Verstappen beveti a szuperlágyakat

És meg is van az eredménye: 1:19.491-re faragja le a Red Bull eddigi legjobbját a teszten, 0,394 mp-re növelve az előnyét a 2. helyezett Hülkenberggel szemben. Ez is egy egyetlen mért körös etap volt.

Origo
11:50

Pérez megelőzi Räikkönent

1:20.950-es kört fut a lágy Pirelliken. Ez még 8 tizeddel elmarad a Force India legjobbjától, amit Ocon állított be. Most még Bottas és Hülkenberg van a pályán.

Origo
11:52

Bottas rálép a gázra

A szuperlágyakon elsőre 1:19.845-ös eredményt ért el, amivel feljött ugyan a 2. helyre, de 0,354 mp-vel elmaradt Verstappentől.

Origo
11:53

A McLaren újra lerobbant!

Ha az előzőre nem voltak szavak, akkor ez már viccnek is rossz: Alonso visszatért a pályára - és a McLaren újra lerobbant. Talán mondanunk sem kell, hogy megint előkerültek a piros zászlók.

Origo
11:56

Nem lesz a sportbírók kedvence

Vagy legalább nem unatkoznak? Testközelből láthatják Alonsót, ez is valami. A Haas viszont épp most akarta kiküldeni a pályára Grosjeant, a McLaren őket is akadályozza. Alonso megint se szó, se beszéd, sorsára hagyta a McLarent - amely ismét az első körében állt meg a változatosság kedvéért.

Origo
12:04

Mit gondolhat most Ron Dennis?

Nos, Taki Inoue szerint ezt:

Közben újraindult a tesztelés, de még senki nem ment ki a pályára.

Origo
12:08

Az eredmények

Három óra után így állunk az utolsó tesztnapon:

1. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:19.267 - 26 kör
2. Verstappen (Red Bull RB13) 1:19.491 - 19 kör
3. Bottas (Mercedes W08) 1:19.845 - 36 kör
4. Hülkenberg (Renault RS17) 1:19.885 - 33 kör
5. Stroll (Williams FW40) 1:20.335 - 49 kör
6. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:20.896 - 23kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:20.950 - 33 kör
8. Ericsson (Sauber C36) 1:21.670 - 54 kör
9. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.670 - 31kör
10. Alonso (McLaren MCL32) 1:22.731 - 19 kör

Origo
12:10

Räikkönen brutális köre

Hát bizony, pont akkor ment 1:19.267-et, amikor a tabellát töltögettük. És bizony, ezt is a lágy gumikon: az ideje még annál is jobb, mint amit Vettel tudott tegnap ezen a keveréken. Elképesztő. 0,171 mp-vel gyorsabb volt, mint Verstappen a szuperlágyakon.

Origo
12:18

Stroll az utralágyakon

Egyelőre nem javította meg 1:20.335-as korábbi idejét. Viszont most Bottas is megkapta a leggyorsabb gumikat - lássuk, mire megy vele!

Origo
12:24

Bottas nem gyors

Valószínűleg nem egy friss szettet kapott, mert nem megy jó időket az ultralágyakon. És egyébként sem egy rövid sprintre, hanem három mért körre küldte ki a Mercedes. Pérez viszont a szuperlágy Pirelliken 1:20.270-re javított, ezzel feltornázta a Force Indiát az 5. helyre.

Origo
12:26

Räikkönen megjavítja Vettel idejét

Egyelőre csak a szuper-, nem az ultralágyakon ver rá 5 ezredet: a teszt új etalonja 1:19.019. A részidők alapján egyébként, ha nem vette volna el a gázt. Vettel tegnap 1:18.781-et ment volna.

Origo
12:32

Még fél óra az ebédszünetig

Verstappen pár percen belül már másodszor hajtott ki a pályára az ultralágy gumikon, de egyelőre nem szorította lejjebb a lécet. Rajta kívül Pérez és Sainz van kint, mindketten szuperlágyon. Az aszfalt hőmérséklete mostanra 35 fok lett, bár nemrég volt 36 is.

Origo
12:36

11 kör

Az F1Today.net szerint ez volt a leghosszabb etap, amit a McLaren egyvégtében megtett a tesztek során. Egy újabb érdekes adat? Inkább siralmas...

Origo
12:38

Sainz a Toro Rosso legjobbját futja

Az imént 1:20.281-es kört ment a szuperlágy gumikon, 2 tizedet verve Kvjat tegnapi legjobbjára. Azóta visszatért a bokszba, Räikkönen most egyedül van a pályán.

Origo
12:40

Räikkönen új rekordot állít be

Hát, ő (valószínűleg) nem altatott! A Ferrari kiteregette a lapjait? Megvan a teszt első 1:19 alatti ideje: 1:18.634. És nem is az ultralágy, hanem a szuperlágy Pirelliken!

Origo
12:43

Már Sainz a 3.

Az ultralágy Pirelliken 1:19.837-es eredményt ér el, ezzel megelőzi Bottast, aki szintén a pályán van, de a lágy gumikkal, úgyhogy nem várható tőle válasz a Ferrari idejére. Pérez és Grosjean is aktív.

Origo
12:45

Piros zászló!

Az ebédszünet előtt itt a mai negyedik: a Haas megállt a hátsó egyenesben. Az első megszakítást is Grosjean idézte elő, amikor kicsúszott az 5-ös kanyarnál.

Origo
12:51

KIlátás az irodából

Mármint sajnos nem a miénkből! Amíg a Haast eltakarítják a pályáról, itt egy rövid klip, amely a Mercedes pilótafülkéjében készült:

Origo
12:55

Zöld zászló!

Már csak 5 perc maradt az ebédszünetig. Vajon valaki kihasználja?

Origo
12:56

Naná!

Itt senkinek nincs vesztegetnivaló ideje, kérem szépen. Räikkönen, Verstappen, Sainz, Bottas, Pérez és Stroll is megejelent a pályán gyors egymásutánban.

Origo
13:00

Ez a McLaren problémája

A csapat megerősítette, hogy ugyanaz az elektromos hiba akadályozta őket, mint ami tegnap Vandoorne-t kétszer is. Pedig mára több alkatrészt kicseréltek az autóban és a motorban.

Közben Räikkönen futott egy újabb 1:18-as kört. A Ferrarin most az ultralágy gumik vannak, és a középső szektorban javított is, de összességében nem: 1:18.9 alatt ért körbe. Vajon ő is elvette a gázt?

Origo
13:02

A délelőtti turnusnak vége

Räikkönen maradt az élen, az elmúlt percekben senki nem javított, ha jól látjuk. Mindjárt kiírjuk a tabellát.

Origo
13:05

A délelőtti végeredmény

Az első négy óra után, az ebédszünet előtt ez az állás:

1. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:18.634 - 48 kör
2. Verstappen (Red Bull RB13) 1:19.438 - 32 kör
3. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:19.837 - 39kör
4. Bottas (Mercedes W08) 1:19.845 - 51 kör
5. Hülkenberg (Renault RS17) 1:19.885 - 45 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:20.116 - 46 kör
7. Stroll (Williams FW40) 1:20.335 - 59 kör
8. Grosjean (Haas VF-17) 1:21.429 - 42kör
9. Ericsson (Sauber C36) 1:21.670 - 59 kör
10. Alonso (McLaren MCL32) 1:22.731 - 19 kör

Origo
13:11

Ez történt délelőtt

A Ferrari kiteregette végre a lapjait - de vajon tényleg? Räikkönen 1:18.634-gyel a teszt eddigi legjobb idejét érte el a szuperlágy gumikon, az ultralágyakon viszont érdekes módon 3 tizeddel elmaradt ettől az eredményétől. Verstappen és Bottas szintén a szuperlágyakon állították be az eredményüket, de 0,8 illetve 1,2 mp-vel elmaradtak a Ferrari versenyzőjétől. Rajtuk kívül még Sainznak és Hülkenbergnek sikerült bemennie 1:20 alá, ők az ultralágy Pirelliket használták ehhez.

A tesztet a délelőtt folyamán négyszer kellett megszakítani piros zászlóval: Grosjean egyszer kicsúszott, egyszer pedig megállt az autója, míg a McLaren egy órán belül kétszer robbant le Alonso alatt. A csapat tájékoztatása szerint ugyanaz az elektromos hiba jött elő, amely csütörtökön is kétszer akadályozta őket.

A tesztelés Barcelonában délután 2-kor folytatódik az előszezon utolsó négy órájával.

Origo
13:57

Ki blöfföl, ki nem?

Hamilton szerint a Ferrari igen, Ricciardo szerint a Red Bull nem eléggé. Az élcsapatok előnye tovább nőhetett. Erről részletesen itt írtunk.

Origo
14:03

Zöld zászló!

A bokszkijáratot megnyitották, de egyelőre senki nem kapkodja el, hogy befejezze az ebédszünetet. Verstappen azt írja a Twitteren, elégedett volt a délelőtt bevetett lágyabb keverékekkel.

Origo
14:04

Verstappen zsonglőrködik

Nem, most kivételesen nem úgy értjük, hogy a volánnal. Hanem így:

Origo
14:06

Nicsak, ki (nem) beszél!

Räikkönen hozott magával valakit a tesztre. Nem lehet elég korán kezdeni!

Origo
14:10

Még mindig senki...

Igen, az elmúlt 10 percben egész pontosan nulla autó ment ki a pályára. Ha nem számoltuk el...

Origo
14:13

A Force India megtöri a csendet

Épp ideje volt, hogy valaki aktivizálja magát. Konkrétan Sergio Pérez, aki ezek szerint befejezte az ebédjét (és a Spanyolországban elmaradhatatlan, jóllehet, ezúttal rövid) sziesztát.

Origo
14:20

A Force Indiának vannak hiányosságai

Ezt Pérez még a szerdai tesztnap után ismerte el. „Azt hiszem, a csapat ma elég sok gyenge pontot fedezett fel az autón, ami kritikus fontosságú volt – mondta. – Szerintem csak idő kérdése, hogy ezeket kiküszöböljük, nem ígérkezik túl nehéznek. A csapat természetesen keményen igyekszik, hogy Ausztráliára elkészüljön a beütemezett fejlesztésekkel, különösen azokkal, amelyek valószínűleg nem túl bonyolultak, csak időre van szükség hozzájuk." Pérez hozzátette, hogy ettől függetlenül bizakodva várja a szezon kezdetét, és szerinte a Force India legkésőbb a második-harmadik versenyig eljut egy jó szintre. A Renault-val szembeni küzdelmüket különösen érdekes lesz nézni, mert ez a két istálló – Hülkenberg új és régi csapata – beszólogatott egymásnak az előszezon előtt.

Pérez még mindig egyedül szórakoztatja a közönséget egyébiránt. Sőt, most ő is visszatért a bokszba, úgyhogy megint üres a pálya.

Origo
14:23

Vihar előtti csend?

Délután valószínűleg több csapat megpróbálkozik egy versenyszimulációval, hiszen a szezon előtt ez az utolsó lehetőségük. Ha például Räikkönen ugyanazt a programot követi, mint tegnap Vettel, akkor most rá is ez vár, és ugyanez érvényes a Red Bullnál Verstappenre.

Origo
14:31

A Renault-nál nem aggódnak

Ahogy arról tegnap mi is írtunk, a Honda ellopja a negatív nyilvánosságot a Renault elől: a franciáknak szintén kijutott a megbízhatósági problémákból a teszteken. Az ő motorjuk azonban jóval erősebbnek tűnik, és a jelek szerint egy komolyabb hibával küzdöttek, csak azzal sokszor. Előre tudták, hogy az ERS-szel gond lesz, ezért a héten korlátozták az egy egységgel megtehető távolságot, de már készen állnak a javítással. „A fejlesztések során hasonló gondokkal találkoztunk a próbapadon is, csak a pályán zajló tesztelés felnagyította ezeket – mondta a Renault programját irányító Rémi Taffin. – Már készülünk a javítással. Melbourne-ben rendelkezésünkre is fog állni, ha minden jól megy, ezért a szezon elején a motorunk már kellően megbízható lesz."

Ez főleg a Red Bull szempontjából kulcsfontosságú, ha nem akarnak már az idény elején lépéshátrányba kerülni a világbajnokságban – különösen, hogy az idén már mindenki csupán négy motort használhat fel a szezon folyamán.

Origo
14:33

És megint Pérez!

A Force India újra pályán. A többi csapatnak talán elfeljtettek szólni, hogy az ebédszünetnek vége? Ébresztő srácok, helló!

Origo
14:41

Kezdünk aggódni...

...tudniillik eltelt 40 perc, és Pérezen kívül még senkit nem láttunk. Pedig az aszfalt már 38 fokos, az elmúlt két hétben még soha nem volt ilyen meleg!

Origo
14:42

Na végre

A csapatok mégiscsak megkíméltek minket attól, hogy halálra izguljuk magunkat: egyszerre megjelent a pályán Stroll és Wehrlein is, aki délután Ericssont váltja a Sauber pilótafülkéjében.

Origo
14:45

Megvan Wehrlein első mért köre

1:25.143 alatt teljesítette. És végre felbukkant Hamilton is, aki pedig a Mercedesnél soros délután. Délellőtt Bottas vezette a W08-at.

Origo
14:48

Hamilton is feliratkozott a tabellára

Rögtön az ultralágy gumikon kezdett, de 1:27.326-as ideje még nem komoly. A következő körben 1:21.319-re javított, ezzel már a 8. helyen áll. Most négyen vannak kint.

Origo
14:52

Hamilton tovább javít

Már 1:21.020 a legjobbja, ezzel még mindig 8. Wehrlein a lágy gumikat használja, ő egyelőre 1:24.940-nél tart. Sainz is kihajtott a garázsból.

Origo
14:59

A Mercedes befejezte az etapját

Hamilton 6 kört tett meg az ultralágy gumikon. Pérez is visszatért a bokszba, a szuperlágy gumikon ezek voltak az idejei az F1Today.net szerint: 1:25.2, 1:24.7, 1:25.1, 1:25.2, 1:25.5, 1:26.6, 1:26.9, 1:26.8, 1:27.2 and 1:27.2.

Jó-jó, nem V10-es, sőt nem is V8-as, de azért a Mercinek azért nincs rossz hangja...

Origo
15:06

Az eredmény

Az ebédszünet utáni első óra elég eseménytelen volt:

1. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:18.634 - 48 kör
2. Verstappen (Red Bull RB13) 1:19.438 - 32 kör
3. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:19.837 - 47kör
4. Bottas (Mercedes W08) 1:19.845 - 53 kör
5. Hülkenberg (Renault RS17) 1:19.885 - 45 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:20.116 - 65 kör
7. Stroll (Williams FW40) 1:20.335 - 76 kör
8. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.705 - 10 kör
9. Grosjean (Haas VF-17) 1:21.429 - 42kör
10. Ericsson (Sauber C36) 1:21.670 - 59 kör
11. Alonso (McLaren MCL32) 1:22.731 - 19 kör
12. Wehrlein (Sauber C36) 1:24.940 - 10 kör

Hamilton újra feltűnt, és a szuperlágy Pirelliken 1:20.705-re javította a legjobbját, de ez sem egy rövid etap, szóval az élen állókat egyelőre nem fenyegeti.

Origo
15:12

Palmer is megvan!

Ő Hülkenberget váltotta a Renault pilótafülkéjében, és a közepes gumikon merészkedett elő a bokszból. Neki elég pechesen alakult ez a teszthét, az autó rendszerint alatta romlott el, bár az első hét napon igazság szerint csak 100 km-rel tett meg kevesebbet, mint a csapattársa. Egyelőre 1:24.293-mal a 12. helyen áll.

Origo
15:14

Räikkönen is felébredt

Egyelőre ki-be jár a bokszból, és a kijáratnál a rajtolást gyakorolja a Ferrarival. Rajta kívül Pérez, Grosjean, Palmer és Wehrlein aktív most.

Origo
15:19

Alonso kínjában mosolyog

Legalábbis más oka aligha lehet rá. Pár kép az FIA jóvoltából:

Origo
15:26

Öt autó a pályán

A Ferrari, a Toro Rosso, a Force India, a Williams, a Mercedes és a Haas körözget. Räikkönen a szuperlágy gumikon van, de a Sky szerint ez egy versenyszimuáció eleje lehet. Eddig így alakultak a köridejei: 1:24.510; 1:24.724; 1:25.040; 1:26.925; 1:25.455; 1:25.581; 1:25.647. Ez annyira nem penge - persze teli tankkal nem rossz, de akkor meg a gumiválasztás érdekes.

Origo
15:34

Hamilton javított

A legutóbbi ideje 1:20.199 volt az ultralágy gumikon, ezzel megelőzte Strollt, és már a 7. helyen van. Azóta visszatért a garázsba.

Origo
15:35

A McLaren a pályán!

Alonso csaknem négy óra után visszatérhetett a pályára. Vajon most kibírja az első kört a Honda?

Origo
15:37

Räikkönen tényleg versenyt szimulál

Itt a megerősítés a Ferraritól, hogy ez az első etapja, mégpedig a szuperlágy gumikon:

Alonso pedig nem 2, hanem 3 kört is ment! Megkönnyebbültünk, mert visszajutott a bokszba a McLarennel.

Origo
15:42

A Ferrari túl az első kerékcserén

És a következő etapjára is a lágy Pirelliket kapta meg. A szuperlágyakon ezek voltak az idejei az Auto Motor und Sport szerint: 1:25.5 - 1:25.5 - 1:25.6 - 1:25.5 - 1:25.5 - 1:25.9 - 1:26.0 - 1:26.1 - 1:25.7 - 1:25.9 - 1:26.6. Nem olyan gyors, mint Vettel tegnap, de a német a lágy keveréket használta az első etapjában is, az jobban passzol ehhez a pályához.

Origo
15:45

A gumiválasztások a szezonra

Az első nyolc futamra már kiadta a Pirelli, hogy melyik három keverék áll majd a csapatok rendelkezésére. Mint látható, a Spanyol Nagydíjon szokás szerint a legkeményebbek:

A Pirelli allokációja a 2017-es szezon első versenyeireForrás: Pirelli
Origo
15:47

Ricciardo a tribünön

Akárcsak korábban Verstappen, most ő is kisétált az egyik lelátóra autogramokat osztogatni. Az érdeklődés szemlátomást igencsak élénk volt:

Origo
15:49

Alonso javított

A szuperlágy gumikon nemrég 1:22.421-es időt ért el, de ezzel is maradt a 12. helyen. Kíváncsiak vagyunk, a Honda motor mennyire van feltekerve. A McLaren eddigi, 1:21.348-as legjobbját még Vandoorne jegyzi.

Origo
15:53

Palmer már a 9.

1:21.211-gyel megelőzi Grosjeant. A lágy gumik vannak a Renault-n. Közben Stroll majdnem elérte a 100 kört - de 99-nél beállt a garázsba. Pérez is befejezte meglehetősen hosszú etapját a lágy Pirelliken, ezek voltak a köridejei: 1:25.9 - 1:25.5 - 1:25.2 - 1:25.4 - 1:25.4 - 1:25.6 - 1:25.3 - 1:25.4 - 1 : 25.5 - 1:25.6 - 1:25.4 - 1:25.6 - 1:25.8 - 1:25.7 - 1:25.8 - 1:25.8 - 1:26.4 - 1:26.4 - 1:26.6 - 1:26.5 - 1:26.7 - 1:26.9.

Origo
15:58

Grosjean kicsit begyorsul

Az ultralágy gumikon 1:21.389-re javított, de ezzel is maradt a 10. helyen. Magnussen tegnap 1:20.504-gyel zárt.

Origo
16:01

Ezt üzeni a McLaren

"Miután újabb elektromos hibával szembesültünk, számos módosítást végeztünk az autón. Beindult a délutáni programunk." Alonso ismét a pályán van.

Origo
16:04

Vettel a szimulátort vezeti

Az Auto Motor und Sport szerint hiába van Räikkönen soron Barcelonában, ő sem kapott pihenőnapot: Maranellóban dolgozik.

Origo
16:08

A sorrend

Az ebédszünet utáni első óra elég eseménytelen volt:

1. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:18.634 - 86 kör
2. Verstappen (Red Bull RB13) 1:19.438 - 32 kör
3. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:19.837 - 81kör
4. Bottas (Mercedes W08) 1:19.845 - 53 kör
5. Hülkenberg (Renault RS17) 1:19.885 - 45 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:20.116 - 90 kör
7. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.199 - 19 kör
8. Stroll (Williams FW40) 1:20.335 - 99 kör
9. Palmer (Renault RS17) 1:21.211 - 16 kör
10. Grosjean (Haas VF-17) 1:21.389 - 58kör
11. Ericsson (Sauber C36) 1:21.670 - 59 kör
12. Alonso (McLaren MCL32) 1:22.421 - 28 kör
13. Wehrlein (Sauber C36) 1:24.940 - 24 kör

A Red Bullt nem láttuk az ebédszünet óta. Érdekes...

Origo
16:10

Räikkönen megint kereket cserélt

A harmadik etapjában a közepes gumikra váltott a szuperlágyak és a lágyak után. Az utóbbiakon így alakultak az időrededményei: 1:25.9 - 1:24.1 - 1:24.8 - 1:24.7 - 1:24.7 - 1:24.6 - 1:25.0 - 1:24.7 - 1:24.7 - 1:24.1 - 1 : 25.0 - 1:24.8 - 1:24.7 - 1:24.5 - 1:24.3 - 1:24.1.

Origo
16:13

Rossz napja van a Red Bullnak

A csapat a Twitteren azt írja, Verstappen azért nem mehetett ki a pályára délután, mert a turbójával nem stimmel valami. Vajon ez összefügg azokkal az ERS-problémákkal, amelyeket Taffin említett, vagy teljesen másik hibáról van szó? A Red Bullnál keményen dolgoznak, hogy az RB13 még megjelenhessen ma.

Origo
16:17

Grosjean újra javított

Az ultralágy Pirelliken 1:21.110-re szorította le a köridőt, de ezzel még mindig csak a 10. helyen áll. Érdekes módon Hamiltont is régen láttuk a pályán: még csak 19 kört teljesített délután. Alonso viszont kint van, akárcsak Räikkönen, Sainz, Grosjean és Wehrlein.

Origo
16:22

Stroll elérte a 100 kört

Ő az első ma,de Räikkönen 96-tal szorosan ott van a nyomában. Alonso pedig elérte a 30 kört a McLarennel, ami persze nem túl sok, de a délelőtti 19-nél még mindig több...

Origo
16:24

Piros zászló

Ma már az ötödik. És vajon ki miatt? Ezúttal a Ferrari a ludas, és úgy tűnik, Räikkönen kicsúszott - a héten már másodszor. Ejnye!

Origo
16:27

Mégis műszaki hiba lehet

A Ferrarinak az Autosport tudósítója szerint már beteges hangja volt, mielőtt megállt. Nincs rosszabb, mint az utolsó tesztnap végén szembesülni egy műszaki hibával: így nincs esély kipróbálni a javítást. Persze lehet, hogy mondjuk a motor élettartamát próbálgatták.

Origo
16:34

Räikkönen körei

Még 20 kör hiányzott ahhoz, hogy befejezze a versenyszimulációját. A közepes gumikon így alakult az etapja, mielőtt a Ferrari elromlott: 1:24.0 - 1:24.5 - 1:23.6 - 1:24.1 - 1:24.0 - 1:24.0 - 1:23.9 - 1 : 23.8 - 1:23.8.

Ez bizony műszaki hiba volt, egy pillanatra beállt a hátsó kerék, de már előtte is csúnyán hörgött a motor:

Origo
16:35

Zöld zászló!

És a Red Bull meggyógyult a turbóhibából: Verstappen a délután folyamán először tiszteletét teszi a pályán. Sainz, Hamilton és Palmer is rögtön kihasználja az újraindítást.

Origo
16:43

Sűrű a forgalom

80 perccel az előszezon vége előtt hatan vannak a pályán: Verstappen, Sainz, Pérez, Hamilton, Stroll és Alonso. Meg kell jegyezni, hogy ez végre jó nap a korábban sok műszaki hibával küszködő Toro Rosso számára.

Origo
16:49

Többen átlépték a 100 kört

Stroll után Sainz és Pérez is. Räikkönen 97-nél állt meg, más nincs a 100 közelében. Verstappen a lágy gumikon egy hosszabb etapot teljesít a Red Bull-lal.

Origo
16:53

Elhunyt John Surtees

És egy szomorú hír mára: 83 évesen elhunyt a Forma-1 1964-es világbajnoka. A család közleménye szerint Surtees - máig az egyetlen ember, aki motorral és F1-es autóval is nyert vb-t - a felesége, Jane, valamint a lányai, Leonora és Edwina társaságában, békésen távozott. Nyugodjék békében! Épp egy hónappal ezelőtt, a születésnapján emlékeztünk meg a pályafutásáról egy portréban.

John SurteesForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Oliver Multhaup
Origo
16:56

Verstappen etapja

A lágy gumikon ezek voltak a köridejei az F1Today.net szerint: 1:25.1, 1:25.1, 1:25.7, 1:25.2, 1:25.4, 1:25.2, 1:25.3, 1:25.8, 1:25.7 and 1:25.5. Nem is rossz.

Origo
16:58

Stroll a "körelnök"

113 körével. És a Williams büszke rá:

Origo
17:07

Az eredmények

Egyetlen óra maradt. Most így fest a tabella:

1. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:18.634 - 97 kör
2. Verstappen (Red Bull RB13) 1:19.438 - 47 kör
3. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:19.837 - 115kör
4. Bottas (Mercedes W08) 1:19.845 - 53 kör
5. Hamilton (Mercedes W08) 1:19.850 - 27 kör
6. Hülkenberg (Renault RS17) 1:19.885 - 45 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:20.116 - 115 kör
8. Palmer (Renault RS17) 1:20.205 - 30 kör
9. Stroll (Williams FW40) 1:20.335 - 113 kör
10. Grosjean (Haas VF-17) 1:21.110 - 73kör
11. Ericsson (Sauber C36) 1:21.670 - 59 kör
12. Alonso (McLaren MCL32) 1:21.811 - 37 kör
13. Wehrlein (Sauber C36) 1:24.940 - 37 kör

Az elmúlt egy óra legütősebb fejleménye, hogy a Ferrari elromlott egy versenyszimuláció vége felé. Közben a körök számát tekintve Sainz és Pérez is lepipálta Strollt.

Origo
17:09

Piros zászló!

Ez ma már a hatodik... Mi történt? Sainz alatt megállt a Toro Rosso a célegyenesben. Elkiabáltuk az iménti dicséretet!

Origo
17:11

Hamilton és Alonso javított

Szokás szerint épp, miközben a tabellát bütykölgettük. Hamilton az ultralágy gumikon tornázta fel magát az 5. helyre, Alonso viszont a lágyakon érte el az 1:21.811-es idejét - igaz, fél másodperccel elmarad Vandoorne tegnapi legjobbjától.

Origo
17:15

A Ferrari búcsúzik Surteestől

Ezzel a képpel, amelyen Enzo Ferrarival látható. "A családdal vagyunk" - írják.

Origo
17:20

Zöld zászló!

Még egész pontosan 42 perc van hátra az utolsó tesztnapból. Ahogy a McLaren ígérte, Alonso rögtön ki is ment a pályára - akárcsak Verstappen, Hamilton és Stroll.

Origo
17:22

A Renault a pontokra is esélytelen?

Hülkenberg az ultralágy gumikon egész jónak tűnő, 1:19.885-ös köridőt ért el ma délelőtt, de miután kiszállt az autóból, nem nyilatkozott túl derűlátóan. „Szerintem a Renault jobb helyzetben van, mint tavaly. Közelebb került a mezőny közepéhez – mondta, ezzel azonban be is fejezte az optimista szólamot. – Pontot szereznünk nehéz lesz, mert négy csapat egyértelműen előttünk jár, és mögöttük már nincs sok lehetőség. Nem lesz könnyű dolgunk."

Bár Palmer pár napja „kellemes meglepetésnek" nevezte az RS17 teljesítményét, csak a motorhibák miatt zúgolódott, Hülkenberg nem osztja maradéktalanul a lelkesedését. „Ma sikerült tisztáznunk pár dolgot, alaposabban megértettük az autónkat. Ez eredményes nap volt – mondta. – Tudunk ennél gyorsabban is menni, de még rengeteget kell dolgoznunk az autón. Mindegy, a szezon hosszú, úgyhogy remélhetőleg fejlődhetünk. Azt nem hiszem, hogy elértük, amit vártunk. A téli tesztelés során felfedeztünk pár dolgot, amely nem volt ínyünkre."

Origo
17:28

Alonsót feltartották

Ennek ellenére az eddigi legjobb, 1:21.389-es idejét érte el a McLarennel. A kör végén Stroll Williamsén akadt fenn. Verstappen és Hamilton közben a lágy gumikon van kint, Palmer és Stroll a közepeseken.

Origo
17:37

A Mercedes túl az 5000 km-en

Egyedül ők fogják elérni ezt a határt a nyolc tesztnap alatt.

Hamilton most is kint van a pályán, folytatja az etapját a lágy Pirelliken.

Origo
17:44

Wehrlein egy kicsit javított

Tényleg csak kicsit, 1:23.527-re, mégpedig a lágy gumikon. Még így is 2 másodperccel le van maradva a csapattársától, Ericssontól. A Toro Rossót pedig megjavíthatták, mert Sainz visszatért a pályára az iménti malőr után.

Origo
17:47

Räikkönen újra pályán!

Ezek szerint nem lehetett olyan végzetes az a korábbi hiba, mert 80 perccel utána ismét munkába állhat. A versenyszimulációjából hátralévő 20 kört azonban már nem lesz ideje teljesíteni. A Haas napjának pedig vízszivárgás vetett véget.

Origo
17:51

Ezért állt meg a Ferrari

Az AMuS úgy tudja, elektronikai hiba lépett fel, amely miatt a váltó nem a megfelelő sebességbe kapcsolt - ezért állt be a hátsó kerék. Még öten a pályán vannak, de Hamilton befejezte hosszú etapját.

Origo
17:56

A Force India is megállt

A bokszbejáratnál, úgyhogy a piros zászlókra nem volt szükség. Hamilton gyors volt a lágy gumikon: még a 20. körét is 1:23.468 alatt teljesítette velük... Hét autó van a pályán 5 perccel a tesztelés vége előtt.

Origo
18:04

A tesztelésnek vége!

Hamilton a lágy gumikon futott még egy 1:19.915-ös időt, de ennyi volt, kéremszépen! Az autók még szép sorban visszaszállingóznak a bokszba, de a tesztidőszaknak vége: két hét múlva Ausztrál Nagydíj! Azért lehetőleg addig se hagyjanak itt minket, mert mindjárt betesszük a cikkbe a végeredményt, aztán később jelentkezünk a csapatok reakcióival is. Köszönjük a két hetes figyelmet!

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: