Társoldalunk:

Bottas új rekorddal zárt az élen, Räikkönen kicsúszott

2017.03.08., 08:52
rendezés

Az előszezon hatodik tesztnapján a Mercedes és a Williams is új mércét állított fel Barcelonában, a Ferrarinak viszont az idén először nem volt zökkenőmentes napja. A Red Bullban motort kellett cserélni, az pedig már nem is hír, hogy a McLaren tovább szenvedett.

A megszokottnál hűvösebb időjárás miatt lassan indult az F1-es teszt keddi napja: a reggel mindössze 13 fokos aszfalton sokáig kellett várni reprezentatív időkre, és az ebédszünetig csak a Mercedes és a Williams ment igazán gyorsan Barcelonában. Féltávnál Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, új tesztrekordot ért el 1:19.310-zel.

Bottas autóján az ultralágy gumik működtek, ahogy üldözője, Felipe Massa is ezeket használta. A Williams versenyzője a délelőtt folyamán egyszer kicsúszott a 13-as kanyarban, de ő és az autója is épségben megúszta a hibát, és később 1:19.420-ig jutott, ami esetükben is egyéni rekord, és mindössze 0,11 másodperccel lassabb Bottas körénél.

Bottas volt a leggyorsabb - galériávalForrás: DPPI/Florent Gooden

„Jobban éreztem magam az autóban, miután változtattunk rajta – mondta Bottas. –  Sokat fejlődünk, minden alkalommal egyre otthonosabban érzem magam az autóban. Ma a rövid etapokra összpontosítottunk, délelőtt sok aero tesztet végeztünk a fejlesztések miatt, és úgy tűnik, minden jó irányba megy, de még a maradék két tesztnapból is mindent ki kell hoznunk. A leggyorsabb körök nem számítanak, csak az, hogy amikor Melbourne-be érünk, hol is tartunk valójában.” 

A Williamsnél ezúttal Massa és Lance Stroll is jól szerepelt.

„Délelőtt Felipe vezetett, és először próbáltuk ki a szuperlágy gumikat, úgyhogy van némi átnézendő adatunk. Délután Lance ült vissza az autóba, és jó munkát végzett. Ő korábban még soha sem próbálta ki a szuperlágy abroncsokat, de a pálya akkori állapotát is figyelembe véve jól megszokta őket. Mindent összevetve tiszta napot zárunk, 122 kört tettünk meg” – összegzett Rod Nelson, a Williams vezető tesztmérnöke.

Massa megint kitett magáért - galériávalForrás: DPPI/Florent Gooden

Látványosan indult a Ferrari délelőttje, mert annyi aerodinamikai mérőkeretet, antennát és kábelt aggattak az autóra, hogy az már groteszk látványt nyújtott. Erre azért volt szükség, mert éjszaka új fejlesztések érkeztek az autóhoz, alaposan átalakították az oldaldobozok előtti oldallégterelőket, és további, kisebb újításokat is bevetettek.

Räikkönen mindössze 39 kört tett meg a délelőtt során, mert valamilyen folyadékrendszer működése aggodalmat okozott a Ferrarinál. A 2007-es világbajnok az ebéd előtt nem sokkal tért vissza a pályára, és a 3. helyre jött fel, lágy gumival a legjobb kört futva. Mögötte Max Verstappen zárt, ő mindössze 34 körig jutott az ebédig, és az utolsó órában már nem lépett pályára.

Nem nyer szépségdíjat a mérőeszközökkel teleaggatott Ferrari - galériávalForrás: DPPI/Florent Gooden

A középmezőnyben az ebédszünetig nem alakult ki váratlan fejlemény, és zavar sem lépett fel, a piros zászlók sem kerültek elő. Említésre méltó, hogy Pascal Wehrlein a délelőtt majdnem egy újabb versenytávot levezetett (bár eleinte csak 1-1 körös részletekben), és megelőzte Fernando Alonsót, aki a délelőtt csak az utolsó lett, és csak 27 kört tette meg.

Räikkönen besokallt, Hamilton feltűnést keltett

Délután sem indult nagyobb lendülettel a mezőny, mint az első négy órában, bő negyedóráig semmilyen mozgás nem volt a pályán, de később Lewis Hamilton, Lance Stroll és egy ebédidőben végrehajtott motorcsere után Max Verstappen alaposan belehúzott, és sorra futották a hosszú etapokat. A Red Bull pilótája összesen 102 kört tett meg, Sergio Pérez pedig alig kevesebbet.

Jó, hogy elértük a 100 kört, és egyre jobban megismerjük az autót, de igen zaklatott napunk volt a piros zászlók miatt, és ezért nem is tudtuk befejezni a programunkat. Fontos volt a délutáni hosszú etap, hogy ráérezzünk a gumik teljesítményére. A gyenge kopás élvezetesebbé teszi a vezetést, kell még óvni őket, de keményebben lehet nyomni, mint az elmúlt években” – összegzett Pérez.

Pérez 100 kört futott szerdán - galériávalForrás: DPPI/Florent Gooden

A Mercedes futásteljesítményével most sem vetekedhettek. Bottas délelőtti 70 körét Hamilton további 79-cel növelte, ráadásul teljesített egy 20 körös etapot ultralágy gumikkal. Ez még a Pirelli figyelmét is felkeltette, hiszen a lehető leglágyabb keverékkel ez jóval hosszabb táv, mint amit eredetileg terveztek, és előre vetíti az egykiállásos versenyek megszaporodását.

„Elég jó nap volt, kellemes és sima, gondok nélkül. Még rengeteg teendőnk van, de mindent összevetve ismét eredményes napja volt a csapatnak. Az F1 mindig élvezetes, az autók is mindig lenyűgözőek, de ez a mostani gyorsabb, és nagyobb kihívás mindent kihozni belőle” – lelkesedett Hamilton, aki Bottashoz hasonlóan rövidebb és hosszabb etapokat is teljesített, valamint már az első nagydíjak beállításaival is foglalkozott. 

Verstappennek akadtak gondjai, de így is 100 kör fölé jutott - galériávalForrás: DPPI/Florent Gooden

Az Ezüstnyíl tehát egyszerre volt gyors és állóképes szerdán, ez viszont a Ferrarira ma nem volt igaz. Räikkönen délelőtt két órát veszített műszaki hiba miatt, majd délután is alig növelte a körszámát, és idejekorán be is fejezte a tesztnapot, mert a 3-as kanyarban besokallt, megpördült, és a fal fogta meg a Ferrarit. Nem esett nagyot, de már nem tért vissza a pályára, és ma csak 53 kört tett meg.

Räikkönen okozta a nap első piros zászlós szakaszát, de a teszt végén akadt még alkalom a pihenésre. Verstappen Red Bullja a balszerencsés 13-as kanyarban állt meg, néhány perccel az újraindítás – és egyben a leintés – előtt pedig Marcus Ericsson alatt adta fel a Sauber a mai 106. körében.   

„Akadt némi üresjárat, de délután majdnem egy teljes versenytávot teljesítettünk, ez jól jött" – mondta Verstappen, aki biztos abban, hogy az autó gyermekbetegségeit orvosolni lehet. Elismerte, unta magát a hosszú etap során, mert nem volt kivel versenyezni. Guillaume Rocquelin, a Red Bull vezető versenymérnöke szerint a rendellenességeket láttak az adatokban, és elővigyázatosságból cserélték ki a motort, hogy Verstappen biztosan teljesíteni tudja a délutáni szimulációt. Ez majdnem sikerült is.

Alonso szerint a Honda motor nem megbízható és nem is erős - galériávalForrás: AFP/Josep Lago

A délelőtti sorrend érdemben csak Stroll és Hamilton előrelépései miatt változott, de a hosszú etapok miatt ők is jóval lassabbak voltak, mint csapattársaik, akik délelőtt vezethették az autóikat. A szerdai nap során mindenki hosszabb etapokat futott, és Hamilton példáján látható, hogy még az ultralágy gumik esetében sem csak a nyers tempó optimalizálásával foglalkoztak.

Barcelonában két nap maradt az autók felkészítésére a melbourne-i idénynyitó előtt, 16 óra időtartamot tölthetnek még a pályán a résztvevők, mielőtt csomagolni kezdenek, és elindulnak az ötödik kontinensre.

Alonso gúnyt űzött a Hondából

Szerdán is csak az ellenfelek futásteljesítményének töredékét tudta megtenni a McLaren, és Alonso ezúttal már nem fukarkodott a kritikákkal. Elmondása szerint a McLaren nincs nagyon lemaradva a karosszéria fejlesztése terén, egy gondjuk van csupán, az erőforrás. „Nincs megbízhatóság, és nincs teljesítmény. Minden egyenesben 30 km/órával lassabbak vagyunk.”

Alonso úgy vélte, a helyzet nem olyan rossz, mint 2015-ben volt, és az együttműködés jelentőségét hangsúlyozta, de azonnali válaszreakciót vár mindenkitől. A nyitónapon tapasztalt olajteknő meghibásodást „amatőr problémának” nevezte, és azt mondta, a többiekhez képest még csak a második tesztnapnál járnak, de bizonyos szintre így is fel tudnak készülni a melbourne-i futam előtt.

Origo
08:43

Már bőven a második félidőben járunk

Kellemes délelőttöt kívánunk az idei F1-es tesztelés hatodik napján! Ezzel együtt már csak háromszor 8 órája van a mezőnynek, hogy felkészüljenek a melbourne-i idénynyitóra, úgyhogy az egyébként is feszített menetrend egyre szorosabbá válik. Bemelegítésként kezdjünk egy tegnapi videóval a pálya széléről!

Origo
08:45

Hétfőn Massa zárt az élen

A múlt héten összetört Williams bizonyult a leggyorsabbnak a második etap első napján. Íme az eddigi tesztnapok összefoglalója!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Origo
08:50

Hamilton és Räikkönen is munkába áll

Nincs meglepetés a keddi menetrendben

Mercedes - Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Red Bull Racing - Max Verstappen
Ferrari - Kimi Räikkönen
Force India - Sergio Pérez
Williams - Felipe Massa, Lance Stroll
McLaren - Fernando Alonso
Toro Rosso - Carlos Sainz
Haas - Romain Grosjean
Renault - Jolyon Palmer, Nico Hülkenberg
Sauber - Pascal Wehrlein, Marcus Ericsson

Origo
08:54

Hűvös a reggel Barcelonában

Volt, és remélhetőleg lesz is még jobb idő a mostaninál Barcelonában. A pálya mindössze 13,3 fokos.

Origo
08:57

A Ferrari lett a mezőny legszebb autója

A múlt héten arról kérdeztük Önöket, hogy melyik autót tartják a legszebbnek a 2017-es mezőnyből. Az eddig beérkezett szavazatok alapján a Ferrari és a Mercedes emelkedett ki, a harmadik helyet nagy csatában a Toro Rosso szerezte meg a McLaren előtt.

Origo
08:59

Wehrlein egészsége rendben van

Hétfőn kezdte a tesztelést a Sauber új pilótája, Pascal Wehrlein, aki látványosan felborult egy Polaris Slingshottal a januári Bajnokok tornáján. Wehrlein hátsérülést szenvedett, de az első tesztnap után azt mondta, csak elfáradt, de teljesen jól érzi magát.

Origo
09:02

A McLaren gondjai olyanok, mint Trump álhírei

Eric Boullier kezdi elveszteni a türelmét a McLaren Honda bukdácsolását látva. A versenyigazgató is olvasta, hogy Gary Anderson, az Autosport technikai szakírója szerint az autó küszködik a barcelonai 1-es, 2-es és 3-as kanyarokban, de szerinte "ez kissé olyan, mint Trump álhírei."

Boullier úgy véli, a látottak is a hibrid hajtáslánc jellegzetességére vezethetők vissza.

Origo
09:03

Kezdődnek az installációs körök

Nem sokat vártak a pilóták, Alonso, Bottas, Wehrlein és Verstappen már ki is hajtott, hogy megtegyék a napi első, ellenőrző köreiket.

Origo
09:05

A Mercedesnek máris van mért köre

Bottas nem sokat hezitált, rögtön mért kört futott: 1:22.474-et ért el ultralágy gumival, mögötte Verstappen 1:26.024-et ért el lággyal, aztán ki is ment a bokszba.

Egy körrel később Bottas 1:21.327-re gyorsult.

Origo
09:07

Éjszaka a Ferrari pakkot kapott

Vajon mit rejt a titokzatos doboz, amit éjnek éjjelén csomagoltak ki?

Bottas közben már 1:21.229-nél tart.

Origo
09:09

Teljes lett a Mini-mezőny is

Az idén sem hiányoznak majd a vicces karikatúrák a versenyek után. Teljes lett a MiniDrivers mezőnye.

Origo
09:12

Még mindig jönnek a garázsból kihajtós videók

A Liberty Media eredetileg csak múlt csütörtökig engedte meg a csapatoknak a videózást, de még mindig érkeznek felvételek arról, ahogy az autók kigurulnak a bokszból. A hirtelen jött szabadságot egyelőre csak a Mercedes és a Red Bull tudta érdemben használni, ők készítettek egy-egy látványos klipet a barcelonai szereplésükről.

Origo
09:15

Nem ez a Ferrari lett a szépségdíjas

Közben az F1Today szerint Bottas autójára is felkerült a cápauszony. A finn pilóta egy hatkörös etappal kezdett ultralágy gumikon, most azonban visszállt a bokszba, és Räikkönené a pálya.

Origo
09:21

Pérez szundít még egyet?

Kiment egy installációs körre, most pedig állítanak az autóján. A mexikói pilóta addig lazít egy kicsit.

Origo
09:23

Visszanövesztette az uszonyát a Mercedes

A fotó alapján alapvetően ugyanolyannak tűnik, mint amivel a múlt hét elején kísérleteztek, a T-szárny viszont megmaradt kétszintűnek.

Origo
09:26

Hülkenberg a fél napos műszakokat kedveli

A német pilóta kezdett a Renault-nál, a délután viszont Jolyon Palmer ül a helyére. Hülkenberg az Autosportnak azt mondta, szerinte így jobb dolgozni, mintha az egész napot az autóban kellene töltenie, mert van idő pihenni és felfrissülni. Ehhez képest Massa tegnap 168 kört levezetett, és ma délelőtt is ő ül a Williamsben.

Hülkenberg a Renault-banForrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport
Origo
09:31

Verstappen közelebb lépett a Mercedeshez

A holland pilóta 1:22.290-nel, majd 22.172-vel továbbra is a 2. helyezett, lágy gumikon. Édesapja nemrég azt nyilatkozta, aggódik a fia miatt, mert heti hat és fél napot dolgozik, és akármerre megy, mindenhol felismerik.

Origo
09:32

Mozgásban a McLaren is

Alonsónak is van már mért köre, igaz csak jelképes, 1:35-ös, de négyszer már ő is körbe ment a pályán.

Alonso a McLarenbenForrás: LAT Images/Steven Tee
Origo
09:37

Massa kiállt Stroll mellett

A brazil veterán szerint nem szabad bántani a múlt héten többször is hibázó újoncot, mert az idei autókkal nagyon nehéz dolga van a tapasztalatlan pilótáknak. Emlékeztetett, hogy ő maga is sokat hibázott, amikor kezdő volt az F1-ben, ráadásul ő is kicsúszott a múlt héten, és csak szerencséje volt, hogy az autónak nem esett baja. Ha lett volna elég pótalkatrészük, Stroll baleseteivel is be tudták volna fejezni a programjukat.

Origo
09:41

Bottas újra a pályán, Sainz még mindig nem

Már csak a Toro Rosso nem mutatta meg magát a délelőtt során. A Mercedes most lágy gumira váltott, Grosjean viszont közepessel van kint. Alonso épp az ultralágyakat használja.

Origo
09:47

Rövid etapot zárt a Mercedes

Bottas legutóbbi körei a lágy gumival eképp alakultak: 1:23.1, 1:22.5, 1:22.0, 1:21.9 és 1:22.0

A Twitteren közben a Ferrari vizuális környezetszennyezése a legfőbb téma, pedig a Sauber is újításokat hozott, a C36-on az oldaldobozok előtti légterelők újultak meg.

Origo
09:48

Massa és Hülkenberg már Alonso előtt

A Williams 1:22.628-cal egyelőre a 3. helyre ért oda, mögötte pedig a Renault pilótája következik 1:25.227-tel. Ezek még természetesen csupán jelképes idők, ahogy Alonso korábban futott 1:35-ös köre is.

Origo
09:50

Nagy forgalom volt a bokszutcában

Ez már kezd egy versenyhétvége szabadedzésére hasonlítani. Hülkenberg rajtgyakorlatra készült a bokszutca végén.

Origo
09:53

Räikkönen is megjelent az eredménylistán

Valószínűleg lebontották a Ferrariról a kerítésrészletet, és a finn pilóta 1:23.622-vel a 4. helyen kezdett Massa mögött, aki 1:22.455-re javított.

Origo
09:55

Gondolatkísérlet: Egy igazi retró Ferrari

Mi lenne, ha a Ferrari ismét úgy nézne ki, mint Alain Prost és Nigel Mansell idején? Ez:

Origo
09:58

Hülkenberg sajátos rituálével készül a vezetésre

Origo
10:06

Bottas kezdte az élen a keddet

Az állás kicsivel 10 óra után:

1. Bottas (Mercedes W08) 1:21.229 - 13 kör
2
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:21.172 - 13 kör
3. Massa (Williams FW40) 1:22.455 - 16 kör
4
. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:22.926 - 12 kör
5. Hülkenberg (Renault RS17) 1:24.417 - 13 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:24.566 - 7 kör
7. Alonso (McLaren MCL32) 1:35.717 - 6 kör
8. Grosjean (Haas VF-17) idő nélkül - 9 kör
9. Wehrlein (Sauber C36) idő nélkül - 9 kör
10. Sainz (Toro Rosso STR12) idő nélkül - 1 kör
11. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Hamilton (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
13. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
14. Stroll (Williams FW40) idő nélkül - 0 kör

Origo
10:10

Képi bizonyíték a mozgó Toro Rossóról

Résen kellett lenni, mert Sainz mindössze egy kört tett meg eddig a pályán, és rögtön visszatért a bokszba. Kicsivel később korábbi csapattársa, Verstappen 2 ezredmásodpercet (!) lefaragott a mai legjobbjából, közepes keverékű gumikkal.

Origo
10:15

Verstappen rövid etapot teljesített

Közepes gumival 1:23.1, 1:22.3, 1:24.2, 1:22.1 és 1:22.3 állt az időmérésen, most visszatért a bokszba és csak Bottas, Wehrlein és Grosjean köröz a pályán.

Origo
10:18

Grosjean és Wehrlein is megjelent a köridőtáblázaton

A Haas pilótája 1:25.143-at, majd 067-et futott, Wehrlein 1:26.416-tal nyitott, bár már a 17. körében jár. Tegnap is egykörös etapokkal kezdett, mielőtt mért kört teljesített.

Origo
10:25

Grosjean megelőzte Hülkenberget

A Haas pilótája 1:24.201-re javította a mai legjobbját, és feljött az 5. helyre.

Origo
10:32

Bottas gyorsul, de ez nem látszik

Közepes gumik kerültek a Mercedesre, és Bottas gyorsabb is tudna lenni, de nem rakta össze a legjobb szektorait, pedig abszolút leggyorsabb volt a középső és az 1-es harmadban is.

Origo
10:37

Nem térnek vissza a nagy, hangos motorok

Jean Todt, az FIA elnöke a szövetség AUTO című magazinjában kijelentette, szerinte "a társadalom nem fogadná el" a hangosabb és nagyobb lökettérfogatú erőforrások visszatérését az F1-ben.

Origo
10:42

Alonso már csak az utolsó

Sainznak is van már mért köre, 1:23.683-mal feljött az 5. helyre, így Alonso a szerény, 1:34-es körével már csak az utolsó a délelőtti mezőnyben. Tegnap David Croft, a Sky Sports kommentátora már azzal kapcsolatban érdeklődött a McLarennél és a Saubernél, hogy melyikük végez előrébb.

Origo
10:46

Szorgalmas ma a mezőny

Bottas 31, Verstappen 25, Massa 28 körnél tart, így ma is bőven 100 fölé juthatnak. Wehrlein szintén 24 kört megtett már, Räikkönen viszont még csak 15-nél, Alonso pedig 9-nél jár.

Origo
10:50

A Red Bull még mindig a légáramlatokra kíváncsi

A Pirelli nemrég arról tweetelt, hogy a csapatok már Melbourne-re készülnek, de a Red Bull még mindig flow-viz festékkel kutatja az autó körüli légáramlatokat.

Origo
10:53

A Mercedes titkolózik, Verstappen vezet

Nagyon titkolják az autó diffúzorát, és az alábbi kép szerint minden mást is. Közben Wehrlein 1:24.951-re javított, de még mindig a 9. helyezett, Verstappen viszont 1:20.516-ra gyorsult lágy gumikkal, és átvette a vezetést.

Origo
11:06

Verstappen az élen két óra után

1. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.516 - 29 kör
2
. Bottas (Mercedes W08) 1:21.229 - 31 kör
3
. Massa (Williams FW40) 1:22.455 - 34 kör
4
. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:22.926 - 15 kör
5. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:23.569 - 12 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:24.059 - 18 kör
7. Grosjean (Haas VF-17) 1:24.201 - 26 kör
8. Hülkenberg (Renault RS17) 1:24.417 - 23 kör
9. Wehrlein (Sauber C36) 1:24.951 - 28 kör
10
. Alonso (McLaren MCL32) 1:34.732 - 11 kör
11. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Hamilton (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
13. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
14. Stroll (Williams FW40) idő nélkül - 0 kör

Origo
11:07

Massa kicsúszott

Az F1Today szerint a Williams pilótája a 13-as kanyarnál hagyta el a pályát, de neki és az autójának sem esett baja, folytatni tudta útját. Még a bokszba sem ment ki.

Origo
11:12

Alonso megint a pályán

Két körre ismét kimerészkedett a McLaren, de még mindig csak 13 fordulónál járnak. Náluk kevesebbet ma csak Sainz ment, de ő az 5. a listán.

Origo
11:17

Vamos Checo!

Pérez igyekszik a középmezőnyben, de még mindig a 6. helyezett Sainz mögött 1:23.746-tal, ő viszont még a közepes keverékű gumikat használja, míg a Toro Rossón a szuperlágy volt. Némi késlekedés után Bottas is visszatért a pályára.

Origo
11:24

Hülkenberg is megelőzte Bottast

A Renault pilótája szuperlágy gumikra váltott, és 1:21.213-mal beugrott a Mercedes elé, de a hátránya Verstappen mögött így is bő 7 tizedmásodperc. Közben az F1Today szerint Bottas megközelítette a saját egyéni legjobb körét, de javítani nem tudott.

Origo
11:28

A szerelők akkor sem unatkoznak, ha az autó a pályán van

Bár ilyenkor nem lehet túl izgalmas a munka, a takarítás terén is precízen dolgoznak a Mercedes szerelői.

Origo
11:33

Bottas simán hozza az 1:21-es köröket

A Mercedes pilótája nemrég zárt egy rövid etapot közepes keverékű gumikkal, így alakultak a körei: 1:21.3, 1:21.2, 1:21.5, 1:21.6, 1:21.4, 1:21.5 és 1:21.4.

Közben végre Alonso is odacsaphatott kissé a lovak közé, lágy gumikkal 1:23.210-et ért el, ezzel feljött Räikkönen mögé a 7. helyre.

Origo
11:45

Adok-kapok az élen: Massa után Bottas vezet

Némi üresjárat után megindultak a Mercedes motort használó istállók: először a Williams vette át a vezetést Massa révén Hülkenbergtől, 1:20.244-gyel, lágy gumikkal, aztán jött Bottas az Ezüstnyíllal, és 1:19.310-re szorította le a mai legjobb kört, szuperlágy abroncsokkal.

Origo
11:47

Bottas körével a Mercedes emelte a tétet

A finn pilóta 1:19.310-es köre az eddigi legjobb a tesztsorozat múlt hétfői kezdete óta. Alonso egyébként még a múlt héten 1:17-re saccolta a Mercedes valós tempóját, ettől azért még messze vagyunk.

Origo
11:54

Videón Räikkönen teleaggatott Ferrarija

Kora délelőtt körözött így, mérőeszközökkel felvértezve, azóta inkább a bokszban várakozik. 15 kört tett meg, Massa viszont már 45-öt, és 1:20.181-gyel megerősítette a 2. helyét Bottas mögött.

Origo
11:58

Pérez javít, de nem eleget

A Force India egyelőre csak a Saubert előzi meg, Pérez 1:23.674-et ért el, és maradt a 9. helyen. Hülkenberg közben aero méréseket végez a Renault-nál.

Origo
12:00

A Sauber majdnem megelőzte Raikkönen Ferrariját

A 2007-es világbajnok még mindig a bokszban várakozik, így már csak a 7. helyen áll, lassan már a tavalyi motort használó Sauber is megelőzi. Wehrlein legutóbb 1:23.000-t ért el lágy gumikkal.

Origo
12:07

Räikkönen megkerült, Massa tovább gyorsult

A sorrend 12 óra után egy kicsivel.

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 48 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.909 - 49 kör
3
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 34 kör
4. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 34 kör
5. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:21.324 – 19 kör
6. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:22.139 - 28 kör
7. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.428 - 40 kör
8. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 44 kör
9. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.210 - 21 kör
10. Pérez (Force India VJM10) 1:23.674 - 37 kör
11. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Hamilton (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
13. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
14. Stroll (Williams FW40) idő nélkül - 0 kör

Origo
12:10

A padlólemezt és az oldalterelőket érdemes figyelni

A Toro Rosso és a Ferrari is az oldaldobozok előtti légterelők fejlesztésével foglalkozik, és a padlólemez is fontos terület számukra.

Origo
12:16

Kiderült, Räikkönen miért vesztegelt

A Ferrari a keringetőrendszert ellenőrizte, gyaníthatóan a hűtés terén voltak aggodalmaik.

Origo
12:18

Massa már Bottas nyomában

A Williams pilótája 1:19.487-re szorította le a legjobbját ultralágy gumikkal, ez csupán 0,177 másodperccel lassabb Bottas eredményénél. Úgy tűnik, Verstappen közben befejezte a délelőtti etapját.

Origo
12:29

Aki nem vezet, interjút ad

Ez csak ma legalább a harmadik poszt különböző csapatoktól, ami azt mutatja, hogy a pilóta, aki éppen nem vezet, keményen dolgozik interjúkat ad.

Origo
12:30

Räikkönen a 4. helyre lépett előre

A finn pilóta sokat állt a bokszban, de egy rövid etapra kilátogatott a pályára, és 1:20.472-vel feljött a 4. helyre, lágy gumikkal.

Origo
12:34

A Pirelli F1-es főnöke is "keményen dolgozik"

Paul Hembery, a Pirelli motorsport menedzsere is interjút adott. Ezt a jelenlegi beosztásában már nem sokáig teheti meg, mert kinevezték az abroncsgyártó latin-amerikai üzletágának ügyvezetőjévé, és Mario Isola veszi át az F1-es teendők kezelését, de Hembery a későbbiekben is rajta tartja majd a szemét az F1-en, és néhány versenyre személyesen is ellátogat majd.

Origo
12:36

Bottas még mindig diktálja az iramot, de Massa egyre közelebb

A Mercedes pilótája nemrég abszolút legjobb középső szektort autózott, és 1:19.355-tel alig maradt el az eddigi legjobb körétől. Lassan javítania kell, mert Massa is igyekszik, már 1:19.420-ra is képes volt, így csak 0,110 másodperc a hátránya.

Origo
12:44

F1-es versenyzőarc készül

Kvjat ma nem vezet, de a Toro Rosso Twitter csatornája szerint ő is nagyon elfoglalt, mert délelőtt fotózáson volt, most pedig a Codemasters szakemberei rögzítik az arcvonásait az új F1-es videójáték fejlesztéséhez.

Origo
12:46

Räikkönen visszatért a top 3-ba

A Ferrari kezd magára találni a délelőtti időveszteség után, a finn pilóta lágy gumival a mai legjobb időt autózta 1:20.406-tal, előtte csupán Bottas és Massa szerepel, ultralágyakkal.

Origo
12:47

Újabb látványos felülnézeti összehasonlítás

Tobias Grüner, az Auto Motor und Sport tudósítója a múlt héten a Ferrarit és a Williamst vetette össze, most a Mercedesről, a Ferrariról és a Red Bullról készített animált GIF-et.

Origo
13:00

A Mercedesnél már vágják a centit?

Mindjárt itt az ebédszünet, Bottas ki is állt a bokszba, de visszatért még egy pár körre még a leintés előtt. Pérez és Sainz egymást előzgeti a 6-7. helyen, egyelőre a mexikói van előrébb, szuperlágy gumikkal.

Origo
13:05

Bottas az első, Alonso az utolsó az ebédszünetben

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 67 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.420 - 63 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:20.406 - 35 kör
4
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 34 kör
5. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 58 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:21.297 - 49 kör
7. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:21.872 - 42kör
8. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.428 - 51 kör
9. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 55 kör
10. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.041 - 27 kör
11. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Hamilton (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
13. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
14. Stroll (Williams FW40) idő nélkül - 0 kör

Origo
13:32

Barangolás legendák között

Az ebéd mellé egy kis kitekintést ajánlunk a doningtoni Grand Prix Collectionbe, ahol dezhar1 nemrég látogatást tett, és több legendás versenyautót is lencsevégre kapott.

Origo
13:46

Meghökkentő adat a Mercedesről és a McLarenről

Az ebédszünetig Bottas összesen 480 kört tett meg Barcelonában, Alonso viszont csupán 128-at. Utóbbi kevesebb, mint két versenytáv, 5 és fél nap alatt.

Origo
13:59

Leváltották Charlie Whitingot

Joe Saward szakblogger arról számolt be, hogy Marcin Budkowskit nevezte ki az FIA az F1-es technikai részlegének élére, Charlie Whiting helyére. Budkowski 2007 és 2014 között a McLaren aerodinamikai szakembere volt előtte a Ferrarinál és a Prostnál dolgozott. Whiting továbbra is az F1 versenyigazgatójaként dolgozik.

Origo
14:02

Ismét szabad a pálya

A pilóták még váratnak magukra, viszont előkerült néhány délelőtti fénykép a Williamsről. Leszerelték az alsó T-szárnyat és kipróbáltak egy új majomülést a hátsó szárnynál.

Origo
14:09

Megújult az F1-es mobilapp

Teljesen áttervezték, hirdeti az F1 twitter-csatornája, lényeges újításokról azonban egyelőre nem érkezett hír.

Origo
14:13

Újabb meghökkentő adat a Mercedesről és a McLarenről

Az F1Fanatic aktualizálta a megtett kilométerek számát, és egyelőre nem a McLaren (1461,67 km), hanem a Toro Rosso (1438,395 km) ment a legkevesebbet a teszt során Barcelonában. A Mercedes 3500, a Ferrari 3100 fölött jár.

Origo
14:16

Érdemben is elkezdődik a délutáni félidő

Bő negyedóra csúszással Pérez az első a pályán. Szuperlágy gumikkal kezd, egyelőre a 6. helyen. Nemsokára Stroll is érkezhet, már beszíjazták az autóba.

Origo
14:20

Stroll is a pályán

Lágy keverékű gumikkal indították útjára, remélhetőleg ma nagyobb szerencséje lesz, mint az eddigi napok során, és egyben marad a Williams.

Origo
14:22

Strollnak is van már mért köre

A kanadai tinédzser 1:24.072-vel kezdett, ez egyelőre az utolsó helyre elég, de kezdésnek megteszi. Pérez hosszabb etapra indult, 1:21-es köröket teljesít szuperlágy abroncsokkal.

Origo
14:25

Lewis Hamilton kérjük, fáradjon a 44-es autóhoz!

Repülőtéri stílusban így lehetne összefoglalni a Mercedes legutóbbi tweetjét.

Origo
14:27

Hamilton szuperlággyal kezd

A Mercedesnek csak hívnia kellett Hamiltont, máris ott termett, és a háromszoros világbajnok már pályára is lépett. Szuperlágy gumikkal kezdett installációs kört.

Origo
14:29

Hamilton és Stroll a középmezőnyben

A háromszoros világbajnok első mért köre 1:22.033 lett, ez a szuperlágy gumival is csak a 8. leggyorsabb kör ma, Stroll a lággyal 1:22.814-re javított, ez a 10. idő Wehrlein és Alonso előtt. Előbbi ma már aligha lép előre, mert Ericsson ül a helyére.

Origo
14:31

Kellemesen meleg lett Barcelonában

Legalábbis az aszfalt hőmérséklete 29 fokra emelkedett, a levegő még mindig csak 18 fok, úgyhogy egy pulóver azért jól jön. De nem Hamiltonnak, aki már a 4. körénél jár, és 2 ezredmásodpercet javított a körén, most 1:22.031-gyel a 8. helyezett.

Origo
14:33

Hamilton újabb 7 tizedet faragott

A Mercedes pilótája már csak 2,061 másodpercre van Bottas ultralágy gumis legjobbjától, de hatkörös etapot teljesített a szuperlágyakkal, ezért még csak 1:21.371-nél a 7. helyen jár.

Origo
14:38

Most csak Pérez van kint

Rövid bokszkiállás után is folytatja a körözést a mexikói pilóta. Ebben most épp senki sem zavarja. 59 körnél jár.

Origo
14:43

Úgy láthatjuk a Ferrarit, ahogy még soha

A csapat ezt állítja a legújabb tweetjükben. Egyelőre nem látjuk, mi az újdonság a videón.

Origo
14:47

A rajongók nem felejtik Schumacher

"Michael, még mindig hiányzol" - írták szurkolók az alábbi német zászlóra.

Origo
14:48

Hamilton is az uszonyos Mercedest hajtotta

Most viszont a bokszban várakozik, és csak Sainz, valamint Stroll van kint lágy gumikkal.

Origo
14:53

A Red Bullnál elmaradt az ebéd

Motort cserélnek az RB13-asban, ezért Verstappent egy ideig még nem láthatjuk. A holland fiatal ma még csak 34 kört tett meg, már az ebédszünet előtt egy órával abbahagyta a munkát.

Origo
14:58

Hamilton újabb 7 tizedet javult

Ez a mai gyorsulásának üteme, már csak 1,392 másodperc a hátránya Bottas mögött. Lágy gumikkal 1:20.702-t ért el és az 5. helyet foglalja el. Javított Stroll is, ő 1:22.510-zel a 10. helyezett.

Origo
15:02

Räikkönen is előkerült

Mért körre viszont nem maradt ideje az ebédszünet utáni első órában. Íme az állás 15:00-kor:

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 70 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.420 - 63 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:20.406 - 43 kör
4
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 34 kör
5. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.702 - 13 kör
6. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 61 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:21.297 - 61 kör
8. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:21.872 - 51kör
9. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.428 - 54 kör
10. Stroll (Williams FW40) 1:22.510 - 18 kör
11. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 59 kör
12. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.041 - 27 kör
13. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
14. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör

Origo
15:09

Na, és Alonso?

A McLaren egy órával ezelőtt azt ígérte, hogy Alonso nemsokára visszatér, de még mindig csak 27 kör áll a neve mellett. Remélhetőleg náluk nem kell megint motort cserélni.

Origo
15:14

Most Magnussen esett át az arcszkennelésen

Origo
15:21

Elcsendesedett a pálya

Már csak Palmer nem lépett pályára a mai nap során, de az ebédszünet óta sokan várakoznak még a munka folytatásával. Most senki sincs kint.

Origo
15:26

Hamilton megtörte az üresjáratot

A Mercedes pilótája a mai 21. körét futja lágy gumikkal, továbbra is az 5. helyezett. Közben a Sauber feltöltött egy videót Marcus Ericsson mai első métereiről.

Origo
15:28

Gyűlnek a körök Hamiltonnál és Strollnál

Mindketten ebéd után kezdtek, Hamilton már 24-nél jár...

...Stroll pedig 26-nál, ami különösen a Williams számára megnyugtató. Most éppen a bokszban várakozik.

Origo
15:38

Néhány szurkoló hétköznapon is kilátogatott a pályára

Origo
15:42

Verstappen újra a pályán

34 kör áll a neve mellett, pont annyi, amennyit már Hamilton is megtett, körülbelül másfél óra alatt. A Mercedes viszont Bottas révén még 70-et is magáénak tudhat, így ők már 100 kör fölött járnak ma. Räikkönen kevesebb, mint a felét, 47-et teljesített.

Origo
15:48

Alonso is felbukkant

Egyelőre nem tudni, hogy miért tűnt el majdnem fél napra, de most már két körnél jár délután. Räikkönen és Hamilton is gyűjti a kilométereket.

Origo
15:49

Hamilton hullámzó köröket fut

Túl nagy forgalom nincs a pályán, lehet, hogy a lágy gumi vagy a beállítások ma sem fekszenek neki és a Mercedesnek. A köridők így alakultak:

1:20.8, 1:47.7, 1:21.4, 1:22.8, 1:22.6, 1:22.9, 1:23.2, 1:22.9, 1:23.4, 1:23.3, 1:23.5.

Origo
15:53

Piros zászló: Räikkönen kicsúszott

Origo
15:57

Räikkönen koccant a fallal is

Valószínűleg nem történt vészes baleset, de lehetséges, hogy megsérült a Ferrari orra.

Origo
15:58

A Ferrari szárnyának annyi

Origo
16:04

Bottas és Massa még mindig az élen

Hamilton gyorsul az ebédszünet óta, de még mindig csak az 5. helyen áll, viszont még nem a gyors körökre hajtott. Räikkönen balesete miatt kényszerszünet van.

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 70 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.420 - 63 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:20.406 - 53 kör
4
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 37 kör
5. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.702 - 41 kör
6. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 61 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:21.297 - 70 kör
8. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:21.872 - 64kör
9. Stroll (Williams FW40) 1:22.217 - 33 kör
10. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.428 - 57 kör
11. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 59 kör
12. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.041 - 31 kör
13. Ericsson (Sauber C36) 1:25.042 - 16 kör
14
. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör

Origo
16:05

Ismét szabad a pálya

Eltakarították Räikkönen Ferrariját, Verstappen, Grosjean és Ericsson rögtön él is a lehetőséggel.

Origo
16:18

Räikkönen meg is pördült, mielőtt a kavicságyban landolt

Hiába jobb az új autók tapadása, ez még a szélesebb nyomtávval és szélesebb gumikkal szerelt Ferrarinak is sok volt.

Origo
16:24

A Williams is átlépte a 100 körös határt

Massa délelőtt 63 kört tett meg, Stroll pedig 38-nál jár, ráadásul 1:21.927-re javított, és már a 9. helyezett. Palmer is megjelent, bő másfél órával a tesztnap vége előtt.

Origo
16:30

Verstappen nem esett ki a ritmusból

Sokat várt, hogy a motorcsere után visszaülhessen a Red Bullba, de Verstappen ismét egyenletes köröket tud felmutatni, gyaníthatóan magas üzemanyagszinttel, lágy gumikon.

1:25.5, 1:25.5, 1:25.4, 1:25.3, 1:25.3, 1:25.4, 1:25.4, 1:25.7, 1:25.6, 1:26.1.

Palmer is feliratkozott az eredménylistára, 1:26.523-mal egyelőre az utolsó, 14. helyen áll szuperlágy gumival.

Origo
16:34

A nap tweetje-díj a Pirellié

"Az érzelmek a pályán néha elragadóak. A Ferrari megölel egy PZero lágy gumit" - írták.

Origo
16:44

Stroll újabb helyet lépett előre

A kanadai fiatal megelőzte a szintén pályán lévő Sainzot, és már a 8. helyezett. A legutóbbi köre 1:21.531 alatt ért véget, lágy gumikkal. Folytatka a körözést, még 90 perce van hátra.

Origo
16:56

Ritka nagy forgalom a pályán

Räikkönen kivételével gyakorlatilag a teljes délutáni mezőny a pályán van, talán rájöttek, hogy fogy az idő?

A Ferrari mellett a másik kivétel Alonso és a McLaren. Ők éppen "adatokat elemeznek".

Origo
17:04

Kevés a mozgás az utolsó óra kezdetén

A középmezőnyben javulnak az idők, de a helyzet alapvetően változatlan.

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 70 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.420 - 63 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:20.406 - 53 kör
4
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 75 kör
5. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.702 - 58 kör
6. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 61 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:21.297 - 87 kör
8. Stroll (Williams FW40) 1:21.531 - 44 kör
9
. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:21.872 - 82kör
10. Grosjean (Haas VF-17) 1:21.887 - 76 kör
11. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 59 kör
12. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.041 - 39 kör
13. Ericsson (Sauber C36) 1:23.384 - 34 kör
14
. Palmer (Renault RS17) 1:24.774 - 25 kör

Origo
17:07

Videó Räikkönen bukásáról

Origo
17:13

Stroll rákapcsolt a szuperlággyal, Hamilton ultralágyat kapott

A kanadai pilóta is a félszáz körhöz közelít, ezt a 6. hely megszerzésével ünnepli. 1:21.187-tel majdnem fél másodperccel van Hamilton mögött, aki ultralágy gumikat kapott, de az előző 65 körét lágyakkal tette meg,

Origo
17:17

Hamilton nem erőlteti az ultralágy gumikat

Már 4 körnél tart a leggyorsabb és legpuhább keverékkel, de a mai legjobb eredményén még nem javított, és a szektorokban sem hallani csúcsdöntésről.

Origo
17:20

Alonso a pályán

Az utolsó 40 percre előkerült a McLaren is. 42 körnél tartanak ma, ennél csak a félnapos pilóták futottak kevesebbet, de ők sem mindig. Hamilton például már 71-nél, Stroll 50-nél jár.

Origo
17:27

Stroll megelőzte Hamiltont is

A Williams pilótája 1:20.579-re gyorsult szuperlágy gumikkal, most pont Verstappen és Hamilton közé ékelődött be. A Mercedes pilótája Pablo Elizalde, a Motorsport.com hírszerkesztője szerint 20 körös etapot futott az ultralágyakkal, de az időmérő monitor szerint ennél jóval kevesebbet (de lehet, hogy a megjelenítő tévedett).

A Force India közben a mai 100. kör elérésére hajt Pérezzel, és már 93-nál járnak, valószínűleg összejön nekik a terv.

Origo
17:30

Pérez a mai legszorgalmasabb

A Force India pilótája a 94. körét tapossa, mögötte Verstappen 93-mal, Grosjean 90-nel és Sainz 88-cal következik. Ez még változhat, de az már aligha, hogy összesítve megint a Mercedes lesz a legtöbbet futó autó, eddig 121 körrel.

Origo
17:36

Galériánk a szerdai tesztnapról

Még több kép a kattintás után!Forrás: DPPI/Florent Gooden
Origo
17:38

Räikkönen ma már nem tér vissza

Bő 20 perc maradt a mai tesztnapból, úgyhogy meglepetés lett volna az ellenkezője, de a Ferrari megerősítette, hogy Kimi Räikkönen ma már nem lép pályára.

Origo
17:41

Verstappen motorcserével is átlépte a 100 kört

Már nem Pérez a mai csúcstartó az egyedül megtett körök száma terén. Verstappen a déli motorcsere miatti időveszteség ellenére is 101 körnél jár.

Origo
17:43

Piros zászló, Verstappen megállt

Pedig az időmérés szerint ő is a bokszban van, az F1Today viszont úgy tudja, hogy a pálya szélén parkolt le. A Twitteren a 13-as kanyart említi a pálya csatornája.

Origo
17:46

A Mercedesnek nem jött jól a piros zászló?

"Bosszantó", írták a Twitteren, megjegyezve, hogy Hamilton 77 körnél tart. Ez már több, mint amennyit Bottas megtett délelőtt, de lehet, hogy még többre számítottak.

Origo
17:50

A Pirellit is meglepte Hamilton etapja az ultralágyakkal

A gumigyártó Twitter-csatornája is elismerte, hogy Hamilton 20 körös etapja "hosszú" volt az ultralágy gumikkal, és "érdekesnek" nevezték a felkészülésnek ezt a formáját Ausztráliára.

Origo
17:53

Megint az a 13-as...

Kicsit lassan kapcsoltunk így a nap vége felé, de az idén nagyon babonássá váló Red Bull az RB13-assal a barcelonai 13-as kanyarban robbant le. Lehet, hogy egy fekete macska szaladt át az aszfalton Verstappen előtt?

Origo
17:55

Ráadás is lesz a mai teszten

A piros zászlók miatt 5 perccel meghosszabbították a tesztet, így még 10 percünk maradt a mai napból. Palmer, Sainz, Grosjean, Hamilton és Ericsson él a lehetőséggel.

Origo
18:00

Újabb piros zászló!

Ericsson autója nem ért vissza a bokszba, a Sauberrel akadt probléma a 8-as kanyarban.

Origo
18:04

Lefújták a tesztet

Ericsson lerobbanása miatt okafogyottá vált a hosszabbítás, Bottas, Massa és Räikkönen zárta az élen a mai tesztnapot, de Hamilton 20 körös, ultralágy gumival megtett etapja az igazi kuriózum. Pillanatokon belül jönnek az eredmények, és nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval is. Köszönjük a figyelmet!

Még több bejegyzés