Társoldalunk:

Massa jó idővel nyerte a tesztnapot

2017.03.07., 08:47
rendezés

A Williams gyorsabb volt a szuperlágy gumikon, mint a Red Bull az ultralágyakon. A Ferrari rendületlenül rótta tovább a köröket a lágyakon, a McLarenben és a Renault-ban megint motort kellett cserélni a második tesztciklus nyitónapján.

Felipe Massa volt a leggyorsabb, és ő tette meg a legtöbb kört is Barcelonában, ahol kedden a 2017-es előszezon második tesztciklusának nyitónapjával folytatódott a csapatok felkészülése a Forma-1 közelgő idényére. A múlt héthez hasonlóan az évszaknak megfelelően tökéletes időjárási körülmények fogadták az istállókat: végig sütött a nap, és az aszfalt hőmérséklete kora délután a 34 fokot is elérte, ami már a gumik szempontjából is elfogadható.

Massa érte el a legjobb időt kedden - a galériához kattintson!Forrás: DPPI/Florent Gooden

A Williamsnek óriási szüksége volt egy eredményes tesztnapra, miután a múlt héten másfelet elvesztegettek az újonc Lance Stroll kicsúszásai miatt. Ma a veterán Massát állították csatasorba, és biztosan nem bánták meg: 168 kört, azaz 782 km-t – két és fél versenytávot – teljesített mindenfajta fennakadás nélkül a nap folyamán.

A legjobb, még késő délelőtt jegyzett 1:19.726-os ideje mindössze 21 ezreddel maradt el Valtteri Bottas múlt heti rekordjától,

ráadásul az eggyel keményebb, szuperlágy keverékű gumikkal állította be – igaz, egy egészen rövid etapon, tehát valószínűleg alacsony üzemanyagszinttel.

„Rengeteg kört tettem meg, kicsit érzem is a fáradtságot, de minden oké. Jó formában vagyok a szezon kezdetéhez – állította Massa, aki úgy véli, a Williams a látványos köridők ellenére nincs a Mercedes szintjén. – Már az is szép eredmény lesz, ha dobogós helyekért harcolhatunk. Majd Ausztráliában kiderül, hogy állunk valójában."

Végre mutatott valamit a tempójából a Red Bull is. Daniel Ricciardo már a lágy gumikkal is az élmezőnyben tanyázott, aztán az ultralágyra váltva 1:19.900-as eredményt ért el, mindössze 0,174 másodperccel Massa mögött. Ezen délután, amikor a hosszabb etapokra koncentrált, nem javított. A Red Bull vezető versenymérnöke, Guillaume Rocquelin elárulta, hogy a csapat tulajdonképpen egy nagydíj pénteki edzésnapjához hasonló programot bonyolított le.

A Red Bull RB13 aerodinamikai áramlásmérő kerettel felszerelve - katt a galériához!Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Ma el tudtunk kezdeni a teljesítményre koncentrálni kissé. Kipróbáltuk a puhább keverékeket, s bár a legjobb körömet az ultralággyal futottam, nem voltam sokkal gyorsabb vele, mint a lággyal. Ebből szerintem tanultunk valamit – emlékeztetett Ricciardo, aki a határokat keresve párszor lesodródott a pályáról, ezért az autója apróbb kozmetikai javításokra szorult. – Összességében elégedett voltam azzal, amit délelőtt elértünk. A múlt héthez képest kezd életre kelni az autónk." Az ausztrál ugyanakkor hozzátette, hogy a Ferrari és a Mercedes még előttük jár.

A Williamshez és a Red Bullhoz hasonlóan a Ferrari is ma érte el az eddigi legjobb időeredményét a teszt öt napja során.

Sebastian Vettel csupán 46 ezredet vert saját, múlt szerdai idejére, és szűk 2 tizeddel elmaradt Massától, csakhogy ő egész nap az egy fokozattal keményebb (azaz a lágy) Pirelliket nyúzta, és egy hosszabb etapban regisztrálta ezt az időt, amelyhez hasonlót egyébként több körben is futott a délután folyamán. A Ferrari ismét ellenállt a kísértésnek, hogy bevesse a lágyabb keverékeket, amelyek a gumigyilkos Barcelonában úgysem érnek annyit, mint máshol, és a Williamsszel azonos számú, 168 kört tettek meg.

A Mercedes nem hősködik

Közben a Mercedes, akárcsak múlt csütörtökön, diszkréten meghúzódott a háttérben. A délelőtt vezető Lewis Hamilton a 4., az őt délután leváltó Valtteri Bottas pedig az 5. helyen végzett, ráadásul a W08 padlólemezét délelőtt javítani kellett, ezért együtt is „csak" 135 kört tudtak a pályán tölteni. Hamilton az ebédszünetben nyilatkozva kijelentette, hogy szerinte

az eddig látottak alapján nem a Mercedest, hanem a Ferrarit kell a 2017-es szezon favoritjának tekinteni.

„Nem vehetjük le róluk a szemünket, mert pazar munkát végeztek – mondta. – És úgy tűnik, a Red Bull is elég erős."

A Mercedes ma sem volt kiugróan gyors - a galériához kattintson!Forrás: DPPI/Florent Gooden

Hamilton az idők alapján úgy látja, jelenleg Ferrari-Mercedes-Red Bull az erősorrend az élen. „Ma délelőtt nem éreztem túl jól magam a pályán, de akadtak kisebb gondjaink a gumik hőmérsékletével, és megsérült a padlólemez is. Ezért áldoztam fel a délelőttöm egy részét, hogy a csapat biztosan végezzen a javítással, mire Valtteri sorra kerül – magyarázta a háromszoros világbajnok, aki elismerte, hogy a tesztelést szívesen kihagyná. A legjobb idejét ma ő és Bottas is a lágy gumikon érte el.

A középmezőnyt ezúttal a Force India vezette. Esteban Ocon 142 kört tett meg, és közben semmilyen hibát nem vétett, úgyhogy elégedett volt a napjával. „Megtettünk hosszú etapokat, és olyanokat is, amelyekben a teljesítményre koncentráltunk. Ezek nagyon érdekesek voltak: a kasztnival és a gumikkal is foglalkoztunk, sőt sikerült időt szakítanunk az aerodinamikával és a motorokkal kapcsolatos munkára is – árulta el Ocon, aki szuperlágy gumikon érte el a legjobb idejét. – Érzékelem a fejlődést a múlt héthez képest: minden alkalommal, amikor kimegyünk a pályára, kipróbálunk valami újat, és szerintem a helyes irányba haladunk."

A 7. helyen Nico Hülkenberg végzett,

a Renault-nak azonban nem volt igazán jó napja, mert egy állítólagos „szenzorhiba" miatt megint motort kellett cserélniük

azt követően, hogy a délelőtt vezető Jolyon Palmer alatt a bokszba megérkezve alig 15 kör után megállt az RS17. Hülkenberg délután teljesíteni tudott 57 kört, de így is a Renault töltötte a legkevesebbet a pályán ma. A német versenyző ennek ellenére nem keseredett el, és méltatta az új Pirelli gumikat.

Az előző téli teszteken mindig borzasztóan hamar elkoptak, most viszont keményen nyomhatjuk a gázt, ami kétszer akkora élvezet

– mondta. – És nagyon gyorsan is lehet menni velük!"

Kvjat, a nyomában Oconnal - a galériához kattintson!Forrás: DPPI/Florent Gooden

A 8. legjobb időt Kevin Magnussen érte el a Haasszal, majd a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat következett a tabellán. Akárcsak a Williamsnek, az ő csapatának is égető szüksége volt egy sima napra, miután a múlt héten ők tették meg a legkevesebb kört, és az orosz pilóta eredményesnek érezte a keddi munkájukat. Délelőtt az aerodinamikai és mechanikai beállításokkal foglalkozott, majd kipróbált néhány új alkatrészt, délután pedig a kerékcseréket is gyakorolta a Toro Rosso.

McLaren: Folytatódik a rémálom

Ha a McLarennél azt hitték, túl vannak a nehezén, csalódniuk kellett, mert folytatódtak a gondok a Honda új motorjával, amelyet öt tesztnap alatt már harmadszor kellett kicserélni.

Múlt hétfőn az olajteknő konstrukciós hibájára derült fény, másnap valószínűleg a szelepekkel volt gond, ma pedig elektromos problémáik voltak.

A csapat sportigazgatója, Eric Boullier elárulta, hogy a három hibajelenség közül kettő valószínűleg összefügg, de elismerte, hogy ez az elhúzódó kálvária „a végletekig" próbára teszi a McLaren és a Honda kapcsolatát.

Vandoorne végül a motorcsere ellenére is 80 kört tett meg a McLarennel - katt a galériához!Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Ez az F1, itt muszáj teljesíteni, a nyomás tehát hatalmas – mondta. – Nem nyúlhatunk mellé. Nekünk is a lehető legjobb autót kell megépítenünk, vagyis ez mindkét félre érvényes." Stoffel Vandoorne délelőtt 34 kört tett meg a kevesebb, mint négy óra alatt lebonyolított motorcseréig, majd azt követően, délután további 46-ot. Közben aerodinamikai teszteket végzett, és már a Melbourne-ben várható körülményekre is készült a McLarennel. 1:22.537-es idejét, amely 2,8 másodperccel maradt el Massáétól, a lágy gumikon érte el.

A leglassabbak a Sauber versenyzői voltak. A svájci istállónál ma délelőtt állt munkába a múlt hetet nyaksérülés miatt kihagyó Pascal Wehrlein, akit délután Marcus Ericsson váltott a pilótafülkében, de egy héttel ezelőtti egyéni legjobbjától ő is 1,8 másodperccel elmaradt.

A tesztelés Barcelonában péntekig folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Origo
08:46

Folytatódik a teszt

Szép napot mindenkinek! A múlt heti, első barcelonai tesztsorozat vége óta a csapatoknak négy napjuk volt, hogy levonják a tanulságoat, és korrigálják a felmerült hibákat. Mától ismét négy napig, azaz péntekig nyüstölhetik a barcelonai Circuit de Catalunyán az autóikat - és a türelmi időszaknak vége. Azoknak is el kell kezdeniük kipróbálni, mit tud az autójuk az időmérőn illetve versenykörülmények között, akik eddig csak óvatosan teszteltek. A hét végére már többet fogunk tudni az idén várható erőviszonyokról.

A Renault egész jól szerepelt a múlt hétenForrás: DPPI/Florent Gooden
Origo
08:47

Ők vezetnek ma

Íme a tervezett heti beosztás. Nyaksérülése után visszatér Pascal Wehrlein is, aki a Saubernél ma próbálhat ki először egy 2017-es autót.

Origo
08:52

Szép idő van

Akárcsak a múlt héten, most is süt a nap, és száraz a pálya - ez alól csak csütörtök volt kivétel, amikor némileg vitatható módon fellocsolták, de a csapatok nem igazán akarták tesztelni a Pirelli új esőgumijait. Jelenleg 7 fok van, az aszfalt még csak 9 fokos. A McLarennek van mit bepótolnia, de Vandoorne már készen áll:

Origo
08:58

A múlt hétről

A legjobb időt Bottas érte el a Mercedesszel, de ő az ultralágy gumikat használta ehhez. A pálya széléről sasoló megfigyelőkre általában a Ferrari mozgása tette a legmélyebb benyomást; az SF70H nemcsak gyorsnak, hanem nagyon stabilnak is tűnt, míg a W08 kissé alulkormányzott volt. Ugyanakkor vannak, akik szerint a Ferrari alacsonyabb üzemanyagszinttel villogott. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója legalábbis így gondolja, Gary Anderson viszont nem látta könnyűnek az autójukat.

A múlt heti teszt összesítő adatait itt lehet átböngészni. A legalsó táblázat fejlécéből közvetlenül megnyithatóak az egyes tesztnapok is.

Origo
09:01

Gondban a McLaren

A Honda vadiúj motorjával több gond is volt a héten: először az olajteknőről derült ki, hogy elszúrták a konstrukcióját, aztán a második napon egy olyan mechanikai hiba is előjött, amelynek az okára felettébb aggasztó módon azóta sem találtak rá. A McLaren szívesen mutogat a motorszállítójára, de valójában az autója sem tűnt pengének a múlt héten. Úgy látszott, közel sem akkora a tapadása, mint a Mercedesé, a Ferrarié, a Red Bullé, vagy akár csak a Renault-á. A wokingiaknak égető szükségük van egy sikeres teszthétre.

Origo
09:04

Autók a pályán!

Közben zöldre váltott a lámpa a bokszkijáratnál. Vettel, Palmer, Wehrlein, Massa és Ricciardo azonnal ki is mentek, hogy megtegyék az ellenőrző körüket. A Williamsnél ezek szerint mégsem Stroll, hanem Massa vezet ma.

Origo
09:06

Már az összes autó kint volt

Gyorsan kezdődik a nap! Még csupán 5 perc telt el belőle, de már mindenki kidugta az orrát a garázsból. Nem csoda: senkinek nincs vesztegetnivaló ideje.

Origo
09:09

Hamiltoné az első mért kör

1:32.216 alatt teljesíti a lágy gumikon. A Mercedes ezen a héten akár 2 másodperccel is gyorsulhat a várakozások szerint, ahogy feljebb tekerik a motorjukat. Ez abszolút pályacsúcsot jelentene Barcelonában. A hivatalos rekord már a múlt héten megdőlt, de teszten 2008-ban már mentek jobb időt is, igaz, kísérleti gumikon.

Origo
09:11

Mérőkeretek dögivel

A Mercedest és a Red Bullt is felszerelték az áramlásokat feltérképező nyomásmérő mátrixszal. A W08-on megint rajta van a T-szárny is:

Hamilton a 4. körét már 1:28.202 alatt teljesítette, rajta kívül csak Kvjat van kint a pályán most.

Origo
09:18

A Williamsnek is van mit behoznia

Az újonc Lance Stroll a múlt héten háromszor is kicsúszott, ebből kétszer megrongálta az autóját, az alkatrészhiány miatt összesen másfél nap veszteséget okozva a Williamsnek. Ez rengeteg, úgyhogy a csapatnak ezen a héten lesz dolga bőven - Stroll mentségére azonban el kell mondani, hogy Massa is nagyon hirtelen tapadásvesztésről számolt be az új gumikkal. Közben Hamilton visszatért a bokszba, most Vettel jelent meg a pályán. Úgy tűnik, megint a Mercedes és a Ferrari kezd a legnagyobb lendülettel...

Origo
09:23

Vettel az élre áll

Nem vesztegeti az idejét: 1:25.231-gyel kezd, ami azt jelenti, hogy 3 másodpercet ver Hamiltonra, a következő alkalommal pedig 1:23.664-re javít. Mindkettejük autóján a lágy Pirellik voltak. Ricciardo, Vandoorne és Magnussen is feltűnt a pályán. A Haason is megjelent a T-szárny:

Origo
09:25

Vandoorne a 2.

Az ő mai első ideje 1:24.346, de a szuperlágy Pirelliken. Vettel azóta 1:22.422-re faragta le az idejét.

Origo
09:27

Az új heti beosztás

Ahogy már említettük, Massa foglalta el Stroll helyét mára, úgyhogy így módosult a heti beosztás:

Origo
09:28

Szemtől szemben a fenevaddal

Ezt "látja" a Force India első emelője:

Origo
09:30

Ricciardo megpördül

A pálya harmadik szektorában hibázott, de megúszta. Vettel egy 8 körös etap végén beállt a bokszba, de pár másodperccel később vissza is tért a pályára, ahol Vandoorne-hoz és Palmerhez csatlakozott.

Origo
09:34

A Red Bull padlólemeze

Az első kerekek és az oldaldobozok közötti részen a mérnökök az idén a korábbinál jóval nagyobb fejlesztési szabadságot kaptak, ezért ott nagyon érdekes megoldásokat láthatunk - a legkreatívabb a Ferrari volt. A Red Bull padlólemeze is érdekes: olyan, mintha kiharaptak volna belőle egy darabot!

Origo
09:37

A Renault is feliratkozik a tabellára

Palmer a lágy gumikon 1:26.446-is idővel kezd, ez egyelőre a 3. helyre elég, Vandoorne és Hamilton közé. Most egyedül ő van a pályán. A McLaren napja egyébként tűrhetően kezdődött: már 10 kört tettek meg, ugyanannyit, mint a Ferrari.

Origo
09:40

Massa a 3. helyen kezd

1:23.334-es kört repeszt a Williamsszel, ezzel rögtön a 2. helyen indít, 0,912 mp-vel Vettel mögött. Ő is a lágy gumikat használja. Magnussen is kivitte a pályára a Haast.

Origo
09:43

Massa még közelebb Vettelhez

Már csak 0,622 mp-re van tőle. Magnussen viszont mért kör nélkül tért vissza a bokszba.

Origo
09:45

Zseblámpák a Ferrarin

Azért ez érdekes: a padlólemez elejére rögzítették a segédfényt. A Toro Rossónak az orra alatt van hasonló.

Origo
09:47

Még ketten iratkoztak fel a tabellára

Ocon az 5., Kvjat a 7. helyen kezdett. Így már csak a Haas, a Sauber és a Red Bull nem tett meg mért kört ma.

Origo
09:49

Massa tovább javít

Már csak 0,505 mp-re van Vetteltől, és ugyanúgy 10 kört tett meg, mint ő és Vandoorne. Ocon közben felkapaszkodott a 3. helyre a Force Indiával, lejjebb tolva Vandoorne-t a tabellán.

Origo
09:54

A Toro Rossónak is igyekeznie kell

Az autójuk a Mercedesével vetekedő letisztultsága révén nagy tetszést aratott a szakértők körében, de a múlt héten akadtak vele gondok - különösen a Renault motorral kapcsolatban -, ezért az összes csapat közül ők tették meg a legkevesebb kört. Ma Kvjat nyúzza az STR12-t, és a többiekkel ellentétben nem a lágy, hanem a közepes gumikat használta ehhez.

Origo
09:56

Vettel megint javít

Na nem sokkal: a legutóbbi, 12. körét 1:22.235 alatt tette meg, még mindig a lágy gumikon. Megélénkült a forgalom a pályán, most épp Massa, Ocon, Vandoorne és Wehrlein is kint van.

Origo
10:02

Vettel odaver

Na, úgy tűnik, eddig tartott a türelmi időszak: futott egy 1:21.912-es kört, 1,015 mp-re növelve az előnyét Massával szemben. És ami a még durvább, mindezt a közepes gumikon, míg Kvjaton kívül mindenki más a lágyakon érte el az eddigi legjobb eredményét. Hm.

Origo
10:10

Az eredmények

Az első órában már mindenki járt a pályán. Ricciardo ebben a pillanatban vette át a vezetést a lágy gumikon futott 1:21.233-as körével, 0,679 mp-t verve az eddig vezető Vettelre.

1. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:21.233 - 8 kör
2. Vettel (Ferrari SF70H) 1:21.912 - 20 kör
3. Massa (Williams FW40) 1:22.927 - 17 kör
4. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:23.408 - 10 kör
5. Ocon (Force India VJM10) 1:23.772 - 13 kör
6. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:24.126 - 16 kör
7. Palmer (Renault RS17) 1:24.790 - 9kör
8. Hamilton (Mercedes W08) 1:28.202 - 8 kör
9. Magnussen (Haas VF-17) - 8 kör
10. Wehrlein (Sauber C36) - 7 kör

Origo
10:13

Ricciardo tovább javít

Nocsak, megvillant végre a Red Bull? Már 1:20.964 a legjobb ideje, ez 2 tizeddel jobb a csapata múlt heti rekordjánál. Közben kiderült, hogy Vettel mégsem a közepes, hanem a jelöletlen (azaz kísérleti) Pirelliken érte az előbbi eredményét.

Origo
10:16

Vandoorne feljebb kapaszkodik

A lágy gumikon 1:22.698-as időt ér el, ezzel már a 3. helyen áll - igaz, 1,7 mp-vel Ricciardo és 0,8-cal Vandoorne mögött.

Origo
10:20

Hamilton újra pályán

A Mercedesnek szokatlan módon egy órája nem volt nyoma, de most kigurult a garázsból végre:

Origo
10:22

Fel is jön a 3. helyre

Hamilton rögtön 1:22.063-ra javította a mai legjobbját a lágy gumikon, de ezzel még mindig 1,099 mp-vel Ricciardo mögött van. Massa, Ocon, Palmer és Magnussen is kint körözget.

Origo
10:26

Már Magnussennek is van mért köre

Ő a közepes keverékű gumikon próbálkozik, az első eredménye 1:24.520, amivel a 8. helyen kezd. Már csak a Sauber nem iratkozott fel idővel a tabellára. Massa viszont a lágy gumikon megelőzte Vettelt és Hamiltont, így most 9 tizedes hátránnyal a 2. Ricciardo mögött. A Ferrari újra a pályán van. Jelenleg hét autó rója a köröket.

Origo
10:29

Hangulatos pillanatkép

Ocon Force Indiája a távolból. Nem rossz!

Origo
10:32

Bottas a bokszfalról figyel

Délután ő kerül sorra, de már most is a helyszínről követi, ahogy Hamilton nyúzza a Mercedest. Hamilton egyébként azt mondta, még egy csapattársával sem jött ki olyan jól, mint vele, bár a kapcsolatuknak ebben a fázisában ez nem hangzik nagy kunsztnak. Meglátjuk, mi lesz, ha Bottas esetleg megszorongatja.

Origo
10:35

Gondok a Renault-nál

Palmer autója erejét vesztve lelassult, aztán megállt a bokszba megérkezve, úgyhogy a szerelőknek kellett visszatolniuk a garázsba, a sportbírók kíséretében. A Renault erre az évre "95%-ban" új motort épített, amely a múlt héten nem muzsikált hibátlanul a cég egyik csapatának autójában sem.

Origo
10:36

Magnussen visszatért a bokszba

A közepes Pirelliken teljesített 8 körös etapot követően:

Origo
10:39

Szépen melegszik a pálya

A zavartalan napsütésben már most is 25 fokos, bár a levegő csak 13. A múlt héten az aszfalt maximális hőmérséklete 35 fok körül alakult.

Origo
10:47

Ricciardo tovább javít

Bő egy tizedmásodpercet lefaragott az idejéből, 1:20.790-re, így már a 2. helyezett Massával szemben is egy másodpercnél többel vezet. Továbbra is a lágy gumik vannak az autóján. Rajta kívül még Vandoorne van a pályán most.

Origo
10:53

Hamilton feljön a 2. helyre

A Mercedes nemrég még a bakon állt, az elején bütyköltek valamit, de most Hamilton a lágy gumikon feltornázta magát Massa elé, 0,290 mp-vel Ricciardo mögé.

Origo
10:57

Vettel gumijairól

Az Autosport a Pirellitől megtudta, hogy a jelöletlen gumik, amelyekkel Vettel az eddigi legjobb idejét futotta (és amelyekkel éppen most 1:21.558-ra, majd 1:21.321-re javított), kísérleti közepes keverékűek, a cég törökországi gyárában készültek. Massa visszaszorult a 4. helyre.

Origo
11:01

Hülkenberget sztrájk tartja fel

Úgy tűnik, Franciaországban van valamilyen reptéri sztrájk, ezért még nem ért a helyszínre. Ami azért nem ideális, mert délután ő váltaná Palmert a Renault volánjánál.

Origo
11:03

Új oldalsó légterelő a Mercedesnél

Uh, ebbe még a szemünk is belezavarodik, Escher megirigyelhetné!

Origo
11:07

Az eredmények

Két óra után is Ricciardo vezet, már csak a Saubernél ma munkába állt Wehrleinnek nincs mért köre. Így állunk:

1. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:20.790 - 18 kör
2. Hamilton (Mercedes W08) 1:21.080 - 29 kör
3. Vettel (Ferrari SF70H) 1:21.321 - 39 kör
4. Massa (Williams FW40) 1:21.617 - 33 kör
5. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:22.698 - 29 kör
6. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:23.408 - 20 kör
7. Ocon (Force India VJM10) 1:23.691 - 29 kör
8. Magnussen (Haas VF-17) 1:23.897 - 18 kör
9. Palmer (Renault RS17) 1:24.790 - 15kör
10. Wehrlein (Sauber C36) - 11 kör

 Az élen mindenki a lágy gumikon érte el a legjobbját, kivéve Vettelt, aki a kísérleti közepes Pirelliken.

Origo
11:10

A McLaren futóműve

Ezen a képen nincs rajta az első felfüggesztés felső bekötési pontjait takaró panel, úgyhogy a részletekből is látszik valami:

Közben Massa is 1 másodpercen belül került Ricciardóhoz, de maradt a 4. helyen.

Origo
11:18

Kvjat már az 5.

A lágy keverékű gumikon futott 1:21.965-ös körével. Rajta kívül most Ricciardo, Kvjat és Vandoorne van kint, sőt Wehrlein is megjelent.

Origo
11:21

Szuper kör Ricciardótól

Na, ez már valami! 1:20.106-ra javít a lágy gumikon - ez már csak 2 tizeddel rosszabb, mint amire a Ferrari a múlt héten ugyanezen a keveréken képes volt.  A Red Bull múlt heti legjobb ideje 1:21.153 volt egyébként.

Origo
11:23

Megvan Wehrlein első mért köre is

Ő az utolsó, aki feliratkozik a tabellára ma, miután a múlt hetet a Bajnokok Tornáján elszenvedett nyaksérülés miatt kihagyta. 1:31.491-gyel az utolsó helyen kezd, miközben Ricciardo viszatért a bokszba.

Origo
11:29

Vettel is javít

Pár tizeddel gyorsult, most 1:21.136-on áll, de még mindig a közepes gumikat nyúzza, a Ferrari ma nem vetett be lágyabbakat eddig. Talán majd délután. Ő tette meg a legtöbb, 43 kört is reggel óta. Szokatlan módon tehát nem a Mercedes vezeti a kilométerlistát.

Origo
11:36

Massa is jó időt megy

A lágy gumikon 0,231 mp-re közelítette meg az élen álló Ricciardót, ezzel feljött a 2. helyre. Az ideje bőven az eddigi legjobb a Williamstől, a múlt héten nem fértek be 1:22 alá. Előzőleg Ricciardo is javított, úgyhogy a nap legjobbja már 1:20.077.

Origo
11:39

Vettel gyors a hosszú etapján

A Ferrari közben nem feltűnősködik: Vettel a közepes Pirelliken egy hosszabb etapot teljesít, stabilan 1:22-es időkkel. Nem rossz... Már nagyon kíváncsiak vagyunk, mit tud ez az autó lágy gumikon, kevés benzinnel!

Origo
11:41

Így már világos...

Szó szerint! A közelebbi kép alapján kiderül, mire való a sufnituningot idéző zseblámpa a Ferrarin: van mellette egy kamera is, nyilván annak csinál fényt. A Toro Rosso megoldása is érdekes.

Origo
11:45

Massa megközelíti Ricciardót

Még jobb idő a Williamstől! Ezúttal csak 7 ezreddel lassabb a Red Bullnál úgy, hogy az első szektorban abszolút legjobb részidőt ér el. Igaz, ez egy nagyon rövid sprint volt, gyakorlatilag időmérő-szimuláció a lágy gumikon.

Origo
11:46

Hamilton is javít

Beindultak a dolgok. A Mercedes versenyzője a lágy gumiknál maradva 0,379 mp-re közelítette meg az élen álló Ricciardót.

Origo
11:48

Pár kép a tesztről

Egyelőre az F1 hivatalos honlapja jóvoltából. Később persze lesz saját galériánk is.

Origo
11:55

A Mercedes első szárnya

Feltűnt rajta egy érdekes függőleges légterelő elem:

A mérnökök nagyon igyekeznek a megfelelő irányba (a kisebb légellenállás érdekében nem mellesleg az első kerekeken kívülre) irányítani a hátrafelé áramló levegőt a szárnyak külső részével.

Origo
11:58

Így morog a Mercedes

Ezt a kis klipet a csapat egyik tagja készítette a 10-es kanyarnál:

Hamilton jelenleg egy hosszabb etapot teljesít a lágy gumikkal. Sokáig 1:21-es időket autózott, de lassan visszaesett 1:21 végére, 1:22 elejére.

Origo
12:01

Wehrlein lassan, de biztosan halad

Fokozatosan egyre közelebb kerül a 9. helyezett Palmerhez, az eddigi legjobb ideje 1:26.509. Ő ma találkozott az új autókban fellépő nagyobb erőhatásokkal, úgyhogy az alulról építkezás kötelező. Közben Vettel visszatért a pályára, de még mindig a közepes gumikon.

Origo
12:03

Motorcsere a Renault-nál

Ajjaj! Ez már nem az első a tesztidőszakban. Az Autosport számol be róla, hogy a csapat "szenzorhibára" hivatkozva új egységet szerel Palmer autójába, amely korábban megállt a bokszutcába megérkezve. Délelőtt már biztosan nem folytathatja a munkát, délután pedig elvileg Hülkenberg váltaná a volánnál.

Origo
12:06

Hamilton befejezte az etapját

16 kört teljesített a lágy Pirelliken, az elsőt 1:20.4, az utolsót 1:23 alatt. Visszatért a garázsba.

Origo
12:10

Az eredmények

Szűk egy órával az ebédszünet rajtja előtt ez a sorrend:

1. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:20.077 - 34 kör
2. Massa (Williams FW40) 1:20.084 - 50 kör
3. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.456 - 49 kör
4. Vettel (Ferrari SF70H) 1:21.136 - 60 kör
5. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:21.965 - 36 kör
6. Magnussen (Haas VF-17) 1:22.362 - 31 kör
7. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:22.698 - 34 kör
8. Ocon (Force India VJM10) 1:23.691 - 42 kör
9. Palmer (Renault RS17) 1:24.790 - 15kör
10. Wehrlein (Sauber C36) 1:26.509 - 28 kör

Az elmúlt egy órában az első négy helyezett mind javított.

Origo
12:13

Ricciardo nem javított a szuperlágyakon

A legutóbbi etapjában ezeket vetette be, de nem ért el velük jobb időt, mint a lágyakon. Ami nem feltétlenül meglepő, a barcelonai pálya ugyanis annyira nyúzza a gumikat, hogy a legkeményebb keverékek valók rá. A szuperlágy a lágyhoz képest papíron is csak 4, az ultralágy a szuperlágyhoz pedig 2 tizedet ér körönként - sokkal kevesebbet a szokásosnál.

Origo
12:15

Ocon megelőzi Magnussent

Az elmúlt percekben mindketten javítottak, de a Force India versenyzője gyorsabb volt: a lágy gumikon 1:22.182-es kört futott. Magnissen így csak a 7. a tabellán.

Origo
12:20

A Ferrari piros, a zászlók kékek...

Egy elszánt szurkoló gyermeki lelkületű versben figyelmezteti Vettel ellenfeleit: "A Ferrarik pirosak, a zászlók kékek, jobb lesz lehúzódnod, különben Vettel bepanaszol!" - áll a táblán. Hm. Ehhez nincs is mit hozzáfűznünk!

Origo
12:23

Üres a pálya

Ilyet se nagyon láttunk ma délelőtt: nincs kint senki. A legtöbb kört eddig egyébként a Ferrari tette meg ma, Vettel 63-at teljesített.

Origo
12:29

Ocon feljön az 5. helyre

A lágy gumikon 1:21.802-re javítja az egyéni legjobbját, ezzel megelőzi Kvjatot. Ricciardo is visszatért a pályára a Red Bull-lal, mégpedig az ultralágy Pirelliken, ha minden igaz...

Origo
12:33

Ricciardo az ultralágyakon sem javít

Az első szektorban abszolút legjobb részidőt ért el, de aztán csak 1:20.134 alatt fejezte be a körét. Ugyanazen a keveréken Bottas múlt szerdán 1:19.705-ös eredményt ért el. Ricciardo legjobbja még a lágy Pirelliken született. Érdekes, hogy Kvjat sem javított a saját idején a szuperlágyakon.

Origo
12:37

Massa szuper kört fut

Neki viszont sikerül! A Williamsre a szuperlágy Pirelliket rakták fel, és ő 1:19.726-ra szorítja le a lécet velük, 0,351 mp-t verve Ricciardóra. Ez egy időmérő-szimulációak tűnt, de akkor sem volt rossz: csak 21 ezreddel marad el az előszezon eddigi legjobbjától. Ígéretes!

Origo
12:37

Massa szuper kört fut

Neki viszont sikerül! A Williamsre a szuperlágy Pirelliket rakták fel, és ő 1:19.726-ra szorítja le a lécet velük, 0,351 mp-t verve Ricciardóra. Ez egy időmérő-szimulációak tűnt, de akkor sem volt rossz: csak 21 ezreddel marad el az előszezon eddigi legjobbjától. Ígéretes!

Origo
12:42

A Ferrari kitart a közepes gumik mellett

Ők továbbra sem szállnak be a köridő-hajszolásba. Magnussen az imént javított a lágy Pirelliken, megfosztva Ocont az 5. helytől.

Origo
12:48

Nagy a forgalom az ebédszünet előtt

Az utolsó negyedórát még a Williams, a Ferrari, a Force India, a Toro Rosso és a Sauber is kihasználja. Massa is közepes gumikra váltott, Wehrlein pedig végre elmozdult az utolsó helyről, és megelőzte a motorhiba miatt a garázsban veszteglő Renault-t.

Origo
12:54

Jó meleg lett

A levegő 17 fokos, az aszfalt már 34. Ez egész kellemes. Vettel egy feltűnően kiegyensúlyozott etapot tett meg a közepes gumikon, az utolsó köre tizedeken belül volt egymáshoz képest.

Origo
12:56

Ricciardo végre javít

Na, most kihasználta az ultralágyak tapadáselőnyét - de csak részben, mert 0,174 mp-vel elmaradt Massa szuperlágyas idejétől. Azért bement 1:20 alá.

Origo
13:02

Kockás zászló!

A délelőtti turnusnak vége, a csapatok most elmennek ebédelni. Massa, Ricciardo, Vettel és Magnussen is visszacsorog a bokszba...

Origo
13:06

Az eredmények

A délelőtt végeredménye:

1. Massa (Williams FW40) 1:19.726 - 65 kör
2. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:19.900 - 50 kör
3. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.456 - 49 kör
4. Vettel (Ferrari SF70H) 1:21.127 - 80 kör
5. Ocon (Force India VJM10) 1:21.347 - 59 kör
6. Magnussen (Haas VF-17) 1:21.676 - 43 kör
7. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:21.965 - 46 kör
8. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:22.698 - 34 kör
9. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.336 - 47 kör
10. Palmer (Renault RS17) 1:24.790 - 15kör

Az utolsó órában a Mercedest, a McLarent és természetesen a Renault-t nem láttuk.

Origo
13:10

Ez történt délelőtt

A második teszthét első négy óráját megúsztuk megszakítás nélkül: csak a Renault-nak akadtak komolyabb gondjai, állítólag szenzorproblémák miatt kellett kicserélniük a motort Palmer autójában. A csapatok amúgy kifejezetten sok időt töltöttek a pályán, a Ferrari már délelőtt 80 körig jutott.

A legjobb időt röviddel az ebédszünet előtt Massa érte el, aki a szuperlágy gumikon 21 ezredre megközelítette a Mercedes múlt heti, ultralágy keveréken elért abszolút legjobbját. Sokáig Ricciardo állt az élen, de ő csak a sokadik próbálkozásra tudott javítani a lágy Pirelliken regisztrált idején, s bár ez végül sikerült neki, az ultralágyakon is elmaradt Massától 0,174 másodperccel. Igaz, ő nem egy rövid sprintet futott, hanem egy kicsit hosszabb etapban érte el az eredményét.

A Mercedes és a Ferrari nem feltűnősködött. Hamilton a délelőtt utolsó órájában a garázsban maradt, míg Vettel a közepes gumikon érte el a legjobb idejét, és többnyire hosszabb meneteket teljesített, kifejezetten egyenletes köridőkkel. A McLaren napja lendületesen kezdődött, de aztán 34 körnél valamiért elakadt.

A teszt délután 2-kor folytatódik Barcelonában.

Origo
14:01

Zöld zászló!

Újra itt vagyunk, a tesztelés folytatódik Barcelonában. Mármint elvileg, merthogy egyelőre senki nem igyekszik ki a pályára.

Origo
14:05

Újabb motocsere a McLarennél

Már csak ez hiányzott: a Honda szóvivője a BBC-nek megerősítette, hogy Vandoorne autójában ma megint kicserélték a motort, ezúttal elektromos hiba miatt. Ezért tűnt el délelőtt 34 kör után... A Honda erre az évre tervezett erőforrása a tesztelés kezdete óta gondokkal küzd: múlt hétfőn, az első napon az olajteknő konstrukciós hibájára derült fény, kedden pedig ismeretlen okokból romlott el a motorjuk. Hát, ez így nem túl ígéretes.

Origo
14:08

A Red Bull olajtrükkel vádol

A gyanújuk szerint a Mercedes úgy szokott előnyhöz jutni az időmérőkön, hogy a motorolaj egy részét is szándékosan elégeti a hengerekben, ami szabálytalan lenne. Erről részletesen itt írtunk.

Origo
14:10

A Force India az első!

Mármint a pályán ma délután. Ocon az ebédje végeztével kiment - mégpedig úgy tűnik, a szuperlágy gumikon.

Origo
14:19

Ocon még mindig egyedül

Bő negyedórán túl sem dugta ki más az orrát a pályára. Pedig az időre nem lehet panasz: gyönyörűen süt a nap, és 18 fok van. Az aszfalt 33 fokos.

Origo
14:22

Ezért állt a Renault

Palmer az ebédszünetben megerősítette, hogy rendellenességet észleltek a telemetrián, ezért elővigyázatosságból kicserélték a motort. A munka még mindig tart. "Nico (Hülkenbergnek) remélhetőleg jobb délutánja lesz, elég sok kört megtehet majd, és a fennmaradó három napunk simán alakul" - idézi őt az Autosport. A Renault ezen a héten a Mercedes példáját követi, és minden nap szerepelteti mindkét pilótáját.

Origo
14:23

Üres a pálya

Igen, Ocon is befejezte a szuperlágyakon teljesített, egyébként nagyon kiegyensúlyozott etapját, úgyhogy csend borult a Circuit de Catalunyára.

Origo
14:26

Már jár a Renault új motorja

A látszattal ellentétben Hülkenberg örül, csak nem akar megsüketülni:

Remélhetőleg hamarosan munkába állhat.

Origo
14:30

Az igazi köridők a múlt hétről

Gary Anderson, a Jordan technikai igazgatója az Autosportra írt cikkében végzett egy kis számítást: nemcsak a gumik közötti különbségeket, hanem a feltételezhető üzemanyagszinteket, sőt a pálya napról napra javuló tapadását is figyelembe véve korrigálta a csapatok legjobb köridejeit a múlt heti tesztről. Ez a rangsor jött ki neki:

1. Ferrari 1:19.202
2. Mercedes 1:19.555
3. Renault 1:20.146
4. Red Bull 1:20.353
5. Williams 1:20.876
6. Sauber 1:21.374
7. Haas 1:21.818
8. Force India 1:22.059
9. Toro Rosso 1:22.156
10. McLaren 1:22.448

Anderson egyébként nem titkolta, hogy a pálya mellől a Ferrari tette rá a legjobb szubjektív benyomást is. A McLaren viszont a fenti rangsor alapján is nagy slamasztikában van.

Origo
14:32

Megint Ocon ment meg az unalomtól

Újra kiment a pályára, ahová eddig senki más nem követte az ebédszünet vége óta. De mégis! A nap sztachanovistája, Vettel megjelent a Ferrarival. Hurrá! Vajon ma lebonyolíti végre egy teljes versenyszimulációt?

Origo
14:34

Pilótacsere a Saubernél

Azt írják a Twitteren, a terveknek megfelelően Ericsson váltja Wehrleint délután. Már itt is van:

Origo
14:36

Vettel már a 3.

Az első szektorban egyéni, a középsőben abszolút legjobb részidőt ért el, pedig csak a lágy gumikon van. Végül 1:20.387 alatt ért körbe, amivel megelőzte Hamiltont, de a saját, ugyanezen a keveréken elért múlt heti legjobbjától még 4 tizeddel elmarad.

Origo
14:40

A Ferrari áthajt a bokszutcán

Ezt előszeretettel csinálták ma. Vettel már eddig is 5 kört tett meg egyhuzamban, tehát nem kevés benzinnel érte el az előbbi, jó idejét. Ericsson is megtett egy ellenőrző kört, most Vettelen kívül még Magnussen van a pályán.

Origo
14:43

Így repeszt a Williams

Van benne lendület! Különösen azt a hangot imádjuk, ahogy átmegy a rázóköveken...

Origo
14:45

Bottas a pályán!

Délutánra ő foglalja el Hamilton helyét a Mercedesnél, és már ki is ment az első ellenőrző körére. Az előbb emlegetett Massa, valamint Ericsson is csatlakozott Magnussenhez.

Origo
14:47

Bottas a 10. helyen kezd

A mai első ideje 1:24.675. A lágy Pirellik vannak az autóján, Hamilton is ezeket nyúzta délelőtt.

Origo
14:53

Vettel még tovább javít

A középső szektorban még tovább gyorsult, megjavította az abszolút legjobb részidőt, de összességében csak pár ezredet faragott le az előbbi eredményéből: most 1:20.355-tel áll, még mindig a lágy gumikon. Egyébként jelenleg ezeket használja Massa és Ericsson is, míg Bottas visszatért a bokszba.

Origo
15:02

Pályán a Renault!

Hülkenberg kijött, ezek szerint befejezték a motorcserét. A McLarennél viszont egyelőre nem - legalábbis Vandoorne-nak továbbra sincs semmi nyoma.

Origo
15:07

Bottas lassan begyorsul

A mai 10. körét már 1:21.988 alatt tette meg a lágy gumikon, ezzel a 8. helyen áll. Hülkenberg visszatért a bokszba, miután a közepes gumikon lezavart egy 5 körös etapot.

Origo
15:16

Az eredmények

Ejnye, majdnem elfelejtettük kitenni a tabellát. Szóval 5 órányi tesztelés után így fest:

1. Massa (Williams FW40) 1:19.726 - 89 kör
2. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:19.900 - 53 kör
3. Vettel (Ferrari SF70H) 1:20.355 - 95 kör
4. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.456 - 49 kör
5. Ocon (Force India VJM10) 1:21.347 - 72 kör
6. Magnussen (Haas VF-17) 1:21.676 - 55 kör
7. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:21.965 - 46 kör
8. Bottas (Mercedes W08) 1:21.988 - 17 kör
9. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:22.698 - 34 kör
10. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.336 - 47 kör
11. Palmer (Renault RS17) 1:24.790 - 15kör
12. Hülkenberg (Renault RS17) 1:25.081 - 5kör

Az elmúlt 75 percben Massa, Vettel és Ocon volt a legaktívabb, de most végre Ricciardo is újra feltűnt, egyelőre a lágy gumikon.

Origo
15:19

Vettel megint javít

Ismét pár századot faragott le az idejéből a lágy gumikon, de még mindig 0,570 mp-re van Massától, aki persze a szuperlágyakon futotta a legjobbját. Vettel a múlt héten 1:19.952-t tudott a lágyakon, ettől még 3 tizeddel elmarad.

Origo
15:24

Vandoorne a lábát lógatja

Na jó, nem egészen, de még be sincs öltözve: a McLaren motorhome-jában unatkozik civil ruhában, úgyhogy várhatóan nem most fog visszatérni a pályára. Mintha újraélnénk a teszt első napját... Közben, hogy a McLaren kínjait még látványosabbá tegye, Vettel átlépte a 100 kört reggel óta. És még hátra van két és fél óra!

Origo
15:30

Hülkenberg megelőzte Palmert

Na jó, a pályát még nem gyújtotta fel ezzel a körrel, de a csapattársát már 7 tizeddel megelőzte. A csapatok közül továbbra is a Renault tette meg ma a legkevesebb kört: 23-at. Még a McLaren is 34-ig jutott a motorcsere előtt.

Origo
15:34

Ricciardo legutóbbi etapja

A lágy gumikon ilyen köröket ment az Auto Motor und Sport szerint: 1:26.2 - 1:26.2 - 1:25.9 - 1:25.8 - 1:25.7 - 1:25.5 - 1:25.4 - 1:25.5 - 1:25.3. Nem túl gyors, viszont kiegyensúlyozott.

Origo
15:37

Vettel megint javít

1:19.986-ra, ez már csak 34 ezreddel rosszabb a múlt heti, szintén lágy gumis legjobbjánál. Massa délelőtt a szuperlágyakon ment 1:19.726-ot, a Red Bull pedig az ultralágyakon 1:19.900-at. Bottas szintén lefaragott az idejéből, ő 1:21.375-tel a 6. helyre kapaszkodott fel a lágy Pirelliken. Még Hülkenberg van a pályán.

Origo
15:41

A Pirelli a ló túloldalán?

A múlt heti teszt után a versenyzők többnyire arról számoltak be, hogy a gumik sokkal tovább tartanak, mint a tavalyiak. Ez is volt a cél, hogy ne kelljen annyira pátyolgatni őket, a pilóták keményebben nyomhassák a gázt. Csak éppen a túl lassú elhasználódás sem üdvös, mert úgy a kerékcsere, és ezáltal az előzés is túl kevés lehet. A Pirelli szerint még korai aggódni.

Origo
15:43

Bottas kitartóan köröz

Már 31 kört teljesített délután, míg Hamilton egész délelőtt 49-et. Massa és Ocon is csatlakozott hozzá.

Origo
15:50

Petrobrasra válthat a McLaren

A brazil Globo értesült, a McLaren és az olajipari óriás, a Petrobras között küszöbön áll a szerződéskötés. A Petrobras elhagyta a Williamst, a McLaren pedig - miután régi partnere, a Mobil 1 átpártolt a Red Bullhoz - 2017-re a BP Castrollal állapodott meg, ez a cég azonban fontosabbnak tartja a Renault-val folytatott együttműködését. Így jön a képbe a Petrobras, ha a Globónak hinni lehet.

Origo
15:53

Magnussen nem javít a szuperlágyakon

2 tizeddel elmaradt korábbi, a lágyakon elért legjobbjától, így maradt a 7. helyen. Rajta kívül Ocon és Ericsson aktív pillanatnyilag, Bottas épp most tért vissza a garázsba.

Origo
15:54

Megjelent a McLaren!

Már az ebédszünet vége óta is eltelt két óra, de jobb később, mint soha: Vandoorne végre kigurult a pályára, egyelőre nyilván csak egy ellenőrző kör erejéig.

Origo
15:59

Így bömböl a Ferrari

Elvonási tünetekre az orvos sem írhatna fel jobbat ennél a kis klipnél:

A McLarennel kapcsolatban viszont tévedtünk, Vandoorne nem 1, hanem 2 ellenőrző kört tett meg, mielőtt visszatért a garázsba.

Origo
16:02

Bottas etapja

A lágy gumikon így alakultak a mért körei az AMuS szerint: 1:21.3 - 1:34.6 - 1:21.7 - 1:22.8 - 1:22.6 - 1:22.6 - 1:22.9 - 1:23.1 - 1:23.0 - 1 : 23.5 - 1:23.1 - 1:23.0. Ez Ricciardónál lénygeesen gyorsabb, de az üzemanyagszinteket nyilván nem ismerjük.

Origo
16:09

Az eredmények

Még két óra van hátra a mai tesztelésből. Ez a helyzet:

1. Massa (Williams FW40) 1:19.726 - 98 kör
2. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:19.900 - 64 kör
3. Vettel (Ferrari SF70H) 1:19.906 - 108 kör
4. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.456 - 49 kör
5. Ocon (Force India VJM10) 1:21.347 - 88 kör
6. Bottas (Mercedes W08) 1:21.375 - 38 kör
7. Magnussen (Haas VF-17) 1:21.676 - 67 kör
8. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:21.965 - 47 kör
9. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:22.698 - 38 kör
10. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.336 - 47 kör
11. Ericsson (Sauber C36) 1:23.630 - 25 kör
12. Hülkenberg (Renault RS17) 1:24.028 - 14kör
12. Palmer (Renault RS17) 1:24.790 - 15kör

Vettel az imént immár sokadszor faragott le pár ezredet az idejéből a lágy gumikon, de az utóbbi egy óra legfontosabb fejleménye, hogy feltámadt a McLaren.

Origo
16:11

Vandoorne mért kört is ment

1:22.816 alatt teljesítette, ami alig marad el a délelőtti legjobbjától. Közben Vettel után Massa is átlépte a 100 kört reggel óta.

Origo
16:19

A Toro Rosso is aktivizálta magát

Az ebédszünet óta alig láttuk Kvjatot, de az utóbbi percekben már megtett 5 kört. Rajta kívül most öten vannak kint a pályán.

Origo
16:21

Bottas lefarag az idejéből

Nem sokat, de ahhoz eleget, hogy felkapaszkodjon az 5. helyre, Hamilton mögé. A csapattársától még 8 tizeddel el van maradva.

Origo
16:31

Miért vesztett időt a Mercedes?

Miután kiszállt az autójából, Hamilton az ebédszünetben azt mondta, azért tett meg viszonylag kevés kört, mert javítani kellett a W08 padlólemezét. "Ma délelőt nem éreztem annyira jónak" - ismerte el, vélhetően az autójára utalva. Ez a videón nem látszik, de miközben interjúkat adott a tévéstáboknak, Roscoe-t, a kutyáját is folyamatosan fegyelmeznie kellett.

Origo
16:37

Négy autó van a pályán

A Williams, a Ferrari, a Mercedes és a Force India. Illetve Vettel épp most ment be a bokszba, helyette felbukkant Vandoorne.

Origo
16:41

Ocon is elérte a 100 kör

Ő a harmadik ma. Eddig Vettel vezet 122 körrel, de Massa már csak eggyel van mögötte...

Origo
16:44

Vandoorne javít

A lágy gumikon 1:22.537-re javította az egyéni legjobbját, de a 9. helyről nem mozdult el: még 6 tizedet kellene találnia, hogy megelőzze a 8. helyezett Kvjatot.

Origo
16:47

Már Massáé a legtöbb kör

Szám szerint 125, de az eddig a kilométerlista élén álló Vettel most üldözőbe veszi. Itt pedig pár kép a mai tesztről:

Origo
16:52

Hülkenberg már a 7.

Épp most akartuk írni, hogy nem igazán javít senki, de erre a német ránk cáfolt: a lágy gumikon teljesített 1:21.589-es körével beférkőzött Ocon és Magnussen közé. Rajta kívül Massa, Vettel, Kvjat és Ericsson van a pályán.

Origo
16:58

A McLaren elérte az 50 kört

Ez azt jelenti, hogy a motorcsere óta Vandoorne 16-ot teljesített. Massa viszont 133-at, Vettel 131-et, mármint egész nap.

Origo
17:01

Kétféle gumi használatban

Massa, Ocon és Ericsson a közepes, Ricciardo, Vettel, Bottas, Hülkenberg és Vandoorne a lágy Pirelliket használja éppen. Megkezdődött a tesztnap utolsó órája.

Origo
17:07

Az eredmények

Már csak szűk egy óra maradt a mai tesztnapból. A tabella:

1. Massa (Williams FW40) 1:19.726 - 138 kör
2. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:19.900 - 67 kör
3. Vettel (Ferrari SF70H) 1:19.906 - 133 kör
4. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.456 - 49 kör
5. Bottas (Mercedes W08) 1:21.219 - 59 kör
6. Ocon (Force India VJM10) 1:21.347 - 111 kör
7. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.589 - 35kör
8. Magnussen (Haas VF-17) 1:21.676 - 72 kör
9. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:21.965 - 66 kör
10. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:22.537 - 55 kör
11. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.336 - 47 kör
12. Ericsson (Sauber C36) 1:23.630 - 36 kör
13. Palmer (Renault RS17) 1:24.790 - 15kör

Ricciardo az imént bevetette a szuperlágy gumikat, de egyelőre nem javított. A mai idejét az ultralágyakon érte el.

Origo
17:11

Kvjat javít

De csak a saját idején, mert marad a 9. helyen. Ricciardo a szuperlágy Pirelliken egy hosszabb etapot megy jelenleg, nem az időkre hajt.

Origo
17:17

Öten a pályán

A 145 kört is elérő Massa, valamint Vettel, Bottas, Ocon és Vandoorne körözget háromnegyed órával a leintés előtt.

Origo
17:19

A beállításokon igazítottak a Red Bullnál

Mármint nyilván Ricciardo előző etapja előtt, mert most épp a bokszban van.

Origo
17:27

Bottas újabb hosszú etapon van túl

A Mercedes ma délután többnyire 12-14 körös etapokat teljesített a lágy gumikon. Magnussen is épp használt lágyakon van kint, ő rendszerellenőrzéseket végez a Haasszal.

Origo
17:33

Vajon ráhajt valaki egy jó időre?

Egyelőre nem úgy tűnik: Kvjat nemrég javított az egyéni legjobbján a szuperlágy gumikkal, de továbbra sem mozdult el a 9. helyről. Egyelőre mindenki hangyaszorgalommal igyekszik a maximumot kihozni a hátralévő szűk félórából.

Origo
17:37

A Toro Rosso a kerékcserét gyakorolja

Úgyhogy egyelőre Kvjat sem tervez tovább javítani...

Rajta kívül Massa, Vettel, Ocon, Hülkenberg és Vandoorne van a pályán.

Origo
17:46

Képgalériánk a tesztről

A ma készült fotókból való válogatásunkhoz kattintson a képre!

Katt a galériához!Forrás: DPPI/Florent Gooden
Origo
17:48

Bottas közeledik Hamiltonhoz

A lágy gumikon 1:20.924-re javította a mai egyéni legjobbját, így már csak 1,2 mp-re van Massától, Hamiltontól pedig 4 tizedre.

Origo
17:51

Nyolc autó a pályán

Az utolsó tíz percben csak a McLaren és a Haas nincs kint, az összes többi csapat pilótája buzgón rója a köröket.

Origo
17:55

Massa az utolsó bevetésére készül

Már csak 5 perc maradt a tesztnapból, épp most ment ki a pályára:

Vajon megtartja a vezetést? Egyelőre nem fenyegeti senki...

Origo
18:00

Vandoorne nem javít az ultralágyakon

Megállt a korábbi, 1:22.537-es ideje, úgyhogy maradt a 10. helyen a McLarennel. Ezek az utolsó másodpercek, óriási a forgalom a pályán...

Origo
18:04

A tesztnapnak vége!

Az utolsó pillanatra még jutott egy piros zászló - a nap folyamán egyébként az első. Hülkenberg Renault-ja állt meg a pályán, de az időzítés alapján elképzelhető, hogy kifogyatták az autójából a benzint. Legalábbis reméljük, hogy nem a motorja romlott el már megint, mert az egyszer már ki kellett cserélni ma.

Köszönjük az egész napos figyelmet! Azért nem érdemes messzire menni, hiszen mindjárt jelentkezünk a részletes eredménytáblázattal, aztán a csapatok reakcióit tartalmazó összefoglalónkkal. Szép estét!

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: