Társoldalunk:

Hamilton elsöprő fölénnyel tért vissza az első rajtkockába

2016.09.03., 13:39
rendezés

Az előző három versenyen Rosberg indulhatott az élről, de ahogy az edzések többségén, úgy az időmérőn sem tudta tartani az iramot Hamiltonnal Monzában, majdnem fél másodperccel kapott ki csapattársától. A Ferrarik elfoglalták a második rajtsort, a Red Bullok elé befurakodott Bottas is.

Csapattársak között ritkán látható előnnyel szerezte meg az Olasz Nagydíj pole pozícióját Lewis Hamilton. A pontverseny éllovasa több, mint 4 tizedmásodperccel futott jobb időt, mint a 2. helyezett Nico Rosberg, ezzel 7:7-re módosította saját időmérős párharcuk eredményét, és Juan Manuel Fangio, valamint Ayrton Senna után a harmadik pilóta lett, aki 5 alkalommal is elhódította a monzai pole pozíciót.

Hamilton napja egy apró, Q2-es bakitól eltekintve tökéletesen alakult. Az időmérő mindhárom szakaszában simán első lett, bár a holnapi rajt szempontjából fontos Q2-ben a leggyorsabb köre során enyhén elfékezte a jobb első abroncsát. Ennek azonban nem tulajdonított jelentőséget. Sokkal fontosabb, hogy a Mercedesek taktikai előnybe kerültek a mezőny többi tagjához képest.

Hamilton utolérte Sennát és Fangiót - még több kép a galériában!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ez annak köszönhető, hogy az Ezüstnyilak tempófölénye lehetővé tette számukra, hogy a Q2-ből ne szuperlágy, hanem lágy abroncsokkal jussanak tovább, így valószínűleg az élmezőnyből csak nekik lesz esélye egykiállásos taktikát alkalmazni a vasárnapi futamon. Ebből a szempontból a 11. helyezett Felipe Massát is érdemes lesz figyelni, közöttük viszont mindenki a szuperlágy gumikkal kezd majd.

Szoros csata alakult ki a Ferrarik között is. A Q3 első mért körei alapján Kimi Räikkönen állt jobban, de a végén Sebastian Vettel szerezte meg a 3. helyet. Ennek örülhetett csupán, mert a Ferrari lemaradása még az új motorjukkal is tetemes a Mercedesek mögött, viszont a Red Bullokat, és a meglepetésre őket lerázó Valtteri Bottast is meg tudták előzni.

Vettel szerezte meg a 3. helyet - még több kép a galériában!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Daniel Ricciardo ezúttal is folytatta jó sorozatát az időmérőkön, és legyőzte Max Verstappent, aki az első gumik felmelegítésével küszködött. Mindkét Red Bull megpróbálta követni a Mercedes taktikáját, és a lágy gumikkal továbbjutni a Q2-ből, de úgy érezhették, hogy nem volt elég az ideiglenes 9-10. helyük a Q2-ben, ezért meggondolták magukat és szuperlágy abroncsokra váltottak.

Sergio Pérez és Nico Hülkenberg 8-9. rajtkockájának köszönhetően folytatódhat a Force India és a Williams csatája. Egyelőre utóbbi áll jobban Bottas eredménye révén, de a verseny korántsem lefutott köztük a konstruktőri világbajnokság 4. helyéért. Esteban Gutiérrez szokatlanul jól teljesített, és behozta a Haast a Q3-ba, Romain Grosjean 12. helye is szép eredmény lenne, de ehhez sebességváltó-csere miatt öthelyes rajtbüntetés társul.

Alonso autója ezúttal csak a középmezőnyhöz volt elég - még több kép a galériában!Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A Q2-ben elsősorban a McLarenek szereplése okozott csalódást. Arra lehetett számítani, hogy a Honda erőforrás továbbra sem elég jó a motorokat hagyományosan megterhelő monzai pályán, de Fernando Alonso és Jenson Button 13-15. rajthelyei így sem mondhatók elegendőnek. A 2009-es világbajnoknál még Pascal Wehrlein is jobb kört ment a Manorral, ígyelképzelhető, hogy vasárnap a Belga Nagydíj után ismét összecsapnak.

Ha valahol, akkor Monzában jól látható a Toro Rosso által használt tavalyi Ferrari motor lemaradása is: Carlos Sainz és Danyiil Kvjat csupán a 16-17. helyre volt jó, Felipe Nasr az idei fejlesztésű, bár nem a legújabb Ferrari erőforrás gyújtásával bajlódott, Esteban Ocon pedig elektromos hiba miatt volt kénytelen félreállni már a Q1 elején, így mért kört sem tudott megtenni.

Ez sem segített eleget a két Renault-nak, amelyek ezúttal is utolsók lettek azok közül, akik gyors kört futottak, és Kevin Magnussen kénytelen volt elismerni, hogy csapatuk jelenleg erre a teljesítményre képes. Magnussen még Hamilton szélárnyékát is megpróbálta elkapni, majd átugratott a kavicságyon az Ascari kijáratánál, de valójában az autója egyszerűen nem volt elég gyors az előre lépéshez.

A hétvége eddigi alakulása alapján a Mercedesek toronymagas esélyesei a vasárnapi Olasz Nagydíjnak, ráadásul a nyilvánvaló tempóelőny mellett taktikai szempontból is kedvezőbb a helyzetük az élmezőny többi tagjához képest, ezért jó esély van arra, hogy vasárnap a két Ezüstnyíl külön versenyt fut majd a győzelemért, és a világbajnoki sorrend megerősítéséért vagy árnyalásáért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Origo
15:02

Hamilton nagyon megverte Rosberget

A német pilóta alig tudott javítani, ellenfele viszont alaposan felülmúlta korábbi eredményét. 1:21.135-ös köre bő 4 tizedmásodperccel jobb Rosberg 1:21.613-as eredményénél. Vettel egy hajszállal lenyomta Räikkönent, mögöttük Bottas, Ricciardo, Verstappen, Pérez, Hülkenberg és Gutiérrez végzett.

Origo
14:58

Rosberg kezdi a hajrát

Ő hajt ki először a pályára, valószínűleg már az edzés vége előtt kialakul a végeredmény. A Ferrarik csaknem fél kör különbséggel követik őt, Hamilton ékelődik be közéjük.

Origo
14:56

Gutiérrez megjárta a kavicságyat

Nem is fejezte be első mért körét, a Lesmo kanyarokat szélesítette ki. Verstappen az első gumik felmelegítésére panaszkodott.

Origo
14:54

Räikkönen sakkot adott Vettelnek

Hamilton 1:12.358-cal az élen kezdte a Q3-at, Rosberg 1:21.646-tal a 2. helyezett, mögöttük Räikkönen tudta hozni a szokásos, 0,707 ezredmásodperces hátrányt, Vettel egyelőre 0,989 másodpercre van az 1. helytől. A további sorrend Bottas, Ricciardo, Verstappen, Hülkenberg, Pérez.

Origo
14:50

Q3: Vajon mire lesz elég az új Ferrari motor?

Itt már mindenki szuperlágy gumikra váltott, és most talán megtudjuk, mire is képes az új Ferrari motor. Eddig nekik sem feltétlenül kellett az utolsó lóerőket is kifacsarniuk az erőforrásból.

Origo
14:46

Q2: Taktikai előnybe is kerültek a Mercedesek

Annyira gyorsak, hogy simán bevállalhatták a lágy gumikat, miközben mindenki másnak szuperlágyakra volt szüksége. Ez lehetővé teheti számukra, hogy a többieknél eggyel kevesebb alkalommal cseréljenek holnap kerekeket.

Origo
14:44

Q2: Hamilton az elfékezett gumival volt a leggyorsabb

Az edzés végén megpróbált gyorsulni egy új lágy szett segítségével, de ez nem sikerült neki, így elméletileg egy elfékezett jobb első gumival kell rajtolnia. Ha biztonsági szempontból ez veszélyes, az FIA engedélyével kicserélhetik a gumit egy másikra, ami hasonló távot tett meg.

Origo
14:42

Q2: Alonso kiesett

A McLarennél ezúttal nem volt elég a tempó, mindkét autójuk kiesett a Q2-ben.

11. Felipe Massa
12. Romain Grosjean (+5 hely)
13. Fernando Alonso
14. Pascal Wehrlein
15. Jenson Button
16. Carlos Sainz

Origo
14:39

Csak Vettel és Bottas maradt a bokszban

Ők ketten biztosan továbbjutónak érzik magukat, a többiek vagy veszélyben vannak vagy tesztelnek. Rosberg esetében ez nem igazán indokolt, Hamiltonnál érthető az elfékezett gumi miatt. Nem akar hibás abronccsal rajtolni.

Origo
14:37

Nem mernek kockáztatni a Red Bullnál

Ricciardo és Verstappen a 9-10. helyen áll, még éppen továbbjutók lennének. Sainz bő 4 tizedmásodperccel lassabb náluk a 11. helyen, de ezt nem tartják elegendőnek, ezért feltették ők is a szuperlágy gumikat.

Origo
14:34

Vettel hozza a 3. helyet

Mindegy, milyen gumival megy, Sebastian Vettel 6-8 tizedre jár a Mercedesektől. Most éppen szuperlágy gumival futott 1:22.275-öt, ami 0,777 másodperccel lassabb Hamilton legjobbjánál. A további sorrend Bottas, Räikkönen, Massa, Gutiérrez, Pérez, Ricciardo, Verstappen.

Origo
14:31

A Ferrari nem követi a Mercedes példáját

Vettel új szuperlágy szettel jött ki a pályára, így ő szinte biztosan több kerékcserét tervez, mint a Mercedesek. Alonso és Wehrlein is szuperlágy gumikat kapott, de nekik egyelőre csak használt jutott.

Origo
14:30

Hamilton az élre állt

1:21.498-at futott a Q2-ben, Rosberg csak 1:21.809-et tudott. Hamiltonnak még az is belefért, hogy állóra fékezte a kerekét az első sikánban. Vajon kijön még egy körre, hogy ne ezzel a gumival kelljen indulnia?

Origo
14:27

Rosberg és Hamilton lágy gumival kezdi a Q2-t

Kulcsfontosságú a gumiválasztás a Q2-ben, mert azzal az abronccsal kell kezdeni a futamot, amivel az adott pilóta a legjobb körét futja a Q2-ben. Egy kiállásos taktikát csak akkor lehet követni Monzában, ha a versenyző a lágy gumival rajtol, és a közepesre vált utána.

Origo
14:25

Q1: Hamilton megint 1. lett

Nasr szerint a gyújtással voltak gondok, ezért esett ki a Q1-ben. Magnussen a Sky Sportsnak elmondta, hogy a két leglassabb idő tükrözi azt, hogy a Renault hol tart jelenleg.

Origo
14:21

Q1: Alonso majdnem kiesett

A McLaren versenyzője éppen megúszta a kiesést a 16. helyen, de Danyiil Kvjatról ez nem mondható el.

17. Danyiil Kvjat
18. Felipe Nasr
19. Marcus Ericsson
20. Jolyon Palmer
21. Kevin Magnussen
22. Esteban Ocon

Origo
14:16

Nagy dugó lesz a hajrára

A versenyzők egymás után, szép sorban jönnek ki az utolsó mért körükre. Kevesebb, mint 2 perc van hátra, ezért az utolsó pillanatban is kezdenek majd gyors köröket.

Origo
14:14

Alonso egyelőre veszélyben

Még csaknem 4 perc hátra van, de Fernando Alonsónak mindenképpen szüksége lesz még legyalább egy mért körre, mivel csupán a 17. helyen áll, ami nem elég a továbbjutáshoz.

Origo
14:11

A Ferrarik lenyomták a Red Bullokat

A Scuderia autói lágy gumikkal jöttek fel a 3-4. helyre Vettel-Räikkönen sorrendben, mögöttük Verstappen, Bottas, Ricciardo, Massa, Sainz és Button a legjobb 10 sorrendje.

Origo
14:08

Rosberg az élen, Ocon a pálya szélén

A Mercedes versenyzője még éppen be tudta fejezni mért körét, mielőtt odaért az 1-es kanyarhoz, ahol Ocon autóját félre kellett tolni műszaki hiba miatt. Aztán jött Hamilton és 0,645 másodperccel átvette az 1. helyet. Hamilton még pont elment Ocon mellett, amikor a Manor versenyzője félreállt.

Elektromos hiba történt.

Origo
14:05

Egy szellőztetés ráfér a Mercedes bokszra

Hamilton nagy füstöt eregetve hajtott ki a garázsból, és kezdte meg felvezető körét. Rosberg már előtte halad, Vettel pedig fél perccel később követi őt.

Origo
14:03

Magnussen már az elején elrontotta a körét

A célegyenes végén elfékezte magát, be tudta venni a sikánt, de időt vesztett. Minden lehetőségre szüksége lenne, hogy esélye legyen kijutni a Q1-ből. Máris szuperlágy gumikkal próbálkozik.

Origo
14:01

Q1: A versenyzők máris a pályán

Pascal Wehrlein és Kevin Magnussen az első két versenyző az aszfalton, a nagyok egyelőre várnak. Magnussen kezdi majd elsőként a mért körét.

Origo
14:00

A Mercedes tovább közelíthet a monzai sikerlistán

Egyelőre 4 pole pozíciónál tartanak, de ma valószínűleg tovább gyarapítják monzai rajtelsőségeik számát.

Origo
13:57

Maradt a hétvégén megszokott hőmérséklet

Monzában a levegő 29, a pálya 41 fokos, pontosan ugyanannyi, mint a pénteki első szabadedzésen.

Origo
13:55

A Ferrari-szurkolók rajongása határtalan

Az interneten már sztár lett a Scuderia látványos rajongójábólForrás: AFP/Giuseppe Cacace
Életre szólóForrás: AFP/Gabriel Bouys
Origo
13:51

A jövő héten kezdődhet az F1 eladása

Az Auto Motor und Sport szerint a Liberty Media Corporation a jövő héten elkezdi átutalni az F1 vételárának egy részét, de a felvásárlás több lépcsőben zajlik majd, így várhatóan elhúzódik majd. Bernie Ecclestone lehetséges utódjaként Alejandro Agagot, a Formula E ügyvezetőjét említik.

Origo
13:48

Így búcsúzik Massától a Tifosi

Bár a visszavonulását csütörtökön bejelentő pilóta 2014 óta a Williams színeiben szerepel, a Scuderia szurkolói továbbra is hálásak Massának az ott töltött évekért.

Origo
13:46

Grosjean büntetést kapott

A Haas versenyzője kicsúszott a harmadik szabadedzés során, de a francia pilóta már a rádión jelentette, hogy a sebességváltóval akadt problémája. Ezt nem lehetett csere nélkül megoldani, így Grosjean 5 helyes rajtbüntetést kap.

Origo
13:43

Ferrari: Megbuktunk a fejlesztésekkel

Sergio Marchionne a Sky Sportsnak kijelentette, jól kezdték a szezont, de a fejlesztéseik "megbuktak", különböző okok miatt. Elmondta, jobban megbízik azokban a "fiúkban", akiket előléptettek elődeik helyére. Azt mondta, az idei szezon már elúszott, de "a küzdelem az első 2017-es versenyen kezdődik."

Origo
13:40

Pérez marad a Force Indiánál

A Sky Sports szerint a Sergio Pérez a következő szezonra is aláírta a szerződését a Force Indiával, így nem igazol át sem a Williamshez, sem a Renault-hoz.

Origo
13:15

Itt vajon mi történhetett?

Kimi Räikkönent az Olasz Nagydíjra is elkísérte felesége, Minttu. Az ifjú pár kéz a kézben sétált be a paddockba szombat reggel, amikor egy bátor fotós állta az útjukat.

Itt még semmi rendkívüli nem látható.Forrás: AFP/Gabriel Bouys
Egy bátor fotós viszont szó szerint az útjukat állta.Forrás: AFP/Gabriel Bouys
Kimi nem mindig tolerálja a hasonló akciókat, korábban egy fotóst egyszerűen fellökött a rajtrácson, ezúttal a szokásos Terminátor-nézéssel ment továbbForrás: AFP/Gabriel Bouys
Origo
12:54

Hamilton utolérheti Sennát

Eddig a legendás Juan Manuel Fangio és Ayrton Senna szerezte a legtöbb pole pozíciót Monzában, de Lewis Hamilton is beléphet az elit klubba, ha a mai időmérő edzésen nem talál legyőzőre.

Origo
09:40

A szezon utolsó európai időmérője következik

Köszöntjük olvasóinkat az Olasz Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! Az időjárás továbbra is ragyogó, nincs akadálya egy izgalmas helyosztónak az F1 leggyorsabb helyszínén!

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: