Társoldalunk:

Hamilton az élen maradt, Rosberg kört sem futott

2016.07.08., 14:48
rendezés

A Mercedes a Brit Nagydíj második szabadedzésén is az élen maradt, de csak egy autóval, mert Rosberg műszaki hiba miatt a pályára sem tudott hajtani. A Red Bullok délután lenyomták a Ferrarit.

Nico Rosberg lépéshátrányba került a Brit Nagydíj második szabadedzésén, mivel vízszivárgás miatt egyáltalán nem tudott pályára lépni, és kénytelen volt focizással, majd Lewis Hamilton megfigyelésével tölteni a délutáni 90 percet. A Mercedesnél azonban nincs ok az aggodalomra, mert Lewis Hamilton ezúttal is az élen végzett, és Rosberget is csak elővigyázatosságból állították félre.

Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője a Sky Sportsnak elmondta, egyelőre nem tudják, hogy mi okozza a problémát, de nem merték megkockáztatni, hogy tönkre menjen az erőforrás, ezért döntöttek úgy, hogy Rosberg inkább ne hajtson ki a pályára. A ma használt erőforrást már nem tervezik versenyen bevetni, de Lowe szerint meg akarják óvni arra az esetre, ha szükség lenne rá.

Hamilton megint nem talált legyőzőreForrás: AFP/Adrian Dennis

Miközben Rosberg a bokszban vesztegelt, Hamilton csak rótta a köröket, és az edzés bizonyos pontjain ismét olyan ijesztő előnnyel vezetett, mint a délelőtti szabadedzés során. A Ferrarinak az egykörös tempó alapján ismét van oka az aggodalomra, mert mindkét Red Bull eléjük tudott kerülni, és a hosszabb etapokon, a pályán is úgy tűnt, hogy ellenfeleik ezúttal jobb tempóra képesek.

Szimbolikus, de nem túl jelentőségteljes pillanata volt az edzésnek, amikor Hamilton a pályán megelőzte Vettelt, de akkor épp a Mercedes versenyzője volt előnyben a gumik terén, Vettel viszont később sem tudta lerázni magáról az adott etapban szintén közepes keverékkel autózó Max Verstappent, aki a Stowe kanyarban az előzést is megkísérelte, de nem járt szerencsével.

Kimi Räikkönennek egy látványos kicsúszás volt az egyetlen feltűnő megmozdulása az edzésen. A jövő évre is megtartott versenyző kemény gumikkal kezdett volna egy etapot, de megcsúszott, és majdnem a fal előtti kavicssávig sodródott, ám vissza tudott térni. Hasonlóan nehéz sors jutott Danyiil Kvjatnak is, a Toro Rosso nehéz vezethetőségére panaszkodott, és meg is pördült.

Alonsónál csak a három legjobb csapat pilótái voltak gyorsabbakForrás: AFP/Adrian Dennis

Műszaki gondok merültek fel a McLarennél: Jenson Buttont egy ponton lassú haladásra és a bokszba való visszatérésre kérték, de némi javítás után visszatért, és még gyorsulni is tudott egy új lágy gumiszettnek köszönhetően. Problémája akadt Felipe Nasrnek is, ő a rádión a kormányműre panaszkodott, Felipe Massa alulkormányzottsággal küzdött, Buttont a tapadás hiánya hátráltatta.

Ennek ellenére a McLaren tempója egyelőre ígéretes: Fernando Alonso csak Hamiltontól, a két Red Bulltól és a két Ferraritól kapott ki, így a 6. helyre ért oda, és Button is befért a legjobb 10 közé a 9. helyen. A Williamsnél Valtteri Bottas 7. helye alulról súrolja az elfogadhatóság határát, Massa viszont csak a 10. lett, miután még a 8. helyezett Romain Grosjean is befért elé.

A délutáni edzésre kissé megváltozott a szélirány, de alapvetően napos, kellemes maradt az időjárás, nagy kérdés, hogy Angliában ez mennyire várható a további két nap során is. Amennyiben így marad, Rosbergnek komoly feladatai lesznek, hogy Hamilton adatai alapján felzárkózzon a harmadik szabadedzésen, és formába lendüljön az időmérőre és a futamra is.

Origo
16:32

Hamilton a végén még rendesen elfékezte

Adott a bal elsőnek, de mivel nem az a terhelt kerék, nem sérült meg nagyon a futófelület. Többet már egyébként sem kell mennie vele, mert vége a szabadedzésnek, és megint ő végzett az élen.

Origo
16:30

Ennyire közel ment az előbb Verstappen Vettelhez

A Ferrari versenyzője jobbnak látta, ha inkább kimegy kereket cserélni.

Origo
16:25

Vettel lágy gumikat kapott a végére

Használt szettet szereltek az autóra, ezzel Vettelre bízzák a két lágyabb keverék tesztelését, Räikkönen nemrég a keménnyel körözött.

Origo
16:24

Massa edzésének vége

A 10. helyen áll jelenleg, előrébb már nem is fog kerülni, mert kiszállt az autóból. Csapattársa, Valtteri Bottas egy kicsit jobban áll, és még megy is tovább, egyelőre a 7. helyezett.

Origo
16:21

Vettel nagyon nem akarta elengedni Verstappent

Mindketten közepes gumikkal mentek, Vettel a Stowe-ban nem hagyott helyet ellenfelének, de még talán épp belefért. Aztán kiállt a bokszba.

Origo
16:19

A pályán is versenyeznek a Ferrarik a Red Bullokkal

Vettel feltartja Verstappent, Ricciardo pedig Räikkönen előtt halad, de ők nem akadályozzák egymást. Ricciardo használ lágy gumikon van.

Button tőlük arrébb új lágy szettet kapott.

Origo
16:17

Hamilton közepes keverékre váltott

Használt szettel köröz, természetesen jóval lassabb az új lágy gumival futott körénél, hiszen valószínűleg az általa cipelt üzemanyag szintje is magasabb.

Origo
16:13

Massa alulkormányzottsággal küszködik

Rádión jelentette ezt. A sok elnyújtott, gyors kanyarban nem ritka ez a probléma. Button közben visszatért a pályára, szerinte "hihetetlenül" alacsony a tapadás. Hamilton állóra fékezte az autóját, de a lágy gumija látszólag nem sérült jelentősen.

Origo
16:10

Íme az állás 55 perc után

Origo
16:08

Pérezt már hetekkel ezelőtt leszerződtette a Force India

Vijay Mallya szerint hetekkel ezelőtt magukhoz kötötték Sergio Pérezt, de az Autosportnak elárulta, szerinte Pérez menedzserének az a dolga, hogy kétségben tartsa a közvéleményt. Ez sikerült is, ennek ellenére Kimi Räikkönen maradt a Ferrarinál. Pérez menedzsere Julian Jakobi, aki korábban Ayrton Senna ügyeit is intézte.

Origo
16:04

Räikkönen kicsúszott, Button autója elromlott

Nincs szerencséje a korábbi világbajnokoknak, Räikkönen majdnem a kavicságyig csúszott a bukótérben, Button autója pedig megadta magát, a csapat azt kérte, hogy lassan autózzon vissza a bokszba.

Nasr a kormányzásra panaszkodik, őt is lassításra kérték.

Origo
16:02

Kezdődnek a versenyszimulációk

Különböző gumikat kaptak az élmezőny tagjai, de többen használtakat, köztük Vettel is, aki közepes gumikon van. Hamilton használt lágyakkal meg is előzte őt a Hangar egyenesben. Verstappen is használt lágyakkal poroszkált a pályán.

Origo
15:55

Jönnek a felhők?

Alonso szerint megváltozott a szélirány és gyülekeznek a felhők Silverstone fölött. Ez egyelőre a közvetítésben ne igazán látszik.

Origo
15:50

Button autója túlmelegedett

A Sky Sport szerint ezért vissza kellett térnie a bokszban, most javítják az autót. Ez fontos időszak, most kezdődnek a hosszabb etapok, Hamilton is nemrég lépett pályára.

Origo
15:47

Küszködnek a Toro Rossók

Kvjat káromkodik is amiatt, hogy nehéz vezetni az autót, a visszajátszásokon pedig az látható, hogy Sainz is megjárja a pálya minden oldalát, a füvet is beleértve.

Origo
15:42

Verstappen is lenyomta Vettelt

Lágy gumival felzárkózott csapattársa mögé, 1:32.286-tal Vettelt is megelőzi. Bottas szintén lágy gumival próbálkozik, egyelőre a 6. helyen áll, 7 tizedmásodperccel Räikkönen mögött. 

Origo
15:40

Rosberg feladta az edzést

A Sky Sports szerint valami nincs rendben az autójával, és már nem lesz idő megjavítani az edzés során. Ezzel Hamilton nagy előnybe kerül.

Origo
15:37

Rosberg megint kiszállt az autóból

Szétszedték a Mercedest, és Rosberg jobbnak látta, ha inkább kiszáll a pilótafülkéből. Az edzés első felét már biztosan kihagyja. Levette a sisakot is.

Origo
15:36

Így festett az állás 20 perc után

Azóta sokat javultak az idők, de a történelmi hűség kedvéért íme, mi volt az állás 20 perc után.

Origo
15:35

Ricciardo is lenyomta Vettelt

Lágy gumival 1:32.051-et ért el, ezzel nagyjából félúton beékelődött a Mercedes és a Ferrari közé. Räikkönen lassabb volt Vettelnél, csak 1:32.898-at futott.

Origo
15:33

Hamilton is feltette a lágy gumit

Oda is csapott a lovak közé, 1:31.660-nal majdnem 1 másodpercet adott Vettelnek. Ő az első köre óta nem tudott javítani ezzel a gumiszettel.

Origo
15:31

Rosberg majdnem kijött

A Mercedes szerelői úgy készültek, hogy nemsokára kiengedik a német pilótát, de egyszer csak visszatették a versenyző elé a monitort, és továbbra is várakozó állásponton hagyták. Egy pillanatra látszott, hogy közepes gumi van az autóján.

Origo
15:29

Vettel átvette a vezetést

Ez nem meglepő, mert a Ferrarira feltették a lágy gumikat, így a német versenyző mindhárom szektorban abszolút leggyorsabb volt. 1:32.570 a referencia idő, ez majdnem 1 másodperccel gyorsabb Hamilton közepes gumival futott körénél.

Origo
15:27

Nem cserélték ki Vettel váltóját

Csak apró hibája volt, és egyébként is csak pénteken használják, holnap újat építenek be, jelentette a Sky Sports. Úgy tudják, hogy Rosberg autójából nem olaj, hanem víz szivárgott.

Origo
15:24

Sportbírók sétálgatnak a pályán

Az egyikük kezében egy letört alkatrész volt, a másik mutogatott neki valamit a pályán, aztán komótosan a szalagkorlát felé vették az irányt. Valószínűleg Kvjat autójának darabjait szedték össze az utolsó kanyarban.

Origo
15:22

A Red Bullok jobban állnak a Ferrariknál

Hamilton vezet, mögötte Ricciardo és Verstappen még 1:34-en belüli időre képes, Räikkönen és Vettel viszont már csak 1:34.374-re, és 548-ra volt elég jó. Mögöttük a két Force India következik, majd Bottas, aki alatt nagyon csúszkál az autó.

Origo
15:19

Rosberg már öltözik

Bő negyed óra telt el az edzésből, de a német versenyző várhatóan nemsokára visszatér. Kvjat kicsúszott az utolsó kanyarban, és letörte az első szárnyát.

Origo
15:14

Hamilton megint az élre ugrott

Első mért körében 1:33.505-re javította a legjobb kört, majdnem 2 tizeddel vezet Ricciardo előtt. Rosbergtől egyelőre nem kell aggódnia, olajszivárgás miatt a bokszban rostokol.

Origo
15:13

Verstappen vezet

1:33.894-gyel ávette a vezetést, pedig a Copse kanyarban elhagyta a pályát is. Közepes gumikon autózik, és közben Hamilton is megjelent, szintén közepes abroncsokon.

Origo
15:11

Massa beugrott Vettel mögé

A Williams pilótája alig marad el a Ferraritól, 1:35.478-cal az 5. helyre jött fel. Bottas bő 3 tizeddel Vettelnél is jobb időt ment.

Origo
15:10

Nasrnek nem segít a csapata

Azt kérdezte a Sauber mérnökétől, hogy melegen tartsa-e a gumikat vagy hűtse-e vissza őket, de nem segíthettek neki.

Origo
15:09

Vettel nem tudott javítani

Két egyéni legjobb szektort futott, de a harmadik szektorban lelassult. Így járt Alonso is, ő abszolút leggyorsabb volt a középső szektorban, de ő sem tudott előrébb lépni.

Origo
15:06

Räikkönen és Alonso az élen

10 évvel ezelőtt megszokott eredmény lett volna, most inkább csak átmeeti, hogy Räikkönen vezet 1:34.374-gyel, Alonso 952-vel a 2., Vettel pedig 1:35.404-gyel a 3. helyen áll.

Origo
15:04

Räikkönen kemény gumival kezd mért kört

Ez a leglassabb keverék a hétvégén, lehet, hogy hosszú etapot kezd? Gutiérrez közben közepessel 1:38.681-et futott, Wehrlein 1:49.600-val melegített.

Origo
15:02

Wehrlein és Gutiérrez kezdi az edzést

A mexikói kihagyta az első tréninget, most közepes gumikkal lépett pályára. Haryanto, Wehrlein, Alonso és Räikkönen is pályán van már.

Origo
15:00

Rosberg autóját javítják, ő focizik

Rosberg mostanában nem fog autóba ülni, mert leszerelték a Mercedes padlólemezét, ő pedig a napsütésben fürödve dekázgat és focizik a trénerével. Fejhallgatót természetesen visel közben.

Origo
14:58

Gyászol az F1 mezőnye

86 esztendős korában elhunyt Carl Haas, az IndyCarból ismert Newman-Haas-Lanigan Racing egyik oszlopos tagja. Haas 1952-ben kezdett versenyezni, majd csapattulajdonosként az F1-ben, a Can-Amben, a NASCAR-ban, az IndyCarban és a CART-ban is részt vett. Utolsó éveiben Alzheimer kórban szenvedett, halálhírét családja közölte. Ron Dennis és Alan Jones is megemlékezett Haasról.

Origo
14:51

Ocón elégedett

A Twitteren azt írja, hogy befejezte a programot, amit előírtak számára, és nemsokára visszatér. Jövő héten a Mercedest tesztelheti.

Origo
14:47

Jubileumot ünnepelt a Ferrari ezen a napon

1990. július 8-án szerezte meg Alain Prost a Ferrari 100. győzelmét a Francia Nagydíjon. Ma pedig bejelentették, hogy Kimi Räikkönen jövőre is a csapat tagja marad.

Origo
14:35

Vettel kipróbálta a Glória 2-t az első szabadedzésen

Vettel és a Glória 2Forrás: AFP/Adrian Dennis
Origo
14:33

Hamilton kezdett az élen

Köszöntjük olvasóinkat a Brit Nagydíj második szabadedzésének élő közvetítésében! Nemsokára kezdünk, addig ajánljuk összefoglalónkat az első tréningről!

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Még több bejegyzés