Vettel nyerte a baleset miatt megszakított utolsó edzést

Események

Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Kanadai Nagydíj
Vágólapra másolva!
A Kanadai Nagydíj időmérője előtt ő volt a leggyorsabb, egyedüliként szorítva 1:14 alá a köridőt, de a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull között szoros küzdelem bontakozott ki. Az edzést megzavarta a szemerkélő eső is, a végén Magnussen a falban kötött ki a Renault-val.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Az eső is megzavarta, és balesettel ért véget a Kanadai Nagydíj szombat délelőtti szabadedzése, amelyen azonban többnyire száraz volt a pálya, így a csapatok hűvös időben, de normálisan készülhettek a magyar idő szerint este 7-kor kezdődő időmérőre.

Ígéretesen szoros küzdelem bontakozott ki a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull között. Az élen végül Sebastian Vettel végzett, aki az ultralágy gumikon a montreali pálya rövidségéhez mérten viszonylag nagy, 0,239 másodperces előnnyel utasította maga mögé Max Verstappent. A 3. Nico Rosberg lett, és még Kimi Räikkönennek is sikerült beférkőznie a két Mercedes közé.

Fernando Alonsón és Pascal Wehrleinen kívül mindenki az ultralágy gumikon érte el a legjobb eredményét.

Vettel volt az egyetlen, aki a 18-19 fokos aszfalton 1:14 alá szorította a köridőt, de a Red Bullok a szuperlágy keveréken is majdnem olyan gyorsak voltak, mint később az ultralágyakon, és a kétfajta gumi között már pénteken sem tűnt jelentősnek a különbség.

Vettel 1:13.919-es idővel zárt az élen Forrás: AFP/2016 Getty Images/Charles Coates

A legjobb tízbe kerülésért a várakozásoknak megfelelően szoros csata zajlott a Toro Rosso, a McLaren, a Force India és a Williams között – az utóbbi három csapat legjobb idejét egyetlen tizedmásodperc sem választotta el. A tabella alján a Renault megközelítette a Haast, és kicsit lerázta a Saubert, míg a Manor egyértelműen lemaradt tőlük.

Az eső csak pár percre nedvesítette be a pályát annyira, hogy befolyásolja a köridőket.

Ez sem kellett ahhoz, hogy sok kicsúszás történjen: az utolsó sikánt és az első kanyart rengetegen elrontották, köztük Vettel és Hamilton is. A legrosszabbul azonban Kevin Magnussen járt, aki az egyik felvezető körben a 7-es kanyarnál, gázadás közben megcsúszott, és rögtön a bal oldali falnak csapódott a Renault-val.

Emiatt piros zászlóval megszakították az edzést, s bár még hátra lett volna belőle kb. 10 perc, mivel a falat meg kellett vizsgálni, és az eső is újra eleredt, a versenyirányítás úgy döntött, nem indítják újra.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!