Vettel vizes pályán állt az élre az időmérő előtt

Események

Forma-1, Sebastian Vettel
Vágólapra másolva!
A kezdetben szakadó eső alábbhagyott Kínában, így nem fulladt unalomba az időmérő előtti utolsó tréning. Az intermediate gumikon Vettel Bottast és Pérezt előzte meg a tabellán, a Mercedesek nem tettek meg mért kört.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Az előrejelzésnek megfelelően szombatra borúsra váltott az idő a Kínai Nagydíj helyszínén, de a kezdetben szakadó eső később alábbhagyott, így a csapatok nem végig a garázsba gubózva töltötték az utolsó edzést. Sőt, olyannyira javultak a körülmények, hogy az extrém esőgumikat le lehetett cserélni interekre, a három leggyorsabb versenyző azokon érte el a legjobb idejét.

Túl nagy aktivitást azért nem mutattak a csapatok: a legtöbb kört, 16-ot a Renault párosa tette meg, a másik végletet pedig a Mercedes képviselte;

Lewis Hamilton és Nico Rosberg sem érezte szükségét mért körnek.

A tabella éppen ezért nem mérvadó, ahogy azt Esteban Gutiérrez 5. és Pascal Wehrlein 8. helye is jelzi.

Vettel egy mért kört futott, az elég is volt neki az 1. helyhez Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

Az első negyedórában csak a helikoptert és az esőcseppek kopogását lehetett hallani, de ahogy enyhült a zuhé, megjelentek az autók a pályán. Először Sebastian Vettel próbálta ki az intermediate gumikat, és 1:57.351-gyel az 1. helyet megkaparintva köszönte szépen, nem is hajtott többet pályára. Idejét nem tudták megdönteni, a 2. Valtteri Bottas 0,7, a 3. Sergio Pérez 1,3 másodperccel maradt le tőle.

A visszafogott aktivitást az indokolta, hogy érthető módon senki sem akarta kockáztatni autója épségét. Komolyabb incidens nem is történt, néhány kisebb kicsúszást leszámítva Romain Grosjean megpördülése jelentette a legemlékezetesebb hibát. Marcus Ericsson ugyanakkor majdnem az egész edzést kihagyta a Sauber hidraulikus hibája miatt, míg Jolyon Palmer egy jobbhátsó defekttel vesztett időt.

A tavalyi formához visszatérő kvalifikáció magyar idő szerint 9 órakor kezdődik, valószínűleg vizes pályán.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!