Társoldalunk:

Óriási előnnyel kezdett a Mercedes Bahreinben

2016.04.01., 12:51
rendezés

Rosberg még Hamiltonra is fél másodpercet vert az első szabadedzésen, a 3. helyezett Räikkönen majdnem 2 másodperccel lemaradt, míg Vettel csak a közepes gumikat használta. Az Alonsót helyettesítő Vandoorne a 18. helyen mutatkozott be.

Egy téli tesztnap menetére hasonlított a Bahreini Nagydíj első szabadedzése. A csapatokat a szokásosnál hűvösebb, 22 fokos levegő, és az erős szél miatt nehéz körülmények fogadták Szahírban, ráadásul a futamot vasárnap később, naplementében, majd koraeste rendezik majd, így ezúttal kevés reprezentatív adatot tudtak begyűjteni. Emiatt a másfél órás edzés első hatvan perce igencsak fékezett habzású volt, a végén viszont pont a forgalom nehezítette meg a csapatok dolgát.

Rosberg elképesztő tempóval kezdett, még Hamiltont is nagy előnnyel verteForrás: AFP/Andrej Isakovic

A versenyzők többsége közepes keverékű gumikkal kezdett, majd utolsóként a Mercedes pilótái is pályára léptek, és a lágy gumikkal rögtön az élre álltak. Nico Rosberg már az első próbálkozás alkalmával is gyorsabbnak bizonyult Lewis Hamiltonnál, és egy később futott etap során tovább tudta növelni az előnyét. Végül szokatlanul nagy, 505 ezredmásodperces különbséggel utasította maga mögé a világbajnoki címvédőt, a 3. helyezett Kimi Räikkönennek pedig már 1,8 másodpercet adott. A Sky Sports szerint a Mercedes programjába az is belefért, hogy a fékhűtő eltömődését szimulálják. Ez Rosbergnek okozott gondot az Ausztrál Nagydíjon. Ott a német pilóta kezelni tudta a hőmérséklet emelkedését, Bahreinben viszont egy ilyen probléma sokkal súlyosabb lenne a hosszú egyenesek végén lévő erős féktávok miatt.

A fékezéssel több pilótának is meggyűlt a baja, különösen Felipe Massa csúszkált sokat, de a Sergio Pérez helyére tervezetten beugró Alfonso Celis is többször elhagyta a pályát. Komolyabb műszaki hiba nem hátráltatta a munkát, mindössze

Romain Grosjean hagyta el az autójáról a tanksapkát,

valamint Esteban Gutiérrez és Kevin Magnussen haladt lassan, de egyelőre nem tudni, hogy az autójuk makacsolta-e meg magát.

Vettel többet ült a partvonalon, mint az autóbanForrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

Visszafogottan kezdett a Ferrari Bahreinben: Kimi Räikkönen bő 3 másodperccel jobb volt a tavaly ilyenkor futott idejénél, a lágy gumikon így is sokat kapott Rosbergtől. Sebastian Vettel csak a közepes keveréket próbálgatta, miután Ausztráliában mellőzték ezt a változatot, és csupán 11. lett. A Scuderia minden bizonnyal a kora esti szabadedzést tekinti majd mérvadónak, erre utal az is, hogy Vettel tette meg a legkevesebb kört az első tréningen.

Ezúttal is ígéretes volt a Red Bullok tempója. Daniel Ricciardo mindössze 3 tizedet kapott Räikkönentől, és Danyiil Kvjat is szorosan mögötte következett az 5. helyen, ráadásul jelentős távot, 30 kört tett meg. Nico Hülkenbergnek köszönhetően a Force Indiánál is van ok az optimizmusra, mivel a német pilóta a 6. helyen zárt, míg Celisnek mindössze az utolsó előtti, 21. pozícióra futotta - majdnem 5 másodperces lemaradással.

A Toro Rossónál ezúttal Carlos Sainz volt a gyorsabb, ő 7. lett, közvetlenül Max Verstappen előtt. Romain Grosjean ezúttal a 9. helyen végzett, Felipe Massa pedig tizedikként nyitott, ami egyelőre szerény kezdés a Williamstől, de még így is jobb, mint Valtteri Bottas 12. helyezése.

Vandoorne tesztpilótai feladatokat kapott a bahreini első szabadedzésen, Alonso is tanácsokkal segítette a munkájátForrás: DPPI media/Florent Gooden

Nagy érdeklődés övezte a Fernando Alonso autóját átvevő Stoffel Vandoorne bemutatkozását is. A belga fiatal csak tegnap repült vissza Japánból, miután kiderült, hogy a kétszeres világbajnokot ausztráliai sérülése miatt nem hagyják versenyezni. Vandoorne aerodinamikai méréseket végzett, és egyike volt a négy pilótának, akik nem próbálták ki a lágy gumit. Így nem meglepő, hogy csak a 18. helyen kezdett, szűk 1 másodperccel a lágy gumival a 14. helyet elérő Jenson Button mögött. Az első szabadedzés alapján a versenyen várható helyzetről nem sokat tudtunk meg, de a mezőny gyorsulása megint lenyűgöző: tavaly Räikkönen 1:37.827-tel kezdett a közepes keverékű gumikon, ennél még Vettel is 2,7 másodperccel gyorsabb volt azonos keverékű abroncsokkal, Rosberg lágy gumival futott 1:32.294-es eredménye pedig szinte egy másik géposztály teljesítményét idézi.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

 

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Origo
14:34

Nagy fölénnyel kezdtek a Mercedesek

Rosberg és Hamilton több, mint 1 másodperccel verte a 3. helyezett Räikkönent. Ricciardo, Kvja, Hülkenberg, Sainz, Verstappen, Grosjean és Massa zárta a legjobb 10-et. Ne menjenek messzire, hamarosan jelentkezünk részletesebb összefoglalónkkal!

Origo
14:32

Magnussen lassan araszolt vissza a bokszba

A dán pilóta a 4. fokozatnál feljebb nem váltott. Levelé működött a sebességváltó, de felfelé nem kapcsolt. Sikeresen visszaért a szerelőihez.

Origo
14:28

Bokszkiállás gyakorlattal zárt a Mercedes

Mindkét Ezüstnyíl visszatért a bokszba, a versenyzők gyorsan kerekeket cseréltettek, majd betolták őket a garázsba. Nekik valószínűleg ennyi volt az első szabadedzés.

Origo
14:24

Komoly forgalom Räikkönen előtt

A finn pilóta újabb mért kört teljesített a lágy gumikon, nem sikerült túl jól. Ebben az is közrejátszott, hogy előtte Kevin Magnussen beragadt az egyik Toro Rosso mögé, Räikkönen pedig mindkettejüket utolérte.

Origo
14:20

Vandoorne továbbra is tesztel a McLarennek

Most éppen piros színű aero festékkel vonták be a McLarent, a belga pilóta pedig közepes keverékkel fut igen gyenge kört. Egyelőre a 18. helyen áll, de látható, hogy ezúttal a kilométerek gyűjtésével bízták meg.

Origo
14:18

Vettel rosszkor volt rossz helyen

Közepes keverékkel kezdett gyors kört, de nem volt túl gyors az első szektorban, majd beragadt Button mögé, és meg is csúszott, így ideje csak a 9. helyre volt jó. Räikkönen lágy abronccsal a 3. helyre jött fel, de hátránya 1.8 másodperc Rosberg mögött.

Origo
14:12

Grosjean elhagyta a tanksapkáját

Egyszerűen leszakadt az alkatrész a Haasról, szerencsére senki sem ment közvetlenül a francia pilóta autója mögött. Ez ellen még a tervezett glória sem védett volna, túl apró elemről van szó.

Origo
14:11

Rosberg tovább gyorsult

1:32.294-re faragta legjobb idejét, majdnem 1.3 másodperccel volt gyorsabb korábbi önmagánál lágy gumival. Hamilton csak 505 ezredmásodperccel lassabb időre volt képes.

Origo
14:08

A Haas megint jól szerepel

Romain Grosjean épp az előbb javított a 6. helyre lágy gumival, és közvetlenül mögötte következik Esteban Gutiérrez is. Lewis Hamilton ismét pályára lépett, és Sebastian Vettel is öltözni kezdett.

Origo
14:04

Wehrlein villant egyet

A német újonc közepes keverékkel a 15. helyre katapultálta a Manort, ráadásul az utolsó kanyart túl szélesre is vette. A brit istálló sok közepes keverékű gumit kért, mert hosszabb távokat szeretnének megtenni a mai edzéseken. Egyelőre tartják a tervet.

Verstappen sisak nélkül beszélget a bokszban, mosanában nem valószínű, hogy ismét autóba ül, és javít 9. helyén.

Origo
14:01

Kvjatnál is működik a lágy gumi

Az orsz pilóta üldözőbe vette csapattársát, Ricciardót, és 1:34.541-gyel feljött a 4. helyre. 0.08 másodperccel volt csak lassabb az ausztrálnál. Hamiltont közben visszaszíjazzák a Mercedesbe, remélhetőleg hamarosan ismét pályára lép.

Origo
13:58

Ricciardo és Hülkenberg is rákapcsolt

Feljöttek a 3-4. helyre a két Mercedes mögé, de a hátrányuk még mindig majdnem egy másodperc. Rosberg egyelőre fülhallgatóval a fején várja, hogy ismét autóba ülhessen.

Origo
13:56

Celis tovább bukdácsol

A mexikói fiatal lágy gumival is csak a két Manort tudta megelőzni legutóbbi gyors körén. Haryantóhoz hasonlóan elég sokat csúszkál, így időt veszít.

Verstappen közben kiszállt az autójából, miközben a szerelők dolgoznak rajta.

Origo
13:51

Lágy gumikkal javított Magnussen

A dán pilóta is megkapta a jobb időket ígérő lágy abroncsot, egyelőre a 4. helyig jutott vele, 1:35.490-nel, mindössze 0.050 másodperc hátránnyal a 3. helyezett Button mögött. A brit csapattársa, Stoffel Vandoorne szintén lágy gumival egyelőre a 14. helyen tartózkodik.

Origo
13:47

Magnussen töri meg a csendet

A Renault pilótája egyelőre a 13. helyen áll. Leszerelték az autójáról a korábban elhelyezett mérőeszközöket. Hamilton közben a bokszban is napszemüveget viselve figyeli a pályán közlekedő ellenfelét.

Origo
13:42

Elcsendesedett a pálya

Félidőhöz közelítve több pilóta is kiszállt az autójából, és egyelőre senki sincs kint a pályán sem. Továbbra is a két Mercedes áll az élen az edzés elején megfutott lágy gumis időikkel.

Origo
13:40

Gyakoriak az elfékezések

Az elmúlt percekben Grosjean, Celis és Ricciardo is elfékezte magát, mindannyian dobhatták az aktuális körüket. Bahreinben mindig nehéz dolga van a mezőnynek, hiszen a por megnehezíti az életüket, és a pálya sem annyira kihasznált, mint mondjuk az európai helyszínek.

Origo
13:37

Valami szivárog a Ferrariból

A Sky Sports szerint Vettel overallja átázott az előző etap során. Annyir nincs most meleg, hogy ez indokolt lenne ilyen rövid idő alatt, úgyhogy valamit ellenőrizni kell a Ferrarinál.

Origo
13:32

Vettel óvatos idővel kezdett

Közepes keverékkel 1:35.914-et futott, ezzel a 8. helyen áll pont capattársa, Kimi Räikkönen mögött. A finn 1:35.870-et ért el.

Origo
13:31

Megjavult Gutiérrez autója

A Sky Sports kommentátorai szerint a Haas ismét egészséges tempóban közlekedik, nemrég haladt el a célegyenesben. Előkerült Sebastian Vettel is a gyári Ferrarival. A német pilótát édesapja is elkísérte a versenyre.

Origo
13:28

Gutiérrez bajban

Autója lelassult a pályán, kérdés, hogy vissza tud-e térni a bokszba. Már az utolsó szektorban jár.

Origo
13:27

Massa is elfékezte magát

Lágy gumival próbált jó kört futni, de besokallt, továbbra sincs mért köre, hasonlóan a két Ferrarihoz.

Origo
13:23

Kvjat a közepes keverékkel próbálkozik

Az orosz pilóta az 5. helyen tartózkodik a két Mercedes, Hülkenberg, és csapattársa, Ricciardo mögött.

Közben Button 1:35.440-nel beugrott a 3. helyre, Vandoorne pedig elfékezte magát lágy gumis mért körén, és kicsúszott, de folytatni tudta útját.

Origo
13:19

Rosberg demoralizáló idővel kezd

A Mercedes pilótája 1:33.592-vel letett a névjegyét lgy abronccsal, Hamilton 1:33.673-mal követte. A 3. helyen egyelőre 1:35.534-gyel Nico Hülkenberg áll.

Origo
13:16

Wehrlein javított, de Ricciardo az élen

Az ausztrál pilóta 1:36.256-ra javított, 2 másodperccel gyorsabb a Manornál. Alonso rádióval a fülén, civilben figyeli az eseményeket. Vandoorne egyelőre mellett áll, Ron Dennis társaságában.

Origo
13:14

Wehrleiné a nap első köre

Szűk negyed órát kellett várni az első mért körre: Pascal Wehrlein, a Manor pilótája 1:39.743-mal kezd, és rögtön egy leggyorsabb szektorral folytatja.

Közben Lewis Hamilton is úgy döntött, pályára lép.

Origo
13:09

Rosberg még mindig nem ült be

Csak a két Mercedes váratja a közönséget, mindenki más kint volt már a pályán legalább egy körre. Rosberg autóján egyelőre komótosan dolgoznak a szerelők, még a kerekeket sem rakták fel.

Origo
13:07

Bizarr megoldás Magnussen autóján

A Renault is aero méréseket végez, Magnussen autójának bal oldalára szerelték fel az ehhez szükséges eszközt, de szokatlan módon a kábeleket az autó karosszériáján kívül vezették el, és látványosan, ragasztószalagokkal fedték be. 

Origo
13:05

Aero festék Kvjat autóján

Mintha a téli tesztek meghosszabbításaként fognák fel a csapatok a Bahreini Nagydíj első szabadedzését. Ez nem csoda, hiszen a melbourne-i helyszínnel ellentétben Bahrein korábban rendezett teszteket, a pálya jellege is sokkal reprezentatívabb a többi helyszínnel összevetve.

Origo
13:02

Rosberg még nem ül az autóban

...de már ő is készülődik. Stoffel Vandoorne közben megkezdte a munkát, eyelőre aerodinamikai méréseket végez a McLaren részére.

Origo
13:01

Megkezdődött a szabadedzés

Esteban Gutiérrez az első a pályán, de sorban lépnek pályára a többiek, köztük Sebastian Vettel is.

Origo
13:00

Indonézia F1-lázban ég

Rio Haryanto lelkes rajongótábora Bahreinben is megjelent, és a Manor pilótájának hazájában is nagyon sokan drukkolnak. Haryanto szurkolói majdnem megszavazták neki a verseny legjobbja címet az Ausztrál Nagydíj után, és némi elégedetlenséget is kiváltott, hogy a duplikált szavazatokat törölték, így végül Romain Grosjeané lett a dicsőség.

Origo
12:57

Továbbra sincs hőség a sivatagban

Nincs rossz idő, de a 22 fokos levegő nem kifejezetten forró. Erős a szél, ez gondot okozhat a pilótáknak és a csapatoknak egyaránt, mivel vezetni is nehezebb, és a beállítások megtalálását sem könnyíti meg.

Origo
12:56

Pérez kihagyja a szabadedzést

Honfitársa, Alfonso Celis Jr. ülhet a Force Indiába az első szabadedzésen. Tervezett váltásról van szó, a fiatal pilóta az idén többször is gyakorolhat a silverstone-i csapat színeiben.

Origo
12:54

Gutiérrez új autót kapott

Nem csak Fernando Alonso autója tört össze alaposan az ominózus ausztráliai balesetben, hanem Esteban Gutiérrezé is. Meglepő viszont, hogy a mexikói pilóta Haasának nem az ütközés, hanem a mentés ártott jobban, a csapat szerint ekkor repedt meg az autó váza. Gutiérrez ezért a teszten is használt autóval vág neki a Bahreini Nagydíjnak, a Melbourne-ben lenullázott kasztni pedig az Angliában elvégzett javítások után tartalékautóként funkcionál.

Origo
12:50

Meglepő időjárás fogadta a mezőnyt Bahreinben

A héten többször esett az eső a sivatagban, most viszont már ismét süt a nap, és a hétvége hátralévő részére is jó időt jósolnak. Pedig egy éjszakai, esős verseny a sivatagban igazi kuriózum lenne.

Origo
12:48

Egy nagy tehetség hiányzik, egy másik pedig bemutatkozik

Köszöntjük olvasóinkat a határon innen és túl a Bahreini Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében. Ahogy bizonyára már értesültek erről, Fernando Alonso hiányzik a mezőnyből a hétvégén sérülés miatt, a McLaren tesztpilótája, a tavalyi GP2-es bajnok Stoffel Vandoorne helyettesíti.

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: