Hamilton már a rajtnál elintézte Rosberget Szuzukában

Események

Forma-1, Japán Nagydíj, rajt
Mercedes driver Lewis Hamilton (front L) of Britain leads the pack at the start of the Formula One Japanese Grand Prix in Suzuka on September 27, 2015. AFP PHOTO/Toru YAMANAKA
Vágólapra másolva!
Egy kemény manőverrel a Japán Nagydíj második kanyarjában az élre állt, amitől a csapattársa hátraesett, és még a 2. helyért is meg kellett küzdenie. A Mercedesek mögött a két Ferrari végzett, a frusztrált Alonso beszólogatott a Hondának a rádión.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül40 bejegyzés

Lewis Hamilton a Japánban aratott győzelmével öt futammal a szezon vége előtt 48 pontra növelte előnyét Nico Rosberggel szemben a tabellán. A brit ezúttal csak a 2. helyet szerezte meg az időmérőn, de az első kanyarig tartó sprintben lenyomta csapattársát, aki további két pozíciót vesztett Sebastian Vettellel és Valtteri Bottasszal szemben, így azonnal szertefoszlottak győzelmi reményei.

Hamilton a 41. - kényelmes előnnyel szerzett - győzelmével beérte példaképét, Ayrton Sennát az örökranglistán, és egyelőre nem képes szavakba önteni az érzéseit ezzel kapcsolatban. Annak viszont nagyon örül, hogy a múlt heti szingapúri botlást feledtetni tudták. "Fontos volt, hogy visszavágjunk. A Ferrari hihetetlenül gyors volt az előző versenyen. Az elmúlt napokban vissza kellett térnünk az alapokhoz, és elintézni, hogy erősen érkezzünk ide. Az autó szenzációsan ment" - mondta. A rajtját megköszönte a Mercedesnek, "mivel kemény munkával elérték, hogy minden rendben menjen az indulásnál."

A döntő pillanatok. Kattintson a képre a Japán Nagydíjról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Toru Yamanaka

Rosberg elismerte, hogy "Lewis egyszerűen jobban indult. Jót csatáztunk az első kanyarig, de a másodiknál már övé volt a belső ív. Ez lett a vége. Remek, hogy visszaküzdöttem magam a 2. helyre, mivel a 4. pozíció nem lett volna elfogadható." A vb-címre is halványodnak az esélyei. "Rossz irányba haladnak a dolgok, ma nyernem kellett volna. Nem sikerült, de legközelebb újra megpróbálom" - ígérte Rosberg.

A német a 17. körben fékezte ki Bottast a sikánnál, aki a mezőny többségével ellentétben a második etapra is a közepes keménységű gumikat választotta, Vettelt pedig a kerékcserék második fordulójánál ugorta át egy elévágással. A Ferrari azonnal reagált Rosberg 29. körben megejtette kiállására, de az egy környi eltérés elegendőnek bizonyult a mercedeses számára. Rosberget a futam elején a motor túlmelegedése hátráltatta, ami miatt néhány körre vissza kellett vennie a tempóból.

A megemelt keréknyomás miatti, gumikkal kapcsolatos félelmek egyébként túlzottak voltak, a versenyzők különösebb probléma nélkül, többnyire két kerékcserével teljesítették a távot. Hamilton ugyan panaszkodott vibrációra, de az egy elfékezés következménye volt.

Vettel elégedett

A Ferrari ezúttal nem tudott beleszólni az 1. hely sorsába. Vettel becsülettel hajtott, de az első etapban nem tudta tartani Hamilton iramát, az első bokszkiállásokig 7 másodperc hátrányt szedett össze. Rosberget többé-kevésbé követte, ám támadásra nem nyílt lehetősége.

Lewis Hamilton öröme a célba érkezés után. Kattintson a képre a Japán Nagydíjról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

"Szeretem ezt a pályát, az itteni szurkolókat és a serlegeket. Sajnos ma nem kaptam nagyobbat" - nyilatkozott jókedvét megőrizve a dobogón. "Összességében nagyon elégedett vagyok a mai versennyel." Mögötte 13 másodperc hátránnyal Kimi Räikkönen futott be a másik Ferrarival, aki a bokszkiállások második körénél előzte meg Bottast egy elévágással.

"Itt nehéz előzni. Sikerült a megfelelő gumikat a megfelelő időben feltenni egy jó kerékcsere során" - fogalmazott. "Örülünk a 3. és a 4. helynek, nem számítottunk arra, hogy Szuzuka a számunkra legkedvezőbb helyszínek egyike lesz."

Kettős pontszerzés a Lotusnál, a Red Bull nullázott

Az 5. Bottas mögött Nico Hülkenberg futott be a Force Indiával, miután az első kerékcseréknél szintén egy elévágásnak köszönhetően mindkét Lotust lehagyta. Az anyagi gondokkal küzdő enstone-i csapat ugyanakkor idén másodszor kettős pontszerzést ünnepelhet, Romain Grosjean-Pastor Maldonado sorrendben érkeztek be a pilótái.

Mindkét Lotus pontot szerzett Szuzukában. Kattintson a képre a Japán Nagydíjról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Ehhez az is kellett, hogy a rajt után már az egyenesben zátonyra fusson két versenyző napja: a jól startoló Daniel Ricciardo megpróbált elslisszolni a Felipe Massa és Räikkönen autója közti kis résen át, de balhátsó kerekével nekikoccant a Williamsnek, amitől mindketten defektet kaptak. Csigalassúsággal értek be a bokszba, esélyük sem maradt a pontszerzésre. Rajtuk kívül Sergio Pérez is kénytelen volt beiktatni egy nem tervezett korai bokszkiállást, miután lesodródott az első kanyarnál.

A Red Bull így pont nélkül maradt, mivel az időmérőn elszenvedett hatalmas bukást követően a bokszutcából rajtoló Danyiil Kvjat sem jutott messzire (13. lett). A Toro Rosso párosa ellenben pontszerző lett: a 9. helyet Max Verstappen, a 10.-et Carlos Sainz kaparintotta meg. Sokáig Sainz haladt előrébb, és a Lotusokhoz is közeledett, de a második kerékcseréjére tartva letarolta a bokszutca bejáratánál lévő bóját, amitől megsérült a légterelője. Verstappen a 45. körben előzte meg a sikánnál.

Felipe Massa defektet kapott, amikor koccant Daniel Ricciardo Red Bulljával. Mindketten csigalassúsággal jutottak el a bokszba, esélyük sem volt a pontszerzésre. Kattintson a képre a Japán Nagydíjról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A versenyt hivatalosan senki sem adta fel - Felipe Nasr néhány körrel a cél előtt leparkolta Sauberjét a garázsban, de utolsóként rangsorolták. Will Stevens majdnem eldobta autóját az ultragyors 130R-ben, azonban szépen megfogta keresztbe álló Manorját.

A McLaren, vagyis inkább a 11. Fernando Alonso autója rengeteget szerepelt a közvetítésben, ám ennek aligha örülnek a hazai környezetben lévő Hondánál. A spanyol szinte hisztérikusan kritizálta a rádión keresztül a motort, annyira frusztrálta, hogy megint tehetetlen. A verseny után viszont már lenyugodva nyilatkozott.

"A pályán most valóban nincs sok okom az örömre: az egyenesekben simán elmennek mellettünk a többiek, és a kanyarokban is, pedig még hibáznak is közben - elfékezik magukat, sokkal jobban csúszkálnak, mint mi, és mégis megelőznek minket" - mondta a Sky Sportsnak. "Ilyenkor tényleg kínosan érezzük magunkat, mert a többiek lehetetlen módon előznek meg minket."

A Toro Rossókkal nem tudott mit kezdeni Alonso, de Marcus Ericssont végül legyűrte, és Pérezt, illetve Kvjatot is megelőzte. Jenson Button a 16. helyen, Ricciardo mögött ért célba.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!