Hamilton uralta az első monzai edzést

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes
Vágólapra másolva!
Az Olasz Nagydíj első szabadedzésén végig a két Mercedes váltogatta egymást az élen, Hamilton legjobb körére azonban Rosbergnek már nem volt válasza. Vettel óriási lemaradással végzett a 3. helyen, a két Force India megelőzte Räikkönent.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A Mercedes az összes fejlesztési zsetonját elhasználta az Olasz Nagydíj előtt, és az első szabadedzés eredményei alapján valóban sikerült megerősíteniük a motorjukat: Lewis Hamilton és Nico Rosberg senkitől sem zavartatva végzett az élen, a 3. helyen Sebastian Vettel lemaradása több mint másfél másodperc volt. A két Mercedes között sem volt szoros verseny, Hamilton majdnem fél másodperccel előzte meg a csapattársát.

A két Mercedes szokás szerint hamar az élre állt, és az edzés közepén többször is változott közöttük a sorrend az 1. helyen. Hamilton azonban szűk fél órával az edzés vége előtt megfutotta az 1:24.670-es köridejét, amire már Rosbergnek sem volt válasza. A Ferrari egyáltalán nem tudott beleszólni az első két hely sorsába, a németek motorjait használó többi csapatot viszont Vettel megelőzte. Kimi Räikkönen fél másodperccel volt lassabb a csapattársánál, és ez elég volt ahhoz, hogy a két Force India Nico Hülkenberggel és Sergio Pérezzel beférjen közéjük.

Hamilton magabiztos előnnyel nyerte az első edzést Forrás: AFP

Daniel Ricciardónak sikerült megelőznie a Williamseket a Red Bull-lal, azonban Felipe Massa és Valtteri Bottas valószínűleg még nem hozott ki mindent az autójából. Egyelőre a dobogós helyezésben reménykedő Lotusról sem derült ki, mire képes valójában, Pastor Maldonado a 10. helyen végzett. A McLarenek szokás szerint küszködtek, Fernando Alonso és Jenson Button csak a két Manort tudta megelőzni, ráadásul már az edzés végén elkezdték kicserélni a motort az autójukban.

A gyakorlást egyszer kellett piros zászlóval megszakítani, Carlos Sainz csúszott ki nagy tempónál a Parabolica kanyarnál, és a kavicságyban ragadt. A többi versenyző főleg az első sikánnál hibázott, de a Parabolicánál Vettellel és Hamiltonnal is előfordult, hogy túl szélesen fordultak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!